RETRO RÁDIÓ

Zelenszij tíz amerikai légvédelmi rendszert akar vásárolni

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 07. 25. 17:09

"Dolgozik" a finanszírozáson.

Tíz Patriot légvédelmi rendszer finanszírozásán dolgozik Ukrajna, miután Washingtonnal megállapodást kötött, amely lehetővé teszi az európai országok számára, hogy amerikai fegyvereket vásároljanak Kijevnek – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken közzétett nyilatkozatában.

„Az Egyesült Államok elnöke átadja, eladja nekünk ezeket a rendszereket. Feladatunk az, hogy finanszírozást találjunk a tíz rendszerhez” – mondta Zelenszkij újságíróknak. Hozzátette, hogy a tízen belül három rendszer beszerzését már biztosították, kettőt Németországból, egyet Norvégiából, és tárgyalnak egy negyedikről Hollandiával.

Volodimir Zelenszkij arról is beszélt, hogy a légvédelmi rendszerek beszerzése mellett 25 milliárd dollárnyi finanszírozásra lenne szükségük rakéták és drónok, valamint katonai célú elektronikus alkatrészek előállításához.

További 40 milliárd dollárnyi támogatás pedig a jövő évi költségvetés hiányának csökkentésére kellene – tette hozzá.

Az Egyesült Államok újabb, 330 millió dollár értékű katonai eszköz és szolgáltatás eladását hagyta jóvá Ukrajna számára, valamint 4,6 milliárd értékű Egyiptomnak szóló fegyver-eladásról is döntés született – olvasható a csütörtökön megjelent hivatalos dokumentumokban.

A Védelmi Biztonsági Együttműködés Ügynökségének (Defense Security Cooperation Agency) közleménye szerint Ukrajna mintegy 150 millió dollár értékben számíthat karbantartási és javítási munkákra, valamint tüzérségi járművek pótlására, emellett 180 millió dollár értékben légvédelmi eszközöket tartalmaz az üzlet.

Ezzel párhuzamosan az amerikai kormány jóváhagyta az Egyiptom föld-levegő rakétarendszerének fejlesztését célzó, 4,67 milliárd dolláros eszköz-eladást.

Az amerikai adminisztráció szerdán 322 millió dollár értékű fegyverzetértékesítést hagyott jóvá Ukrajna számára, ami többi között tartalmaz Bradley harckocsikat, valamint Hawk rakétarendszereket.

A közlemény egyben azt is tartalmazza, hogy az új eszközök eladására vonatkozó üzlet nem befolyásolja az amerikai hadsereg védelmi képességét.

Az ukrajnai válság rendezését szolgáló újabb tárgyalási fordulót tartottak szerdán este az ukrán és az orosz tárgyalódelegációk részvételével Isztambulban.

A mindössze 40 perces találkozón az orosz delegációt Vlagyimir Megyinszkij elnöki tanácsadó vezette, míg az ukrán delegáció élén Rusztem Umerov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) új titkára állt, aki az elő két fordulóban védelmi miniszterként vezette a küldöttséget. A török házigazda szerint Ibrahim Kalin, az MIT török hírszerzés vezetője, valamint Metin Gürak vezérkari főnök is jelen volt a mostani megbeszélésen.

Megyinszkij a harmadik fordulót követő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az ukrán féllel megállapodtak egy újabb fogolycseréről.

„Folytatva a hadifoglyok cseréjét, megállapodtunk abban, hogy hamarosan mindkét oldalról legalább 1200 további hadifoglyot cserélünk ki” – ismertette. Időközben az orosz védelmi minisztérium arról adott hírt, hogy szerdán befejezték a június 2-i isztambuli megbeszéléseken elért megállapodásban rögzített, második nagyszabású hadifogolycserét.

„Jelenleg az ukrán–fehérorosz határon befejeződik a hadifoglyok utolsó, mindkét oldalról mintegy 250 személyt érintő cseréje. Így befejeződött a második, példátlanul nagyszabású, mintegy 1200 főt érintő csere” – mondta ennek kapcsán Megyinszkij. Felidézte egyben:

Oroszország több mint 7000 ukrán katona holttestét adta át eddig Ukrajnának.

„A halottak holttesteinek cseréje megvalósult. Azon erkölcsi megfontolás alapján, hogy az elesett katona holttestét a szülőföldjén kell eltemetni, több mint 7000 holttestet adtunk vissza az ukrán félnek” – mondta Megyinszkij. Hozzáfűzte, hogy az orosz fél „kis számban visszakapta a sajátjait”. Az orosz elnöki tanácsadó megjegyezte, hogy Oroszország további 3000 ukrán katona holttestének átadását vetette fel a tanácskozáson. „Amint az ukrán fél technikailag készen áll a fogadásukra, a halottak maradványait a Vöröskereszt segítségével átadjuk Ukrajnának” – tette hozzá.

Vlagyimir Megyinszkij orosz elnöki tanácsadó (Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin)

Az orosz elnöki tanácsadó elmondta, hogy a felek hosszasan megvitatták memorandumokban rögzített álláspontjaikat az ukrajnai rendezésről.

„Az álláspontok meglehetősen távol állnak egymástól. De megállapodtunk abban, hogy fenntartjuk a kapcsolatot”

– mondta.

Oroszország egyben felajánlotta Ukrajnának, hogy – idő és az adófizetők pénzének megtakarítása végett – a delegációkon belül három munkacsoportot hozzanak létre az online munkához – politikai, katonai és humanitárius kérdésekben. Megyinszkij szerint „az ukrán fél vállalta, hogy megfontolja ezt a javaslatot”.

Oroszország felvetette azt is, hogy vissza lehetne térni egyes frontszakaszokon a rövid – 24-48 órás – szünetekhez a harctevékenység során, hogy a egészségügyi csapatok felvehessék a sebesülteket, illetve elesett katonák holttesteit.

Oroszország mindemellett kész az ukrán hadsereg katonai állományát és az egyéb kategóriába tartozó személyeket kicserélni az Ukrajna által a Kurszki területen foglyul ejtett civilekre

– közölte Megyinszkij.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője már előzetesen igyekezett mérsékelni a megbeszélésekhez fűzött elvárásokat mondván, „nagyon nehéz” tanácskozásról lesz szó. A felek álláspontjai „szöges ellentétben” vannak, és senki nem vár „könnyű menetet”. Mindazonáltal az álláspontok lehetséges közelítéséről beszélt egy tűzszünet feltételeit illetően. Mindehhez „hatalmas diplomáciai munkára” van szükség – fogalmazott Peszkov.

„Természetesen nagyon nehéz megbeszélés lesz”, s „természetesen nem számítok csodák sorába tartozó áttörésre”.

Az ukrán tárgyalóküldöttség soraiból az hangzott el, minden attól függ, hogy „Oroszország felhagy-e ultimátumok állításával és konstruktív álláspontra helyezkedik-e”. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szintén csillapította az immáron harmadik tárgyalási fordulóhoz fűzött elvárásokat.

Zelenszkij korábban kijelentette, hogy az ukrán küldöttség ragaszkodni fog az azonnali és teljes körű tűzszünethez.

Emellett hangsúlyozta , hogy Kijev számára elsődleges fontossággal bír a hadifogolycserék bővítése, az elhurcolt gyermekek visszatérése, valamint egy Vlagyimir Putyin elnökkel tartandó csúcstalálkozó előkészítése.

A Kreml utóbbit nem zárta ki, azonban megállapodást követel egy béketervről.

Az ukrán légvédelem megerősítéséről egyeztettek Kijevben Gideon Szaár izraeli külügyminiszterrel – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en.

Az ukrán államfő szerint a megbeszélésen a közös fegyverfejlesztésben rejlő lehetőségek kérdése is felmerült.

Szaár a nap folyamán Andrij Szibiha ukrán külügyminiszterrel is tárgyalt. Az ukrán diplomácia vezetője ennek kapcsán megjegyezte, hogy Izrael és Ukrajna közösen tervez fellépni az iráni fenyegetésekkel szemben. „Országainknak közös biztonsági kihívásaik vannak” – hangoztatta Szibiha hozzátéve, hogy

a Jeruzsálem és Kijev közötti kapcsolatok elmélyítése keretében „külön párbeszédet indítanak az iráni fenyegetésről”.

Szibiha hangsúlyozta, hogy számos lehetőség rejlik különösen a védelmi technológiákat illető együttműködésben. „Irán és Oroszország egzisztenciális fenyegetést jelentenek, nemcsak országaink, hanem a világ biztonságára is” – mondta Szibiha hozzátéve, hogy Észak-Koreával közösen „egymást kölcsönösen segítő, rosszindulatú rendszerek szövetségét alkotják”.

Szaár megköszönte ukrán hivatali partnerének, hogy a kijevi vezetés szankciós listára helyezett iráni kormánytisztségviselőket és támogatásáról biztosította Izraelt az iráni nukleáris létesítmények elleni légicsapások során.

Mindemellett Izrael támogatásáról biztosította a kijevi vezetést felidézve, hogy a zsidó állam humanitárius segítséget és szakértőket küldött poszttraumás stressz zavar kezelésére Ukrajnába.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.