dosszié ikonMagyar Péter
Létrehozva: 2025.07.02.
Módosítva: 2025.07.02.

Zsírleszívás: Ruszin Toka tábornok mindent beismert, de azért még okoskodik

Magyar Péter nyilvánvalóan ezt parancsolta a levitézlett katonának.

Élesen bírálta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentését Ruszin-Szendi Romulusz, a Honvéd Vezérkar korábbi főnöke, a Tisza Párt tanácsadója, de a megállapításokat nem cáfolta.

 

„Ez semmi más, csak a karaktergyilkosság újabb fejezete” – reagált közösségi oldalán Ruszin-Szendi Romulusz a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentésére. A volt vezérkarfőnök a jelentés megrendelőit és a Kehit hiteltelennek, az általuk közölt megállapításokat pedig a politikai célzatú támadás eszközének tartja.

 

A tábornok bejegyzésében nem cáfolta a Kehi megállapításait, amelyek törvénytelenségekre, szabálytalanságokra világítottak rá. Lényegében mindent beismert!

A jelentés arra enged következtetni, hogy a honvédség korábbi vezérkari főnöke visszaélt a hatalmával, amikor az irányítása alatt álló Honvédkórházban esztétikai céllal zsírleszívást végeztetett, amelynek mintegy 1,2 millió forintos költségét nem fizette meg.

Mint többen is megírták, egyre több ellentmondásos és súlyos részlet lát napvilágot Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség korábbi vezérkari főnöke, jelenleg a Tisza Párt honvédelmi tanácsadójának Ukrajnához fűződő tevékenységéről.

A Szlava Ukrajini! felkiáltással zárt NATO-beszéde, egykori ukrajnai útja körüli hazugságok, parancsmegtagadás gyanúja, valamint a magyar hadsereg álláspontjának önkényes képviselete egyaránt azt mutatják, hogy a volt katonai vezető az elmúlt években súlyosan átlépte a hatáskörét.

Mi sem bizonyítja jobban, hogy a Kehi-jelentésben leírtak igazak, hogy Ruszin-Szendi Romulusz reagálásában egy szóval sem cáfolta meg. Csupán arról beszélt, hogy az, hogy szépészeti beavatkozást hajtottak rajta végre közpénzből, csak rá és az orvosára tartozik. Ezek után megpróbálta fényezni magát, majd vádaskodott.

Plasztikai beavatkozások, például zsírleszívás kérdésében jártas szakértők hívták fel a Ripost munkatársainak figyelmét arra, hogy Ruszin-Szendi tábornoknak a" nagymennyiségű hasi zsír" leszívása után akár egy hónapig kötelező volt szoros, testresimuló sztreccsruhát hordania a tábornoki uniformis alatt. 

Ez kell ugyanis ahhoz, hogy a műtét után ne keletkezzen valakinek kötényhasa, ahogy ezt az orvosok nevezik. A közvetlenül a zsírleszívás után Ruszin-Szendi parancsára elkészített "karcsú" fotók  is arra utalnak, hogy viselte a hasát szorító sztreccsruhát! A tábornok hiúságát bizonyítja, hogy közvetlenül a műtét után egy honvédségi fotósnak mg kellett örökítenie a hirtelen, varázsütésre pocakják eltüntető vezérkari főnököt.

 

Aki ilyen volt:

Volt itt mit leszívni...

És ilyen lett varázsütésre:

Van-e sztreccsruha a zubbony alatt? Egy a parancsra készült "karcsú-fotókból" a zsírleszívás után

Szakemberek hívták fel a Ripost munkatársainak figyelmét, hogy  műtét után két hétig elasztikus sztreccsruhát kell hordani, hogy letapadjanak azok a részek, ahonnan megtörtént a leszívás. Így aztán Ruszin-Szendi egészen biztosan sztreccsruhában járt a vezérkari ülésekre! Ezek az orvosok által előírt modellek.

Jól mutat egy ilyen sztreccsruha a vezérkar ülésein

A sztreccsruhától fokozatosan csökkenniük kell a duzzanatoknak és az esetleges ödémáknak. Itt azonban még nem ér véget a folyamat: sok esetben kiegészítő beavatkozás szükséges; olyan esetekben például, amikor nagyobb mennyiségű zsír leszívása után a rugalmasságát vesztett bőr megereszkedik. Ilyenkor kimetszést javasolnak a szakemberek; például korrekciós hasplasztikát.

A zsírleszívás általában altatásban történik A zsírleszívás előtt fontos, hogy valamilyen módon roncsolják a zsírszöveteket, ami abban segít, hogy könnyebben el tudják távolítani a zsírt. Ezt mechanikai úton törésekkel tudják megtenni a plasztikai sebészek, de lehet lézerrel, ultrahanggal vagy plazmával is. Fontos, hogy nem varázsolják szövettanilag zsírmentessé a területet, hanem leginkább azokat a makacs zsírokat próbálják minél hatékonyabban eltüntetni, amik megfelelő életmód mellett sem szívódnak fel. A legnépszerűbb területek az alhas, a belsőcomb és a felkar. A műtétet általában altatásban végzik, ezt követően pedig fájdalomcsillapítókat adnak a páciensnek és aztán ráadják a sztreccsruhát, mint Ruszin-Szendi tábornokra, hogy ne legyen lógó kötényhasa...

Sorra derülnek ki a megdöbbentő és  röhejes részletek Magyar Péter hiú tábornokának közpénzen,  parancsra(!) végeztetett zsírleszívásáról

Mint már az egész ország tudja, az ukrán cimborálás miatt megbukott  altábornagy,  a magyar hadtörténet legnevetségesebb katonája, Toka tábornok bevonult a Honvéd kórházba és "visszautasítás nem tűrő kérésként" parancsba adta az orvosoknak, hogy szívják le a hasáról a zsírját! Kizárólag a tábornok hiúsága miatt kellett eltávolítani a háját, a szakszerű megfogalmazás szerint a „nagy mennyiségű hasi zsírt".

