RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor: A Tisza már nemcsak apad, hanem bomlik is

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 07. 06. 06:05

Újabb nő lépett le, hagyta ott az agresszív pártvezért.

Orbán Viktor: A Tisza már nemcsak apad, hanem bomlik is

Szombat délelőtt újabb bejegyzéssel jelentkezett Orbán Viktor a Facebookon, ezúttal is a Harcosok Klubja nevű zárt csoport tagjainak címezve szavait. A miniszterelnök az új otthonteremtési hitelprogramról, legújabb tervéről és a Tisza Párt apadásáról is üzent.

„Hahó, Harcosok! Még tegnap este megérkeztem Marosvásárhelyről, a szombat már Budapesten indul. Melóval” – írta bejegyzésében Orbán Viktor, aki ezután bejelentette, hogy elkészült a 3 százalékos, fix kamatozású otthonteremtési hitelprogram. Emlékeztetett arra is, hogy

utoljára 2000-ben volt hasonló konstrukció Magyarországon, amit a „szocik eltöröltek, és devizahitelbe kergették az országot. Bravó…”

„Az Otthon Start Program kész, lakásra fel, fiatalok és hosszabb ideje fiatalok, tiétek a terep! De a munka nem áll meg, ma már egy lakásfelújítási programon dolgozom, ez is százezreknek nyújt majd segítséget. Szeptemberig elkészülünk vele” – fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor posztjában említést tett Ordas Eszter pénteki bejelentéséről is, miszerint lemond a Tisza Párt fővárosi frakcióvezetői posztjáról és mandátumáról. Ordas hivatalos közleményben családi okokra hivatkozott, Deák Dániel politológus több forrásra támaszkodva azt mondta, hogy valójában nem tudta tovább elviselni Magyar Péter agresszióját.

„Közben a Tisza már nemcsak apad, hanem bomlik is. A fővárosi frakcióvezető lelépett. Egy nő. Varga Judit nyilatkozata után egy nappal. Nincsenek véletlenek. Ami sok, az sok, és az igazság mindig kiderül. Vajon ki lesz a következő?”

– írta Orbán Viktor.

A miniszterelnök az elmúlt időszakban többször is kapcsolatba lépett a a Harcosok Klubja nevű informális, közvetlen kommunikációs csatornával. Július elején például a Pride-felvonulással kapcsolatban fogalmazott meg kritikát, külön kiemelve a nemzeti szimbólumok használatát: „Akárminek is gondolja magát, nem szórakozhat a nemzeti szimbólumainkkal.”

Ugyanebben az üzenetben belpolitikai tervekről és külpolitikai állásfoglalásról is szó esett, például arról, hogy a kormány segíteni kívánja a fiatalok lakáshoz jutását, valamint hogy szerinte Montenegrót kellene felvenni az Európai Unióba, nem Ukrajnát.”

Lemondott közgyűlési mandátumáról Ordas Eszter, a Tisza Párt fővárosi frakcióvezetője – közölte pénteken a Tisza Budapest az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a képviselőcsoport vezetője július 15-ével családi okok miatt válik meg tisztségétől. A megüresedő képviselői mandátumot Gerzsenyi Gabriella veszi át – közölték, hozzátéve: párt fővárosi frakciója jövő héten választ új vezetőt. A párt elnöksége és a budapesti frakció tudomásul vette a frakcióvezető döntését és a Tisza teljes közössége nevében további szakmai sikereket és jó egészséget kívántak neki – írták.

Deák Dániel a közösségi oldalán más okokra vezeti vissza a képviselő lemondását. Az elemző a következőket írta bejegyzésében: „Hivatalosan családi okokra hivatkozva távozik a Tisza fővárosi frakciójának éléről Ordas Eszter, ugyanakkor a háttérben valójában más áll. Az elmúlt hetekben több forrásból is eljutott hozzám, hogy a Tisza fővárosi frakcióvezetője panaszkodott Magyar Péter agresszív stílusára –

nem tudta már elviselni azt a terrort, amit Magyar Péter vele és a többi tiszás taggal szemben alkalmazott.

Nem engedte őket autonóm szereplőként viselkedni, a legapróbb részletekig megmondta, mit csinálhatnak, emellett rendszeresek voltak a leszidások is.”

Példátlan tiszteletlenség, amit Magyar Péter a fővárosban tesz

Nagyítóval is nehezen lehet példát találni rá, hogy egy európai parlamenti képviselő a hazájában más nagy elfoglaltságot jelentő pozíciót is betöltsön. Magyar Péternek annyira nincs embere, hogy tavaly kis híján tükörlistát állított fel a két választásra. A Tisza Párt fővárosi frakcióvezetőjének lemondása után az a helyzet áll elő, hogy a Fővárosi Közgyűlésben újabb EP-képviselő foglal majd helyet. Ráadásul olyan, aki egyszer már nem vette át a megbízását, azaz nem kívánt a fővárosért dolgozni.

