
Megszületett a vámegyezmény, Brüsszel fellélegezhet
Trump kezet rázott Ursulával Skóciában.
Donald Trump amerikai elnök Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tartott skóciai megbeszélése után bejelentett: megállapodtak a vámok ügyében, amelyekről hónapok óta folynak a tárgyalások.
Az Egyesült Államok és az EU kereskedelmi megállapodást kötött – jelentette be a megbeszélést követően Donald Trump, aki a BBC szerint azt mondta:
„Megállapodásra jutottunk. Ez mindenki számára jó megállapodás.”
Az amerikai elnök a skóciai Turnberryben lévő golfpályáján tartott sajtótájékoztatón jelentette be a megállapodást, miután egy rövid megbeszélést folytatott Ursula von der Leyen-nel. „Ez közelebb hoz minket egymáshoz… bizonyos értelemben ez egy partnerség” – tette hozzá Trump.
Ursula von der Leyen szintén „hatalmas megállapodásnak” nevezte az alkut, amely elmondása szerint „kemény tárgyalások” után jött létre.
Az egyezmény értelmében az Egyesült Államok egységesen 15 százalékos vámot állapít meg az EU-ból származó importárukra.
A mostani alku előtt 10 százalékos vám volt érvényben, de Trump korábban 30 százalékos vámmal fenyegetőzött az EU-val szemben – jegyezte meg a BBC, amely szerint a mostani alku több milliárd dollár értékű beruházást és energiahordozó-vásárlást is magában foglal Brüsszel részéről.
Ez utóbbival kapcsolatban a CNN idézte is Donald Trumpot, aki konkrétan azt mondta:
„Az Európai Unió 750 milliárd dollár értékű energiavásárlásáról fog megállapodni az Egyesült Államokkal. Beleegyeznek abba, hogy 600 milliárd dollárral többet fektetnek be az Egyesült Államokba, mint amennyit eddig befektettek.”
Trump emellett megerősítette, hogy azoknak a kereskedelmi partnereiknek, akikkel nem kötöttek megállapodást, péntektől kezdve új vámokkal kell szembesülniük (leszámítva az acélra és az alumínium kereskedelmét).
Donald Trump pénteken érkezett meg Skóciába, ahol két olyan problémát is megfogalmazott, amelyek Európa jövőjét fenyegetik.
Az amerikai elnök péntek este érkezett meg Skóciába, ahol több birtokkal is rendelkezik. Többnapos látogatását egy golfpályán kezdte, amelyet politikai találkozók követnek. Donald Trump a tervek szerint vasárnap Ursula von der Leyennel, hétfőn pedig Keir Starmer brit miniszterelnökkel találkozik.
Donald Trump már az érkezésekor egy figyelmeztetést fogalmazott meg arról, hogy Európa jövőjét milyen fenyegetések veszélyeztetik – számolt be róla a die Welt című német lap.
„Repülés közben mindenhol ezeket a szélturbinákat látni, amelyek tönkreteszik a gyönyörű mezőket és völgyeket, és megölik a madarakat”
– mondta az amerikai elnök a glasgow-i Prestwick repülőtéren.
Hozzátette, hogy a szélerőművek nemcsak a tájat, hanem a tengeri élővilágot is károsítják. Az amerikai elnök az európai bevándorláspolitikát is erősen bírálta.
Donald Trump szerint Európának meg kell fékeznie a bevándorlók „szörnyű invázióját”. Hangsúlyozta, hogy a migráció éppúgy teszi tönkre a kontinenst, mint ahogyan a szélturbinák az európai országok szépségét.
A Sky News szerint az újságíróknak adott nyilatkozatában Trump hevesen kritizálta az illegális bevándorlást, és úgy fogalmazott, hogy „ha nem tértek észhez, nem lesz többé Európa”.
Az amerikai elnök bírálata különösen erős lehet annak tükrében, hogy a Keir Starmer vezette brit Munkáspárt elkötelezetten támogatja a megújuló energiát, és a tengeri szélerőműveket.
Az Egyesült Államok elnökét Ian Murray skót miniszter, valamint Warren Stephens, az Egyesült Államok brit nagykövete fogadta. A repülőtérről Trump konvojjal indult tovább a dél-ayrshire-i Turnberry üdülőhelyre, ahol a hétvégét töltötte.
A program részeként szombaton golfversenyen is részt vett.
Trump látogatásának egyik célja, hogy megnyissa új 18 lyukú golfpályáját az Aberdeenshire-ben található Menie birtokon. A projekt kapcsán azt nyilatkozta: a helyszín kiválasztásában döntő szerepe volt a néhai skót színésznek, Sean Connerynek, aki segített neki a szükséges engedélyek megszerzésében – írta a BBC.
Az elnök a Prestwick repülőtéren újságírók kérdésére elmondta: örül annak, hogy Skóciába látogathatott, és méltatta Sir Keir Starmer brit miniszterelnököt, akivel hétfőn találkozik. Elismerően szólt a nemrég megkötött brit–amerikai kereskedelmi megállapodásról is, amely szerinte kedvező feltételeket teremt az Egyesült Királyság számára.
Trump a skót miniszterelnököt, John Swinney-t is méltatta, akivel szintén a hét elején folytat megbeszélést. Swinney korábban úgy fogalmazott, hogy az alkalmat Skócia érdekeinek képviseletére kívánja felhasználni, különös tekintettel a kereskedelmi kapcsolatokra és az amerikai beruházások növelésére.
A négynapos látogatás során Trump találkozik Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével is.
A megbeszélések középpontjában a transzatlanti gazdasági kapcsolatok, illetve az energetikai és migrációs kérdések állnak.
A látogatás idejére jelentős biztonsági intézkedéseket vezettek be mind Turnberryben, mind Menie-ben. A helyszíneken útlezárásokat és ellenőrzőpontokat állítottak fel, és más brit rendőri egységek is csatlakoztak a skót hatóságokhoz az elnöki konvoj biztosítására.
A látogatással párhuzamosan több városban, köztük Edinburghban és Aberdeenben is tüntetéseket tartanak. A skót kormány arra kérte a demonstrálókat, hogy tiltakozásaikat békésen és a törvény keretei között valósítsák meg.
Trump kedden utazik vissza az Egyesült Államokba, de már bejelentették, hogy szeptemberben hivatalos állami látogatásra is visszatér az Egyesült Királyságba, ahol Károly király látja majd vendégül Windsorban.
Trump személyes kötődése is erős Skóciához: édesanyja, Mary Anne MacLeod a Külső-Hebridákon született, és fiatalon költözött az Egyesült Államokba.
Az elnök ezt több nyilatkozatában is hangsúlyozta, és üzleti tevékenysége révén is tartós kapcsolatot ápol az országgal.







