RETRO RÁDIÓ

A Trump kormány ezért állította le a Pfizer és a többiek támogatását

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 08. 09. 07:53

Kiderül végre az igazság?

Az amerikai egészségügyi minisztérium kedden jelentette be, hogy leállítják az mRNS-alapú vakcinák fejlesztését, mintegy 500 millió dollár értékben. Az intézkedés a Pfizer, a Moderna és több más gyógyszergyártó projektjét is érinti.

Donald Trump hivatalba lépése után az Egyesült Államok egészségügyi politikáját is átalakította. Többek között kiléptette Amerikát az Egészségügyi Világszervezetből, majd a Covid–19 vakcinákkal kapcsolatban is megszüntetett bizonyos kötelezettségeket. Az amerikai egészségügyi minisztérium kedden újabb bejelentést tett, miszerint teljesen leállítják az mRNS-vakcinák fejlesztését a biológiai orvostudományi kutatási részlegen belül. Az intézkedés összesen 22 projektet érint, közel 500 millió dollár értékben.

A döntés egy átfogó felülvizsgálatot követően született. Az ellenőrzést még a koronavírus-járvány idején indították el, hogy az mRNS-technológiába történt befektetéseket vizsgálják – írja a Die Welt német lap.

Robert F. Kennedy Jr. amerikai egészségügyi miniszter kifejtette, hogy a megtakarított forrásokat „biztonságosabb, és szélesebb körű vakcinaplatformokra” irányítják át.

Hozzátette, hogy minisztérium azért állítja le ezeket a programokat, mert az adataik szerint az ilyen típusú vakcinák nem nyújtanak hatékony védelmet az olyan felső légúti fertőzések ellen, mint a koronavírus vagy az influenza. A lap szerint a kijelentést semmilyen tudományos bizonyítékkal nem támasztották alá.

A Pfizer és a Moderna is érintett

Az amerikai egészségügyi minisztérium a Moderna gyógyszerészeti vállalattal kötött szerződését is felbontotta. A megállapodás eredetileg az emberek számára készült madárinfluenza elleni vakcina fejlesztésének késői szakaszára vonatkozott. A hivatal tájékoztatása szerint több, a közbeszerzést megelőző pályázatot is elutasítanak vagy visszavonnak. A döntés érinti a Pfizer, a Sanofi Pasteur, a CSL Seqirus, a Gritstone és más cégek ajánlatait is. A német BioNTech vállalat szintén aktív ezen a területen.

Mint írták, az amerikai egészségügyi minisztérium biomedicinális kutatási részlege támogatja a gyógyszeripari vállalatokat a közegészségügyi veszélyek leküzdésére szolgáló orvosi eszközök fejlesztésében.

Kétes üzletek a Pfizer és Európai Unió között

Az Európai Bizottság a koronavírus-járvány kitörését követően az uniós tagállamok nevében 2020-ban és 2021-ben több százmillió adag vakcinára vonatkozó szerződéseket kötött különféle gyógyszergyártó vállalatokkal, amelyre mintegy 2,7 milliárd eurót szabadított fel.

A koronavírus-vakcinák európai uniós beszerzésével kapcsolatban arra is fény derült, hogy

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és a Pfizer amerikai gyógyszercég igazgatója, Albert Bourla sms-eket váltott egymással, amelyek elősegítették a mintegy 1,8 milliárd adag vakcina uniós beszerzését.

Július elején Ursula Von der Leyen az Európai Parlamentben bizalmatlansági szavazással szembesült részben emiatt az ügy miatt. Bár a Bizottság elnöke túlélte a szavazást, az akkori vita volt az első alkalom, hogy a nyilvánosság előtt kellett megvédenie önmagát az ügy miatt.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy az Európai Bizottság nem adott magyarázatot arra, hogy a Von der Leyen és a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla között milyen bizalmas információk voltak, amelyeket nem lehetett nyilvánosságra hozni.

Az Európai Bizottság nem fellebbezett a Pfizer-gate ügyében született bírósági ítélet ellen a törvényes határidőig, így a határozat most már biztosan érvényben marad – számolt be a Politico.

A fellebbezés hiányában biztossá vált, hogy az EU Törvényszékének májusi ítélete érvényben marad.

