RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor: Forró nyár elé nézünk...

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 07. 02. 11:06

... de felkészültünk. A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet

Forró nyár elé nézünk, de az előkészületeket időben megkezdtük. Májusban alakult meg az aszályvédelmi operatív törzs, ma reggel meghallgattam a jelentésüket. 

A májusi esős időszakot felhasználva ezer ember dolgozott azon, hogy - eddig - egyharmadnyi Balaton vizét tároljuk és eljuttassuk az aszállyal sújtott területekre. 

Brüsszel persze megtámadta a magyar kormányt, amiért ingyen adja a vizet a magyar gazdáknak. Nem engedünk a nyomásnak, nem hagyjuk magunkat, ezért a vizet a gazdáknak továbbra is ingyen fogjuk adni, bármit is gondol erről Brüsszel.

A munkát folytatjuk, a kormány nemcsak nyáron, ősszel is folytatja a vízpótlási munkákat az aszállyal sújtott területeken. 

Nekünk Magyarország az első! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺 -írta a miniszterelnök.

A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy mintegy 10 milliárd forintnyi összegben átvállalja a vízdíj árának megfizetését a gazdálkodóktól – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az éghajlatváltozás okozta kihívás következményeit minden erővel mérsékelni kell, és az összes lehetséges eszközt fel kell használni ahhoz, hogy víz jusson a tájba. A szárazsággal egész Európa küzd, a Tisza medrébe 60 százalékkal, a Dunáéba 40 százalékkal kevesebb víz érkezik, és nincs kizárólagos válasz a vízhiányra, mindenütt egyedi megoldásokat kell kidolgozni – tette hozzá.

A vízhiányos térségekben a gazdálkodókkal és a vízügyi szakemberekkel együttműködve sürgősen meg kell találni a legjobb megoldásokat, de Magyarországról ma már nem folyik ki több víz, mint amennyi beérkezik” – hangsúlyozta.

Elmondta: az előrejelzések szerint az idei lesz Európa legforróbb nyara, a kormány ezért megelőzésképp létrehozta az aszályvédelmi operatív törzset,

és forrásokat csoportosított át annak érdekében, hogy minden csatorna újra tele legyen, amiben valaha víz volt. A feltöltés teljes erővel zajlik, és bár az idei kilátásokat egyelőre nehéz megbecsülni, a tavaszi kalászosok rendben fejlődtek, termésátlagaik jók, a napraforgó is tartja magát, a kukorica viszont már sérült. Esőre nagy szükség lenne, a hét második felében a hidegfront épp jókor jött, és talán a következő hét végén is érkezhet csapadék.

Kiemelte: a mezőgazdaság vízhiánya miatt a kormány most 10 milliárd forint értékben átvállalja a vízdíjat a gazdáktól, további 4,7 milliárd forintot pedig ereszek, zsilipek, szivattyúk javítására különített el.

Nagy István elmondása szerint az elmúlt 3 évben kétszeresére nőtt az öntözött területek nagysága, jelenleg 150 ezer hektár. A gazdák 176 milliárd forintot kaptak infrastruktúracserére, 65 milliárd forint értékű pályázat jelenleg is nyitva áll előttük. A gazdálkodói közösségek 104 ezer hektárt öntöznek.

A miniszter rámutatott: a beruházásokra elkülönített források lehetővé tették, hogy ideiglenes tározók véglegessé alakuljanak át, és 259 kilométernyi csatorna kotrása befejeződhessen. Magyarország ma már 3 milliárd köbmétert tud tárolni, vagyis a Balaton vízmennyiségének a másfélszeresét. A szemléletváltást törvényi eszközök is erősítik, az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény kimondta, hogy az öntözés közérdek, a belvíz pedig már nem ellenség, mint régen, jár hozzá területalapú támogatás – mondta Nagy István.

A vizes élőhelyek létrehozásához, agroerdészeti beruházásokhoz, mezővédő erdősávok telepítéséhez ugyancsak lehet forrásokat igényelni. Számos termelő a gazdaságos művelésre kevésbé alkalmas földjét fölajánlotta vizes területnek, ami azt mutatja, hogy a gazdatársadalom elkötelezett a természetes, hosszú távra szóló megoldások iránt – tette hozzá.

A tárcavezető bejelentette, hogy a kormány komplex, nagy volumenű beruházásokat is tervez.

