
Trump durva szankciókkal fenyegeti Oroszországot
Ötven napot adott nekik.
Donald Trump szerint vámok mellett egyéb szankciók is lehetségesek Oroszországgal szemben, amennyiben 50 napon belül nincs előrelépés az ukrajnai háború lezárásához vezető békefolyamatban – az amerikai elnök erről kedden beszélt újságírók előtt a Fehér Háznál, mielőtt Pennsylvania államba utazott.
Trump az Ukrajnának védelmi célokra szánt fegyverzettel kapcsolatban közölte, hogy nagy hatótávolságú eszközök rendelkezésre bocsátása nincs tervben.
Az elnök arra a kérdésre, hogy a konfliktusban Ukrajna oldalára állt-e volna, azt mondta, hogy
„senkinek az oldalán nem állok”, majd hozzátette, hogy az „emberiesség” oldalán áll, és azt akarja, hogy megállítsák az emberek halálát. „Az öldöklés megállítását akarom az Oroszország és Ukrajna közötti háborúban”
– fogalmazott, valamint megismételte, hogy eddig csalódott Vlagyimir Putyin orosz elnökben.
Mark Rutte, a NATO főtitkára, aki hétfőn Trumppal találkozott, kedden a Kongresszus tagjaival tárgyalt, ami után azt közölte, hogy az amerikai fegyverek ukrajnai felhasználásra szánt értékesítéséről szóló megállapodás részletein még dolgoznak. A hétfői bejelentés szerint az Egyesült Államok a NATO-nak fizetség fejében szállítja a védelmi eszközöket, amelyeket a katonai szervezet koordinálásában juttatnának el Ukrajna számára az orosz támadásokkal szembeni védekezéshez.
Donald Trump egyben beszámolt arról, hogy megállapodást kötött az Egyesült Államok és Indonézia közötti kereskedelem jövőbeli feltételeitől a délkelet-ázsiai ország államfőjével. Elmondása szerint Indonézia teljesen vámmentes hozzáférést biztosít piacához az Egyesült Államok termékei számára, miközben az Amerikába irányuló exportja után 19 százalékos vámot fizet majd. Az elnök hozzátette, hogy az Egyesült Államok rézércet is vásárol majd Indonéziától a megállapodás értelmében.
Tump azt a meggyőződését hangoztatta, hogy az Európai Unióval is létrejön majd egy új megállapodás a vámokról, a tárgyalások zajlanak erről, de megjegyezte, hogy a hétvégén Brüsszelbe küldött levele a 30 százalékos általános vámról is már egy megállapodásnak tekinthető.
Donald Trump amerikai elnök kijelentette a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva, hogy csalódott Vlagyimir Putyinban, amiért többszöri próbálkozás ellenére sem tudott egyezségre jutni az orosz államfővel az ukrajnai tűzszünetről.
A kedden ismertetett húszperces telefonos interjúban Donald Trump elmondta, hivatalba lépése óta eddig négyszer gondolta úgy, sikerült megállapodást elérnie Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, „aztán az ember azt látja, hogy (Putyin) lebombázott Kijevben egy idősotthont vagy valamit”. „Csalódtam benne, de ez nem jelenti azt, hogy befejeztem vele a kapcsolattartást” – mondta az amerikai elnök.
Arra a kérdésre, hogy bízik-e még az orosz elnökben,
Donald Trump azt válaszolta, hogy szinte senkiben nem bízik.
Az amerikai elnök Mark Rutte NATO-főtitkárral tartott előző napi washingtoni megbeszélése után bejelentette, hogy az Egyesült Államok a NATO közvetítésével juttat Ukrajnába fegyvereket, amelyeket az atlanti szövetség tagjai kifizetnek Washingtonnak.
Donald Trump azt is közölte, hogy 100 százalékos „másodlagos vámokat” vezet be Oroszországgal szemben, ha 50 napon belül nem jön létre békemegállapodás. A keddi BBC-interjúban az amerikai elnök dicsérően szólt a NATO változó hozzáállásáról is a közös védelmi kiadások ügyében. Felidézte: a legutóbbi NATO-csúcson megállapodás született arról, hogy a tagországok 2035-ig hazai össztermékük (GDP) 5 százalékára növelik katonai ráfordításaikat. Donald Trump szerint ez évente több mint ezermilliárd dollárnyi védelmi kiadási többletet jelent majd.
Trump szerint eddig szinte csak Amerika fizetett „a számlákért”
Arra a kérdésre, hogy korábbi kijelentései szerint továbbra is elavult szerveződésnek tartja-e NATO-t, az amerikai elnök úgy fogalmazott: a NATO most már a szövetségről alkotott korábbi véleményéhez képest éppen ellenkező irányban halad, mivel a szövetségesek „végre fizetik a számlájukat, amelyet eddig szinte száz százalékban Amerika fizetett, és ez nagyon igazságtalan volt”.
Donald Trump elmondása szerint változatlanul elkötelezett a NATO kollektív védelmi alapelve mellett, egyebek mellett azért is, mert ennek révén „a kis országok is meg tudják védeni magukat a nagyokkal szemben”.
