RETRO RÁDIÓ

Csehek a háború folytatásáért: 1 millió lőszer Ukrajnának

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 08. 14. 08:36

Még az idén.

A cseh kezdeményezésre indult segélyakcióban idén már egymillió nagy kaliberű (tüzérségi) lőszert szállítottak Ukrajnának – közölte szerdán Petr Fiala cseh kormányfő, miután véget ért az úgynevezett tettrekészek koalíciójának online megbeszélése Ukrajnáról és a pénteki alaszkai amerikai-orosz csúcstalálkozóról.

Ukrajna a cseh kezdeményezés keretében tavaly másfél millió nagy kaliberű lőszert kapott. Csehország a tavalyi év elején kezdeményezte, hogy az Ukrajnának segítséget nyújtani hajlandó országok keressenek az Európai Unión kívül beszerezhető nagy kaliberű muníciót.

Tavaly több mint egy tucatnyi ország támogatta anyagilag a cseh kezdeményezést, és ez az idén folytatódik.

Petr Fiala üdvözölte, hogy a tettrekészek megbeszélésén – amelyet Friedrich Merz német kancellár hívott egybe – ezúttal részt vett J.D. Vance amerikai alelnök és Volodimir Zelenzkij ukrán elnök. Merz már korábban közölte, hogy Németország támogatja a cseh lőszerbeszerzéseket, Zelenszkij pedig több alkalommal is nyilvánosan mondott ezért köszönetet Csehországnak.

A jobboldali cseh kormány kezdeményezését már hosszabb ideje támadja Andrej Babis volt kormányfő, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok (ANO) mozgalom elnöke.

A politikus a közelmúltban közölte: amennyiben az ANO az októberi választások után kormányra kerül, megszünteti a kezdeményezést. Babis szerint ugyanis ennek pénzelése „átláthatatlan, túlárazott és korrupt”.

Fiala egy korábbi közlése szerint Csehország tavaly 35 millió eurót fektetett be az Ukrajnát segítő lőszerbeszerzésbe.

Az országok határait nem lehet erőszakkal megváltoztatni. Csehország békét akar Ukrajnában, de annak formájával elsősorban Ukrajnának kell egyetértenie – írta Jan Lipavsky cseh külügyminiszter az X hálózaton szombatról vasárnapra virradó éjszaka megjelent bejegyzésében.

A cseh diplomácia vezetője a jövő péntekre Alaszkába tervezett amerikai-orosz elnöki találkozóval kapcsolatos hírekre reagált.

„Az orosz elnök,

Vlagyimir Putyin nem győzte le Ukrajnát sem három nap, sem három év alatt. A tárgyalásokra Ukrajna támogatása, a szankciók és az ukrán bátorság kényszerítette”

– mutatott rá Jan Lipavsky.

Hangsúlyozta, hogy Ukrajnának továbbra is szabad országnak kell maradnia. „Az államhatárokat sem nyomással, sem zsarolással nem lehet mozgatni. Arról, hogy ki lesz az Európai Unió és a NATO tagja,az adott ország polgárai döntenek, nem Vlagyimir Putyin. Csehország békét akar, de annak formájával mindig elsősorban Ukrajnának kell egyetértenie” – húzta alá a cseh külügyminiszter.

Két hónappal a cseh képviselőházi választás előtt továbbra is az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciójának (ANO) a legnagyobb a támogatottsága. A 200 tagú parlamenti alsóházban hat párt, mozgalom és koalíció szerezne mandátumot.

A STEM közvélemény-kutató intézet legújabb országos felmérése szerint, amelynek eredményét vasárnap hozta nyilvánosságra Prágában a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízió,

ha most lenne a választás, az Andrej Babis volt kormányfő által vezetett ANO megszerezné a szavazatok 31,1 százalékát.

A második helyen a Spolu (Együtt) kormánykoalíció végezne 21,3 százalékkal, míg a harmadik helyet a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom foglalná el 13,2 százalékkal.

A legutóbbi, egy hete nyilvánosságra hozott felméréshez viszonyítva az ANO és az SPD támogatottsága néhány százalékkal csökkent, míg a Spolu koalícióé mérsékelten erősödött.

