
A Trump-Putyin találkozó történelmi áttörés
Így értékelt a miniszterelnök politikai igazgatója.
Beérni látszik Orbán Viktor tavaly nyáron indított békemissziója – értékelte a Trump–Putyin-találkozót Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. Mint hangsúlyozta, a két szuperhatalom vezetőjének tárgyalása történelmi jelentőségű diplomáciai áttörés, hiszen először nyílt meg valódi tér a konfliktus békés rendezésére.

Orbán Balázs Fotó: Facebook / Orbán Balázs
„Beérni látszik a tavaly nyáron Orbán Viktor által elindított békemisszió eredménye: asztalhoz ült a két nagyhatalom vezetője, akik valóban véget tudnak vetni a háborúnak” – kezdte bejegyzését Orbán Balázs.

A Trump–Putyin-találkozó első felvonása történelmi jelentőségű diplomáciai áttörés. Először nyílt meg valódi tárgyalási tér a konfliktus rendezésére, ami önmagában is hatalmas lépés a béke felé. Orbán Viktor miniszterelnök a háború kitörése óta, az elmúlt 3,5 évben következetesen és sokszor egyedül hangsúlyozta: a béke kizárólag tárgyalásos úton érhető el.
„Ezért indította el tavaly nyáron azt a békemissziót, amelynek keretében személyesen tárgyalt az ukrán, az orosz, a kínai, a török és a mostani amerikai elnökkel is. Magyarország álláspontja világos: csak akkor lehet esély a háború lezárására, ha a felek kölcsönösen ismerik egymás szándékait, és hajlandók közelíteni az álláspontjaikat – ez pedig kizárólag diplomáciai úton lehetséges” – tette hozzá.
Az elmúlt hónapok eseményei azt mutatják, hogy ez a megközelítés kezd valósággá válni. A korábbi Trump–Putyin-telefonbeszélgetés és a Steve Witkoff által segített háttéregyeztetések előkészítették a mostani találkozót. A kommunikációs csatornák megnyitása nemcsak lehetségessé vált, hanem mindkét vezető részéről nyitottság is mutatkozott rá. Most végre a legfontosabb is megtörtént: a két szuperhatalom vezetője közvetlenül egyeztetett.
Ez nemcsak szimbolikus, hanem gyakorlati jelentőségű lépés is, különösen annak fényében, hogy a háborúpárti európai vezetők – a leváltott amerikai adminisztráció stratégiai szövetségeseiként – továbbra is a háború elnyújtására épülő stratégiát képviselik. Ők az utolsó pillanatig próbálták rávenni Donald Trumpot, hogy a háború folytatása mellett kötelezze el magát – sikertelenül. Nem véletlen, hogy nem kaptak helyet a tárgyalóasztalnál.
A konfliktus természetesen nem ért véget – de mégis van okunk az örömre. Az elmúlt 3,5 évben most történt meg először, hogy a béke valódi lehetősége megjelent a nemzetközi színtéren. A magyar diplomácia következetes álláspontja, a tárgyalásos megoldás melletti kiállás ma már nem kisebbségi vélemény, hanem a szuperhatalmak által is képviselt álláspont. Az amerika–orosz párbeszéd elindulása komoly tanulság is: sosem késő megtenni a kezdő lépéseket mindazoknak, akik valóban békét akarnak” – zárta.
„Soha rosszabb hétvégét!” – írta a miniszterelnök Donald Trump és Vlagyimir Putyin alaszkai csúcstalálkozójára reagálva.
Orbán Viktor a közösségi oldalán reagált az amerikai és az orosz elnök között zajlott alaszkai csúcstalálkozóra.
A történelmi jelentőségű megbeszélésről a kormányfő pozitívan nyilatkozott, reményének adva hangot, hogy egy új korszak kezdődhet a két világhatalom viszonyában.
„Évekig néztük, ahogy a két legnagyobb atomhatalom felszámolja az együttműködésük kereteit és üzenget egymásnak. Ennek most vége. A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt”
– írta a miniszterelnök.
