RETRO RÁDIÓ

3350 nagy hatótávolságú rakétát adnak el Ukrajnának

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 08. 25. 09:44

De csak engedéllyel vethetők be.

Jóváhagyta az Egyesült Államok, hogy nagy hatótávolságú, levegőből indítható rakétákat adjanak el Ukrajnának. A pusztító fegyvereket viszont csak a Pentagon engedélyével lehet bevetni, amely jelentősen korlátozza Kijevet. A megállapodás körülbelül 850 millió dollárba került, amelynek nagy részét az európai tagállamok finanszírozták. Mindeközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy egy új fegyvertípust fejlesztettek ki. A Flamingo névre keresztelt cirkálórakéta akár 3 ezer kilométeres hatótávolságra is képes.

Az Egyesült Államok a múlt héten hagyta jóvá, hogy 3350 darab nagy hatótávolságú, levegőből indítható rakétát (ERAM) adjanak el Ukrajnának, amely várhatóan hat hét múlva érkezik meg Kijevbe – tudta meg két amerikai tisztviselőtől a The Wall Street Journal.

A teljes fegyvercsomag szállítását hivatalosan még nem jelentették be, ugyanis a megállapodás hosszabb ideje „szüneteltetett” státuszban volt. A végrehajtás időzítése Donald Trump amerikai elnök háborús felekkel tartott csúcstalálkozóihoz kapcsolódott.

A megállapodás körülbelül 850 millió dollárba került, amelynek nagy részét Ukrajna európai szövetségesei finanszírozták. Az ERAM rakéták 240–450 kilométeres hatótávolsággal rendelkeznek, ami az oroszországi célpontok eléréséhez segítenék hozzá Ukrajnát.

A nagy hatótávolságú fegyvereket csak a Pentagon jóváhagyása után használhatja Kijev.

A lapnak nyilatkozó amerikai tisztviselők szerint Donald Trump nyilatkozatai nem utalnak arra, hogy megszüntetné a felülvizsgálati szabályokat.

Míg a korábbi Biden-kormány engedélyezte, hogy Ukrajna ATACMS rakétákkal mérjen csapást Oroszországra, addig a Trump-adminisztráció egy különleges jóváhagyási mechanizmust dolgozott ki. Az Egyesült Államok jelenlegi vezetése már jóval körültekintőbben jár el, valamint az átadott fegyverek felhasználását is ellenőrzi.

Az ukrán elnöki hivatal sajtószolgálatának felvételén Volodimir Zelenszkij ukrán elnök 155 milliméteres lövedékeket tekint meg az amerikai hadsereg pennsylvaniai hadianyaggyártó üzemében tett látogatásán Scrantonban 2024. szeptember 22-én (Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki hivatal sajtószolgálata)

Ukrajna saját fejlesztésű fegyvergyártásba kezdett

Donald Trump hivatalba lépése óta az Egyesült Államok jelentősen lecsökkentette az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányait, valamint azok használatát is korlátozta. Kijev saját kezébe vette az irányítást, Volodimir Zelenszkij pedig nemrég kijelentette, hogy Ukrajna egy saját gyártmányú, új cirkálórakétát fejleszt. A Flamingo névre keresztelt ukrán csodafegyvert 2025 végére vagy 2026 elejére gyárthatják le.

Az új, saját fejlesztésű cirkálórakéta képes eltalálni Oroszország egész európai részét – írja a Politico. A Flamingo FP-5 rakétát az ukrán Fire Point védelmi vállalat fejlesztette, amely az elmúlt években kulcsfontosságú szereplővé vált a háborús erőfeszítésekben.

Irina Terekh, a Fire Point vezérigazgatója és műszaki igazgatója elmondta, hogy

a rakéta 1150 kilogrammos robbanófejjel rendelkezik, és akár 3 ezer kilométeres hatótávolságra is képes eljutni.

A fejlesztés rendkívül gyorsan zajlott, az első sikeres tesztekig pedig kevesebb mint kilenc hónap telt el. Irina Terekh hangsúlyozta, hogy a rakéta teljesen ukrán gyártmány, és sebessége meghaladja az eddigi rendszerekét.

A rakéta jellegzetes, élénk rózsaszín hegyformája a vállalatnál egy belső vicc nyomán született, utalva a nők alulértékelt szerepére a fegyverfejlesztés férfiak által dominált világában.

A Flamingo FP-5 már sorozatgyártásba került, a cél pedig a havi 200 darab rakéta előállítása. Volodimir Zelenszkij szerint decemberre még több rakéta áll majd rendelkezésre, de további részleteket egyelőre nem közölt a haditechnikai titkok védelme érdekében. Fabian Hoffmann, az Oslói Egyetem rakétatechnológiai doktori kutatója szerint a Flamingo „Ukrajna legerősebb biztonsági garanciája” lehet, amely drámaian befolyásolhatja az erőviszonyokat Kijev és Moszkva között.

