
Magyar Péternek hivatalos papírja van arról, hogy hazudott
Ezt válaszolta az Adatvédelmi Hatóság.
Megérkezett az adatvédelmi hivatal válasza a Tisza Párt adatbotránya kapcsán: Magyar Péternek most már hivatalos papírja van arról, hogy hazudott – közölte a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a Facebook-oldalán.
Kocsis Máté azt írta: nemrég kiderült, hogy a Tisza Párt törvénytelenül gyűjtött adatokat a segítőiről, és különböző sértő megjegyzéseket tettek rájuk („rokinyugger, alkesz, szellemi problémája van, pszicho, fárasztó”).
A politikus szerint az ügy kirobbanása után Magyar Péter szemrebbenés nélkül mondta bele a kamerákba, hogy a Tiszának semmi köze az egészhez, „orosz hekkerekről, meg kémszoftverekről hadovált”.
Viszont mi derült most ki a NAIH leveléből? – tette fel a kérdést Kocsis Máté, hozzáfűzve, az, hogy a Tisza Párt maga nyilatkozott a vizsgálat elején, hogy ők voltak az adatbázis kezelői.
Milyen szerencse, hogy az elnökük szerint „a Tiszának semmi köze az ügyhöz” – írta a frakcióvezető, aki külön érdekességnek nevezte, hogy 564 ember több mint 5000 adata érintett, és vannak köztük kiskorú személyek is.
„Még a Tisza Párt szerint sem orosz hekkerek és kémszoftverek csinálták ezt, hanem ők maguk. A családtagokat lehallgató, bennfentes kereskedő, telefonlopó Magyar Péterék, ők” – fogalmazott.
Úgy folytatta, hogy ebből „szép kis” adatvédelmi eljárás lesz, jó sok érintettel.
„Aki még teheti, töröltesse az adatait a Tisza Pártnál, vagy az a legjobb, ha meg sem adja nekik, mert a forrófejű és buta elnökük törvénytelenül és visszaélésekre fogja használni. Mint oly sok mindent” – közölte.
„Kellemes napot minden tiszásnak, akit Magyar Péter halálra sértegetett!” – írta Kocsis Máté.
Radnai Márk, Magyar Péter jóbarátja és helyettese nyíltan bevallotta egy tiszás rendezvényen, hogy illegális adatlistán pontozások alapján minősítették a saját szavazóikat. Egyúttal megerősítette, hogy ezt központi utsításra tették, hozzátéve, hogy most éppen megoldásokon dolgoznak. A Lu-mix videó Youtube-csatornán elérhető felvételen Radnai Márk szó szerint azt mondta: „Tehát nem csak hogy előre dolgozok most, hogy abban a hat hónapban mi történjen. Tehát nem csak hogy előre dolgozunk, hanem megvannak azok a témák, meg az elmúlt húsz évnek az anyagai, amit elkezdtünk feldolgozni, hanem olyan innovatív technológiákat és megoldásokat hozzunk, ami ezt a közösséget nem hátráltatni fogja, nem úgy, ami most megjelent, hogy – nem tudom én – különböző értékítéletet mondjon meg pontozzon…”
Feladatszabás az aktivistáknak
Rögtön az előbbi mondat folytatásaként a Tisza alelnöke az online tér központi szervezéséről is beszélt: „…hanem hogyan tudjuk úgy organizálni, hogy lehetőséget adjunk mindenkinek, aki tenni akar, akkor az tudja, hogy pontosan mi a feladata, azt hogyan kell elvégeznie, mit kell tennie. Ha valaki öt percet tud rászállni, valaki öt napot, valaki ötven napot, az megtalálja egymást és ebben tudjuk segíteni. Ebbe nem mennék most bele részletesen, mert hamarosan ezt egy pár héten belül meg fogjátok ismerni.
De az, hogy az utolsó hat hónapra milyen tematikában, milyen ütemezésben amit mi hozzá tudunk tenni, amit említettem, hogy az embereknek, nekünk, tehát annak a több tízezer embernek a feladata lesz az, hogy ebben a médiatúlsúlyban és a propagandával szemben felvegye a versenyt.