 

Toka tábornoknak sok volt a zsírja

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kivizsgálta a botrányos, minden jel szerint több milliós kárt. okozó eset összes részletét. A rendelkezésre álló adatok szerint súlyos bűncselekmény történt, hiszen Toka tábornok közpénzen szívatta le a zsírját vagyis meglopta a TB-kasszát!

Ráadásul a Honvéd Kórháznak, ahol természetesen nem végeznek ilyen szépészeti beavatkozásokat nem is volt zsírleszívó gépe! Ezért egy plasztikai sebészeti klinikáról kellett hozatni neki egy körülbelül 30 milliós vadonatúj profi masinát, kizárólag a tábornoki zsír kedvéért!

Zsírleszívás tábornoki parancsra. Ez a Magyar Honvédség történetének legnagyobb szégyene

Ilyesfajta beavatkozást  kizárólag plasztikai sebészek végeznek magánklinikákon, a jelenlegi árlisták alapján alapesetben is 6-700 ezer forintért. Persze, ha nagy mennyiségű zsírt szívnak le, meg is sokszorozódhat az összeg! A közgyógyellátás keretében, " tb-kártyára" ilyesfajta szépészeti, kizárólag a páciens hiúságát kielégítő műtéteket nem végeznek.

Egy átlagos magánklinika árlapja a zsírleszívó plasztikai műtétekről, ennyit minimum ellopott Toka tábornok

Toka tábornok még egy fedősztorit is kitalált, hogy megússza a balhét. Eszerint

„a nagymértékű zsír már akadályozza Ruszin-Szendi tábornokot hivatalos katonai teendőinek ellátásában”. 

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal felderítette az eset összes részletét.

Közpénzek jogtalan felhasználása

 Miután a Toka tábornoknak gúnyolt levitézlett katona testgyakorláshoz, vagyis a fizikai aktivitással és persze fogyókúrával elérhető testsúlycsökkentéshez lusta volt, az asszony beszélte rá, hogy vonuljon be a Honvéd kórházba. És ahogy luxusvillájuk esetében itt  sorra fogalmazott meg elképesztő igényeket, ez esetben is parancsba adta, hogy le kell szívni a zsírját. Az orvosok hárítani próbáltak, "vakaróztak" de hát a katonaságnál a vezérkari főnök parancsát nem illik megtagadni. Mivel nem volt megfelelő készülék a Honvéd Kórházban - ott ugyanis nem végeznek plasztikai műtéteket - egy magánklinikáról kellett a tábornok úr utasítására egy sokmilliós gépet kölcsönkérni és átszállítani!

A Bors által kielemzett fotók és a megkérdezett egészségügyi szakértők szerint nemcsak hasi zsírleszívást, de tokaplasztikát is rendelhetett magának a leváltott vezérkari főnök. A társadalombiztosítás terhére elvégzett szépészeti beavatkozásokat csakis a hiúság indokolta. A zsírleszívás előtt készült fotókon jól látszik, hogy a tábornokot nemcsak a „pocakja”, vagyis szakkifejezéssel élve a hasi, illetve deréktáji „lypodystrophia”, azaz a felgyülemlett háj zavarhatta, ezért fordult a rá más kérdésekben is jellemző „visszautasíthatatlan kéréssel” katonaorvosokhoz. A műtét előtt nem sokkal készült fotón jól látszik az elhízás a vezérkari főnökön.

 

Hasi, illetve deréktáji „lypodystrophia” 

Szakértők szerint ugyanakkor Ruszin-Szendi katona létére választhatta volna a sportosabb és egészségesebb megoldást, a fokozott testmozgást az inkább celebekre jellemző zsírleszívás helyett. Ha nem lusta, akár két-három hónap alatt megszabadulhatott volna ekkora hájtól. De inkább a társadalombiztosítás terhére elvégzett, szintén szakkifejezéssel élve „liposuctiót” választotta. A szépészeti beavatkozás, hála a profi katonaorvosoknak, tényleg látványos eredményt hozott. A zsírleszívás és a valószínű tokaplasztika után már egy karcsúbb és katonásabb vezérkari főnöke lett hazánknak. Ez látszik a beavatkozás után néhány héttel később készült képen.

Ruszin-Szendi tábornok nyaka is jelentősen megfogyatkozott

A két képet összevetve szakértők valószínűsítik, hogy nemcsak a hasi és deréktáji zsír leszívására került sor, hanem egy külön műtét keretében elvégzett „tokazsírleszívásra” is. A két kép között eltelt néhány hét alatt Ruszin-Szendi tábornok nyaka is jelentősen megfogyatkozott.

Mindez azért lehet fontos, mert a két testtájékon történt szépészeti műtét egy időben történhetett. Ugyanakkor a két műtét meg is duplázhatta a társadalombiztosítás terhére – minden bizonnyal – jogsértő módon elszámolt költségeket, amelyek így jóval meghaladhatták az egymillió forintot.

Lelógó kötényhas

A Bors által megkérdezett szakértők szerint csak rendkívül indokolt esetekben lehet elszámolni ilyesfajta szépészeti, plasztikai műtéteket a társadalombiztosítás terhére. Ilyenek például a veleszületett kopaszság, a súlyos aszimmetria az arcon vagy a mellek esetében, vagy a pácienst már járásában akadályozó úgynevezett „lelógó kötényhas” esetében. Mivel ezek Ruszin-Szendi tábornok esetében nyilvánvalóan nem fordultak elő, így nyilvánvaló a tb-csalás gyanúja.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek