
Ukrajna megint kap fegyvereket Amerikától
Újraindulnak a szállítmányok.
Az Egyesült Államok újabb, 330 millió dollár értékű katonai eszköz és szolgáltatás eladását hagyta jóvá Ukrajna számára, valamint 4,6 milliárd értékű Egyiptomnak szóló fegyver-eladásról is döntés született – olvasható a csütörtökön megjelent hivatalos dokumentumokban.
A Védelmi Biztonsági Együttműködés Ügynökségének (Defense Security Cooperation Agency) közleménye szerint Ukrajna mintegy 150 millió dollár értékben számíthat karbantartási és javítási munkákra, valamint tüzérségi járművek pótlására, emellett 180 millió dollár értékben légvédelmi eszközöket tartalmaz az üzlet.
Ezzel párhuzamosan az amerikai kormány jóváhagyta az Egyiptom föld-levegő rakétarendszerének fejlesztését célzó, 4,67 milliárd dolláros eszköz-eladást.
Az amerikai adminisztráció szerdán 322 millió dollár értékű fegyverzetértékesítést hagyott jóvá Ukrajna számára, ami többi között tartalmaz Bradley harckocsikat, valamint Hawk rakétarendszereket.
A közlemény egyben azt is tartalmazza, hogy az új eszközök eladására vonatkozó üzlet nem befolyásolja az amerikai hadsereg védelmi képességét.
Az orosz hadsereg négy rakétát és több mint száz drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen csütörtökre virradóra, a támadásokban sokan megsebesültek, 11 helyszínen célba találtak a csapásmérő eszközök, hat esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat – közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.
A légierő parancsnokságának csütörtök reggeli Telegram-jelentése szerint az elmúlt éjjel az orosz hadsereg négy manőverező robotrepülőgéppel és 103 csapásmérő drónnal támadt ukrajnai célpontokat Odessza, Mikolajiv, Szumi, Harkiv, Donyeck, Cserkaszi és Zaporizzsja megyék területén.
A jelentés szerint a légvédelem egy Iszkander-K típusú rakétát és 89 drónt semmisített meg. Tizenegy helyszínen célba talált összesen három rakéta és 13 drón, hat esetben pedig a lelőtt támadóeszközök lezuhanó roncsai okoztak károkat.
Július 24-én éjjel az orosz hadsereg rakétatámadást indított a közép-ukrajnai Cserkaszi ellen, több helyen felcsaptak a lángok, hét ember, közöttük egy gyerek megsebesült – jelentette Ihor Taburec megyei katonai kormányzó és Anatoli Bondarenko polgármester közleményei alapján az Unian hírügynökség és az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Legkevesebb 12 lakóház ablakai betörtek, tetőszerkezetekben keletkeztek károk. Egy iskola és egy kórház, az erdészeti hivatal, a városi temető, garázsok és autók is megrongálódtak, akadozik az áramellátás és az internetszolgáltatás is Cserkasziban.
A Fekete-tenger partján fekvő Odesszát tömeges dróncsapás érte az éjszakai órákban, négy meber megsebesült, a városban nagy kiterjedésű tüzek keletkeztek – tette közzé a közösségi médiában Oleh Kiper megyei katonai kormányzó és az állami katasztrófavédelmi szolgálat.
A jelentések szerint súlyos károk keletkeztek egy kilencszintes lakóházban, amelybe becsapódott egy orosz drón.
A leomlással fenyegető épületből 38 embert evakuáltak a katasztrófavédelmi egységek. Az Odessza történelmi központjában található és az UNESCO világörökségi védelme alatt álló építészeti műemlékek is megrongálódtak, valamint találat érte a közkedvelt Privoz piacot is.
Herszon, Mikolajiv, Zaporizzsja és Szumi városát is dróntámadás érte az éjjel, az eddigi adatok szerint halálos áldozatok nincsenek.
Az ukrán légvédelem megerősítéséről egyeztettek szerdán Kijevben Gideon Szaár izraeli külügyminiszterrel – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en.
Az ukrán államfő szerint a megbeszélésen a közös fegyverfejlesztésben rejlő lehetőségek kérdése is felmerült.
Szaár a nap folyamán Andrij Szibiha ukrán külügyminiszterrel is tárgyalt. Az ukrán diplomácia vezetője ennek kapcsán megjegyezte, hogy Izrael és Ukrajna közösen tervez fellépni az iráni fenyegetésekkel szemben. „Országainknak közös biztonsági kihívásaik vannak” – hangoztatta Szibiha hozzátéve, hogy
a Jeruzsálem és Kijev közötti kapcsolatok elmélyítése keretében „külön párbeszédet indítanak az iráni fenyegetésről”.
Szibiha hangsúlyozta, hogy számos lehetőség rejlik különösen a védelmi technológiákat illető együttműködésben. „Irán és Oroszország egzisztenciális fenyegetést jelentenek, nemcsak országaink, hanem a világ biztonságára is” – mondta Szibiha hozzátéve, hogy Észak-Koreával közösen „egymást kölcsönösen segítő, rosszindulatú rendszerek szövetségét alkotják”.
Szaár megköszönte ukrán hivatali partnerének, hogy a kijevi vezetés szankciós listára helyezett iráni kormánytisztségviselőket és támogatásáról biztosította Izraelt az iráni nukleáris létesítmények elleni légicsapások során.
Mindemellett Izrael támogatásáról biztosította a kijevi vezetést felidézve, hogy a zsidó állam humanitárius segítséget és szakértőket küldött poszttraumás stressz zavar kezelésére Ukrajnába.
Lezuhant az ukrán légierő egyik Mirage 2000-es típusú vadászgépe az északnyugati Volinyi területen kedden este.
Az ukrán légierő a Telegramon azt közölte, hogy a harci repülőn egy feladat teljesítése közben műszaki hiba lépett fel, amiről a pilóta tájékoztatta a repülésirányítást. Ezt követően zuhant le a gép.
A pilóta sikeresen katapultált, állapota stabil. A földön nem voltak áldozatok – tették hozzá.
Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter februárban jelentette be, hogy több Mirage 2000-es típusú vadászgépet átadnak Ukrajnának.







