
Sorozásnak hívják Ukrajnában a brutális embervadászatot
Erről beszélt Szijjártó Péter.
Az Európa Tanács emberi jogi biztosának legfrissebb jelentése tanúsítja, hogy tény, Ukrajna utcáin brutális embervadászat zajlik sorozás címén, az európai politikusok közönye ennek tükrében különösen sokkoló – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.
A tárcavezető az európai uniós külügyi tanácsülés szünetében rendezett sajtótájékoztatóján az Európa Tanács emberi jogi biztosának friss jelentését ismertette, amely helyi beszámolókat tartalmaz az ukrán toborzók széles körű, rendszerszerű jogsértéseiről, erőszakcselekményeiről. „A dokumentumot Michael O’Flaherty, az Európa Tanács emberi jogi képviselője jegyzi, és ezen megállapításokat, amelyek szerint Ukrajnában a sorozás során halálesetek, kínzás, emberek megverése, brutális bánásmód történik, az ukrán parlament emberi jogi biztosának nyilatkozataira alapítva írta bele ebbe az Európa tanácsi dokumentumba” – mutatott rá.
„Tehát az, hogy Ukrajnában embervadászat zajlik az utcán sorozás címén, az tény. Az, hogy Ukrajnában a sorozók brutálisan bánnak az emberekkel, az tény. Az, hogy Ukrajnában az erőszakos sorozás során elfogadhatatlan cselekmények zajlanak, az tény. Az, hogy Ukrajnában meghalnak emberek a sorozók brutalitása miatt, mert nem akarnak a frontra menni, nem akarnak háborúzni, nem akarnak részt venni egy esztelen öldöklésben, az tény. Sajnos ennek a brutális ukrajnai embervadászatnak lett az áldozata a múlt héten egy magyar ember”
– fogalmazott a tárcavezető, aki „elfogadhatatlannak és sokkolónak nevezte azt a közönyt és nemtörődömséget, amivel az európai politikusok mindehhez a kérdéshez viszonyulnak”.
„Hol vannak az NGO-k? Hol vannak a Soros-szervezetek? Hol vannak az állítólag független újságírók? Hol vannak az emberi jogi szervezetek ilyenkor? Miért nem szólalt meg, hogy elfogadhatatlan ez az embervadászat, ami Ukrajna utcáin zajlik?” – tette fel a kérdést a miniszter.
Szijjártó Péter ezt követően bejelentette, hogy miután egy magyar ember is a halálos áldozatává vált ennek a brutális ukrajnai fellépésnek, a kormány szerdán hivatalosan kezdeményezni fogja a történtekért felelős ukrán katonai vezetők és tisztségviselők EU-s szankciós listára helyezését. Illetve emlékeztetett, hogy az Európai Unió globális szankciós rezsimje pont azért jött létre, hogy ha a világ bármely pontján rendszerszintű emberi jogi jogsértések zajlanak, akkor az elkövetőket a közösség szankcionálni tudja.
„A holnapi napra elkészül a konkrét beadvány. A holnapi napon itt Brüsszelben be is fogjuk adni. A mai napon bejelentettem a külügyminiszteri tanács ülésén, hogy Magyarország azt kezdeményezi, hogy a magyar embert halálra verő, ebben felelősséget viselő ukrán katonatiszteket az Európai Unió helyezze szankciós listára. Ez a minimum, amit az Európai Uniónak ebben a kérdésben meg kell tennie”
– fogalmazott Szijjártó Péter.
A miniszter arra is kitért, hogy kollégái körében egyre durvább háborús hangulat uralkodik, egyértelmű az a törekvés, hogy még több fegyvert s még több pénzt akarnak Ukrajnába küldeni, kielégítve az egyre jelentősebb kijevi követeléseket.
A külügyminiszter sérelmezte, hogy a résztvevők többsége kizárólag ukrán nézőpontból erre a kérdésre nem hajlandók az európai vagy épp a nemzeti szempontokat figyelembe venni. „Jól láthatóan itt senkinek rajtunk kívül nem okoz problémát, hogy a növekedő fegyverszállítások árát az európai emberekkel fizettessék meg” – vélekedett.
„Továbbra is óriási a nyomás rajtunk (…) arra nézvést, hogy Magyarország végre járuljon hozzá ahhoz, hogy Ukrajnával a csatlakozási tárgyalások érdemi szakaszba léphessenek, és Ukrajna gyorsított módon tagja lehessen az Európai Uniónak. (…) Világossá tettem, hogy Magyarország ebben a kérdésben nem enged, hiszen kötelez minket több mint kétmillió magyar ember világosan kinyilvánított akarata, amely szerint nem akarunk Ukrajnával egy integrációba tartozni”
– jelentette ki Szijjártó Péter.
Ukrajnában az embereknek egyre inkább elege van a kényszersorozás brutalitásából.

