
Az elmúlt éjszaka is támadták Ukrajnát az oroszok
Drónokkal és rakétákkal.
Az alaszkai tárgyalások előtti éjszakán is folytatták háborút az oroszok. Az orosz hadsereg két ballisztikus rakétával és 97 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadt ukrajnai célpontokat péntekre virradóra, a támadás a frontvonal menti területeket érintette – közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.
A légierő parancsnokságának péntek reggeli Telegram-jelentése szerint a légvédelem 63 drónt lelőtt, illetve rádióelektronikai eszközök bevetésével eltérített az eredeti pályájáról. A drónok Harkiv, Szumi, Donyeck és Csernyihiv régiók front menti területeit támadták, a rakéták Harkiv és Csernyihiv régiókra mértek csapást. A közlemény szerint 13 helyszínen mindkét rakéta és emellett 34 drón célba talált.
Egy ember megsebesült, és tűz ütött ki az észak-kelet ukrajnai Szumi városának egyik benzinkútján egy dróncsapás következtében – jelentette az Ukrajinszka pravda hírportál Oleh Hrihorov katonai kormányzó és az állami katasztrófavédelmi szolgálat Telegram-bejegyzésére hivatkozva.
Egy, éppen az üzemanyag-kútnál tartózkodó gépkocsi vezetője égési sérüléseket szenvedett, a kiszolgáló személyzet tagjai nem sebesültek meg a támadásban – közölte a megyevezető.
Az orosz hadsereg FPV-drónokkal és tüzérséggel támadta a Dnyipropetrovszk megyei Nyikopol térségét, egy ember megsebesült, károk keletkeztek a civil infrastruktúrában – közölte Szerhij Liszak katonai kormányzó Telegram-bejegyzése alapján az Interfax Ukrajina hírügynökség. A légicsapásban 6 családi ház és egy elektromos távvezeték is megrongálódott.
Pénteken reggel az ukrán fegyveres erők vezérkara hivatalos Facebook-oldalán bejelentette, hogy egy nappal korábban az ukrán hadsereg különleges műveleti egységei, együttműködve a védelmi erők más egységeivel, tűzerővel csapást mértek az oroszországi Kaszpi-tengeri Olja kikötőre. A jelentés szerint találat ért egy hajót, amely Iránból származó lőszereket és a Sahíd-drónok alkatrészeit szállította.
A vezérkar közleménye megemlíti, hogy ezt a Volga-deltában fekvő kikötőt az orosz agresszor fontos logisztikai pontként használja az Iránból érkező katonai célú áruk szállításához.
„Úgy gondolom, hogy Putyin kényelmes kiutat kínál Trumpnak” – mondta Dmitrij Szuszlov, a Kreml külpolitikai tanácsadója az olasz Corriere della Serának adott interjúban, amelyben azt is közölte, hogy mik az orosz elnök feltételei Ukrajnával szemben.
A kérdésre, hogy mit vár Putyin az alaszkai csúcstalálkozótól, Szuszlov azt válaszolta: „Két lehetőség van. Az első az, hogy a két elnök elfogad egy kétoldalú orosz–amerikai tervet az ukrajnai fegyverszünet elérése érdekében.
Ez a Kreml szempontjából döntő fontosságú: a megállapodás köztünk és az Egyesült Államok között jön létre, Ukrajna és Európa nélkül.”
Szuszlov ezt követően felsorolta a konkrét feltételeket is az interjúban. „Ez a terv magában foglalhatja az ukrán erők kivonását a Donbász területéről, ahol még mindig jelen vannak, valamint Oroszország kivonulását Szumi, Dnyipropetrovszk és Harkiv régióiból, míg a többi területen a frontvonal változatlan marad. Emlékeztetnék arra, hogy egy évvel ezelőtt Moszkva az ukránokat kérte, hogy teljesen vonuljanak ki mind a négy annektált tartományból, míg most csak a Donbászból való kivonulást kéri. A megállapodás döntő része Ukrajna kötelezettségvállalása, hogy nem csatlakozik a NATO-hoz” – fejtette ki a tanácsadó, aki szerint ezen túlmenően bármiféle megállapodás alapja az lehet, hogy Ukrajna nem csatlakozik a transzatlanti szövetséghez, és az egyezségben rögzítik az ország demilitarizálását, valamint alkotmányos reformját is.