Orbán Viktor végezetül hozzátette: „Soha rosszabb hétvégét!”
A világ egy biztonságosabb hely mindaddig, amíg van felsőszintű amerikai-orosz párbeszéd, ezért nagyrabecsülés illeti a két elnököt a csúcstalálkozó létrejöttéért – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
Szijjártó Péter kiemelte, ma ismételten bebizonyosodott: az ukrajnai háborúnak nem a csatatéren, hanem a tárgyalóasztalnál van a megoldása.
A békét csak tárgyalással, párbeszéddel, a diplomáciai csatornák nyitva tartásával lehet elérni.
Mi, magyarok három és fél éve képviseljük ezt az álláspontot, szemben Brüsszellel és a háborúpárti európai politikusokkal – fogalmazott.
Donald Trump amerikai elnök „tökéletes tízesnek” nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott alaszkai csúcstalálkozóját, amely az ukrajnai háború lezárását célozta – derült ki a Fox Newsnak adott interjújából.
Trump a megbeszélésről úgy nyilatkozott, hogy „nagyon jó előrelépést” értek el a béketárgyalások terén, ugyanakkor óvatosságra intett: „Nincs megállapodás, amíg nincs megállapodás.”
Az elnök szerint a találkozó meleg hangulatban zajlott, és úgy látja, közel vannak egy egyezséghez, de hozzátette:
„Ukrajnának is bele kell egyeznie.”
Tanácsot is adott Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek: „Kössön megállapodást.”
Putyin szintén konstruktívnak nevezte az egyeztetést, amely a „kölcsönös tisztelet légkörében” zajlott.
Az amerikai elnök késznek mutatkozott részt venni egy háromoldalú csúcson is Putyin és Zelenszkij társaságában.
„Ha sikerül megoldani, rengeteg életet menthetünk meg.”
Trump hangsúlyozta, hogy őszinte párbeszédet folytattak: „Nagyon őszintén beszéltek, és szerinte Putyin látni akarja a megállapodást.”
„Egy hatalmas háborús gépezet ellen harcolnak, és mi azt hiszem, közel vagyunk a megállapodáshoz, de ezt nem szeretem kimondani. Mindig azt mondom, ha nagyon közel vagyok, akkor azt mondom, hogy 50-50, mert annyi minden megtörténhet. De azt hiszem, Putyin elnök szeretné megoldani a problémát, és ez egy olyan probléma volt, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie. Ez egy háború. Mindezek a családok elveszítettek valakit, és van egy könyvem több ezer emberről. Ma bemutatták nekem. Ezrek, foglyok, akiket szabadon fognak engedni”
– mondta.
Az amerikai elnök szerint most Zelenszkijen a sor:
„Most már Zelenszkij elnökön múlik, hogy megvalósítja-e, és azt is mondanám, hogy az európai nemzeteknek is be kell kapcsolódniuk egy kicsit, de ez Zelenszkij elnökön múlik… és ha akarják, ott leszek a következő találkozón.”
Trump szerint Putyin zárt ajtók mögött részletezte, miért nem kezdődött volna el ez a konfliktus, ha ő marad elnök.
„Ezen a ponton már nem számít” – mondta Trump az orosz elnök szavairól –, „de ennek a háborúnak soha nem lett volna szabad megtörténnie.”
Az interjú elején Trump az amerikai hadsereg erejét méltatta, külön kitérve a B2-es lopakodó bombázó és az F–35-ös vadászgépek bemutatójára – számol be róla a Magyar Nemzet.
Elmondása szerint mindig is jó kapcsolata volt Putyinnal, és együtt sok mindent elérhettek volna, különösen az orosz természeti erőforrások hasznosítása terén – de ezt szerinte megakadályozta a 2016-os elnökválasztásokkal kapcsolatos vizsgálat, amely ártott a kétoldalú kapcsolatoknak.
