RETRO RÁDIÓ

Trump a bevándorlókkal fizetteti ki a költségeket

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 07. 12. 10:49

Az elnök állja a szavát.

Donald Trump amerikai elnök régi ígéretét teljesíti: a sokat emlegetett határfal végül teljesen megépül, és éppen azok a bevándorlók fognak fizetni érte, akiknek útját a fal hivatott elzárni. Az új adócsökkentési törvénycsomag emellett számos további költséget ró a bevándorlókra és illegális migránsokra, amely bevételekből az idegenrendészetet, a határvédelmet fogják a jövőben működtetni.

Donald Trump július 4-én látványos ünnepség keretében írta alá a „Big Beautiful Bill” („Nagy gyönyörű törvény”) névre hallgató költségvetési és adóreform-törvénycsomagot, amelynek egyik jelentős eredménye, hogy több mint 170 milliárd dollárt irányoz elő a republikánus elnök bevándorlási és határbiztonsági programjára. A törvénycsomag egyik legnagyobb újdonsága közé tartoznak a bevándorlást érintő reformok.

Az új szabályok értelmében innentől nagyrészt a bevándorlóktól és migránsoktól beszedett új illetékekből és adókból fogják finanszírozni a határvédelmet.

A 170 milliárd dolláros határvédelmi kiadásokból 46,5 milliárd jut a déli határfal befejezésére, 45 milliárd az őrizeti és kitoloncolási kapacitások fejlesztésére, 30 milliárd az idegenrendészeti tisztek személyi állományára, további 10 milliárd pedig különféle biztonságtechnikai beruházásokra.

A törvény minden eddiginél szélesebb díj- és illetékrendszert vet ki a külföldről érkezőkre, így elsősorban ők lettek a reform vesztesei. A menedékkérőknek mostantól 100 dollárt kell fizetniük pusztán a kérelem beadásáért, majd ugyanennyit minden egyes évben, amíg kérelmük elbírálásra vár.

Aki időközben munkavállalási engedélyt hosszabbítana, évi 550 dollárral számolhat, és ha fellebbeznie kell az elutasítás ellen, a díj a korábbi 110 dollárról 900-ra ugrik.

Az Egyesült Államok így a világ azon kevés országa közé lép, amely pénzt kér a humanitárius védelem igényléséért.

Trumpék nem csak a humanitárius kérelmeket terhelik díjakkal.

Az összes turista-, diák- és munkavállalási vízumra bevezetik a 250 dolláros vízumintegritási díjat, aki pedig dokumentumok nélkül, illegálisan lépi át az Egyesült Államok határait, arra 5000 dolláros, nem elengedhető büntetés vár.

Ugyanekkora összeget kell fizetnie annak is, akit távollétében utasítanak ki, majd később elfogja az amerikai idegenrendészet.

A határon túli családtagoknak küldött dollárokra is új sarc rakódik: ezentúl egyszázalékos adóval terhelődnek a külföldre irányuló átutalások. Habár a republikánus kongresszusi tábor a korábbi 5, sőt 15 százalékos javaslatot szelídítette le erre a kulcsra, az intézkedés így is milliárdokat von el a bevándorlócsaládoktól.

A csomag nem éri be a bevételek növelésével, hanem a támogatások megvonásával is spórol. A jogszabály részletei között szerepel, hogy azon gyermekek után, akik amerikai állampolgárok, de szüleik nem rendelkeznek legális státusszal, nem vehetik fel a gyermekek után járó adókedvezményeket. Becslések szerint 2,6 millió gyermek nem lesz jogosult a 2200 dolláros adókedvezményre.

A reformok között szerepel, hogy kiskorú bevándorlók, illetve a friss jogi státuszt szerzett bevándorlók sem lesznek jogosultak egészségügyi ellátásra, élelmiszerjegyre vagy más szociális juttatásra. A törvényhozók szerint ezekkel az elvonásokkal több mint 60 milliárd dollár marad a szövetségi kasszában.

 „Az amerikai nép nem vállalhatja egyedül a határbiztonság finanszírozását” – védte meg döntését a Fehér Ház.

Jogvédők arra hivatkozva kritizálják a bevezetett intézkedéseket, hogy az okmányokkal nem rendelkező dolgozók már most is évi közel 100 milliárd dollár adót fizetnek be olyan programokba, amelyekből jórészt ki vannak zárva. Most ehhez még külön illetékek és bírságok is társulnak, méghozzá gyakran épp azokban az élethelyzetekben – menedékkérelem, sürgős humanitárius igény –, amikor kevésbé fizetőképesek.

