
Szijjártó Péter: Az EU háborúpárti erői aláaknáznák a békéhez vezető utat
A magyar miniszter egyeztetett az amerikai–orosz csúcsról.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az orosz miniszterelnök-helyettessel egyeztetett telefonon hétfőn a közelgő amerikai–orosz csúcstalálkozóról.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Facebookon, hogy
az amerikai és az orosz elnök e heti találkozójának jelentősége „még a Holdról is látszik”, így a napokban „minden bizonnyal Alaszka lesz a legkeresettebb földrajzi név az internetes keresőkben”.
„Ma délután Denisz Manturov orosz miniszterelnök-helyettessel telefonos megbeszélés keretében tekintettük át a csúcstalálkozót megelőző nemzetközi politikai körülményeket” – tájékoztatott „Megerősítettem Magyarország álláspontját, mely szerint az ukrajnai háborúnak nem a csatatéren, hanem a tárgyalóasztalnál van a megoldása, amit legnagyobb eséllyel egy amerikai-orosz megállapodás hozhat el. Ezért Magyarország üdvözli és nagy várakozással tekint az amerikai és az orosz elnök találkozójára” – hangsúlyozta.
„Mi mindig is a tűzszünet, a béketárgyalások és a diplomáciai csatornák nyitva tartása mellett érveltünk, akkor is, amikor minket ezért alpári támadások értek az európai és a korábbi amerikai politikai vezetők részéről”
– folytatta a tárcavezető.
Szijjártó Péter sajnálatosnak nevezte, hogy „az Európai Unió háborúpárti politikusai a péntekig hátralévő napok mindegyikét igyekeznek felhasználni arra, hogy aláaknázzák a békéhez vezető utat és ellehetetlenítsék a Trump–Putyin találkozó sikerét”. „Magyarország a csúcstalálkozó sikerében érdekelt, ahhoz minden szükséges támogatást megadunk, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy megakadályozzuk a csúcstalálkozót ellehetetleníteni, megnehezíteni próbáló brüsszeli törekvéseket” – összegzett.
„Adjunk esélyt a békének!” – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon azzal kapcsolatban, hogy nem támogatta azt a nyilatkozatot, amelyet az Európai Tanács próbált kiadni az összes uniós állam- és kormányfő nevében.
Orbán Viktor kifejtette, három oka volt annak, hogy elutasította au Európai Tanács tervezett nyilatkozatát, amelyet a testület mindössze négy nappal a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csúcstalálkozója előtt próbált elfogadni.
- 1. A nyilatkozat feltételeket próbál szabni egy olyan tárgyalásnak, amelyre az EU vezetőit meg sem hívták.
- 2. Már önmagában is szomorú, hogy az EU partvonalra szorult. Ennél csak az lenne rosszabb, ha még utasításokat is osztogatnánk a kispadról.
- 3. Az egyetlen ésszerű lépés az EU vezetői részéről az, ha az amerikai–orosz találkozó példáját követve kezdeményezzük egy EU–Oroszország csúcstalálkozó összehívását.
„Adjunk esélyt a békének!” – írta a miniszterelnök a Facebookon.
A Fehér Ház szerint Donald Trump kikérte Orbán Viktor véleményét az orosz–ukrán háborúról. Az amerikai elnök a magyar miniszterelnököt nagyon okos embernek nevezte – írja a Mandiner. Donald Trump pénteken találkozik Alaszkában Vlagyimir Putyinnal.
A portál szerint Trump hétfői fehér házi sajtótájékoztatóján Orbán Viktort nagyon okos embernek nevezte. A magyar miniszterelnök szerepe akkor került szóba, amikor Trumpot az orosz elnökkel péntekre tervezett találkozójáról kérdezték újságírók azzal kapcsolatban, hogy legyőzhető-e Oroszország a csatatéren.
„Ezt a kérdést tettem fel egy nagyon-nagyon okos embernek, Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének,
akit sokan szeretnek, sokan nem. Ő abban a régióban él, és mindkét országot nagyon jól ismeri. (…) Megkérdeztem, szerinte Ukrajna képes-e legyőzni Oroszországot” – mondta Trump, majd azzal folytatta: „Úgy nézett rám, mintha valami butaságot kérdeztem volna. Azt mondta, Oroszország egy erős ország, amely háborúkban szerezte a területeit és mindenét. Háborúzik, mert ebben igazán jó.
Orbán hozzátette, Kína a kereskedelemben, Oroszország pedig háborúban tud győzni. Ez egy nagyon érdekes meglátás volt”
– mondta az amerikai elnök.
Donald Trump szerint „puhatolózó” jellegű lesz, és konstruktív lehet a péntekre tervezett alaszkai találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az amerikai elnök erről hétfői sajtótájékoztatóján beszélt a Fehér Házban.
Donald Trump „tiszteletteljes” lépésnek nevezte orosz részről azt, hogy Oroszország elnöke utazik az Egyesült Államok területére, nem pedig az amerikai fél utazik oda, vagy tartják harmadik államban a találkozót. Hozzátette, hogy a kezdeményezés Oroszországtól indult, és azon azt az üzenetet fogalmazza majd meg az orosz elnök felé, hogy be kell fejeznie a háborút.
„Szeretnék látni egy tűzszünetet, és a lehető legjobb egyezséget, ami elérhető mindkét fél számára” – fogalmazott Trump.
Az elnök elmondta, hogy az orosz államfővel konstruktív megbeszélésre számít, és hozzátette, hogy azt követően azonnal tájékoztatni fogja Volodimir Zelenszkijt és az európai vezetőket is arról, hogy milyen egyezség lehetséges. Trump az orosz elnökkel tervezett találkozó lehetséges kimenetelei között említette ugyanakkor azt is, hogy feláll az asztaltól, és azt mondja „végeztem”.