Javítani kell például a Duna–Tisza közi homokhátság vízhiányos állapotán, ami majdnem 12 ezer négyzetkilométert és 800 ezer embert érint. A Duna menti síkság vízpótlása a Duna-völgyi-főcsatorna térségében 1500 hektárnyi területen valósul meg árasztásokkal, csatornarekonstrukciókkal, új duzzasztókkal. A homokhátsági szikes tavak vízpótlását 20 kilométeres vezeték és több duzzasztómű fogja biztosítani, a Homokhátság déli részét több nyomócső és szivattyútelep látja majd el.

Ezek a beruházások a mezőgazdaságon túl a természetes élőhelyek helyreállítását is segítik, javítják a mikroklímát, növelik a vidék megtartó erejét.

Ezek az intézkedések jól mutatják, hogyan fordítja a kormány a vízgazdálkodást védelmi jellegű kárenyhítésből stratégiai fejlesztéssé – fogalmazott Nagy István.

Csak az összefogás vezet sikerre a vízhiány és felmelegedés elleni küzdelemben – jelentette ki Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára hétfőn Csépa határában, a Tisza partján kialakított ideiglenes vízkivételi műnél.

Hubai Imre elmondta: a Gyova-Mámai Holt-Tisza ökológiai vízpótlása 45 napja tart a kormány támogatásával, több térség, település és szervezet összegfogásának eredményeként. Ide mintegy 1,5-2 millió köbméternyi plusz vízkészletet juttatnak, immár a folyó alacsony vízszintje miatt 3 szivattyú munkába állításával. Ilyen együttműködésekre a jövőben egyre nagyobb szükség lesz a felmelegedés, valamint a vízhiány elleni küzdelemben – tette hozzá.

Rámutatott:

a táj ökológiai vízpótlására, a víz tározására Magyarországnak be kell rendezkednie a jövőben,

tehát nem egynyaras intézkedéssorozatot indított a kormány az aszályveszélyhelyzet kihirdetése óta. Ezek a gazdálkodókat is segítik, akik az elmúlt években mintegy 170 milliárd forint értékű pályázati forrás használhattak fel öntözésfejlesztésre, ami a klímaváltozásra történő felkészülést is szolgálta – emlékeztetett.

Szavai szerint fontos megtanulni az alkalmazkodást, és felhasználni akár a történelmi időtávlatokból származó jó gyakorlatokat. Magyarországon komoly múltja és hagyománya van a vízgazdálkodásnak, ám amíg a folyószabályozások idején még csak az ár- és belvizek elleni védelem volt a szempont, addig mára a víz megtartásának igénye is megkerülhetetlenül azzá vált – fogalmazott.

Kifejtette: komoly erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy az apadó készletek ellenére megfelelő mennyiségű és minőségű víz jusson a lakosságnak, a mezőgazdaságnak, az iparnak, a jóléti és rekreációs szolgáltatásokat nyújtó horgásztavaknak, erdőknek, természetvédelmi területeknek egyaránt.

A kormány jó úton járt, amikor időben felismerve az aszály előjeleit, döntött mintegy 4,7 milliárd forint átcsoportosításáról, melyből

a Vizet a tájba program részeként 220 beavatkozást hajtanak végre a vízügyi igazgatóságok szakemberei

– húzta alá az államtitkár.

Ugyanakkor a jövőben nélkülözhetetlen lesz a társadalom, az önkormányzatok, az országgyűlési képviselők, a gazdasági szereplők és minden érintett összefogása annak érdekében, hogy hosszú távú megoldásokkal lehessen fenntarthatóvá tenni hazánk vízgazdálkodását és aszály elleni védekezését – hangsúlyozta.

Jelezte: a Közép-Tisza-völgy számára ez kiemelt jelentőségű, miután ott a talajok nagy részét a folyószabályozást megelőzően a Tisza tette termővé. Ráadásul a néhány százmillió köbméternyi öntözési vízigénynél az ökológiai vízigény lényegesen magasabb, évente 3–5 milliárd köbmétert tesz ki – jegyezte meg.

Ma a legfőbb cél a lehető legtöbb vizet visszajuttatni a tájba,

melyhez a világviszonylatban is elismert magyar vízügyi szakma mérnöki munkájára, valamint rendkívüli építőipari és gépészeti kapacitások igénybevételére van szükség – összegzett Hubai Imre.

Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója a helyszínen arról beszélt: a holtágfeltöltési program részeként 5 holtágba juttatnak többletvizet, melyből négynél már befejezték a munkát. A 12 kilométer hosszú, közel 100 hektáros Gyova-Mámai Holt-Tisza vízpótlása még tart, ebbe másodpercenként közel 500 liternyi folyóvizet szivattyúznak át. A műveletet azonban nehezíti a Tisza rendkívül alacsony vízállása, mely a napokban várhatóan eléri a valaha mért legkisebb szintjét.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.