Trump nem árult zsákbamacskát, több mint egy évtizedes ígéretét valósította meg a bevándorlók költségén megerősített és működtetett határvédelemmel. Az új bevándorlásügyi szabályok az amerikai munkaerőhiány helyzetére, illetve az amerikai határvédelem hatékonyságára lehetnek legnagyobb hatással.

Leszállnak a Biden-kabinet által üldözött, szorgosan dolgozó „kisemberekről”, megszüntetik a borravaló és a túlóra megadóztatását, beszüntetik a nemátalakító műtétek finanszírozását:  az amerikai szenátus elfogadta Donald Trump 4 billió dolláros adócsökkentési javaslatát, amely folytatja a 2017-ben megkezdett adópolitika szellemiségét. Mégis, van, aki a haját tépi. „Rengeteg túlórát vállalunk, tehát úgy látom, ez a javaslat sok, nehezen megkeresett pénzt juttat vissza az amerikai ápolók zsebébe” – erről beszél Donna Boyd, egy ápolónő az észak-karolinai Bathból abban a Breitbart által közzétett videóban, amelyben a legkülönfélébb iparágak munkavállalói állnak ki Donald Trump új adó- és költségvetési törvényjavaslata mellett. A különös hangzású adócsomag, az

„Egy nagy, gyönyörű törvény” (One Big Beautiful Bill) több napig tartó, elkeseredett szenátusi vitája

 

kapcsán (az amerikai szenátus kedd este elfogadta az adócsökkentésről és a költségvetési kiadások mérsékléséről szóló törvényt ) a pénzügyi és gazdasági vonatkozású érvek mellett viszonylag kevesebb szó esett azokról a több milliós munkavállalói és más kedvezményezetti körökről, akiket a csomag támogat, s akiknek az érdekeit képviseli.

„Új lendületet ad a középosztálynak”

A fent idézett videófelvételen Kris Cranford, a Deep Well Services olajmező-szolgáltató vállalat munkatársa arról beszélt, hogy a túlórák adómentessége nagyban előnyös az olajiparban dolgozók számára. Trump ígéretei megvalósultak ebben a törvényjavaslatban, amely új lendületet ad a középosztálynak, országunk gerincének – fogalmazott James Benson, egy Cantonból, Michiganből származó autószerelő.

Sandy Tevelin, a hatodik osztályosokat oktató tanárnő megmutatja a diákoknak, hogyan nyerhetnek, miközben ebédszünetükben madzsong játékot játszanak a Thomas Jefferson Középiskolában 2006. június 12-én Arlingtonban, Virginiában. A középosztályt és a vállalkozókat preferálná a törvényjavaslat (Fotó: Alex Wong/Getty Images)

A nagyjából 4 billió dolláros adócsökkentést tartalmazó törvényjavaslat lényege, hogy meghosszabbítja a Trump első elnöksége idején elfogadott, 2017-es adócsökkentési és munkahelyteremtési törvény főbb rendelkezéseit – ezeknek hatálya ugyanis lejár 2025 végére, derül ki a The New York Times összefoglalójából.

A hangzatos nevű csomag visszavágja a kiegészítő táplálkozási segélyprogramra (SNAP) és a Medicaidra fordított kiadásokat a szigorúbb jogosultsági követelmények révén. (A SNAP élelmiszer-vásárlási támogatást nyújt alacsony jövedelműeknek.)

Meghúzná a határt

Emellett a csomag további 150 milliárd dollárt különít el védelmi kiadásokra (a finanszírozás nagy részét katonai drónokra fordítják).

A törvényjavaslat határbiztonsági része 70 milliárd dollárt különít el, beleértve 46,5 milliárd dollárt a határzárakra.

„Egy határ menti állam lakosaiként a családommal együtt első kézből láttuk Biden elnök felelőtlen bevándorlási politikájának katasztrofális következményeit az elmúlt négy évben” – emelte ki a fenti videóban Pam Furrie, egy arizonai lakos. „Ötgyermekes nagymama vagyok, és sok más nagyszülőhöz hasonlóan azt szeretném, ha a gyermekeim és unokáim egy erős országot örökölnének, amely az amerikai állampolgárokat helyezi előtérbe, és

a józan észen alapuló határvédelmet érvényesít a biztonságuk érdekében”

– tette hozzá.

