RETRO RÁDIÓ

Moszkva a nyáron összezúzza Ukrajnát?

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 07. 01. 13:04

Egyre döbbenetesebb a harctéri helyzet.

A National Interest cikke szerint a Kreml soha nem volt ilyen biztos a győzelmében: 700 000 fronton lévő katonára, kínai alkatrészekkel tömött dróngyárakra és motoros rohamegységekre alapozza nyári offenzíváját, miközben abban bízik, hogy a Nyugat tovább tétovázik.

Vlagyimir Putyin orosz elnök az utóbbi időben egyre kendőzetlenebbül utal rá, hogy egész Ukrajnát Oroszország sajátjának tekinti. Úgy tűnik, Moszkva nem habozik, egészen addig folytatja a harcot, amíg háborús céljait el nem éri.

Az orosz elnök június végi beszédében ismét kijelentette, hogy „egész Ukrajna a miénk”, és hozzátette: „ahová orosz katona teszi a lábát, az orosz föld”. A Kreml évek óta ismételt céljai konkrét katonai haditervvé értek. A 2025-ös nyári offenzíva egyszerre támaszkodik a mennyiségre és a technológiai újításokra.

A tízezrével bevetett száloptikás FPV-drónok ma már húsz kilométer mélyen teszik életveszélyessé a felszíni mozgást. Ugyan az ukrán drónhadsereg is fejlődik, de

a frontvonal újabb átszakadásai Szumi, Pokrovszk és Velika Novoszilka városok térségében egyre szorultabb helyzetbe hozzák az ukrán védőket.

A drónáradat mellett a leglátványosabb újítás az ezerszám érkező kínai gyártmányú motorkerékpárokra épülő rohamtaktika. A 21. századi huszárok rohama vakmerő sebességgel való száguldásból áll a gyalogsági aknamezőkön keresztül. Sikerük többnyire gyorsaságukon múlik, mivel így az ukrán drónkezelők és tüzérek reakcióideje nem elegendő a csapások elrendeléséhez. Ezeknek a rohamoknak a veszteségrátája gyakran súlyos, de – ahogy egy ukrán katona megjegyezte – ha ötből egy áttör, Moszkva már akkor is kifizetődőnek ítéli a műveletet.

Putyin magabiztossága részben abból fakad, hogy Oroszország Irán és Kína segítségével sikeresen futtatja fel hadigazdaságát. Minden héten a Tatárföldön gyártott kamikazedrónok ezrei árasztják el a frontot, amelyeket eredetileg Irán bocsátott Moszkva rendelkezésére. A világ üvegszálpiacának 80 százalékát ellenőrző Kína hivatalosan semlegességet hirdetett, miközben Peking látja el a legfontosabb alkatrészekkel az orosz hadiüzemeket.

Idén 600 kínai tiszt érkezik az orosz bázisokra harctéri továbbképzésre, Észak-Korea pedig 25 000 ipari munkással erősíti az orosz hadiipart.

2024 óta Moszkva ugyan Ukrajna területének csak egy százalékát foglalta el, azonban az utóbbi másfél évben szinte minden területen az orosz hadsereg irányába billentek el az erőviszonyok. Jelenleg úgy tűnik, hogy az egyetlen tényező, amely az orosz hadsereget megállásra kényszerítheti, ha gazdaságilag kifullad.

A harcmezőn az idei nyár a Kreml terveiről fog szólni: teljesen felőrölni az ukrán ellenállást, és felkészülni a még nagyobb harcokra.

Oroszország olyan mennyiségben foglalt el területeket 2025 májusában, amire a háború első éve, 2022 óta nem volt példa – írja a Die Welt. A német lap szerint Ukrajnának mindenféle szempontból rosszul áll a helyzete jelenleg. Cikkükben vázoltak három lehetséges forgatókönyvet is azzal kapcsolatban, hogy jelen állás szerint mik a konfliktus lehetséges végkimenetelei.