Nagy-Britanniához és a munkáspárti brit kormányhoz fűződő viszonyáról szólva az amerikai elnök azt mondta: kedveli Keir Starmer miniszterelnököt, „annak ellenére is”, hogy Starmer „liberális”. Donald Trump szeptember 17-én állami látogatásra – vagyis hivatalosan nem a brit kormány, hanem III. Károly király vendégeként – Nagy-Britanniába utazik. A látogatás időpontja azt valószínűsíti, hogy az amerikai elnök nem mond beszédet a brit parlamentben, mivel a brit politikai pártok hagyományosan szeptember második felében tartják éves kongresszusaikat, és ebben az időszakban az alsóház nem ülésezik. Arra a kérdésre, hogy szeretné-e, ha látogatása alkalmából rendkívüli ülésre hívnák össze a londoni parlamentet, Donald Trump nemmel válaszolt, megjegyezve: azt szeretné, ha a képviselők
„lazítanának egy kicsit .”
Emmanuel Macron francia elnök, aki a múlt héten járt állami látogatáson Londonban, felszólalt az alsóház és a felső kamara, a Lordok Háza tagjai előtt, és Barack Obama volt amerikai elnök is beszédet mondott a brit parlamentben 2011-es állami látogatása idején. Donald Trump így is kivételes bánásmódban részesül brit részről, mivel első elnöki időszakában is járt állami látogatáson Londonban, és a brit diplomáciatörténetben még nem volt példa arra, hogy ugyanazt az amerikai elnököt kétszer is állami látogatásra invitálja a brit uralkodó.
A magyar kormány reménykedik abban, hogy Donald Trump amerikai elnök ukrajnai béke-erőfeszítései sikerre fognak vezetni a következő hetek során – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.
A tárcavezető az európai uniós külügyi tanácsülés szünetében tartott sajtóértekezletén reagált arra az újságírói kérdésre is, hogy Donald Trump amerikai elnök vámokkal fenyegette meg orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint arra az esetre, ha ötven napon belül nem lesz béke Ukrajnában.
A magyar diplomácia vezetője ezzel kapcsolatban kiemelte:
nincs ember, aki annyit tett volna az ukrajnai békéért, mint Donald Trump, amiért tisztelet és nagyrabecsülés jár neki.
És Szijjártó Péter szerint az is világos, hogy ha az európai és az ukrán politikusok nem gáncsolták volna folyamatosan ezen béketörekvéseket, akkor azok akár már mostanra is sikert érhettek volna el.
A külgazdasági és külügyminiszter közölte: a magyar kormány abban bízik, hogy Donald Trump erőfeszítései a következő ötven napban sikerre fognak vezetni, és elhozzák a tűzszünetet, a béketárgyalások lehetőségét Ukrajnában, és akkor ötven nap múlva ez a kérdés már nem lesz aktuális.
„Mindannyian bízunk, és köszönjük Donald Trumpnak az eddigi erőfeszítéseit, s reménykedünk benne, hogy a következő hetekben az erőfeszítései be fognak jönni”
– fűzte hozzá Szijjártó Péter, aki Brüsszelben az Ukrajna utcáin sorozás címén zajló brutális embervadászatra is felhívta a figyelmet.
Az Egyesült Államok a NATO-n keresztül bocsát Ukrajna rendelkezésére fegyvereket, amelyek árát a katonai szövetség megtéríti – jelentette be Donald Trump elnök hétfőn a Mark Rutte NATO-főtitkárral között megállapodást.
Az amerikai elnök elmondta, hogy az Egyesült Államok által rendelkezésre bocsátott fegyverzet eljuttatását a NATO koordinálja majd. Beszámolt arról is, hogy a szállításra váró fegyverek között szerepelnek Patriot indítóállások és rakéták, amelyek nagyon hamar eljuthatnak Ukrajnába.
Trump hangsúlyozta, a NATO-val kötött új megállapodástól azt várja, hogy az elvezet a béketárgyalásokhoz, és mind Oroszország, mind Ukrajna megteszi, amit meg kell tennie a béke érdekében.
Az amerikai elnök ismét elégedetlenségét fejezte ki Oroszország és Vlagyimir Putyin orosz elnök hozzáállása miatt, majd úgy fogalmazott, hogy
az orosz államfő „szépen beszél, majd éjszaka bombákat küld Ukrajnába.
A szavak után tettekre van szükség – tette hozzá Trump, aki azt is közölte, hogy
százszázalékos másodlagos vámokat vezet be Oroszországgal szemben, amennyiben 50 napon belül nem jön létre békemegállapodás.
Az elnök elmondta, hogy támogatja az Oroszország elleni szankciókról szóló, a kongresszus felsőháza, a szenátus előtt álló törvényt, és beszámolt arról, hogy még hétfőn Jack Thune szenátorral, a felsőházi republikánusok vezetőjével is találkozik.
Trump azt is közölte, hogy védelmi minisztere, Pete Hegseth közvetlenül egyeztet a német védelmi miniszterrel.
Mark Rutte, a NATO főtitkára a Fehér Házban tartott találkozón megerősítette, hogy
a NATO rendszerén keresztül jutnak el az új eszközök Ukrajnába,
fegyvercsomagok formájában. Hozzátette, hogy a Patriot rakéták mellett egyéb rakétákból, és különböző további lőszerekből állnak a szállítmányok. Rutte megállapította, hogy az Egyesült Államokkal kötött megállapodás épít a közelmúltban tartott NATO-csúcstalálkozó sikerére.