A kérdésre, hogy mi ebben az új (mivel korábban is lehetett hallani hasonló orosz álláspontról), azt válaszolta: „Először is, hogy Oroszország most hajlandó tárgyalni a tűzszünetről, nem csak a végleges megállapodásról. Másodszor, hogy Putyin egy kicsit kevesebbet kér a fegyverszünetért, mint egy évvel ezelőtt.”
Arra a kérdésre pedig, hogy ha a fenti lehetőség nem valósul meg, mi a második opció, úgy fogalmazott:
„Hogy Zelenszkij az európaiak támogatásával elutasítja ezt a megoldást, és ekkor Trump megszakítana minden katonai segítségnyújtást Kijevnek, és még az európaiaknak történő fegyvereladást is leállítaná, hogy ne adhassák át azokat Ukrajnának. De ez csak gyorsítaná vereségét és teljes összeomlását.”
Megjegyezte: Trump szerinte nehéz helyzetbe hozta magát azzal, „hogy Kínát, Indiát és Brazíliát arra kérte, hogy állítsák le az orosz olaj importját, másodlagos szankciókkal fenyegetve őket. Kína nyilvánvalóan nemet mond, de Új-Delhi és Brazília sem tenné meg soha, és az elutasításuk problémás lenne Amerika számára: ekkor vagy Trump megadja magát, gyengének tűnve, vagy komoly politikai és kereskedelmi konfliktusba keveredik Kínával és két kulcsfontosságú BRICS-országgal, amelynek kimenetele megjósolhatatlan. ” De szerinte ez a probléma elkerülhető Trump számára, ha az alaszkai csúcstalálkozó sikeres lesz, és ezért számít arra, hogy Trump elfogadja majd Putyin javaslatát, mert „számára ez lehet a kiút.”
Miért éppen Alaszka?
Végül – arra a kérdésre, hogy miért éppen Alaszkában lesz a találkozó – úgy felelt: „Igen, ez történelmi és politikai szempontból is jelentős választás. Először is, Alaszka hangsúlyozza a csúcstalálkozó kétoldalúságát. Nincs a világon olyan hely, amely ennyire kizárólag orosz–amerikai lenne, mint Alaszka: messze van Európától és Ukrajnától, mégis nagyon közel van Oroszországhoz. Ez hangsúlyozza azt a tényt, hogy Putyin és Trump egyedül keresnek megoldást az ukrajnai háborúra.”
„Másodszor, az alaszkai lesz az első teljes értékű orosz–amerikai csúcstalálkozó amerikai földön 15 év óta; az utolsó 2010-ben volt, amikor Dmitrij Medvegyev meglátogatta Barack Obamát Washingtonban. Ez azt jelzi, hogy mindkét fél erősen kívánja lezárni a konfliktust és javítani a kapcsolatainkat. Harmadszor, a napirend előre meghatározta a helyszín választását: Ukrajnán túl az Északi-sarkvidék, a kétoldalú kapcsolatok kulcsfontosságú pontja is terítékre kerül. A régióban heves konfliktusok dúlnak, és fegyveres összecsapások színterévé válhat. Oroszország és az Egyesült Államok katonai tevékenysége egyaránt fokozódik. Azonban a jég olvadásával és a hozzáférhetőség javulásával az Északi-sarkvidék a két ország közötti új gazdasági együttműködés – közös kutatás, nyersanyagok feltárása és kitermelése, valamint kereskedelem – legígéretesebb területe is” – fejtette ki Szuszlov.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön kijelentette, hogy szerinte megállapodást lehet kötni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háborút illetően, és hogy a szankciókra vonatkozó amerikai fenyegetés valószínűleg szerepet játszott Moszkva döntésében, hogy találkozót kezdeményezzen. Mindeközben Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője arról beszélt: a pénteki találkozón még biztos, hogy nem írnak alá semmit, de készek megvitatni a problémás kérdéseket.
Az amerikai elnök csütörtökön, a Fox News Radio The Brian Kilmeade Show című műsorában kijelentette: nem biztos abban, hogy az azonnali tűzszünet elérhető cél, de érdeklődést mutatott a békeegyezmény közvetítése iránt – számolt be a Reuters. Vlagyimir Putyinról beszélve az amerikai elnök azt mondta:
„Úgy gondolom, most már meg van győződve arról, hogy megállapodást fog kötni. Meg fogja kötni a megállapodást. Úgy gondolom, meg fogja tenni, és hamarosan minden kiderül”.