Miközben a világ szeme a Közel-Keletre szegeződik, Moszkva eszkalálja agresszív háborúját Ukrajnában. Kijev két fronton is nyomás alatt áll. A háború kimenetelét tekintve most három forgatókönyv lehetséges – de az egyik jóval valószínűbb, mint a másik kettő – kezdi cikkét a Die Welt, amely emlékeztetett arra is, hogy a hét elején súlyos orosz légicsapások érték Ukrajnát, többek közt Kijevet is kedden (az utóbbi csapásnak legalább 22 halottja és 130 sebesültje volt a későbbi adatok szerint).

Emlékeztetettek arra is, hogy mindeközben a politikai fronton sem alakult kedvezően a helyzet Ukrajna számára: Volodimir Zelenszkij a G7-ek csúcstalálkozóján Donald Trumppal akart tárgyalni a háborúról és a Moszkva elleni szankciókról, de az amerikai elnök idő előtt távozott az eseményről, így nem került sor a találkozóra. Arról nem is beszélve, hogy az amerikai elnök eközben arról beszélt, hogy Vlagyimir Putyin közvetíthetne Irán és Izrael konfliktusában, és azt is közölte, hogy Oroszországot vissza kellene venni a G8-ak közé.

A német lap szerint mindeközben nem csak politikai szinten, a frontvonalakon is rosszul alakul Ukrajna számára a helyzet. Ezzel kapcsolatban említették meg, hogy a The Wall Street Journal (WSJ) egyik cikke szerint

Oroszország 2025 májusában nagyobb területet foglalt el a háborúban, mint 2022 óta bármely hónapban.

A német lap szerint az előrenyomulásból az látszik, hogy Moszkva az eddig már elfoglalt vagy követelt öt ukrajnai területen (Krím, Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon) kívül három további régiót próbál meghódítani: Szumit, Harkivot és Dnyipropetrovszkot (jelzésértékű lehet, hogy ezek közül az elsőnek az elfoglalását már Vlagyimir Putyin sem zárta ki).

Az orosz nyári offenzíva június elején kapcsolt teljes fokozatba, azóta az ukrán fegyveres erők folyamatos rakétatűz és dróntámadás alatt állnak. Ráadásul Moszkvának egyre sikeresebben sikerül elvágnia az ukrán katonákat az utánpótlási vonalaktól, és több helyen – például a donbászi Toreckben – bekeríteni is őket. A nyugati fegyverszállítások pedig jelentősen csökkentek a tavalyi évhez képest, miközben az orosz hadiipar rohamtempóban bővült (a NATO főtitkára, Mark Rutte konkrétan azt mondta erről a közelmúltban: Oroszország három hónap alatt annyi fegyvert gyárt, mint a NATO egy év alatt).

Eközben sok ukrán dandár annyira leépült, hogy alig tudnak harcolni, nincsenek fegyvereik és katonáik. Az amerikaiak pedig a közel-keleti válságövezetbe irányítják a Kijevnek már beígért fegyvereket is, legutóbb a nagy hatékonyságú Vampire légvédelmi rendszerekkel tettek így – sorolta a Die Welt azokat a tényezőket, amelyek miatt Ukrajna nehéz helyzetben van most.

Három forgatókönyv lehetséges

Ugyanakkor Markus Reisner ezredes, az osztrák védelmi minisztérium katonai elemzője a német lapnak nyilatkozva rámutatott arra, hogy az oroszok jelenlegi területszerzései nem feltétlenül döntő fontosságúak a háború lefolyása szempontjából. Reisner szerint orosz szempontból a háborút a rendelkezésre álló erőforrások mennyisége fogja eldönteni, és e téren a kulcskérdés nem az, hogy az oroszok meddig tudnak kitartani, hanem az, hogy Ukrajna meddig tudja folytatni. Az elemző szerint Oroszország célja most láthatóan nem a gyors győzelem, hanem az, hogy lassan felőrölje Ukrajnát.

