
Már nem tálalnak fel sertéshúst ebben a német iskolában
Nem szabad megsérteni a muszlimokat.
A 2025/26-os tanévtől kezdve a németországi Gelsenkirchenben működő általános iskola teljes mértékben halal étkeztetésre tér át. Az iskola hivatalos tájékoztatása szerint a menzán csak olyan ételek lesznek elérhetők, amelyek megfelelnek az iszlám táplálkozási előírásoknak, beleértve a vegetáriánus fogásokat is. A döntés értelmében sertéshús többé nem kerülhet az iskolai étlapra.

Illusztráció Fotó: Artur Widak Forrás: NurPhoto/AFP
A lépés nem példa nélküli, de így is nagy visszhangot keltett – támogatók és kritikusok egyaránt hallatják hangjukat. A „halal” kifejezés arabul annyit jelent: „megengedett”. Ez minden olyan élelmiszert magában foglal, amely az iszlám vallási előírásainak megfelel. Ennek megfelelően például a sertéshús, a vér, az alkohol és bizonyos módon levágott állatok húsa („haram”) tiltott, írja az Origó.

A főzésért felelős szolgáltató Gelsenkirchen további kilenc iskoláját is ellátja. A döntés értelmében ezekben az intézményekben kizárólag olyan hús kerül az étlapra, amelyet hagyományos, iszlám előírások szerint vágtak le – tehát az állatnak például teljesen ki kell véreznie a vágás során.
Többségben a migrációs hátterű diákok
Gelsenkirchen diákjainak mintegy 60 százaléka migrációs háttérrel rendelkezik, egyes városrészekben ez az arány még ennél is magasabb. Ennek tükrében a városi iskolai étkeztetési tanács már 2010-ben döntött a sertéshús teljes mellőzéséről az iskolákban. A halal ételek bevezetése tehát nem egyik napról a másikra történt: a döntés egy évek óta tartó folyamat része. Szakértők szerint a változások tükrözik a német iskolák társadalmi összetételének átalakulását.
Az étkezési szokások átalakulása nem csupán Gelsenkirchenre jellemző. Már 2016-ban jelezte a Német Táplálkozási Társaság akkori alelnöke, Ulrike Arens-Azevedo, hogy a sertéshús idővel kiszorul a német iskolai menzákról.
Más iskolák is követik a példát
Nem a gelsenkircheni iskola az egyetlen. 2024 nyarán a baden-württembergi Ottersweier városában működő Moosland speciális iskola is kizárólag halalkompatibilis ételeket vezetett be – teljesen mellőzve a nem iszlám előírások szerint készült ételeket. A döntéseket támogatók kulturális érzékenységre, vallási toleranciára és a gyerekek étkezési biztonságára hivatkoznak. A kritikusok viszont attól tartanak, hogy a többségi elvárásokat figyelmen kívül hagyva kizárják azokat a diákokat, akik más étkezési szokások szerint élnek.
Az iszlám vallásoktatás országos bevezetését követeli Németországban a VBE német oktatási és nevelési szövetség – nyilatkozta az RND hírügynökségnek a szervezet elnöke.
„Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy minden hívő az iskolában beszélhessen a hitéről, és releváns információkat kapjon a saját vallásáról és más vallásokról. Ezért felszólítjuk a politikát, hogy biztosítsa az iskolákban az ilyen lehetőségeket, tervezze meg a személyzeti és anyagi feltételeket, és rövid távon valósítsa meg, hogy középtávon országos szinten mindez megvalósítható legyen” – nyilatkozta Gerhard Brand, a VBE (Verband Bildung und Erziehung) szövetségi elnöke az RND (Redaktionsnetzwerk Deutschland) hírügynökségnek.
A VBE szerint az iszlám vallásórákról értékelni kell a már meglévő kísérleti programokat, szükség szerint optimalizálni és rövid távon kiterjeszteni.
Az iszlám vallásórák szabályozása a szövetségi tartományokban eltérő, néhány tartomány, például Észak-Rajna-Vesztfália és Bajorország már kínál iszlám vallásórákat.