És ehhez olyan platformokat adjunk, olyan videókat adjunk, hogy megtanítsuk az oevk-ként (országgyűlési egyéni választókerület– a szerk.) azokat a média csapatokat, hogyan kell feldolgozni egy témát, hogyan kell bemutatni, hogyan kell egészen azt mondja bevilágítani a grafikusi munkától is, hogy olyan eszközöket adjunk mindenkinek, ahol a lehető leggyorsabban a minimális humán erőforrás mellett meg tudja kapni azokat a szakmai anyagokat, azokat a felkészítőket, az edukációs anyagokat.”
Radnai Márk tehát egy teljes kampánymenetrendet vázolt fel a Tisza aktivistái előtt, és említést tett az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásának folyamatáról is.
„Alkesz, rokinyugis, piás”
Érdemes felidézni, hogy azon a bizonyos listán, amelyről elismerte az alelnök, hogy központilag osztályozták, pontozták a szavazóikat, döbbenetes minősítésekkel illették a szimpatizánsokat. Amellett, hogy rögzítették, kinek van tapasztalata online kampányban, van-e álprofilja a Facebookon, rendelkezik-e politikai múlttal, a megjegyzések rovatban személyes megállapítások is szerepelnek. – „Alkesz ő is, össze-vissza beszél. Facebookja nincsen, ellenzi a lájkokat és posztokat, kikövette Pétert”
– olvasható az egyik név melletti jellemzésben. „Rokinyugis, moderálja a szigetes zárt csoportot” – jegyezték meg egy másik Tisza-szimpatizánsról. Volt, akit így minősítettek: „Ő kicsit fura figura, volt moderátor egy napig, pszichés gondjai vannak”. „A helyesírás és a koherens beszéd nem erősségei” – olvasható az egyik szimpatizáns neve mellett.
Magyar Péter tagadta, hogy ők készítették volna a listát
Az érintettek közül többen felháborodtak azon, hogy nyilvánosságra kerültek az adataik, illetve az sem esett jól a Tisza elkötelezett támogatóinak, hogy ilyen becsmérlő megjegyzésekkel illették őket. Néhányan nyilatkoztak is a Magyar Nemzetnek, valamint a Ripostnak, és hangot adtak nemtetszésüknek. Magyar Péter eddig folyamatosan tagadta, hogy ők készítették volna a botrányos nyilvántartást, a Tisza Párt elnöke lejárató akciót, orosz módszerrel elkövetett hekkertámadást emlegetett.
Az ügynek egyéb következményei is lehetnek, miután felvetődik a jogszerűtlen adatszerzés, adatgyűjtés gyanúja. Emiatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István. A kiszivárgott nyilvántartás arra utal, hogy a Magyar Péter vezette Tisza Párt illegálisan, titkon listázta támogatóit.
Saját támogatóit listázta Magyar Péter és csapata, még a szexuális szokásaikat is nyilván tartják - adatgyűjtési botrány a Tisza pártnál - írta korábban a Ripost.
Nyilvánosságra került a Tisza illegális titkos listája: osztályozták, számozták, minősítették a Tisza párthoz jelentkezőket
Megdöbbentő lista szivárgott ki magyar újságírókhoz pár nappal ezelőtt. A dokumentum szerint a Magyar Péter vezette Tisza párt illegálisan, titkon listázta támogatóit. Az adatbázisban a szimpatizánsok alapadatain kívül osztályozták, minősítették és megjegyzésekkel illették saját szimpatizánsaikat.
Magyar Péter kínjában egy Facebook-posztban azt állította, hogy a Tisza párt orosz lejárató akció áldozata lett. A bejegyzés szerint egyik Discord csoportjukból kiszivárgott egy lista, amelyen hozzájuk köthető önkéntesek adatai szerepeltek. Magyar az orosz támadást sem akkor, sem azóta nem tudta bizonyítani, a kiszivárgott lista azonban megdöbbentő információkat tartalmaz. A szóban forgó titkos adatbázis - más portálokhoz hasonlóan, - a Riposthoz is eljutott. A dokumentumból az is világosan kiderül, hogy Magyarék digitális csapata és támogatói bázisa a Tisza állítása ellenére egyáltalán nem önszerveződő. Az újságírókhoz kikerült titkos lista egyértelműen bizonyítja: Magyar Péterék álprofilokkal, Facebook és Discord oktatással képzik ki támogatóikat. Az ügyről az Átlátszó információi szerint nem értesítette senki az érintetteket, így a listán szereplők a sajtóból tudták meg, hogy a Tisza hanyag kezelése miatt adataik kiszivárogtak a hazai sajtóorgánumoknak.