 

 

A Tisza Párt képviselői Ukrajnát támogató pólóban az Európai Parlamentben Forrás: Facebook

– A nemzeti kormánynak egyértelmű célja, hogy egy személy ne tölthessen be több, sok elfoglaltsággal járó pozíciót, mégpedig azért, hogy egy területtel alaposabban foglalkozhasson – mondta lapunknak ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég tudományos igazgatója. Nem véletlenül született az a szabály, hogy helyi önkormányzatok polgármesterei nem lehetnek az Országgyűlés tagjai.

 

A Tisza Párt fővárosi frakciója (Forrás: Facebook)
A Tisza Párt fővárosi frakciója (Forrás: Facebook)

Ennek a törekvésnek Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke teljesen ellene megy, mivel a tavalyi önkormányzati és európai parlamenti választásokra néhány eltéréssel tükörlistát állított fel. Ennek egyik fő oka, hogy

Magyar Péter emberhiánnyal küzd, és nem tudott két külön listát felállítani.

Fővárosi frakcióvezetője, Ordas Eszter ugyan csak egy pozíciót látott el, ám a pótlását kizárólag EP-képviselővel tudják megoldani Gerzsenyi Gabriella személyében. Az alkotmányjogász kitért rá, hogy jogi korlátokba nem ütközik, azaz nem összeférhetetlen, hogy

olyan EP-képviselő kapja meg a fővárosi mandátumot, aki egyszer már visszaadta.

Tavaly Gerzsenyi Gabriella a lista 9. helyén nyert mandátumot a fővárosban, 6. helyen az európai listán, az utóbbit betöltötte. Az mindenképpen érdekes, hogy Kulja András, a TikTok doki a fővárosi lista 6. helyén nyert mandátumot, mégsem őt ülteti be Magyar Péter a fővárosi pozícióba. Úgy tűnik, hogy az egészségpolitikus Takács Péter egészségügyi államtitkárral folytatott televíziós vitájának bukását nem nézte jó szemmel a pártelnök, és a fővárosba olyan embert küldött, akinek még nem fűződik botrány a nevéhez, mint például Kuljának vagy éppen a szintén dupla pozíciót ellátó Kollár Kingának.

– Az önkormányzati törvény alapján ha a listáról megválasztott önkormányzati képviselő nem veszi át a megbízólevelét, jelöltként továbbra is a listán marad. A lista alapján a helyi önkormányzati képviselők következő általános választásáig a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény alapján képviselői megbízatást szerezhet. Ezek alapján elvileg, ha nincs egyébként jelenleg nem ismert kizáró körülmény, az említett hölgy jogszerűen veheti át a mandátumot – idézte fel a jogszabályt ifjabb Lomnici Zoltán. Ami azt jelenti,

hogy jogi akadálya ugyan nincs az EP-képviselő fővárosba ejtőernyőzésének, ám erkölcsi aggályokat azért felvet, hogy olyan képviselő kerül a Tisza Párt fővárosi frakciójába, aki nem szívvel-lélekkel Budapestért szeretne dolgozni, hanem csak lyukakat töm be a fővárosi frakcióban.

– A példátlan esetből látható, hogy a hölgy fővárosi pozícióba emelése egyértelműen arról szól, hogy a Tisza Párt feltöltse az üres helyeket, ami a pozícióval szembeni mély tiszteletlenség – mondta a Magyar Nemzetnek az alkotmányjogász.

Magyar Péter rendkívüli és példátlan gyakorlata arra is rámutat, hogy a magyar jogalkotóknak ezzel is dolguk lehet. Ám az alkotmányjogász felhívta a figyelmet: ebben az esetben jogalkotás közben az európai uniós szabályokat is figyelembe kell vennie a magyar félnek, ugyanis az EP-képviselők mozgásterének a határait az unió is szabályozza.

Mind megírtuk, Ordas Eszter pénteken este bejelentette, hogy lemond a fővárosi mandátumáról és frakcióvezetői posztjáról, amit családi okokkal magyarázott. Több informátor szerint a frakcióvezető azért távozik, mert nem bírta elviselni Magyar Péter vezetői stílusát.

Szombaton Ordas Eszter különös bejegyzést osztott meg, amelyben kitartott a családi okok mellett. Állította, hogy a lemondását már hetekkel ezelőtt eldöntötte. Ugyanakkor furcsa, hogy a posztja alatti hozzászólás lehetőségét megtiltotta, valamint a Magyar Nemzet Magyar Péterhez közeli informátoroktól úgy tudja, ez az indok nem igaz. 

 

 


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.