A bíróság korábban úgy ítélte meg, hogy az Európai Bizottság nem adott magyarázatot arra, hogy a Von der Leyen és a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla közötti üzeneteknél milyen bizalmas információk indokolták azt, hogy ne hozhassák nyilvánosságra ezeket. Az ügy előzményeként újságírók azt követően kérték az üzenetek megtekintését, hogy a New York Times 2021-es, Von der Leyennel készített interjújából kiderült, hogy a Pfizer és az EU között létrejött, több milliárd eurós vakcinaüzletet megelőzően SMS-eket váltott Bourlával.

Most mindenesetre az Európai Unió Bíróságának ítéletében megfogalmazott tényeknél vélhetően nem látták úgy, hogy érdemes lenne megpróbálni cáfolni azokat.

Az, hogy Ursula von der Leyen felelősségének pontos meghatározása hiányzik a 2020-as és 2021-es koronavírus elleni vakcinák beszerzésével kapcsolatos jogsértésekről szóló uniós bírósági ítéletből, „új lapot jelent az EU–NATO-megítélésében” – mondta korábban Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő.

Az Európai Unió luxembourgi bírósága kimondta, hogy az Európai Bizottság szabálytalanságokat követett el a 2020-as és 2021-es koronavírus-fertőzés elleni vakcinák beszerzése során, mivel lezárta a nyilvánosság hozzáférését a gyógyszerek árairól szóló információkhoz, valamint nem bizonyította, hogy nem áll fenn összeférhetetlenség az ilyen beszerzések során.

„A bíróság és a nyomozás évek óta körbe-körbe jár, és az uniós korrupció és bürokrácia sötétjében bolyong. És most itt van Ursula biztos régóta várt bűnösségének beismerése. Úgy tűnik: van bírósági ítélet a bűnösségről, van bűnösnek talált tisztviselő, tehát büntetésnek is kell lennie. De nem.” – írta távirati csatornáján.

Hozzátette, hogy az uniós bíróság ezen döntése nem határozza meg von der Leyen felelősségének mértékét, és nem von maga után sem fegyelmi, sem büntetőjogi intézkedéseket vele szemben.

„Ez természetesen egy új oldal az EU–NATO ferde ítélkezésében” – jegyezte meg Zaharova.
Kifejtette, hogy ez a bírósági ítélet csak alapot szolgáltathat az Európai Bizottság vezetője ellen súlyosabb vádakkal indított újabb pereknek.

„Az Oroszország elleni újabb törvénytelen szankciók helyett jobb lenne, ha a saját, most már a bíróság által is bizonyítottan bűnözőjükkel szemben alkalmaznák a törvényt” – zárta Zaharova.

Az Európai Unió Bírósága tehát végül elmarasztalta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét a Pfizer vezérigazgatójával folytatott SMS-váltások ügyében. Az elhíresült vakcinabotrány kapcsán csaknem négy év után született döntés. Azonban nem tudni azt sem, hogy mit is jelent végül ez az elmarasztalás, kap-e valamiféle büntetést a Magyarországot üzemszerűn vegzáló EU-főnök.

 

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Fotó: AFP

 

Ítélet született a vakcinabotrány kapcsán (Illusztráció, forrás: Pixabay)
Ítélet született a vakcinabotrányban (Illusztráció, forrás: Pixabay)

A bíróság döntése szerint az Európai Bizottság nem adott elfogadható magyarázatot arra, miért nem bocsátotta rendelkezésre a sajtó által kért dokumentumokat, és semmisnek nyilvánította a bizottság elutasító határozatát.

Az ügy középpontjában egy 2021 tavaszán kötött, 1,8 milliárd adag Covid–19 vakcina szállításáról szóló megállapodás áll a bizottság és a Biontech/Pfizer között, amelynek értékét akkoriban 35 milliárd euróra becsülték. A The New York Times beszámolója szerint a szerződés megkötésében kulcsszerepet játszott Von der Leyen és Albert Bourla Pfizer-vezér személyes kapcsolata, beleértve SMS-váltásaikat is.

A lap újságírója és a The New York Times hozzáférést kért minden szöveges üzenethez, amelyet Von der Leyen és Bourla 2021. január 1. és 2022. május 11. között váltott. A bizottság azonban elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy nem rendelkezik ilyen dokumentumokkal. Az újságíró és a lap ezt megtámadta az EU Bíróságán.

