
Az izraeli követ üdvözölte a terroristákat éltető zenekar kitiltását
Nemcsak szavakkal ítéljük el az antiszemitizmust.
Szeretném kifejezni elismerésemet a magyar kormánynak a Sziget Fesztiválon tervezett Kneecap-koncerttel kapcsolatos egyértelmű álláspontjáért – írta Maya Kadosh Magyarország izraeli nagykövete a közösségi oldalán, miután a kormány kitiltotta az országból a zsidógyűlölő ír zenekart.
Maya Kadosh, Izrael magyarországi nagykövete az X közösségi oldalán reagált a zsidógyűlölő Kneecap zenekar kitiltására, azt írta, a magyar kormány helyes döntést hozott. „Nagyra értékelem, hogy a magyar kormány elkötelezett a gyűlölet és az erőszak terjesztésétől mentes környezet megteremtése iránt” – olvasható a bejegyzésben, ami annak a véleménynek is hangot ad, hogy a kulturális események nem adhatnak teret a terrorizmus éltetésének, épp ellenkezőleg, az embereket kéne összehozniuk.
A nagykövet hozzátette: a kormány most nemcsak szavakkal, de tettekkel is bebizonyította, hogy az antiszemitizmusnak nincs helye az Magyarországon.
Mint hírül adtuk, a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményt adott ki a zsidógyűlölő, tömeggyilkos terroristákat éltető ír zenekar kitiltásáról. Azt írták:
„A Kneecap együttes tagjai folyamatos jelleggel, ismétlődő módon a terrorizmust és terroristákat támogató antiszemita gyűlöletbeszédet folytatnak. Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmus minden formájával szemben.
Az együttes tagjainak nagy közönség előtt Magyarországon történő fellépése az együttes antiszemita nézetei miatt sérti Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit. Ezért az együttes tagjait a magyar kormány illetékes szerve nyilvános hirdetmény formájában megjelent döntésével három évre kitiltotta Magyarország területéről.”
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) köszönetet mond a tiltakozóknak, és üdvözli a kormány döntését, hogy antiszemita gyűlöletbeszéd miatt nem engedi az országba lépni az ír Kneecap zenekar tagjait, így nem fognak fellépni a Sziget Fesztiválon sem - olvasható a szervezet MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.
Hangsúlyozták: antiszemita gyűlöletbeszédnek és Izrael ellen uszító propagandának nincs helye a magyar nyilvánosságban, az ilyen jellegű tartalmakat pedig nem lehet a szólásszabadság elvével magyarázni. A Mazsihisz ezért az elsők között, következetesen tiltakozott az ír Kneecap budapesti fellépése ellen. Azt írták: megelégedéssel tölti el őket, hogy tiltakozásuk nyomán nagyon sokan osztották véleményüket, hogy a Kneecap által terjesztett eszmék nem fertőzhetik a Sziget Fesztivált.
„Nagyra értékeljük a magyar civilek, művészek, együttesek, közéleti szereplők, politikusok kiállását, köszönjük a petíciókat, a cikkeket, a demonstrációkat”
– tették hozzá.
A Mazsihisz helyesnek tartja és üdvözöli a magyar kormány döntését, hogy az ír együttes tagjai nem léphetnek az ország területére. „Példaértékű, az emberi élet és méltóság mindenek felett álló eszméjét szem előtt tartó döntés született az antiszemitizmus ellen meghirdetett zéró tolerancia érvényesítésének szellemében” – fogalmaztak.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ csütörtök délelőtt közölte, hogy mivel a Kneecap együttes tagjai folyamatos jelleggel, ismétlődő módon a terrorizmust és terroristákat támogató antiszemita gyűlöletbeszédet folytatnak, Magyarországon pedig zéró tolerancia van az antiszemitizmus minden formájával szemben, ezért az együttes tagjait a magyar kormány három évre kitiltotta Magyarország területéről.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ egy közleményt adott ki a „zsidógyűlölő” „tömeggyilkos terroristákat éltető” Kneecap kitiltásáról.
Az idegenrendészet honlapjára feltöltött határozatokból derült ki, hogy az Izrael-ellenes bandát három évre kitiltották az országból.
A KTK most azt írta erről:
„A Kneecap együttes tagjai folyamatos jelleggel, ismétlődő módon a terrorizmust és terroristákat támogató antiszemita gyűlöletbeszédet folytatnak. Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmus minden formájával szemben. ”
„Az együttes tagjainak nagy közönség előtt Magyarországon történő fellépése az együttes antiszemita nézetei miatt sérti Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit. Ezért az együttes tagjait a magyar kormány illetékes szerve nyilvános hirdetmény formájában megjelent döntésével három évre kitiltotta Magyarország területéről. Belépésük esetén velük szemben a kitoloncolás nemzetközi gyakorlatának megfelelően járunk el” – tették hozzá.
