
A haza békéje és biztonsága a honvéd hűségén áll
Ezt mondta a köztársasági elnök a tisztavatáson.
Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtisztjelöltjei nyilvános esküt tettek a Kossuth téren Sulyok Tamás köztársasági elnök, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Böröndi Gábor, a Honvéd Vezérkar főnöke előtt.

– Augusztus 20. a szuverén magyar államiság ünnepe, egy ezredévi magyar élet origója – mondta a köztársasági elnök a nemzeti ünnepen tartott katonai tisztavatáson a Kossuth téren. Sulyok Tamás kiemelte: Szent István király máig ható döntéseivel a magyar jövőt határozta meg, végérvényesen kijelölve a magyarság útját, valamint biztosítva a magyar nemzet megmaradását.

– Szent István nemcsak helyet biztosított számunkra az akkori európai népek sorában, hanem visszavonhatatlanul hozzákapcsolta a magyarságot Európához. A magyart kultúrájával együtt európaivá tette. És fordítva, Európát gazdagította és fűszerezte a magyarsággal és annak sajátosságaival. Ezt jelenti az európaiság pillére – fogalmazott az államfő. Hozzátette:
Szent István azonban népét nem beolvasztotta a nyugati érték- és érdekkörbe, hanem hozzáadta.
Állama szuverenitását nem máshoz mérte, hanem önmaga jogán. Európai uralkodóvá vált ugyan, de magyar királyként. Ez a magyar szuverenitás pillére.
A köztársasági elnök szerint a magyarság keresztény pilléren is áll, hiszen Szent István Magyarországot a keresztény Európához kapcsolta, ahhoz a keresztény hithez és keresztény értékrendszerhez, amely hősöket és szenteket fakasztott a magyar népből, ihletőjévé vált gondolkodásmódunknak és alkotóerőnknek. Szent István felismerte továbbá, hogy minden maradandó a törvényességen áll, a független állam ismérve az önálló törvényalkotás, és ez adja a jog pillérét – hangsúlyozta az államfő.

Sulyok Tamás kijelentette: Magyarország keresztény értékekkel felvértezett szuverén, európai jogállam, amely nagylelkű, szabad emberek otthona, akiknek közös a sorsuk. Ugyanakkor
hazánk otthona azon magyaroknak is, akik távol élnek tőle, hiszen sorsközösségünk minden magyart egybefog.
– Szent István királytól stabil pilléreken álló hazát kaptunk örökül. Ez az örökség tartott meg minket több mint ezer éven át. Ma is ebből az örökségből élünk. Ehhez teszi hozzá századok óta minden magyar a saját művét – hangoztatta Sulyok Tamás.
A köztársasági elnök a honvédtisztekhez szólva azt mondta: a haza békéje, a magyar állam biztonsága a honvéd hűségén áll, az otthont, a másik embert, a kultúrát és értékeket a magyarok szabadon
A katonák továbbviszik a nemes küldetést
– Aki most esküt tesz, nemcsak a jelenben cselekszik, hanem a jövőért, az előttünk álló időkért vállal felelősséget, nem csupán önmagáért, hanem magyar emberek millióiért – mondta Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke az augusztus 20-i katonai tisztavatáson a Kossuth téren.
A vezérkari főnök az esküt tevő honvédtisztekhez szólva a köszöntőjében azt mondta:
államot alapítani egy nemzet történelmének legnagyobb tettei közé tartozik, de az államot megtartani, védelmezni és megújítani a mindennapok kötelessége.
– Mi, katonák pedig tovább visszük ezt a nemes küldetést. Mert a haza gondolata nem velünk született, de a szolgálat eszméje, amely a szülőföld jövőjét is jelenti, a mi kezünkben van – emelte ki. Hozzátette: XXI. századi haditechnikával, elhivatott katonákkal, megfelelő kiképzéssel és felkészítéssel valóban ütőképessé teszik a Magyar Honvédséget.

