
Mégis lesz Putyin-Zelenszkij csúcstalálkozó?
Ezt állítják a törökök.
Oroszország és Ukrajna „elvi megállapodásra jutott” egy csúcstalálkozó megrendezéséről, amelyen Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij elnökök is részt vesznek Törökországban – jelentette be Hakan Fidan török külügyminiszter az NTV-nek.
Fidan pontosította, hogy a kérdéseket arról „hogyan és milyen feltételek mellett kell találkozniuk a vezetőknek” az orosz és az ukrán delegáció megtárgyalta a július 23-i isztambuli tárgyalásokon. „Ahogy folytatjuk a kérdés kiegyensúlyozottabb módon történő megvitatását, látom a hajlandóságot a találkozóra” – mondta a miniszter. Kijelentette, hogy ha a tárgyalások folytatódnak, „ideiglenes megoldás” születhet.
A török miniszter hangsúlyozta, hogy az orosz–ukrán fegyveres konfliktus nemcsak a régióban, hanem az egész világban nagyon súlyos következményekkel jár, és „szélesebb háborúvá fajulhat, mélyítve a nemzetközi megosztottságot”.
„Ez egy nehéz és drága háború, amelyben minden eszközt bevetnek, kivéve a nukleáris fegyvereket” – tette hozzá Fidan.
Recep Tayyip Erdogan török elnök újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy erőfeszítéseket fog tenni annak érdekében, hogy Putyin és Zelenszkij találkozót tartsanak Isztambulban, amelyen Donald Trump amerikai elnök is részt vesz.
Az ukrán tárgyalódelegáció vezetője, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára, Rusztem Umerov a harmadik tárgyalási forduló eredményeként Isztambulban bejelentette, hogy Kijev javasolta Moszkvának, hogy augusztus végéig tartsanak magas szintű találkozót Trump és Erdogan részvételével.
Az orosz tárgyalócsoport vezetője, Vlagyimir Medinszkij úgy véli, hogy egy ilyen találkozó csak azért jöhet létre, hogy „pontot tegyenek az ügyre”, és ne a rendezési megállapodásról tárgyaljanak. Ugyanezt jelentette be a Kreml is. Trump szerint a találkozónak „már három hónappal ezelőtt meg kellett volna történnie” – állítja az Oroszhírek.
Oroszország eközben szombatra virradó éjszaka 208 drónnal és 27 rakétával és légibombával támadta Ukrajnát. A fő célpont Dnyipropetrovszk régiója volt, amelynek székhelyén, Dnyipróban az eddigi adatok szerint két ember életét vesztette – közölte az ukrán légierő és Szerhij Liszak, a kelet-ukrajnai régió kormányzója.
A tisztségviselő hozzátette, hogy a halálos áldozatokon kívül öten megsebesültek, tüzek és jelentős károk keletkeztek.
A légierő jelentése szerint Oroszország a 208 drónon kívül 12 Iszkander-M/KN-23 típusú ballisztikus rakétát, nyolc Iszkander-K rakétát és hét irányított légibombát vetett be.
A légvédelemnek 183 drónt és 17 rakétát sikerült megsemmisítenie vagy ártalmatlanná tennie. Tíz rakéta és 25 csapásmérő drón azonban célba talált kilenc helyen, valamint lelőtt támadóeszközök darabjai zuhantak le nyolc másik helyen.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Facebookon reagált az éjszakai orosz támadásra, miután szombat reggel jelentést kapott a belügyminisztertől és a katonai vezetőktől. Közlése szerint a súlyos kombinált támadás a keleti országrészre irányult, Szumi, Harkiv és Dnyipropetrovsz régiókra. „Semmiképpen sem lehet csend a válasz az ilyen támadásra. Erre szolgálnak az ukrán nagy hatótávolságú drónok. Az orosz hadiipari létesítményeknek, logisztikának és repülőtereknek érezniük kell, hogy az Oroszország által elindított háborúnak rájuk nézve valódi következményei vannak” – hangsúlyozta Zelenszkij.
Oleh Szinyehubov, harkivi kormányzó arról tájékoztatott, hogy az éjjel az orosz hadsereg egy rakétával és tíz drónnal mért csapásokat a régióban, Csuhujiv közelében lévő Zmijiv városra. A támadásban három ember megsebesült. Ihor Terehov, Harkiv polgármestere közölte, hogy az orosz erők légibombákat dobtak Ukrajna második legnagyobb városára, a támadásban az eddigi adatok szerint ketten megsebesültek.
A szumi kormányzói hivatal arról adott hírt, hogy három ember megsebesült a régióban lévő Sosztka térségében. Mind a keleti donyecki, mind a déli herszoni régió kormányzói hivatala arról számolt be szombaton, hogy előző napi orosz ágyúzások következtében a két régióban meghalt összesen három ember és 21-en szenvedtek sebesülést.
Az Epicentr ukrán szupermarket-hálózat a Facebookon közölte, hogy orosz rakéták teljesen romba döntötték a több mint 11 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontját a dnyipropetrovszki Kamjanszke városban.
„Ez egy újabb szörnyű veszteség cégünk számára, és ismét egy csapás Ukrajna polgári infrastruktúrájára” – emelte ki a vezetés. Hozzátette, hogy a dolgozók közül senki sem sérült meg.
Az ukrán vezérkar szombati összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mostanra meghaladta az 1 millió 48 ezret. Pénteken az ukrán erők más haditechnikai eszközök mellett megsemmisítettek hét orosz harckocsit, 35 tüzérségi rendszert és 125 drónt.