Mi egy békés, polgári Magyarországért dolgozunk, amiben nincs helye az antiszemitizmus semmilyen formájának – jelentette ki Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán.
Deutsch Tamás bejegyzésében azt írta: „STOPantiszemitizmus, STOPterrorizmus, STOPKneecap.”
Feltette a kérdést:
hogyan történhetett meg az, hogy egy nyíltan antiszemita, folyamatosan a terrorizmust és a terroristákat támogató zenekar meghívása egyáltalán felmerülhetett a Sziget Fesztivál fellépőjeként, majd a szigetesek úgy döntöttek, hogy meghívják őket, és jó pénzért szerződést is kötöttek velük.
Majd miután a Kneecap botrányos meghívása közfelháborodást váltott ki, és aláírásgyűjtést is indítottak a fellépésük ellen, a Sziget Fesztivál szervezői ártatlan arckifejezéssel csupán széttárták a karjukat és a művészi önkifejezés alapvető jogáról hadováltak – tette hozzá vérlázítónak és teljességgel felfoghatatlannak minősítve mindezt.
Deutsch Tamás kijelentette:
Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmus minden formájával szemben.
Gyűlölködő rasszisták, antiszemiták, a terroristákat éltetők nem jöhetnek Magyarországra. Ezért a nyíltan antiszemita ír banda tagjait Magyarország kormánya három évre kitiltotta az ország területéről – írta.
A Sziget Fesztivál gyalázatos módon elbaltázta, a kormány viszont helyreállította a jóakaratú magyarok becsületét – fogalmazott Deutsch Tamás.
A Sziget Fesztivál mindezzel szembehelyezkedve példátlan lépésnek, szükségtelennek és sajnálatosnak tartja a Kneecap együttes beutazásának megtagadását – közölte a fesztivál sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.
A közleményben azt írták: csütörtök délelőtt 11 órakor hivatalos értesítést kaptak arról, hogy a magyar kormány megtagadja a Kneecap zenekar belépését Magyarország területére, hogy ezzel megakadályozza a zenekar augusztus 11-i fellépését a Sziget Fesztiválon. Mint fogalmaztak, az elmúlt hetekben a Kneecap fellépésének lehetősége aggodalmat váltott ki a kormány és különböző nyomásgyakorló csoportok részéről Magyarországon. Ezért szoros kapcsolatban álltak a zenekarral, akik biztosították a szervezőket arról, hogy a műsoruk sem a Sziget alapelvével, sem pedig a magyar törvénnyel nem kerül ellentmondásba – tették hozzá.
Felidézték, hogy – mint azt korábban is kijelentették – a Sziget alapértékeit megtartva elítélik a gyűlöletbeszédet, ugyanakkor garantálják minden fellépőnek a művészi önkifejezés alapvető jogát. „Hiszünk abban, hogy a cancel culture és a kulturális bojkottok nem jelentenek megoldást” – fűzték hozzá.
Kijelentették: az elmúlt 30 évben a Sziget a különböző kultúrák szabad és biztonságos találkozóhelyévé vált, világszerte elismert előadókat és látogatókat fogadott, ezzel a nyitottsággal és kulturális sokszínűséggel nemzetközi elismerést vívott ki, és hozzájárult Magyarország jó hírnevéhez is. Tudatták: attól tartanak, hogy a kormány döntése a Kneecap kitiltásáról nemcsak a Sziget hírnevét veszélyeztetheti, hanem Magyarország nemzetközi megítélését is negatívan befolyásolhatja.
A szervezők a közleményükben azt írták, hogy a Sziget Fesztivál továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy minden értelemben a szabadság szigete maradhasson.
Már az ENSZ is elismeri: a Hamász muszlim palesztin terrorszervezet 2023. október 7-én az Izrael elleni támadás részeként szisztematikus, fegyverként alkalmazott tömeges nemi erőszakot követett el. A nyomozásban új fejleményt jelent az izraeli Dinah projekt több mint másfél éves kutatása, amely újszerű jogi megközelítést javasol a sikeresebb felelősségre vonás érdekében.