A német tanárok szövetségének (Deutscher Lehrerverband) elnöke, Stefan Düll az iskolai vallásoktatásban látja a fundamentalista nézetek ellensúlyozásának a lehetőségét. „A képzett és államilag vizsgázott tanárok által a közoktatásban tartott vallásórák ellensúlyozhatják a családban átadott vagy fundamentalista prédikátorok által online közvetített fundamentalista nézeteket” – nyilatkozta az RND-nek.
Becslések szerint körülbelül 5,5 millió muszlim él Németországban.
Fokozódik a társadalmi feszültség a migránsokat befogadó európai országokban. Nemrég egy salzburgi tartományi kórházban egy muszlim férj azt követelte, hogy feleségét kizárólag női orvosok kezeljék. Mivel erre nem volt mód, panaszt tett a betegjogi ombudsmannál.
A muszlim férfi a betegjogi ombudsmanhoz benyújtott panaszában diszkriminációt és tiszteletlenséget rótt fel az intézménynek – számolt be a V4NA.com.
A Krone újság szerint a Salzburgban élő férfi „írásbeli megerősítést követel arról, hogy a női szakemberek általi ellátás iránti kérés jogilag megengedett és kötelező”.
A kórház visszautasította a vádakat és tájékoztatta a férfit arról, hogy
az orvosi és ápolási ellátást a szolgálati beosztásnak megfelelően férfi és/vagy női személyzet biztosítja.
A szabad orvosválasztás egy állami kórházban sem előírt és nem lehetséges. A bécsi betegjogi ombudsman, Gerhard Jelinek is kijelentette, hogy ilyen kérésre nincs jogalap.
Nemrég került nyilvánosságra az a jelentés, amely az emberek véleményét mérte fel a bevándorlókkal való társadalmi együttélésről.
Az eredmények azt mutatják, hogy az Ausztriában születettek körében a kritikai megnyilvánulások a migrációs hátterűek felé 2022 óta jelentősen megnőttek: míg akkor csak 25,1 százalékuk értékelte ezt a szempontot inkább rossznak/nagyon rossznak, 2025-ben már 46,2 százalékuk volt kritikus. Csak 20,9 százalékuk értékelte az együttélést nagyon jónak/inkább jónak.
Európa több országában fokozódik a társadalmi feszültség a muszlim bevándorlók miatt.
Miközben a baloldali politikusok teret adnának a bevándorlóknak, egyre többen érzik veszélyben az európai identitást.
Jean-Luc Mélenchon, a francia szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország párt (LFI) vezetőjének elképzelése az, hogy Franciaországot „univerzális nemzetté” tegye, ám nézeteivel sokan nem értenek egyet.
„Európa elkötelezte magát a kulturális relativizmus mellett, már nem védi értékeit, és úgy tűnik, hogy már nem áll ellen a főként az iszlám térségből érkező tömeges migrációnak.
Kontinensünk arculata, legalábbis Nyugaton, drasztikusan változik.
Egyre nyilvánvalóbbá válik: a szabad társadalmak és a nyitott határok nem férnek össze” – fogalmazott a Nius német hírportálon megjelent véleménycikkében Claudio Casula német újságíró.
Az Ausztriában élő bevándorlók jelentős része iskolázatlan analfabéta, akik nemhogy németül, de saját anyanyelvükön sem tudnak írni-olvasni. A munkanélküliség pedig egyre magasabb a körükben. Lesújtó az osztrákok véleménye a bevándorlókról – derül ki egy friss felmérésből.
Ausztriában jelentősen nőtt a munkanélküliség, a statisztikák azt mutatják, hogy leginkább a bevándorló hátterű felnőttek esetében kimagasló ez az arány – írja a Statistik Austria és az Osztrák Integrációs Alap elemzése alapján a V4na.com.
2024-ben a legmagasabb munkanélküliségi ráta ismét az afgán, szíriai és iraki állampolgárok körében volt tapasztalható.
Különösen alacsony volt a foglalkoztatottság az afgán, szíriai és iraki nők körében. 2023-ban 197 ezer személy, a menekültstátusszal és kiegészítő védelemmel rendelkezők 40,7 százaléka kapott szociális segélyt vagy minimális biztosítást Ausztriában.
