Zelenszkij lendületet adna a tárgyalásoknak az oroszokkal
De hogyan?
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken kijelentette, hogy az Oroszországgal folytatott béketárgyalásoknak nagyobb lendületre van szükségük, ezért felkérte Rusztem Umerovot, a nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) új titkárát, hogy erősítse a tárgyalási folyamatot.
Az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalásoknak idén eddig két fordulója zajlott le Törökországban, de a küldöttségek csupán a hadifoglyok és az elesett katonák földi maradványainak átadásában tudtak megállapodni. Újabb tárgyalási forduló időpontját pedig egyelőre nem tűzték ki.
„A második isztambuli találkozó megállapodásainak végrehajtása folyamatban van”
– írta Zelenszkij az X-en.
„Ennek a folyamatnak nagyobb lendületre van szüksége” – fogalmazott az ukrán elnök. Hozzátette, hogy a korábbi védelmi miniszterre, Umerovra bízza a Kijev szövetségeseivel kötendő fegyvermegállapodás kidolgozását is.
„A partnereinkkel kötött minden fegyverszállítási megállapodást maradéktalanul teljesíteni kell” – szögezte le Zelenszkij, hozzáfűzve, hogy azokat az új különleges megállapodásokat is végre kell hajtani, amelyek a partnerek területén történő közös gyártás megteremtéséről és a termelőüzemek építéséről szólnak.
Az orosz ellenőrzés alatt álló Krím félsziget hatóságai pénteken közölték, hogy hírzárlatot rendeltek el az ukrán drón- és rakétatámadások és szabotázsakciók megelőzésére.
A terület orosz kormányzója, Szergej Akszjonov közölte, aláírta azt a rendeletet, amely megtiltja a médiumoknak és a közösségi média felhasználóinak, hogy olyan fényképeket, videókat vagy más tartalmakat tegyenek közzé, amelyekből kiderül az orosz erők tartózkodási helye vagy a Fekete-tengeri félszigetet ért ukrán támadások részletei.
Ukrajna, amely kijelentette, hogy vissza akarja szerezni az ellenőrzést a Krím felett, többször is jelentős támadást intézett a területen lévő orosz katonai létesítmények ellen, és célba vette a félszigeten állomásozó orosz Fekete-tengeri Flottát.
Akszjonov külön megemlítette, hogy az orosz légvédelmi rendszerek, fegyverek, katonai felszerelések és katonai személyzet tartózkodási helyét titokban kell tartani, és nem szabad megosztani semmilyen GPS-koordinátát. Hozzátette, hogy a tilalom kiterjed a Krím elleni ukrán támadások helyét, jellegét vagy utóhatásait részletező bármilyen információ megosztására is.
Orosz bloggerek, médiumok és a közösségi média felhasználók gyakran tesznek közzé képeket és részleteket az oroszok által birtokolt területekre mért ukrán csapásokról, ami gyakran vált ki kritikát mind a helyi, mind a szövetségi hatóságok részéről Oroszországban.
Az orosz légvédelem 73 ukrán drónt semlegesített csütörtök éjszaka, köztük három olyat, amely Moszkva felé tartott – közölte az orosz védelmi minisztérium péntek reggel a Telegramon.
A drónok többségét Oroszország délnyugati térségében lőtték le, 31-et az Ukrajnával határos Brjanszki területen. Az orosz polgári légi közlekedési felügyelet (Roszaviacija) rövid időre leállította a forgalmat a Moszkvához közeli domogyedovói és a zsukovszkiji repülőtéren, de a korlátozást hamar feloldották. Egy harmadik moszkvai repülőtéren, a vnukovóin még jóval éjfél után is érvényben volt a felfüggesztés, de reggelre ott is újraindult a forgalom.
Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a Telegramon azt közölte: a hatóságok vizsgálják, hogy a lehullott dróntörmelékek okoztak-e károkat a térségben.
Az orosz hadsereg 35 drónt és irányított légibombákat vetett be ukrajnai célpontok ellen péntekre virradóra, az eddigi adatok szerint három ember meghalt, sokan pedig megsebesültek a támadásban, a harci drónok 5 helyszínen célba találtak, 2 helyen pedig a lezuhant roncsok okoztak károkat – jelentette katonai és helyhatósági forrásokból származó információk alapján az Unian hírügynökség.
A légierő parancsnokságának péntek reggeli Telegram-jelentése szerint az elmúlt éjjel az orosz hadsereg 35 csapásmérő, illetve megtévesztő drónnal és irányított légibombákkal támadott ukrajnai célpontokat.
A légvédelem 11 drónt lelőtt, 6 célpontot pedig rádióelektronikai eszközök bevetésével eltérített az eredeti pályájáról.
A reggeli előzetes adatok szerint 5 helyszínen 18 drón célba talált, 2 helyen pedig a megsemmisített támadóeszközök lezuhanó roncsai okoztak károkat
– áll a légierő hivatalos közleményében.
A Dnyipropetrovszk megyei katonai közigazgatás vezetője, Szerhij Liszak Telegram-csatornáján azt közölte, hogy az orosz hadsereg éjszaka drónokkal támadta Pavlohrad körzetét, egy ember meghalt, ketten pedig megsebesültek, egy szállítmányozási vállalat is megsemmisült. Az Ukrzaljicnicja állami vasútvállalat arról számolt be, hogy egy drón villanymozdonyba csapódott, ennek következtében a mozdonyvezető meghalt, a segítője pedig megsebesült, az ő állapota stabil.
A Zaporizzsja megye több települését irányított légibombákkal támadta az orosz hadsereg, a Sztyepnohirszki kistérségben egy ember meghalt, a holttestét az egyik becsapódás helyén találták meg a katasztrófavédők – jelentette Ivan Fedorov katonai kormányzó. Beszámolója szerint egy lakónegyedet ért találat, néhány többszintes épületben tűz keletkezett.
A hajnali órákban légicsapás érte a Harkiv megyei Csuhujiv városát, négy ember megsebesült a támadásban, lakóépületekben, egy családorvosi rendelőben és egy oktatási intézményben keletkeztek károk – tette közzé Halina Minajeva polgármester a Telegramon.
Donald Trump amerikai elnök és ukrán hivatali partnere, Volodimir Zelenszkij egy „szuperüzlet” lehetőségét fontolgatják, amelynek keretében az Egyesült Államok a harctéren is kipróbált ukrán drónokat vásárolna, cserében Kijev vállalná, hogy jelentős mennyiségű amerikai fegyvert vásárol – mondta el az ukrán államfő a The New York Post című amerikai napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.
Zelenszkij nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy legutóbbi tárgyalásai Trumppal egy áttörést jelentő megállapodásról szóltak, amelyben
az Egyesült Államok és Ukrajna egymás légi technológiájának támogatására kötelezné el magát,
Kijev pedig felajánlaná, hogy megoszt minden tudást, amit a három éve tartó háborúban Oroszországgal szemben a modern hadviselésről tanult.
„Az amerikai népnek szüksége van erre a technológiára. (…) Úgy gondolom, hogy ez valóban egy szuperüzlet, ami mindkét fél számára előnyös” – hangsúlyozta az ukrán elnök.
„Készek vagyunk megosztani a tapasztalatot Amerikával és más európai partnerekkel” – mondta Zelenszkij, hozzátéve, hogy hasonló tárgyalásokat folytatnak Dániával, Norvégiával és Németországgal is.