
Az oroszok áttörték az ukrán vonalat Pokrovszknál
Egy percre sem csitul a borzalmas háború.
Az orosz hadsereg áttörte az ukrán védelmet Pokrovszknál – közölte Igor Kimakovszkij, a „Donyecki Népköztársaság” vezetőjének tanácsadója csütörtökön az Pervij Kanal televíziós csatornán.
„A Centr csapatcsoportosítás alegységei Krasznoarmejszk (Pokrovszk orosz neve) délkeleti részén, Csunyisine település közelében áttörték az ellenség védelmét” – mondta.
Kimakovszij szerint
az ukrán erők itt gyakorlatilag operatív bekerítésbe kerültek, az orosz hadsereg az összes kivezető utat elvágta, a Pokrovszkvól nyugatra vezető főutat pedig tűz alatt tartja.
Hozzátette, hogy az ukrán fél kénytelen Kosztyantinivka alól erőket átdobni Pokrovszk felé.
A RIA Novosztyi hírügynökség szerint
Pokrovszknak kulcsszerepe van a Donyec-medencében megmaradt ukrán helyőrségek ellátásában.
Az agglomeráció elfoglalása lehetővé tenné az orosz hadsereg számára, hogy kijusson a donyecki régió nyugati határára és hogy folytassa offenzíváját Zaporizzsja megyében.
A moszkvai védelmi minisztérium csütörtökön bejelentette a donyecki régióban lévő Olekszandro-Sultine település elfoglalását,
és hogy az orosz erők az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak törni. A „különleges hadművelet” övezetében mintegy 1270 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan – közölték.
A tárca közölte, hogy az orosz haderő az éjszaka folyamán precíziós fegyverekkel és drónokkal csoportos csapást mért ukrán hadiipari üzemekre, a működésüket biztosító energetikai létesítményekre, katonai repülőterek infrastruktúrájára, műveleti-harcászati rakétaállásokra, lőszer- és hadianyagraktárakra. A jelentés a megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel még több drónösszeszerelő műhelyt és -raktárt, két harckocsit és 18 páncélozott harcjárművet, három 155 milliméteres vontatott tarackot, négy irányított légibombát, továbbá 294 repülőgép típusú drónt.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Elfoglalta az orosz hadsereg Novoheorhijivka települést az ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében, valamint Szuheckét és Pankivkát a donyecki régióban – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium.
A tárca szerint a fegyveres erők az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak nyomulni, a „különleges hadművelet” övezetében
mintegy 1300 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan.
A jelentés a megsemmisített haditechnikai eszközök között sorolt fel több, az ukrán hadsereg üzemanyag-ellátására használt kikötői építményt, drónösszeszerelő műhelyeket, négy harckocsit – köztük egy Leopard tankot – és 12 páncélozott harcjárművet, egy HIMARS-rakétát, továbbá 217 repülőgép típusú drónt.
Az orosz statisztika szerint meghaladta a 40 ezret a háború kezdete óta megsemmisített ukrán különleges katonai járművek száma. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy a nemzeti gárdával és az belügyminisztériummal együttműködve a brjanszki régióban
elfogta egy ukrán diverzáns- és felderítőcsoport három tagját, további hármat pedig „megsemmisített”.
A tájékoztatás szerint a különítmény az ukrán katonai hírszerzés különleges műveleti szolgálatához tartozott és terrortámadásokat tervezett végrehajtani az orosz közlekedési infrastruktúra létesítményei ellen. A letartóztatottak beismerő vallomást tettek arról, hogy 2024 szeptemberében részesei voltak a belgorodi régió Novooszkolszki járásában elkövetett vasúti robbantásoknak. Elmondták, hogy
nyugati titkosszolgálatok munkatársaitól Ukrajnában, Litvániában, Észtországban és Norvégiában kaptak kiképzést.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Herszon megyei Zburjivkában három civil életét vesztette. Zaporizzsja megye orosz ellenőrzés alá került részén szünetel az áramellátás, de ez nem befolyásolja az atomerőmű állapotát.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán török hivatali partnerét tájékoztatta telefonon az alaszkai orosz-amerikai csúcstalálkozóról.
A Donyec-medencében harcoló ukrán fegyveres egységeket üzemanyaggal ellátó olajfinomítóra mért csapást nagy hatótávolságú precíziós fegyverekkel és drónokkal az orosz hadsereg – közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium.
A tárca a megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel több rakétatüzérségi, üzemanyag-, lőszer- és hadianyagraktárt, egy nagy hatótávolságú drónokat összeszerelő műhelyt, egy harckocsit és 17 egyéb páncélozott harcjárművet, egy vontatott 155 milliéteres löveget, három irányított légibombát, egy HIMARS-rakétát, továbbá 117 repülőgéptípusú drónt. A hadijelentés értelmében
az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudott törni, a „különleges hadművelet” övezetében mintegy 1370 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
Vlagyimir Megyinszkij orosz elnöki tanácsadó kedden közölte, hogy Oroszország aznap további ezer elesett ukrán katona holttestét adta át Ukrajnának. Az ukrán fél cserébe 19 katona holttestét szolgáltatta ki. Megyinszkij szerint ugyanilyen arányú csere történt az előző hónapban. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást.
Két civil életét vesztette, további 21 – köztük egy gyermek – megsebesült a donyecki régióban lévő Jenakijeve települést csütörtökön ért ukrán dróntámadás következtében – közölte Gyenyisz Pusilin, a „Donyecki Népköztársaság” vezetője.
Hozzátette, hogy a csapáshoz az ukrán hadsereg amerikai gyártmányú HIMARS sorozatvetőt és csapásmérő drónokat vetett be.
A helyi hatóságok a luhanszki régióban lévő Artyomovszkból (ukrán nevén Bahmutból) és Liszicsanszkból is beszámoltak egy-egy civil halottról.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a diplomáciai tárca honlapján csütörtökön azt írta, hogy
a múlt hét folyamán 15 orosz civil – köztük egy gyermek – vesztette életét ukrán dróncsapások következtében.
A sebesültek számát 141-ben adta meg, akik közül 14-en voltak kis- és fiatalkorúak.
„Miközben Oroszország és az Egyesült Államok arra törekszik, hogy megtalálja az ukrán válság rendezésének útját,
Kijev folytatja a békés orosz lakosok elleni terrort és a polgári célpontok elleni támadásokat”
– fogalmazott Zaharova.
Mint ismert csütörtök hajnalban rakétatalálat ért egy üzemet a kárpátaljai Munkácson – jelentette a Kyiv Independent.
Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal végrehajtott kombinált légicsapást mért Ukrajnára, az eddigi adatok szerint 12 ember sérült meg a Kárpátalja második legnagyobb városát, Munkácsot ért rakétacsapásban – jelentették ukrán országos és megyei hírportálok a Munkácsi Városi Tanács hivatalos oldalán közzétett információk alapján.
Reggel helyi idő szerint 7 óráig a sürgősségi mentőszolgálat 10 embert vitt be a Szent Márton kórházba, 2 személy pedig önállóan fordult orvosi segítségért. Öt sebesültet fekvőbeteg-ellátásban részesítenek, egy embert a megyei kórházba szállítottak. Minden sebesültnek időben orvosi segítséget nyújtottak és minden szükséges ellátást megkapnak, állapotuk stabil – áll a munkácsi önkormányzat közleményében.
Korábban a helyi és országos hírportálok közölték, hogy az éjszakai kombinált légitámadás során rakétatalálat érte az egyik munkácsi iparvállalatot, ahol tűz ütött ki, a katasztrófavédők a következmények elhárításán dolgoznak. A város lakóit arra kérték, hogy zárják be az ablakokat és lehetőség szerint ne menjenek ki az utcára.
„Ez a bűncselekmény ismét bizonyítja: az ellenség még a hátországban, a polgári célpontokat is megpróbálja támadni. A cél egyértelmű – megfélemlíteni az embereket” – közölte hivatalos Facebook-oldalán Miroszlav Bileckij, Kárpátalja megye katonai kormányzója.