Az ENSZ 2024 márciusában közzétett jelentésében – óvatos megfogalmazással – azt írta, hogy észszerű alap van feltételezni, miszerint a fegyveres konfliktushoz kapcsolódó szexuális erőszak történt Izraelben is, amikor 2023. október 7-én a Hamász palesztin terrorszervezet fegyveresei támadást indítottak a Gázai övezet közelében fekvő izraeli települések ellen, körülbelül 1200 ember halálát okozva. A megállapítás részben megerősítette azokat a korábbi sajtóértesüléseket, amelyek szerint a támadás során a palesztin fegyveresek több helyszínen brutális nemi erőszakot követtek el.
Ezt alátámasztja az is, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús és emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával elfogatóparancsot adott ki Mohammed Deif, a Hamász katonai szárnyának vezetője és a támadás fő szervezője ellen – részben azzal az indokkal, hogy a támadás során szisztematikusan követtek el nemi erőszakot és más szexuális bűncselekményeket.
Az ilyen bűncselekmények bizonyítása különösen nehéz a jelenlegi jogi környezetben. Ezen próbál változtatni az izraeli Dinah projekt, amelyet részben a brit kormány finanszírozott. A főként izraeli jogászokból álló csapat másfél éven keresztül vizsgálta az október 7-i támadáskor elkövetett nemi erőszakot, és július 8-án bemutatott jelentésükben olyan, globálisan is alkalmazható jogi megközelítést javasolt, amely megkönnyítheti a vádemelést a Hamász tagjai ellen.
„A háborúban elkövetett szexuális bűncselekmények – bocsánat a kifejezésért – tökéletes bűncselekmények”
– mondta Sharon Zagagi-Pinhas, az izraeli hadsereg volt főügyésze, a jelentés egyik szerzője. Mint fogalmazott, ez különösen igaz az október 7-i Hamász-támadás során elkövetett esetekre, ahol az elkövetők azonosítása és felelősségre vonása a hagyományos bírósági eljárások keretében szinte lehetetlen.
Az egyik legnagyobb akadály, amire az elkövetők is építhetnek, az áldozatok hallgatása. Vagy azért, mert megölték őket, vagy mert a trauma olyan súlyos, hogy képtelenek beszélni róla
– mondta Zagagi-Pinhas. Emellett a bizonyítékgyűjtés is rendkívül nehézkes harci övezetben, ahogy azt például Ukrajnában is megtapasztalták.
A Hamász támadását követően hiába utalt több jel is arra, hogy a meggyilkolt nők közül sokan szexuális erőszak áldozatai, a helyszínre érkező rendfenntartók és mentők számára nem ez volt a prioritás – hangsúlyozta Jill Filipovic amerikai jogász és újságíró két hónappal az események után. Mint írta:
„A fegyveres konfliktusokban elkövetett szexuális erőszakot gyakorlatilag soha nem dokumentálják olyan alapossággal, mint ahogy azt a bűnügyi tévésorozatokban látjuk.”
Az ENSZ jelentése is kiemelte, hogy a túlélők mentése, a terület biztosítása, a holttestek elszállítása és vallási előírás szerinti gyors eltemetése volt az elsődleges feladat – ez azonban rengeteg bizonyíték megsemmisüléséhez vezetett. Ráadásul az áldozatok közül sokan olyan súlyos égési sérüléseket szenvedtek, amelyek szinte lehetetlenné tették a nemi erőszak bizonyítását – áll a jelentésben.
A jelentés készítői szerint a konfliktusövezetekben elkövetett szexuális bűncselekmények feltárásakor nagyobb súlyt kell helyezni a szemtanúk és fültanúk vallomásaira, a közvetett bizonyítékokra, a helyszínre elsőként érkező mentősök, rendőrök és katonák, valamint halottkémek és terapeuták beszámolóira, továbbá azokra a fényképekre és videókra, amelyek egy része a közösségi médiában is megjelent.
Fához kötözték, helyenként megcsonkították az áldozatokat
Az ENSZ jelentésében több olyan közvetett bizonyíték szerepel, amelyek arra utalnak, hogy a támadók több helyszínen is hasonló módszerekkel követtek el nemi erőszakot – tehát nem elszigetelt esetekről van szó. Több helyszínen találtak teljesen vagy deréktól lefelé meztelen holttesteket, gyakran hátrakötözött kezekkel vagy fához kikötözve, főként nőket, akik közül sokakat fejlövéssel végeztek ki. Voltak áldozatok, akiket csoportosan erőszakoltak meg, miközben meggyilkolták őket.
Legalább két szemtanú számolt be holttestek megerőszakolásáról is, emellett száz holttesten találtak olyan égési sérülések, amelyek ellehetetlenítették annak megállapítását, történt-e nemi erőszak – áll az ENSZ jelentésében.