Az esetről elsők között az atlatszo.hu számolt be, ahol máris mentegetni kezdték az elképesztő listázást, miközben végighívogatták a listázott tiszásokat. ( ezek szerint a telefonszámok is a rendelkezésre álltak)
Azt írták, hogy a lista készítője nem csak elérhetőségeket gyűjtött, hanem rögzítette azt is, kinek van tapasztalata online kampányban, van-e álprofilja a Facebookon, rendelkezik-e politikai múlttal, ha igen, milyennel, illetve a megjegyzések rovatban személyes megállapítások is szerepelnek.
Például: „picit furának tűnik, de nagyon érzékeny lelkű, segítőkész, odaadó. Több önkéntes munkát vállalt civil szervezeteknél” vagy „elkötelezett, egyéni vállalkozó, család Fideszes”. Egy másik megjegyzés szerint: „előzőleg a Fidesz kampányában segített, admin volt a helyi polgármesternél 2019-ben. Lendületes, határozott, technikailag rendben van. XY szigetében van, megyei koordinátornak is alkalmas, nagyon jó hangulatú interjú volt”
A Tisza Párttal kötöttek önkéntes szerződést
Az önkénteseknek azt a kérdést is feltették, mit mondanának a választóknak a Tisza nevében.
Volt, aki elmondta, hogy az online interjú után azonnal megkapta a szerződést, de azt, hogy kikkel beszélt, nem tudta pontosan megmondani, mert csak keresztnevek hangzottak el. Az adatbázisban szereplő, az interjúztatók nevét tartalmazó keresztnevek megegyeztek az általa elmondottakkal.
„Ki kellett töltenem egy GDPR-nyilatkozatot, de nem tudom pontosan, ki az adatkezelő, mert nincs nálam a szerződés. Aki interjúztatott, szerintem ő is önkéntes volt” – mesélte más.
„Tudok róla, hogy kiszivárogtak az adatok, olvastam a sajtóban, illetve a Tisza-sziget koordinátor is jelezte. Szép történet” – mondta nekik egy önkéntes.
Volt, aki nem hitte el, hogy újságíróval beszél, más csak akkor nyilatkozna, ha kiderülne, ki szivárogtatott. Egy telefonszámot hívva pedig a Jakab Péter-féle Nép Pártján Mozgalom egyik szervezete jelentkezett be.
„Az komoly” – szisszent fel valaki, majd hozzátette: „Van benne olyan adat is, ami szerintem nem szerepelt az önkéntes szerződésben. Sok ilyen szerződést töltöttünk ki, szinte mindenre külön. A Tisza-párttal van szerződésem, és mivel én Tisza-sziget adatkezelő is vagyok, ezért arról is kellett nyilatkoznom. A Discordhoz tartozott kommunikációs csatorna, ott volt az interjú, szerintem önkéntes keresett. Azt nem tudtam, hogy kiszivárogtak az adataim, e-mailt nem kaptam róla. A megszokott Discord-csoportot nem találom. Tegnap még működött, ma már senki nincs benne, még az sem, aki a Tisza részéről működtette. Nem kaptunk tájékoztatást, hogy mi történt.”
Egy ügyvéd pedig ezt mondta az atlatszo.hu-nak: „Online kötöttem szerződést, csak le kellett okézni, kaptam másolatot, mondták is, hogy nyomtassuk ki, hogy ha megyünk valahova, legyen nálunk. Nem kaptam értesítést az adatszivárgásról.”
Itt a kiszivárgott botrányos lista egy részlete:








