
Szijjártó Péter felszólította a külföldi kormányokat
Hagyják úgy élni a magyarokat, ahogyan akarnak!
A magyar embereknek igenis joguk van úgy gondolni, hogy a család apából, anyából és gyerekekből áll, ahol az anya nő, az apa pedig férfi, s ebbe más országnak nincs beleszólása, ahogyan a magyar kormány sem avatkozik bele mások hasonló belső ügyeibe. Magyarországon a szerelem tényleg szabad – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebookon.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte, hogy „az elmúlt napokban számos külföldi szereplő érezte úgy, hogy véleményt kell formálnia arról, hogy mi itt, Magyarországon milyen értékek, normák és szabályok szerint éljük az életünket”.
„Elhangzott sok hazugság, rágalom, fake news. Nos, az elmúlt néhány napban aztán mindenki világosan láthatta, hogy Magyarországon a szerelem tényleg szabad: mindenki abba lehet szerelmes, akibe akar, azt szerethet, akit akar, és azzal élhet együtt, akivel akar” – szögezte le.
„Ugyanakkor gyermekeink védelme érdekében az agresszív LGBT-propagandát, az öncélú szexualitást, a megbotránkoztatást nem toleráljuk, már csak azért sem, mert erről a magyar emberek néhány éve egy népszavazáson elsöprő többséggel hoztak döntést” – folytatta.
Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy hazánk soha nem avatkozott be más államok belső szabályaiba ebben a kérdésben, soha nem szólított fel másokat semmire.
„Mert azt gondoljuk, hogy az az adott országok polgárainak dolga, hogy ebben a kérdésben véleményt mondjanak. S mi pont ezt várjuk el minden más ország kormányától is: hagyják békén a magyar embereket, s hagyjanak minket úgy élni, ahogyan akarunk!” – közölte.
„A magyar embereknek igenis joguk van úgy gondolni, hogy a család apából, anyából és gyerekekből áll, ahol az anya nő, az apa pedig férfi” – fűzte hozzá.
A szombati budapesti Pride-felvonuláson az ellenzéki pártok egy emberként sorakoztak fel a szivárványos zászló mögé. Ezzel Orbán Balázs szerint egy olyan ideológiával azonosultak, amelyet a magyar társadalom többsége határozottan elutasít.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: „A tegnapi Pride-on a teljes ellenzék felsorakozott a szivárványos zászló mögé – és ezzel nyíltan azonosult egy olyan ideológiával, melyet a magyar társadalom többsége elutasít.”
A politikus szerint a közvélemény-kutatások is világosan mutatják, hogy a magyar lakosság jelentős része nem támogatja az LMBTQ-propagandát.
Mint írta: „Még a Publicus szerint is többen ellenzik, mint támogatják a Pride-ot, a Nézőpont szerint pedig a többség helyesli az LMBTQ-felvonulás korlátozását a gyermekek védelmének érdekében.”
Orbán Balázs hivatkozott az Ipsos nemzetközi felmérésére is, amely szerint „Magyarország élen jár a genderideológia elutasításában – csak 30% támogatja, hogy ezek a kérdések a közbeszéd részei legyenek, és ez az arány csökken.”
Szerinte a baloldal újra ugyanabba a hibába esik. Mint fogalmazott, „a baloldal újra elköveti a régi hibát: egy elutasított ideológiát akar rákényszeríteni a többségi társadalomra, ahelyett, hogy meghallaná a magyar emberek valódi hangját.”
A kormányfő politikai igazgatója kifejtette, hogy nem a külföldi nyomás, hanem a magyar emberek döntenek a saját életükről.
„Nem számít, hány brüsszeli politikus és nemzetközi aktivista jön demonstrálni Budapestre. Nem számít, hogy Brüsszel mennyi elítélő nyilatkozatot ad ki, vagy hányszor dobják le Budapestre a politikai atombombának szánt Greta Thunberget – a döntést a magyar emberek fogják meghozni a saját életükről” – jegyezte meg.
Orbán Balázs szerint a magyar kormány világos értékválasztás mentén cselekszik. Mint írta, „a magyar kormány azt képviseli, amit a magyarok többsége is akar: azt, hogy az LMBTQ-propaganda ne legyen a mindennapjaink része, helyette védjük meg a gyermekeinket, őrizzük meg a családot, és világos értékek mentén szervezzük a társadalmat.”
A bejegyzés végén a politikus az ellenzéknek is üzent. „Tegnap az ellenzék is bemutatta, milyen jövőt szán Magyarországnak. További jó masírozást kívánunk a szivárványos zászló alatt – de mi nem kérünk belőle!” – zárta posztját Orbán Balázs.
Sokaknak az sem tetszett, hogy Karácsony Gergely egy törvényellenes rendezvényt szervezett.
Ezt bizonyítja a Publicus Intézet felmérése, amit a Népszava megrendelésérére készített.
Eszerint országosan a megkérdezettek 48 százaléka ellenzi, hogy legyen Budapesten Pride felvonulás. Ezzel szemben 44 százalék támogatja. Ami ugyancsak beszédes, a Tisza pártiak is a PRIDE mellett vannak a június 23–25. között készült reprezentatív felmérés szerint.
A kormánypárti szavazók 88 százaléka a PRIDE ellen
Pártpreferencia szerint az eltérés különösen szembetűnő: az ellenzéki szavazók háromnegyede az LMBTQ emberek és támogatóik szombati rendezvénye mellett áll. Az országos átlagnál még magasabb a támogatottsága a rendezvénynek a Tisza párton belül, ahol 81 százalékot mértek. Eközben a Pride-ot Orbán Viktor februári bejelentése óta teljes egészében elutasító Fidesz támogatóin belül a támogatottság mindössze 8 százalékos, miközben a betiltás mellett áll a kormánypárt szavazóinak 88 százaléka.
A FIDESZ tehát egységbe kovácsolta híveit, és a pártválasztásukban bizonytalanok körében is inkább a kormánypárti hozzáállás érvényesül: országosan az ő körükben is többségben vannak a felvonulást elutasítók (53 százalék) a támogatókkal szemben (37 százalék).
Miközben általában a Pride-ot és az LMBTQ-közösségeket a fővárosban 68 százalék támogatja és 24 százalék ellenzi, addig a Karácsony Gergely által bejelentett Budapest Pride támogatottsága a fővárosban ennél valamivel alacsonyabb többséget mutat: 53 százalék ért egyet azzal, hogy a hatósági tiltás ellenére is legyen rendezvény, miközben a fővárosi önkormányzat lépésével 30 százalék nem ért egyet.
Minél kisebb egy település, annál kevesebben értenek egyet a Pride rendőrségi jóváhagyás nélküli megrendezésével, a megyeszékhelyen 43, a városokban 40, a községekben 30 százalékos a döntés támogatottsága.
A Publicus így tette fel a kérdést:
„Ön helyesnek tartja, hogy a fővárosi önkormányzat nem törődik a rendőrség tiltó határozatával és mindenképpen meg akarja szervezni a Pride-ot?”
Erre a kérdésre adtak országosan 45 százalékban határozottan elutasító, 4 százaléknyian inkább elutasító választ, és emellé az összesen 49 százalék mellé jött a 37 százalék határozott igen és 4 százaléknyi inkább igen, azaz összesen 41 százalékos támogatás.
Még a Telex szerint is jól látható a kormánypárt üzenetének gyors hatása: a Publicus márciusi felmérése még azt mutatta, hogy a kormánypárt tiltó szándékával ellentétben 56 százalék nem tiltaná a Pride-ot és csak 20 százalék tartotta indokolt gyermekvédelmi intézkedésnek a tiltást. Innen temelte fel a Fidesz az elutasítókat többségbe.
A Publicus felmérése itt található.
A magyar felnőtt népesség abszolút többsége támogatja az LMBTQ-közösség felvonulásának korlátozását a gyermekek védelmében – derült ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Magyar Péter híveinek döntő többsége Pride-párti, míg a Orbán Viktor támogatói egységesen elutasítóak.
A heteroszexualitáson túli közösség szombati budapesti felvonulásával kapcsolatos politikai vita hetek óta jelen van a hazai közvéleményben, így még az aktív hírfogyasztókon túli közönség is értesülhetett a különböző ellentétes álláspontokról. A megmozdulással kapcsolatos elsődleges társadalmi és politikai kérdés, hogy az LMBTQ-életforma provokatív megjelenítése korlátok közé szorítható-e a gyermekek védelmében.

A Nézőpont Intézet a kérdésben folytatott közvélemény-kutatásának eredménye szerint a magyar társadalom többsége helyesli a demonstráció korlátozását. Míg a felnőtt népesség abszolút többsége (51 százalék) szerint a gyermekek védelme érdekében korlátozható a Pride-felvonulás, addig mindössze 43 százalékuk van ezzel ellentétes véleményen.
A politikai hovatartozás egyértelmű törésvonalat jelent a kérdésben. A Orbán Viktor támogatói egységesen (86 százalék) utasítják el az LMBTQ-közösség nyilvános megjelenítését, ezzel szemben Magyar Péter híveinek négyötöde (80 százalék) szabad folyást engedne a Pride-nak. Ugyanígy jól érzékelhető a Budapest-vidék ellentét is, hiszen míg a fővárosban csupán 36 százaléknyian korlátozáspártiak, addig a községekben az abszolút többséget is meghaladóan (55 százalék) támogatják a Pride keretek között tartását.
Módszertan
Az Nézőpont Intézet kutatása 2025. június 16-17-én, 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék.
„Orbán Viktor mesterterve egyszerű: a 2026-os választást akarja megnyerni, amihez a többséget kell maga mögé állítania. A pride napja pedig újabb lépés volt a többség felé vezető úton” – mutatott rá közösségi oldalán a Nézőpont Intézet. Mint írták, a hangos szervezkedés, a felvállalt törvénysértések s az intenzív jelenlét miatt az ellenzék eggyé vált a pride-dal, amelynek támogatása kisebbségi álláspont Magyarországon. Szerintük a sok ember azonban nem automatikusan a többség, valójában az ellenzék tegnap beszorult egy kisebbségi pozícióba.