A Flamingó egy nagy hatótávolságú cirkálórakéta, amely 1150 kilogrammos robbanófejet képes hordozni, és 3000 kilométeres mélységben is berepülhet Oroszországba. Moszkva inkább propagandafogásnak nevezi az ukrán Fire Point stratup fejlesztését, ám a cég tervei szerint 2025 végére beindulhat a tömegtermelés.

Robbanófeje 2,5-szer nehezebb, mint az amerikai Tomahawk Block V cirkálórakétáé, hatótávolsága pedig kétszeres, így Oroszország európai részén bárhol, egészen Novoszibirszkig eltalálhatja a célpontokat – olvashatjuk leírásában. Propagandisztikus blöff vagy a háborúban fordulatot jelentő csodafegyver a Flamingó?

Baráti társaság

„Nem árulom el a pontos sebességét, de azt elmondhatom, hogy gyorsabb, mint az összes többi jelenleg használt rakétánk” – így jellemezte a Politico című brüsszeli lapnak Irina Terek, a Fire Point gyártási vezetője ukrán „Flamingo” cirkálórakétát, amellyel kapcsolatban augusztus 20-án Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is megerősítette, hogy „sikeresen átment a teszteken”.

A Fire Point nevű ukrán védelmi startupot egy eredetileg katonai háttérrel nem rendelkező – többek között építőipari, játéktervezési és építészeti munkákkal foglalkozó mérnökökből, szakemberekből álló – baráti társaság alapította meg, miután Oroszország 2022-ben lerohanta Ukrajnát. Ők fejlesztették ki az FP-5 „Flamingo” típusú drónt is, amelyről 2025. augusztus 17-én mutatta be Efrem Lukatsky, az Associated Press fotóriportere egy dél-ukrajnai rejtett létesítményben végrehajtott tesztindítás során. Ez volt a fegyverről az első nyilvánosan közzétett információ.

Az Associated Press exkluzív betekintést nyert a Fire Point tucatnyi titkos gyárának egyikébe. Egy hatalmas raktárban, ahol rockzene szólt, a vezetők bemutatták jellegzetes FP-1 robbanó drónjaikat, amelyek akár 1600 kilométert is megtehetnek. Emellett nyilvánosan bemutatták a fejlesztés alatt álló, 3000 kilométert megtenni képes cirkálórakétájukat is, amely Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reményei szerint az év végére tömeggyártásra kerül” – olvasható az amerikai hírügynökség beszámolójában.

A FP-5 1150 kilogrammos robbanófejével a világ legerősebb cirkálórakétái közé tartozik – erősítették meg független szakértők az AP újságíróinak. „Egy gyártási hiba miatt voltak az első rakéták rózsaszínűek, ezért kapták a Flamingo becenevet, és ez a név rajta ragadt” – írja az amerikai forrás. A Politico közben valóságos arculatot épít a rózsaszínű rakéta köré.

Lebénítaná Moszkvát?

„Kijev saját termékként mutatja be a Flamingót, eltitkolva a hadiipar összeomlását” – így kommentálta a TASZSZ orosz hírügynökségnek Alekszandr Sztepanov nemzetbiztonsági szakértő a fegyver bemutatását.

A Flamingo (FP-5) cirkálórakéta néhány adata:

Hossza: 12–14 méter

Szárnyfesztávolság: 6 méter

Maximális felszállási súly: 6000 kilogramm

Robbanófej súlya: 1150 kilogramm

Sebesség: maximum 950 kilométer/óra

Hatótávolság: 3000 kilométer

Repülési ideje: 4 óra

Szerinte „a rakéta sziluettjének alaposabb vizsgálata során a szakértők feltűnő hasonlóságokat fedeztek fel a Milanion Group által gyártott és az idei februári IDEX-2025 kiállításon bemutatott FP-5 cirkálórakétával. Ez arra utal, hogy a külföldről szállított technológiát Ukrajna saját katonaipari komplexumának termékeként címkézik át, míg széles körben terjednek az úttörő ukrán innovációról szóló állítások” – fogalmazott Sztepanov.

Miközben a TASZSZ híranyagában rámutat, hogy „a Milanion Group – amelyet a brit kormány ellenőriz és kiterjedt nemzetközi gyártóüzemek hálózata támogat – régóta együttműködik az Ukrainian Armorral”, a Politico által idézett Fabian Hoffmann, az Oslói Egyetem doktori kutatója és rakétaszakértője a rakétát „Ukrajna legerősebb biztonsági garanciájának” nevezte.

A Politico kiemeli: az olyan rendszerek célja, mint a Flamingo, azt is biztosíthatják, hogy „Oroszország ne tudja folytatni a háborút – és ne támadhasson újra, miután végre aláírják a békemegállapodást”.

 


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.