„Meg fogjuk látni, hogy mi Putyin elnök elképzelése, és amennyiben ez egy tisztességes megállapodás, akkor azt közvetítjük az Európai Unió vezetői felé, a NATO vezetői felé és természetesen Zelenszkij elnök felé, akit tiszteletből elsőként hívok majd fel, azt hiszem”
– mondta el az amerikai elnök, és hozzátette, akár arra a következtetésre is juthat, hogy „sok szerencsét, folytassátok a harcot”, de arra is, hogy lehetséges a megállapodás.
Az amerikai elnök azt is közölte, hogy a következő találkozónak már Zelenszkij és Putyin között kellene megtörténnie, és hangsúlyozta, ennek létrejöttén dolgozik, és szükség szerint azon harmadik félként ő is részt vesz.
Trump kijelentette, hogy soha nem volt barátja Oroszországnak, de mindig „jól kijött” Putyinnal orosz elnökkel, és azt is kifejtette, hogy Zelenszkij ukrán elnökkel is „jól kijön”, ugyanakkor „súlyosan” nem ért egyet azzal, amit az ukrán államfő tett, mert „ennek a háborúnak soha nem lett volna szabad megtörténnie”.
„Kicsit zavar az a tény, hogy Zelenszkij azt mondja, alkotmányos jóváhagyásra van szüksége, hiszen ahhoz nem volt szükség jóváhagyásra, hogy háborúba vonuljon” – fejtette ki az elnök azzal kapcsolatban, hogy egy lehetséges békemegállapodás területcserével is járhat. Trump elmondta, célja, hogy Ukrajna visszakapjon bizonyos, jelenleg orosz megszállás alatt álló „elsőrendű” tengerparti területeket.
Trump a fehér házi sajtótájékoztatón idézte Orbán Viktort, akiről azt mondta, hogy jól ismeri a két háborúban álló országot, és akinek korábban azt a kérdést tette fel, hogy Oroszországot legyőzheti-e Ukrajna. Az amerikai elnök a magyar miniszterelnök válaszát felidézve elmondta, hogy Oroszország hatalmas, amely harc és háború által alakította ki államát, majd tovább idézve a magyar kormányfőt Trump úgy fogalmazott, hogy „Kína a kereskedelem által éri el a győzelmeit, míg Oroszország háborúban”.
Friedrich Merz német kancellár augusztus 13-án konzultációt tervez Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, valamint más európai vezetőkkel az ukrajnai rendezésről Alaszkában tartandó orosz–amerikai csúcstalálkozó előtt – közölte hétfőn a német kormány egyik szóvivője.
A német kormányzati illetékes tájékoztatása szerint videokonferenciát tartanának.
Elmondta, mielőtt az amerikai elnökkel és alelnökével, J.D. Vance-szel tanácskoznának,
virtuális találkozót terveznek Merz, Zelenszkij, valamint Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Lengyelország és Finnország vezetőinek részvételével.
Utóbbi megbeszéléshez Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte NATO-főtitkár is csatlakozik – tette hozzá.
Négy nappal az alaszkai Trump–Putyin találkozó előtt összeomlott az ukrán védelem és elindultak Ukrajna belső területei felé az orosz csapatok – írja a Mandiner. Elemezői vélemények szerint bebizonyosodott, hogy az oroszok valamennyi, a Nyugat által megvetett és lenézett taktikája sikeresnek bizonyult.
A frontvonal áttörését az ukránok is megerősítették, az oroszok nyomulnak előre Dobropilla,
céljuk elvágni az ukrán erők egyik kulcsfontosságú utánpótlási vonalát Donyeck megyében, Dobropilla–Kramatorszk utat.
A harci cselekményeket és a fronthelyzetet bemutató interaktív térképen, a DeepStateMAP-en is jól látszik az áttörés mértéke és kiterjedése. A kiszögelléstől észak-keletre fekszenek Szlovjanszk és Kramatorszk erődvárosai, amelyek már az ukrajnai konfliktus 2014-es kirobbanását követően is jelentős ütközeteknek voltak a helyszínei. A kiszögellést kettő észak felé mutató nyilacska jelöli. Dobropillától délre pedig jól látszik a pokrovszki bekerítés.

Az ukrajnai front donyeck megyei szakasza, középen a dobropillai kitöréssel (Fotó: DeepStateMAP)
Az áttörés tényéről először Jaroszlav Trofimov, a The Wall Street Journal külügyi tudósítója számolt be, aki „katasztrofális áttörésről” írt közösségi oldalán. Az áttöréssel közel egy időben megszólalt Kirill Dmitriev, Oroszország befektetési megbízottja és szuverén vagyonalapjának vezetője, Putyin orosz elnök tárgyalója, aki azt írta: „Donald Trump amerikai elnök szerint az ukránok 88 százaléka békeszerződést szeretne Oroszországgal.”
A Gallup felmérése szerint az ukránok 69 százaléka a béketárgyalások elkezdését támogatja a harcok folytatása helyett. Az áttöréssel kapcsolatban megszólalt Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő, aki Facebook-bejegyzésében azt írta: „ilyet ritkán látni…egy 11.4 km mély betörés max. 48 óra alatt ebben a háborúban nem semmi.”
„A 2022-ben botladozó oroszok eltanulták amiben az ukránok jobbak voltak (drónok), minden kinevetett dolgukról az utóbbi időben kiderült hogy van értelme, a motorosrohamtól a madmax tankokig és a szamarakig” – írta Demkó Attila, aki szerint az agresszió ettől még nem válik jogossá, de az világosan látszik, hogy az oroszok hamarosan elfoglalják a teljes Donbassz régiót.