A bíróság ítéletében kiemelte, hogy az EU-s intézmények dokumentumainak általában hozzáférhetőnek kell lenniük a nyilvánosság számára. A bíróság hangsúlyozta, hogy a bizottságnak hiteles magyarázatot kell adnia arra, miért nem találhatók meg ezek a dokumentumok.

Az ítélet fellebbezés hiányában most lesz jogerős.

Az Európai Bizottságnak az Európai Bíróság döntését tiszteletben tartva haladéktalanul nyilvánosságra kell hoznia azt, hogy milyen kommunikáció zajlott a brüsszeli testület elnöke, Ursula von der Leyen és Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója között a koronavírus-oltóanyagok megrendelésekor – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban.

A tárcavezető  arról számolt be a Pfizer-botrány ügyében született európai bírósági ítélet kapcsán, hogy Ursula von der Leyen, aki ahhoz az Európai Néppárthoz tartozik, amelynek magyarországi tagja a Tisza Párt, egy „hungarofób, súlyosan magyarellenes döntéseket hozó” politikus.

Leszögezte, hogy ez a magyarázata annak, hogy az Európai Bizottság mintegy kényszeresen, állandóan Magyarországot vegzálja, különböző eljárásokat próbálva végigvinni hazánkkal szemben.

„És ez az Ursula von der Leyen az, aki a magyar demokrácia állapotáról, az átláthatóságról, a törvények betartásáról rendre lesújtó véleményt fogalmaz meg. Az az Ursula von der Leyen, akiről kiderült, hogy mikor európai emberek millióinak élete forgott veszélyben, akkor nagyon gyanús módon, gazdaságilag és minden egyéb szempontból megkérdőjelezhető módon, sms-ekben akart Pfizer-oltóanyagot rendelni” – mondta.

„És ez az Ursula von der Leyen, aki eltitkolja az Európai Bizottság és a brüsszeli bürokrácia segítségével azt, hogy milyen kommunikáció zajlott közte és a Pfizer főnöke között a Covidtól az európai embereket megvédeni képes vakcinák megrendeléséről” – folytatta.

„Na, azt hiszem, hogy innentől kezdve von der Leyen elnökasszony az utolsó, akitől bármilyen kritikát hajlandóak vagyunk elfogadni vagy megfontolni Magyarország belügyei kapcsán”

– tette hozzá.

Szijjjártó Péter ezután határozottan felszólította Brüsszelt, hogy tartsák tiszteletben az Európai Bíróság döntését, és haladéktalanul hozzák nyilvánosságra azt, hogy milyen kommunikáció zajlott le az Európai Bizottság elnöke és a Pfizer főnöke között az oltások megrendelésénél.

„Milyen pénzügyi témákról kommunikáltak? Miért annyit fizetett a bizottság, amennyit fizetett, s miért késtek a vakcinák Európában? Miért került a működésképtelenség szélére számos országban az egészségügyi ellátórendszer? Hogy lehet az, hogy Európa az utolsók között kullogott az oltások tekintetében?”

– sorolta

„Határozottan követeljük, hogy ezt a kommunikációt az Európai Bizottság elnöke és a Pfizer-főnök között haladéktalanul hozzák nyilvánosságra” – hangsúlyozta.

Teljes hallgatás

Ismert: Ursula von der Leyen összesen 35 milliárd euró értékben kötött szerződést a Pfizer amerikai gyógyszergyártó céggel 1,8 milliárd adag koronavírus elleni vakcina beszerzéséről. A részleteket pusztán SMS-üzenetekben egyeztette Ursula von der Leyen Albert Bourlával, a Pfizer vezérigazgatójával.

Az ügyet, amelyet az Európai Parlamentben is

az „emberiség legnagyobb korrupciós botrányaként” emlegetett egy képviselő, az Európai Bizottság gyakorlatilag a szőnyeg alá söpörte,

a megindított, szinte formális vizsgálatot pedig hátráltatta von der Leyen stábja.

A New York Times megkeresésére a brüsszeli testület azt állította, hogy „nem rendelkezik” a kért SMS-üzenetekkel, és hogy a levélváltások, mint „rövid életű” alkalmazásalapú kommunikáció, nem tartoznak a nyilvántartási követelmények hatálya alá.

