5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Mikor törhet ki a harmadik világháború?

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 07. 24. 12:16

Ki provokál, kit?

A Daily Star arról írt, hogy az orosz Komszomolszkaja Pravda (KP) című lap a Nyugattal való nukleáris konfliktusra való felkészülésre buzdítja olvasóit. A brit hírportál szerint Vlagyimir Putyin „kedvenc újságja” pontosan megmondja olvasóinak, hogy mikor és hogyan kezdődik a harmadik világháború.

A Daily Star szerint az orosz lap azzal az érvvel támasztja alá állítását, hogy nyugati politikusok és katonák az Oroszország elleni háborúval „fenyegetőztek”.

A brit portál szerint Andrej Klincsevics orosz katonai szakértő azt mondta: a Nyugat Oroszországot kis független államokra akarja felbontani és szabad hozzáférést akarnak szerezni az orosz erőforrásokhoz, a cél érdekében pedig – mint a szakértő fogalmazott –  „nagy háborúra van szükségük”.

Az Agencvo független hírportál szerint a KP-ben megjelent írás célja az orosz közvélemény felkészítése a NATO-val vívott esetleges háborúra

– hangsúlyozta a Daily Star cikke, amely kitért Klintsevics azon a Nyugatot illető vádjaira is, hogy az mozgósítja katonai-ipari komplexumát, aláaknázza a határokat és kiépíti a védelmet.

A KP-nek nyilatkozva az orosz szakértő elmondta, hogy a Nyugat célja Oroszország provokálása, mielőtt 2028-2030 körül közvetlen támadást indítana.

Klincsevics a Daily Star szerint azt is követelte Oroszországtól, hogy a Nyugat elrettentése érdekében rendezzen nukleáris fegyverkísérletet az Északi-sarkvidéken – a brit portál cikke ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy erre a hidegháború vége óta nem volt példa.

A Daily Star idézte a KP-ben megjelent anyag azon részét is, mely szerint a 2028-30-as kezdési időpontra feltételezett háború a Balti-tengeren található erősen militarizált orosz exklávéban, Kalinyingrádban kezdődne (korábban egyébként orosz részről mások is a 2030-as dátumot emlegették ezzel összefüggésben). Az orosz lap cikke szerint Christopher Donahue amerikai tábornok egyik, Kalinyingrád elpusztítását emlegető érvelése is egy esetleges NATO támadást vetíthet előre.

A KP cikke szerint Moldova lehet egy esetleges háború másik gyújtópontja és az orosz külföldi hírszerző szolgálat, az SZVR arra figyelmeztetett, hogy ez esetben a NATO „gyorsan katonai állomássá változtatja Moldovát”, az orosz szakértő szerint ugyanakkor a konfliktus Ukrajna részvétele nélkül nem fog tudni kibontakozni.

Az orosz lap szerint Oroszországnak erre a fenyegetésre nem csak diplomáciai úton kell válaszolnia, vélekedésük szerint a rakétacsapások elkerülhetetlenek lesznek – írta meg a Daily Star.

Az emberiségnek napjainkban súlyos harmadik világháborús veszéllyel kell szembenéznie, az ENSZ-nek ezért mindennél fontosabb ennek a megelőzése, amihez a megoldás irányába kellene vinni az ukrajnai háborút – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló magas szintű politikai fóruma előtt kiemelte, hogy amikor a világszervezet néhány évvel ezelőtt elfogadta az erre vonatkozó célkitűzéseit, akkor nem volt világháborús veszélyhelyzet.

„Szép dolog értékelni, hogy az elmúlt években ki mit csinált bizonyos gazdaságfejlesztési területeken, vagy az oktatás, az egészségügy fejlesztésében, vagy a tiszta ivóvízhez való hozzáférés növelésében a világon, ezek mind fontos dolgok, hogy ezekről számot adjunk, de az a helyzet, hogy most az ENSZ-nek a 80. évforduló kapcsán is az a feladata, hogy elhárítsa a harmadik világháború kitörésének veszélyét” – szögezte le.

„Ugyanis az elmúlt években a világ számos pontján olyan biztonsági konfliktusok, háborúk, fegyveres konfliktusok pattantak ki, amelyek önmagukban nagyon veszélyesek, egymásra rakódva pedig egy komplett világháborús veszélyt jelentenek” – folytatta.

„Hogyha nem sikerül ezeket a világ különböző pontjain fennálló biztonsági kockázatokat és válságokat kezelni, nem sikerül például a mi szomszédságunkban zajló ukrajnai háborút a béke irányába fordítani, akkor a világnak egy nagyon súlyos harmadik világháborús veszéllyel kell szembenéznie”

– tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek most világos sorrendet kell felállítani a feladatai között, hiszen a világháborús veszély közepette a korábban kitűzött fejlesztési célokat sem lehet végrehajtani.