Amikor a toborzók a közterületekről erőszakkal próbálják elhurcolni a férfiakat a frontra, előfordul, hogy a helyiek ellenállásával találják szemben magukat, hívta fel rá a figyelmet az Origo.
Így történt ez a dél-ukrajnai Mikolajivban is, ahol a piacról próbáltak meg elvinni egy férfit. Félig már sikerült is betuszkolniuk az autóba, azonban több nő szembeszállt a toborzókkal, és egyszerűen kirángatta az autóból a férfit.
Ukrajna-szerte napi rendszerességgel fordulnak elő hasonló atrocitások, amikor nem csupán elhurcolják, de megalázzák sőt meg is verik őket. Ennek esett áldozatul a napokban a kárpátaljai Sebestyén József, akit halálra vertek a toborzók. Az ilyen esetek ellenére a nyugati vezetők inkább félrenéznek, nem ítélik el az ukrajnai kényszersorozást.
Sokkoló és kiábrándító, ahogyan Brüsszel és az európai országok vezetői félrefordítják a fejüket az embertelen ukrajnai kényszersorozás láttán – fogalmazott ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Hol vannak ilyenkor az emberi jogi harcosok? – tette fel a kérdést a miniszter.
Egyre durvább jelenetek zajlanak Ukrajnában: a hatóságok brutális erőszakkal visznek el férfiakat katonának. Egy újabb megrázó esetnél óriási erővel vágnak földhöz egy férfit, aki az eset következtében eltörte a nyakát.
Ukrajnában továbbra is zajlik a kényszersorozás: a közösségi médiában terjednek azok a megrázó videók, amelyeken katonai toborzók utcán, kávézókban vagy lakásoknál hurcolnak el férfiakat, sokszor fizikai kényszerrel. A hadkötelesek elfogását és azonnali behívását bemutató felvételek elrettentő képet mutatnak Kijev mozgósításáról. Az erőszaknak halálos áldozatai vannak, június végén egy kárpátaljai magyar is meghalt. Az ukrán hadsereg azonban a sajátjait sem kíméli, ugyanis eltörték egy férfi nyakát, amikor akarata ellenére a háborúba akarták vinni.
Ahogyan korábban beszámoltunk, a kárpátaljai származású Sebestyén József is életét vesztette a kényszersorozás következtében. A beregszászi magyar férfit, erőszakkal besorozták, majd az emberrablók halálra verték. Az eset szintén tragikus jelképe annak a kegyetlen sorozási rendszernek, amelyet videók sokasága is leleplez.

Halála előtt meg is alázták az ukránok
A kormány mindent megtesz, hogy az Európai Unió foglalkozzon az erőszakos ukrajnai mozgósítással, és Sebestyén József halála miatt elégtételt fog venni – közölte az európai uniós ügyekért felelős miniszter hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Bóka János (Fotó: Facebook)
Bóka János elmondta, a kormány mindent megtesz, hogy az Európai Unió foglalkozzon az erőszakos ukrajnai mozgósítással. Sebestyén József magyar és így uniós állampolgár is volt, s ha az EU-nak van valami értelme, akkor az az, hogy a polgárait védelemben részesítse. Ahogy a Magyar Nemzeten is beszámoltunk róla, egy negyvenöt éves – magyar állampolgársággal rendelkező – férfi az ukrán kényszertoborzás áldozata lett. Sok kárpátaljai magyar társához hasonlóan ő sem akart a frontra menni meghalni Ukrajnáért.

A magyar kormány meg fogja tenni a szükséges lépéseket, minden rendelkezésünkre álló eszközt fel fogunk használni nemcsak az Európai Unióban, hanem az Európa Tanácsban is
– hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette, hogy Ukrajna egy tagjelölt ország, s így osztania kell az európai értékeket, például azokat, amelyek a sorozásra vonatkoznak.
Bóka János botrányosnak nevezte, hogy az unió bővítésének biztosa és az Európai Bizottság ebben a kérdésben hallgat;
mi nem fogjuk hagyni, hogy ezt a problémát a szőnyeg alá söpörjék, és elégtételt fogunk venni.
A miniszter úgy folytatta, hogy a konfliktus kitörése előtt Ukrajna nem volt demokratikus jogállam, és a háború kezdete óta ez a helyzet csak tovább romlott, és ennek az ország uniós csatlakozására is hatással kell lennie.