Az ügy nemcsak az Európai Bizottságon belüli átláthatatlan gyakorlatra világít rá, hanem próbára teszi von der Leyen átláthatósággal és elszámoltathatósággal kapcsolatos tevékenységét is – írta az euobserver.com.

Messze túlmutat a vakcinák beszerzésén

A brüsszeli portál szerint „a Pfizergate tétje messze túlmutat a vakcinák beszerzésén. A bizottság szélesebb körű gyakorlatáról van szó, a közérdekű információk kezeléséről és közzétételéről”.

Az Európai Unióban a dokumentumokhoz való hozzáférést az 1049/2001 rendelet szabályozza.

A Pfizergate-ügyben a bizottság először kényelmesen azt állította, hogy a kért üzenetek nem léteznek,

anélkül, hogy további indoklást adott volna – ezzel egyértelműen megsértette a hozzáférési kérelem elutasításakor az indokolási kötelezettségét.

A The New York Times számolt be arról, hogy

a 35 milliárd eurós beszerzésről Ursula von der Leyen egészen egyszerűen SMS-ben egyezett meg a Pfizer vezérigazgatójával, Albert Bourlával. Hogy pontosan mi volt az SMS-ekben, azóta sem derült ki, az üzeneteknek ugyanis nyoma veszett.

Hatalmas botrány kerekedett, több európai parlamenti képviselő lemondásra szólította fel Ursula von der Leyent. Stasys Jakeliunas litván EP-képviselő például azt kifogásolta, hogy Ursula von der Leyen férje, Heiko von der Leyen az egyik amerikai gyógyszerészeti cég orvosigazgatója. Ezért szerinte összeférhetetlen, hogy a vakcinabeszerzésől az Európai Bizottság (EB) elnöke egyszemélyben tárgyaljon.

A homályos vakcinabeszerzés ügyében több eljárás is indult. A Pfizerrel kötött szerződés előkészítéséről azonban az EB semmilyen háttérdokumentumot nem tudott felmutatni. Ezért az Európai Számvevőszék is szerette volna megismerni az Ursula von der Leyen és a Pfizer-vezér közötti üzenetváltás tartalmát, az Európai Bizottság illetékesei azonban megtagadták ezt a kérést, mondván, hogy ezek nem tartoznak a szakpolitikával kapcsolatos dokumentumok megőrzésére vonatkozó uniós jogszabály hatálya alá.

A szöveges üzenetek keresése nem vezetett eredményre és

az átláthatóság hiánya tovább erősíti azt a véleményt, hogy az EU multinacionális cégek zsebében van.

Sajtóinformációk szerint büntetésre számíthat Ursula von der Leyen. De további vizsgálatok is várhatók a vakcinabeszerzés miatt.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a bizottság elnöke bajba került az időközben eltűnt szöveges üzenetei miatt. Ursula von der Leyen, Angela Merkel minisztereként is SMS-ben kötött tanácsadói szerződéseket. Ráadásul egy olyan hadiipari céggel, amelynél az Európai Bizottság elnökének egyik fia is jól fizető állást kapott.

Az Európai Bizottság 2021 novemberében 71 milliárd euró értékű szerződéseken keresztül 4,6 milliárd adag Covid–19 elleni vakcinát kötött le a tagállamok nevében. A szerződések főként elővásárlási megállapodások voltak, amelyekben a bizottság megosztotta az oltóanyag fejlesztésének kockázatát az oltóanyaggyártókkal, és az uniós költségvetésből származó előzetes kifizetésekkel támogatta a nagyüzemi termelési kapacitás előkészítését.

Bár a beszerzési folyamat számos mérőszám alapján sikeres volt – 2021 végére az EU felnőtt lakosságának 80 százaléka teljes mértékben be volt oltva, mintegy 952 millió adag oltóanyag leszállításával –,

a számvevőszék ellenőrei úgy találták, hogy még mindig vannak tanulságok, amelyeket le kell vonni a beszerzési folyamatból.

„A bizottság hídként működött a vállalatok és a tagállamok között a szerződések végrehajtása során, de amikor az EU 2021 első felében súlyos ellátási hiánnyal szembesült, világossá vált, hogy a legtöbb szerződés nem tartalmazott konkrét rendelkezéseket az ellátási zavarok kezelésére” – mondta Joëlle Elvinger, a jelentésért felelős számvevőszéki tag egy hétfőn tartott sajtótájékoztatón.
 


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.