Dolgozni kéne az ellátáshoz

A törvényjavaslat oktatással kapcsolatos része szigorítja a Pell-támogatások jogosultsági feltételeit (jövedelemhez vagy pénzügyi helyzethez kötött, vissza nem térítendő támogatás, valamivel több mint ötezer dollárt – a szerk.). A csomag egészségügyi része első alkalommal vezet be munkavégzési követelményeket a Medicaid kedvezményezettjei számára. (A Medicaid egészségbiztosítást nyújt korlátozott jövedelemmel és erőforrásokkal rendelkező felnőttek és gyermekek számára. A programot 1965-ben hozták létre Lyndon B. Johnson elnöksége alatt – a szerk.)

Emellett előírja a szövetségi szegénységi küszöb felett élő Medicaid kedvezményezettek számára, hogy több díjat fizessenek az egészségbiztosításért,

2027-től pedig megtiltja a biztosítás használatát az úgynevezett nemi identitást megerősítő ellátásra felnőttek és gyermekek számára.

Ez az ellátás valójában a nők férfivá vagy a férfiak nővé operálást jelenti.

Szintén tiltja az új törvény a Medicaidnak az abortuszellátást nyújtó nonprofit szervezetek finanszírozását. Emellett megnehezíti a Medicaid használatát a dokumentumok nélkül érkező bevándorlók számára.

Munkások készülnek egy új gyalogos híd felemelésére a Stamford Transportation Centerben 2023. augusztus 26-án, Stamfordban. Tégy magad a felemelkedésért! Segély helyett adókedvezmény (Fotó: John Moore/Getty Images)

Nem lesz buli az alapítványosdi

Emellett az Egyesült Államokban tartózkodási engedéllyel rendelkező – ám állampolgársággal vagy zöldkártyával nem rendelkező – bevándorlók nem részesülhetnek az egészségbiztosítási díjak költségeit fedező adójóváírásban.

A gyermekek utáni adójóváírás szigorúbb jogosultsági szabályai pedig nagyjából kétmillió gyermektől veszik el ezt a kedvezményt – fűzi hozzá a The New York Times.

A társadalombiztosítási juttatások adómentességére vonatkozó javaslata egy 4000 dolláros bónuszkedvezmény formájában valósul meg, amely a 65 éves és idősebb amerikaiak számára elérhető lesz, a juttatás pedig a magasabb jövedelmi szinteken csökkenne – sorolja a lap a csomag kedvezményeit, amelyek egyértelműen a munkavállalói rétegnek kedveznek a korábban preferált, mindenféle állampolgárság, egzisztencia és foglalkozás nélküli kedvezményezetekkel szemben.

Az amerikaiak a gépjárműhitelek kamatait is levonhatják adóköteles jövedelmükből – a szöveg, nyilván a korábbi visszaélések okán,  kiemeli, hogy az autónak az Egyesült Államokban kell lennie.

A törvényjavaslat emellett megemei az egyetemek, valamint egyes nem állampolgárok és családtagjaik adóit. Az egyetemi alapítványok befektetési jövedelmére kivetett adó jelentősen, 1,4 százalékról akár 21 százalékra is emelkedik.

Előnyben a vállalkozók

A törvény 350 milliárd dollárt szán a nemzetbiztonságra, beleértve a tömeges kitoloncolási programot is.

A vállalkozások számos adókedvezményben részesülnek, beleértve az értékes kutatási és beruházási kiadásokra vonatkozó levonásokat, valamint egy új adókedvezményt a gyárak építésére. A vállalkozások tulajdonosai számára elérhető adókedvezmény kissé nagylelkűbbé válik, és határozatlan időre meghosszabbodik.

A csomag a demokraták szerint milliárdos összegű zöldenergia-adókedvezményeket is visszavonna, amelyek veszélyeztetik a szél- és napenergia-beruházásokat. A tiszta energiával foglalkozó részvények árfolyama hétfőn esett, miután Donald Trump elnök kiadási törvényjavaslata mostantól megadóztatja a kínai alkatrészeket használó szél- és napenergia-projekteket.

„Berágott” Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója (Fotó: Andrew Harnik/Getty Images)

Musk és a „Cucu Malac Párt ”

A törvény megszünteti az elektromos járművekre (EV) vonatkozó szövetségi adókedvezményt és az EV-tulajdonosokra új éves díjat vet ki.

Nem véletlen tehát, hogy az újabban még egy új párt alapítását is kilátásba helyező milliárdos Elon Musk, a Tesla tulajdonosa, aki néhány héttel ezelőttig a kormányzati hatékonysági hivatalt (DOGE) vezette, hétfő késő este a közösségi médiában, az ismert Warner Bros rajzfilmfigurára (Porky Pig) célozva „Cucu Malac Pártnak” nevezte a republikánusokat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.