Fotó: Hatlaczki Balázs
„Orbán Viktor csapdába csalta az ellenzéket, úgy, hogy azok ezt észre sem vették. Csak a tüntetés megrendezésére koncentráltak, nem pedig annak következményeire. S ami a legfontosabb: figyelmen kívül hagyták a közvéleményt!” – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán a Nézőpont Intézet.
Úgy vélik, a számok a miniszterelnököt igazolják: a választók többsége az ő oldalán áll ebben a kérdésben, s a gyermekvédelem érdekében ellenzi a pride-felvonulás megtartását. Sőt: a pride-ot ellenzők tábora (51 százalék) még a Fidesz-tábort (44 százalék) is meghaladja.
„Márpedig a többséget képviselni demokráciában mindig a nyertes pozíció. Rég nem hibázott ekkorát az ellenzék”
– mutattak rá.
Mint írták, a hangos szervezkedés, a felvállalt törvénysértések s az intenzív jelenlét miatt az ellenzék eggyé vált a pride-dal, amelynek támogatása kisebbségi álláspont Magyarországon. Az intézet szerint ugyan tény, hogy az ellenzék sok embert vonultatott fel tegnap az utcán, a sok ember azonban nem automatikusan a többség. Valójában az ellenzék tegnap beszorult egy kisebbségi pozícióba.
„Ezt a Fidesz és maga Orbán Viktor is jól ismeri: 2002-ben vagy 2006-ban is rengeteg támogatóját tudta mozgósítani a mai kormánypárt, az utcán a fideszesek sokan voltak, de a szavazóurnáknál kevesen!”
– emlékeztetettek.
Rámutattak, Orbán Viktor mesterterve egyszerű: a 2026-os választást akarja megnyerni, amihez a többséget kell maga mögé állítania. A pride napja pedig újabb lépés volt a többség felé vezető úton.
„De a történtek még egy dolgot bizonyítottak. Mivel az ellenzék Ursula von der Leyen és többi brüsszeli képviselő támogatásával rendezte meg a tegnapi felvonulást, a kormányoldal sokszor emlegetett kritikáját is visszaigazolták: valójában Brüsszel érdekei szerint járnak el. Erős bizonyíték került a Fidesz kezébe, hogy ez egy bábellenzék, amely választási győzelme esetén bábkormányt alakítana” – tették hozzá.
Orbán Viktor a Harcosok Klubjában reagált a Budapest Pride-ra
A Harcosok Klubja csoportba üzent a miniszterelnök, aki többek között kifejtette véleményét a pride-ról, amit brüsszeli utasításra rendeztek meg, és szerinte ez azt mutatja meg, mi lenne, ha nem ők kormányoznának. Orbán Viktor rámutatott, hogy hiába voltak rengetegen kint, a 2022-es gendernépszavazás rengeteg résztvevőjével nem tudják felvenni a versenyt.

Fotó: Csudai Sándor
– Hahó, Harcosok! – kezdte reggeli közleményét Orbán Viktor az Index értesülése szerint. A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy még ma felhívja Kapu Tibort az űrben, és reméli, hogy felveszi. Ezek után pedig rátért a szombaton illegálisan megrendezett pride-ra.

A tegnapi nap is tanulságos volt. Brüsszelben kiadták az utasítást, hogy Budapesten pride-nak lennie kell. A bábpolitikusaik az utasítást végrehajtották
– hívta fel a figyelmet a miniszterelnök. Majd rámutatott: ez a bizonyíték arra, milyen lenne az életünk, ha az ország élén nem a szuverenitásunkat védő nemzeti kormány állna. Parancs Brüsszelből, haptákban álló bábpolitikusok Budapesten, Tisza-, DK- és Karácsony-szavazók az utcán – fogalmazott.
Orbán Viktor szerint ugyanez történne a migráció, a rezsicsökkentés és végül Ukrajna és a háború ügyében is.
Tegnap óta még biztosabban tudjuk, hogy ezeket nem szabad odaengedni a kormányrúdhoz. És nem is fogjuk
– jelentette ki.
A 2022-es gendernépszavazás 3,7 millió szavazójával szemben semmilyen demonstráció létszáma nem vetekedhet – mutatott rá.
A pride-on történt eseményeket a miniszterelnök „visszataszító és szégyenletes” dolgoknak tartja, és azt is elmondta, miért: drag queen show a színpadon, magassarkú férfiak, hormonterápiás kiadványok.
Mindez nem büszkeség, hanem szégyen
– vélekedett.
A közleményét ezzel az üzenettel zárta: harcolunk az igazságért! Harcolj a hazugság ellen! Hozzátette azt is: „Még 287 nap – Magyar Péter után szabadon.”