„Gondoljunk csak bele, hogy az elmúlt években a közép-európai térség mennyi növekedési, fejlődési, fejlesztési lehetőségtől esett el az Ukrajnában zajló háború miatt. Gondoljunk csak bele, hogy mi, magyarok, akik semmifajta felelősséggel nem rendelkezünk az ukrajnai háború miatt (…), mekkora árat fizettünk egy olyan háborúért, amihez semmi közünk” – húzta alá.

„Tehát mindaddig, amíg a világon háborúk zajlanak, mindaddig, amíg a világ nagyon durva harmadik világháborús kockázattal néz szembe, egészen egyszerűen nem tudunk nyugodt, kiszámítható, előrelátható gazdasági fejlődésről beszélni” – jegyezte meg.

A miniszter kifejtette, hogy az ENSZ főtitkárával, António Guterressel is arról fog főként beszélni, hogy akárcsak az alapításakor, a világszervezetnek most is mindennél világosabb feladata, hogy megelőzze a harmadik világháború kitörését.

Szavai szerint ehhez elsősorban az ukrajnai háborút kell elvinni a megoldás irányába, amihez pedig egy átfogó, sok területre kiterjedő amerikai–orosz megállapodásra van szükség.

„Hogyha nem jön létre ilyen megállapodás, ha az ukrajnai háború az eszkaláció irányába megy, mind a csatatéren, mind a világgazdaságban, mind a világpolitikában, annak beláthatatlan következményei lesznek, akkor a világnak egy súlyos harmadik világháborús fenyegetéssel szembesülnie” – összegzett.

„Ezt kell megakadályozni, ezt szeretnénk mi is, ezért érvelünk a béke mellett, ezért érvelünk a tárgyalások mellett, ezért érvelünk a tűzszünet mellett. Ezt fogjuk tenni a jövőben is, még akkor is, ha Európából, Brüsszelből, Európa különböző fővárosaiból ezért támadnak minket” – fűzte hozzá.

Andrej Kelin, Oroszország brit nagykövete drámai figyelmeztetést fogalmazott meg: szerinte Ukrajna legutóbbi, oroszországi légibázisokat ért támadásai az egész háborút a „harmadik világháború” szélére sodorhatják. Miközben azonban Moszkva az eszkaláció veszélyeire hivatkozik, az orosz légierő továbbra is naponta támadja Ukrajna városait, civil infrastruktúrát pusztítva és halálos áldozatok százait követelve.

Oroszország brit nagykövete szerint Ukrajna legutóbbi támadásai veszélyeztetik a konfliktus eszkalálódását egy „harmadik világháborúvá”, ráadásul ezért részben az Egyesült Királyságot tette felelőssé – írja a Sky News.

Andrej Kelin arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna lépései „egy másik szintre emelik a konfliktus eszkalációját”, majd hozzá tette, hogy Kijevnek „nem kellene próbálkoznia a harmadik világháború kirobbantásával”. „Ez a legrosszabb forgatókönyv, amit el tudunk képzelni” – jelentette ki.

A nagykövet felidézte, hogy több mint száz ukrán drónt vetettek be a múlt hétvégén Oroszország területén, amelyek egy támadás során több mint 40 harci repülőgépet semmisítettek meg. Kelin elítélte a támadást, és az Egyesült Királyságot is felelőssé tette érte, mivel szerinte Ukrajnának segítséget kellett kapnia a támadásokhoz.

„Ilyen típusú támadás természetesen magas szintű technológia biztosítását igényli, úgynevezett geotérképezési adatokat, amelyeket csak azok tudnak biztosítani, akik birtokolják ezeket. Ez pedig London és Washington. Nem hiszem, hogy Amerika részt vett benne, ezt Trump elnök határozottan tagadta, de London ezt nem tagadta. Tökéletesen tudjuk, mennyire érintett London, és milyen mélyen működnek együtt a brit erők Ukrajnával”

– jelentette ki Kelin.

Szerdán Donald Trump arról beszélt, hogy Vlagyimir Putyin „nagyon határozottan” közölte vele, hogy Oroszországnak „válaszolnia kell a közelmúltbeli légibázis elleni támadásra”. Az amerikai elnök szerint Putyinnal több mint egy órás telefonbeszélgetést folytatott a támadásról. „Jó beszélgetés volt, de nem olyan, ami azonnali békéhez vezetne” – értékelte Trump a beszélgetést.

Kelin ugyanezt a véleményt ismételte meg a Sky Newsnak:

„A védelmi minisztérium dolga a megfelelő döntés meghozatala, de válaszolnunk kell rá.”

Az orosz nagykövet arról már nem beszélt, hogy miközben Kijev katonai célpontokat támad Oroszországban, Moszkva napról napra támadja Ukrajna polgári infrastruktúráját, ukrán civil áldozatok százait követelve naponta. 

 

 

 


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.