A vezérkari főnök felhívta a figyelmet: a katonai eskü nem visszavonható, és bevilágítja a katonák egész útját, katonaként, vezetőként, emberként. Kiemelte: az esküt tevők a Magyar Honvédség tisztjeiként vállalják, hogy a magyar béke és értékek mellett kiállnak a NATO majdnem egymilliárd polgáráért, szövetségeseink közösségéért, az Európai Unió biztonságáért.
A katonák esküjükkel nem csupán összekötik a múltat a jelennel és jövővel, de ettől a pillanattól még inkább példát mutatnak, és valódi példaképekké válnak. A magyar állampolgárok szemében nemcsak egyenruhás vezetők lesznek, hanem a hazaszeretet, a tisztesség, a bátorság és az elköteleződés megtestesítői
– jelentette ki Böröndi Gábor.
Szólt arról is, hogy a felelősség és annak súlya keményen nyomni fogja a most esküt tevő tisztek vállát, lesz, hogy a málhazsák vagy a fegyver, és lesz, amikor a meghozandó döntések formájában. – Azonban ha dönteniük kell, mindig a magyar emberek érdekeit tartsák szem előtt, mert önök a hazát szolgálják, minden magyar embert. Az önök feladata, hogy megőrizzék és oltalmazzák országunkat igaz katonaként, ha kell, a reflektorfényt elkerülve, de elhivatottan, méltóságteljesen – emelte ki. Hozzátette: a fiatal tisztek a Magyar Honvédség minden laktanyájában egy és ugyanazon katonai értékek mentén szolgálnak majd, ez pedig olyan erős alapot ad, amely minden kihívást leküzdhetővé tesz.
Azt kérte a tisztektől, legyenek hűek az egyenruhájukhoz és az eszméhez, amit képviselnek. – Legyenek hűek a zászlóhoz, amely alatt szolgálnak, és legyenek hűek önmagukhoz, akkor is, ha más nem látja önöket – kérte őket. A Honvéd Vezérkar főnöke emlékeztette az ifjú tiszteket, ne felejtsenek el köszönetet mondani családjuknak és hozzátartozóiknak a támogatásért, és becsüljék meg azt a láthatatlan pajzsot, amit a család támogatása jelent, az ugyanis akkor is erőt ad, amikor a világ összeroppanni látszik körülöttünk.
Ne tévessze meg önöket a virtuális valóság: a szolgálat értéke a legtöbbször nem a posztok vagy a lájkok számában mérhető. Gyakran éppen a leghalkabb cselekedetek bizonyulnak a legfontosabbnak: amikor csendben, kitartóan, fegyelmezetten állnak helyt, mert mi akkor is szolgálunk, ha nem a nyilvánosság előtt tesszük, akkor is, ha nem kapunk érte elismerést, hanem tesszük a dolgunkat
– hívta fel a figyelmet a vezérkari főnök.
Idén a Parlament előtti Kossuth Lajos téren 132-en tették le katonai esküjüket. A honvédtisztek fogadalmukat kardrántással, és A hazáért mindhalálig! felkiáltással erősítették meg. Az eskütétel után Totha Péter tábori főrabbi, Mészáros László protestáns tábori lelkész és Berta Tibor katolikus tábori püspök mondott fohászt.
Az avatás végén a Magyar Honvédség három Gripen vadászgépe úgynevezett díszelgő áthúzással, piros, fehér, zöld csíkot húzva repült át a Kossuth tér felett, köszöntve az esküt tett tiszteket.
Délelőtt 11 órától ünnepélyesen átadják a Magyar Szent István-rend kitüntetést. Délután öt órakor ünnepi szentmise kezdődik a Szent István-bazilikában, melyet a Szent Jobb-körmenet követ.
Az egész augusztus 20-i ünnepség legnagyobb látványossága hagyományosan az esti tűzijáték. A Duna fölötti pirotechnikai show idén is Európa legnagyobb tűzijátéka lesz. A látványosságot, amelyet a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó szakaszon lehet megcsodálni, drónshow, fényparádé és látványos fényfestés is kíséri. A nem mindennapi műsor este kilenckor kezdődik, és mintegy harminc percen át tart.