Trump ismét megerősítette, hogy szeretné lezárni az ukrajnai háborút. Sok ember hal meg, köztük oroszok és ukrán katonák.
Bírálta Joe Bident is, amiért hagyta a háború kitörését, szerinte ez a legrosszabb dolog a második világháború óta.
Arra a kérdésre, hogy mi vitte Putyint a tárgyalóasztalhoz, Trump nem nevezett meg konkrét tényezőket, de utalt arra, hogy Putyin tiszteli az Egyesült Államokat, ami Biden elnöksége alatt nem volt elmondható. Kiemelte:
a tiszteleten alapuló kapcsolat nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az Egyesült Államok hatékonyan tudja képviselni érdekeit.
Donald Trump amerikai elnök erőfeszítései minden eddiginél közelebb hozták az ukrajnai háború végét – közölte szombati nyilatkozatában Keir Starmer brit miniszterelnök.
Starmer, akinek állásfoglalását a Downing Street szóvivője ismertette, dicséretre méltónak nevezte a vérontás befejezésének céljával Trump által mutatott vezetői teljesítményt.
A brit kormányfő nyilatkozatának előzményeként Trump pénteken Alaszkában személyesen tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai rendezésről.
Szombati közleményében Keir Starmer hangsúlyozta ugyanakkor, hogy jóllehet a csúcstalálkozón sikerült haladást elérni,
következő lépésként olyan tárgyalásokat kell tartani, amelyeken Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vesz, a békéhez vezető utat ugyanis nem lehet nélküle kijelölni.
A munkáspárti brit miniszterelnök közölte, hogy szombaton Zelenszkijjel, Trumppal és európai vezetőkkel is tárgyalt, és mindannyian készen állnak a következő szakasz támogatására.
Starmer úgy fogalmazott: üdvözli, hogy az Egyesült Államok az európai partnerekkel együtt nyitott az Ukrajnának nyújtandó robusztus biztonsági garanciák biztosítására bármiféle megállapodás részeként.
Ez fontos előrelépés, és alapvető jelentőségű az újbóli orosz támadás elrettentése szempontjából.
Amíg az orosz elnök nem vet véget az Ukrajna elleni „barbár támadásnak”, a szövetségesek további szankciókkal még szorosabbra vonják az orosz hadigépezetre gyakorolt nyomást – áll a brit kormányfő szombati nyilatkozatában.
Starmer szerint ezeket a szankciókat az orosz gazdaság máris megszenvedi, és a Nyugat addig folytatja Ukrajna támogatását, amíg erre szükség van.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Emmanuel Macron francia elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Friedrich Merz német kancellár, Keir Starmer brit kormányfő, Alexander Stubb finn államfő, Donald Tusk lengyel miniszterelnök, valamint António Costa, az Európai Tanács elnöke közölte:
kora reggel Donald Trump amerikai elnök telefonon tájékoztatta őket a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott alaszkai csúcstalálkozóról.
A vezetők üdvözölték Trump elnök erőfeszítéseit az ukrajnai gyilkolás megállítására, a háború befejezésére, valamint – mint írták – az igazságos és tartós béke elérésére.
„Ahogy Trump elnök mondta: nincs megállapodás, amíg nincs mindenről megállapodás. A következő lépéseknek most Zelenszkij elnökkel folytatott további tárgyalásoknak kell lenniük” – fogalmaztak az amerikai elnök tájékoztatására hivatkozva.
Kijelentették: készen állnak arra is, hogy Trumppal és Zelenszkijjel együttműködve háromoldalú csúcstalálkozót szervezzenek európai támogatással.
„Egyértelmű számunkra, hogy Ukrajnának szilárd biztonsági garanciákkal kell rendelkeznie szuverenitásának és területi integritásának hatékony védelme érdekében. Üdvözöljük Trump elnök vonatkozó kijelentését, miszerint az Egyesült Államok kész biztonsági garanciákat adni Ukrajnának” – fogalmaztak.