Az Ausztriában élő külföldi állampolgárok oktatási szintje eltér az osztrák állampolgárokétól. A munkaképes korú (25–64 éves) külföldi állampolgárok iskolázottsága jelentősen alacsonyabb, mit az osztrákoké,
a menekültek kétharmada írástudatlan.
Bevándorlás nélkül Ausztria népessége jelentősen csökkenne – hangsúlyozta Marik-Lebeck, az Osztrák Statisztikai Hivatal szakértője. Mivel Ausztriában több a haláleset, mint a születés,
a népesség évek óta kizárólag a migráció révén növekszik.
Migráció nélkül a népesség Ausztriában 6,9 millióra csökkenne, visszatérve az 1950-es szintre. Marik-Lebeck a várható migrációs mozgásokat figyelembe véve arra számít, hogy 2069-re a népesség meghaladja a tízmilliót.
A 2025-ös migrációs jelentés az emberek a bevándorlókkal való társadalmi együttélésről alkotott véleményét is felmérte. Míg 2022-ben csak 25,1 százalékuk, 2025-ben már 46,2 százalékuk volt kritikus a bevándorlókkal való együttéléssel kapcsolatban.
Görögországban csaknem kétszáz bevándorlót vettek őrizetbe, amióta július 11-től ideiglenes hatállyal három hónapra felfüggesztették az Észak-Afrikából érkező migránsok menedékkérelmeinek befogadását – közölte szombaton a bevándorlási miniszter.
Az elmúlt órákban a Líbia irányából érkezett illegális bevándorlókat a parti őrség őrizetbe vette – írta Tánosz Plevrisz bevándorlási miniszter az X közösségi portálon.
„Nincs joguk menedékkérelmet benyújtani, nem a befogadóközpontokba szállítják őket, hanem rendőri őrizetben lesznek, amíg nem indul meg a kitoloncolási eljárásuk”
– tette hozzá a miniszter.
A kormány július 9-én jelentette be, hogy ideiglenes hatállyal három hónapra felfüggeszteti az Észak-Afrikából hajóval érkező migránsok menedékkérelmeinek befogadását. Az elrettentésnek szánt intézkedést azután fogadták el, hogy migránsok ezrei érték el az éve eleje óta Kréta és Gávdosz szigetét.
A hatóságok adatai szerint több mint 7300 bevándorló és menekült érkezett a két szigetre, szemben a tavalyi 4935-tel. A mintegy kétszáz előállított migráns közül 190 Kréta déli részén ért partot, tizenegy másikra pedig a török partok közelében fekvő Agatoniszi szigetnél bukkantak rá – közölte a határőrség.
Az ERT állami televízió jelentése szerint a bevándorlók között volt egy sérült is, aki a kórházba szállítás után meghalt.
Görögországban nő a Líbiából érkezett bevándorlók száma, elsősorban Krétán, ahol Kiriasz Micotákisz miniszterelnök született. Csak júliusban több mint kétezer ember érkezett, kiváltva a helyi hatóságok és az idegenforgalmi cégek haragját, amelyek nyomást gyakoroltak a kormányra a menekültáradat megállítása érdekében.
A görög bevándorlási minisztérium törvényt készít elő, amely több mint kétévi börtönnel sújtja az ország területére illegálisan belépő bevándorlókat, a visszaesőket pedig ötévi elzárással bünteti.
Tánosz Plevrisz az Open TV-ben csütörtökön a migránsok érkezését „inváziónak” nevezve kijelentette, hogy
támogatja az elrettentő módszereket, Görögország „nem szálloda”.
Athén 2020 elején egyszer már felfüggesztette a menedékkérelmek befogadását a törökországi bevándorlási válság idején, amikor az Európai Unióban menedéket szándékozni kérők ezrei özönlöttek át a görög-török határon.
Donald Trump szerint Európának meg kell fékeznie a bevándorlók „szörnyű invázióját”. Hangsúlyozta, hogy a migráció éppúgy teszi tönkre a kontinenst, mint ahogyan a szélturbinák az európai országok szépségét.
A Sky News szerint az újságíróknak adott nyilatkozatában Trump hevesen kritizálta az illegális bevándorlást, és úgy fogalmazott, hogy „ha nem tértek észhez, nem lesz többé Európa”.