A negyedik helyen a kormánykoalíciós Polgármesterek és Függetlenek (STAN) végezne 10,5 százalékos támogatottsággal, míg az ötödik és a hatodik hely az ellenzéki Kalózpárté 8,1 százalékkal, illetve parlamenten kívüli pártokat tömörítő, a kommunisták által vezetett a Stacilo! (Elég volt!) koalícióé szintén 8,1 százalékkal.

Az ötszázalékos parlamenti küszöb közelében mozog a parlamenten kívüli Motorosok párt 4,9 százalékkal.

A STEM számításai szerint a 200 tagú parlamenti alsóházban

az ANO 73, a Spolu 47, a három kisebb párttal együttműködő SPD 27, a STAN 21, Kalózpárt és a Stacilo! egyaránt 16 képviselői mandátumot szereznének.

A felmérést július 17-e és augusztus 5-e között készítette a STEM 1551 személy megkérdezésével.

Csehországban október 3-án és 4-én tartják meg a képviselőházi választást.

A csehek 60 százaléka szerint Csehország túl sok ukrajnai menekültet fogadott be, akik gazdasági terhet jelentenek az ország számára – derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amelyet a STEM ügynökség készített júniusban ezer fős mintán.

A felmérés csütörtökön nyilvánosságra hozott eredménye szerint azt a véleményt, miszerint a társadalom többsége már belefáradt az ukrajnai menekültek jelenlétébe, bár elviseli őket, a megkérdezettek 40 százaléka hangoztatta. Az emberek 25 százaléka úgy vélte, hogy a cseh lakosság egy része nem szereti az ukrajnai menekülteket.

Másfelől a lakosság több mint fele továbbra is támogatja az ukrajnai menekülteket, s az emberek egyharmadának az a véleménye, hogy ezek a menekültek már hasznosak Csehország számára.

„A legfontosabb mutatók, mint a menekültek befogadása és hasznosságuk, illetve tehertételük az ország számára, lényegében változatlan a korábbi mérésekhez képest. Mindezek ellenére erősödnek az ukrajnai menekültek elleni hangok, elsősorban gazdasági téren vannak aggályok, hogy a menekültek fenntartása túl sokba kerül az országnak” – mutatott rá Jirí Táborsky, a STEM elemzője sajtótájékoztatón. Az elemző úgy látja: amennyiben romlana a gazdasági helyzet, például növekedne a munkanélküliség, számolni kell azzal, hogy megromlana a csehek és az ukránok viszonya is.

A STEM elemzése szerint a felmérésből kitűnik: az embereken meglátszik a nagyszámú ukrajnai menekült hosszú jelenlétéből fakadó „fáradtság”, de az aggályok elsősorban politikai jellegűek. A megkérdezettek legnagyobb része, 40 százalék, azt mondta, hogy „nincs baja az ukránokkal, elviseli őket, de jelenlétük már fárasztó”. Az emberek 25 százaléka egyetértett azzal az állítással, hogy a közvélemény egy része nem szereti a menekülteket és ellenszenvet érez irántuk.

A megkérdezettek 50 százaléka, akárcsak a korábbi januári felmérés során, úgy vélekedett, hogy az ukrajnai menekültek csehországi gazdasági integrációja sikeres.

Általánosabb kérdésre válaszolva az emberek 52 százaléka helyesnek tartja, hogy Csehország befogadja az ukrajnai menekülteket, és 31 százalék szerint már hasznosak a gazdaság és Csehország fejlődése számára. Lényegében ezek voltak az arányok a januári felmérésen is – jegyezte meg a STEM.

Csehország a prágai belügyminisztérium kimutatása szerint eddig több mint 650 ezer ukrajnai menekültet fogadott be, adott nekik védettégi státust. Jelenleg még mintegy 370 ezer menekült él Csehországban, közülük több mint 150 ezernek már van munkahelye. Vít Rakusan belügyminiszter korábban azt nyilatkozta, hogy a dolgozó ukránok már többet fizetnek be az államkasszába, mint amennyit az állam segítség gyanánt nyújt a menekülteknek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.