A német lap ezzel összefüggésben három forgatókönyvet is felsorolt azzal kapcsolatban, hogy miként alakulhat a konfliktus kimenetele a jövőben:

  1. A Nyugat komolyan veszi Ukrajna támogatását: tömegesen küldenek fegyvereket az ukrán hadseregnek, miközben tovább szigorítják az Oroszország elleni gazdasági szankciókat is. Ezzel mind gazdasági és katonai értelemben is fokozhatnák a nyomást az oroszokon, akiknek végül valószínűleg előfeltételek nélkül be kellene szüntetnie a harcot az aktuális front, a kontaktvonal mentén, és az orosz félnek tárgyalásokat kellene folytatnia egy békés rendezésről. Ukrajna továbbra is szuverén országként létezhetne, és csak a Krím félsziget és a kelet-ukrajnai területek maradhatnának de facto orosz ellenőrzés alatt. Ugyanakkor a Die Welt is megjegyezte: ez a forgatókönyv jelen pillanatban szinte teljesen irreálisnak tűnik, mert a nyugati országok a jelek szerint nem hajlandóak olyan mértékben fegyverekkel ellátni Ukrajnát, ami ehhez kellene, és arra sem, hogy a szankciókból eredő gazdasági hátrányokat bevállalják.
  2. Putyin egyértelmű győzelme: ez akkor következhet be, ha az amerikaiak kivonulnak a konfliktusból minden értelemben, és Ukrajna támogatását – maximum a hírszerzési segítségnyújtás kivételével – Európára és néhány más harmadik országra hagyják. Trumpnak a saját szempontjából erre jó okai vannak, mert így az Indo-csendes-óceáni térségre és Kínára tudnának összpontosítani, miközben Oroszországgal is üzleteket köthetnének, és mindez esetleg gyengíthetné Moszkva és Peking szövetségét is. Ukrajna szempontjából azonban ez a forgatókönyv tragikus lenne, mivel amerikai támogatás nélkül az eddig meghódított, 20 százaléknyi ukrán területnél is nagyobb részét veszítenék el az országuknak hosszú távon – beleértve ebbe akár a tengerparti területek teljes elvesztését is. A Die Welt szerint ebben az esetben a Dnyipró folyó mentén jöhetne létre egy demilitarizált övezet, és akár az ország fele is elveszhetne, miközben Zelenszkij bukása is garantálttá válna, és az ország szuverenitása erősen korlátozódna. Értékelésük szerint ez a forgatókönyv jóval reálisabb, nagyjából 35 százalék a valószínűsége.
  3. Ukrajna megcsonkítva, de többé-kevésbé működőképes állam marad: ebben a forgatókönyvben a harcok még sokáig folytatódnak, Ukrajna pedig a Nyugat továbbra is mérsékelt támogatása miatt egyre inkább defenzívába szorul: az oroszok lassan, de folyamatosan egyre nagyobb területeket foglalnának el, és a második legnagyobb város, Harkiv valószínűleg még az év vége előtt orosz kézre kerülne a Die Welt szerint. Szerintük ez lehet az a fordulópont, amikor a Nyugat a harcok abbahagyására és a tárgyalások gyors lefolytatására sürgetné Kijevet. Ukrajna tárgyalási pozíciója azonban mindenképpen gyenge lenne.  Ebben a forgatókönyvben Ukrajnának széles körű engedményeket kellene tennie, és a konfliktust a kontaktvonal mentén határozatlan időre befagyasztanák, békeszerződés pedig nem születne. „Mai szemmel nézve az Észak- és Dél-Korea közötti befagyasztott konfliktushoz hasonló kimenetel elég valószínű” – mondta Markus Reisner a lapnak, amely szerint egy ehhez hasonló forgatókönyvnek nagyjából 65 százalék a valószínűsége.  „Amerika és Európa számára hosszú távon ez lenne a legköltséghatékonyabb, és a közhiedelemmel ellentétben egyúttal relatív biztonságot is garantálna számukra. Oroszország így  ütközőzónát kapna a Nyugat felé, ténylegesen ellenőrzése alatt tarthatná Ukrajnát, és nem kellene többé tartania a NATO terjeszkedésétől. Ezzel egyidejűleg Moszkva lassan visszatérne a nemzetközi színpadra, és inkább arra összpontosítana, hogy kiterjessze befolyását Afrikában és Ázsia egyes részein, valamint új szövetségeket kössön a globális délen” – tette még hozzá a lap.

Korábban a közel-keleti konfliktusban szintén ismertettünk három lehetséges forgatókönyvet egy izraeli lap előrejelzése nyomán.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.