Az Ovális Irodában csütörtökön újságíróknak nyilatkozva Trump elnök így fogalmazott: „Én vagyok az elnök, nem fog velem szórakozni.”
Nem sokkal korábban Putyin azt mondta, hogy az Egyesült Államok „őszinte erőfeszítéseket” tesz az ukrajnai háború befejezésére, és javasolta, hogy Moszkva és Washington egyezzen meg egy nukleáris fegyverkezési megállapodásban a béke megerősítését célzó szélesebb körű törekvés részeként.
Zelenszkij Alaszkában?
Trump a Fox Newsnak adott interjúban azt is említette, hogy három lehetséges helyszínt tart szem előtt a Putyinnal és Ukrajna elnökével, Volodimir Zelenszkijjel való későbbi találkozóra, amelynek ötletéről már korábban is beszélt – bár ismét megjegyezte, hogy a második találkozó nem garantált.
Hozzátette, hogy a háromoldalú csúcstalálkozóhoz az lenne a legegyszerűbb, ha Alaszkában maradnának. „Attól függően, hogy mi történik a találkozóm során, fel fogom hívni Zelenskiy elnököt, és megkérdezem, hogy el tud-e jönni oda, ahol találkozunk” – mondta Trump, hozzátéve, hogy ezen a találkozón eshetne szó érdemben a területi kérdésekről.
„A második találkozó nagyon-nagyon fontos lesz, mert azon fogják megkötni az egyezséget. Nem akarom a »felosztás« szót használni, de bizonyos mértékben ez nem is olyan rossz kifejezés, ugye?”
– mondta az amerikai elnök, aki szerint „ez a találkozó olyan, mint egy sakkjátszma. Ez a találkozó [az alaszkai] előkészíti a másodikat, de 25 százalék az esélye, hogy ez a találkozó nem lesz sikeres”.
Trump azt is felvetette, hogy a jövőbeli béketárgyalásokhoz európai vezetők is csatlakozhatnának. „A fontosabb találkozó a második lesz, amit tartunk: lesz egy megbeszélés Putyin elnökkel, Zelenszkij elnökkel, velem, és talán meghívunk néhány európai vezetőt – talán nem.”
Az amerikai elnök azt sem tagadta, hogy a Fehér Ház fontolgatja, felajánlja Putyinnak a ritka ásványkincsekhez való hozzáférést a békéért cserébe – ezt az értesülést először a The Telegraph közölte: „Ami a ritkaföldfémeket illeti, az viszonylag jelentéktelen dolog. Életeket próbálok megmenteni” – tette hozzá.
Végül azt mondta: Putyinon és Zelenszkijen múlik, hogy megállapodásra jutnak-e. „Nem fogok tárgyalni az ügyükben. Hagyom, hogy ők tárgyaljanak az ügyükben” – fogalmazott.
Az orosz elnök szóvivője szerint pénteken semmit nem fognak aláírni
Az MTI beszámolója szerint időközben Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára azt hangoztatta: Putyin és Trump kész a párbeszédre és a nehéz témák megvitatására. Mint mondta, Alaszka esetében orosz-amerikai csúcstalálkozóról van szó, Ukrajna álláspontjának majd a tárgyalások következő szakaszait fogják szentelni.
A szóvivő közölte, hogy Anchorage-ben a felek nem fognak dokumentumokat aláírni.
Peszkov elmondta, a találkozó előkészítését azok a „jelzések” tették lehetővé, amelyeket a vezetők Steve Witkoff amerikai különmegbízott közvetítésével váltottak egymással. Nem vállalkozott a tárgyalások eredményeinek előrejelzésére, és megismételte, hogy a két elnök közös sajtótájékoztatón számol majd be az elért megállapodásokról.
A Kreml szóvivője szerint Moszkva értékeli Trump „nem szokványos” megközelítését a legbonyolultabb kérdések megoldásában. A szóvivő meglátása szerint az amerikai elnök őszintén szeretné elősegíteni a béke diplomáciai úton történő elérését.







