RETRO RÁDIÓ

Ez a kormány hosszútávú terve a Balatonnal

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 07. 20. 12:54

Navracsics Tibor ismertette a részleteket.

A kormány azért dolgozik, hogy a Balaton egy jól élhető, magas életszínvonalat lehetővé tevő régió legyen – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a révfülöpi kulturális és turisztikai látogatóközpont átadóján.

Navracsics Tibor fontosnak nevezte, hogy a térségben élőknek tudjanak olyan szolgáltatásokat nyújtani, amelyekkel azt érzik, nemcsak a szép környezet miatt jó itt élni, hanem amiatt is, hogy odafigyelnek az emberekre. Hozzátette:

a Balaton környékén élni privilégium, de e mellé felelősség is jár, az itt élőknek figyelni kell a Balaton állapotára és a közösségekre, a hagyományok megőrzésérére is.

Navracsics Tibor azt mondta: Révfülöp nem csak az egyik legszebb pontja az ország egyik legszebb vidékének, de központi helyen levő település a Balaton északi partján Balatonfüred és Keszthely között.

Mivel Tapolca már mintegy 15 kilométerre van a tóparttól, ezért döntöttek amellett, hogy Révfülöpön minél több olyan létesítményt hozzanak létre, amely a térségben élők komfortját szolgálja. Ezért létesítettek mentőállomást, kormányablakot, vagy újították fel az önkormányzat épületét a településen – tette hozzá.

A közigazgatási és területfejlesztési miniszter kitért arra is: nem múlik el úgy hét Magyarországon, hogy ne adnának át valami olyan jelentős létesítményt, amely európai uniós forrásból valósult meg.

Magyarország hagyományosan a legjobb felhasználója az európai uniós forrásoknak, az elmúlt két pénzügyi időszakban is az első helyen végzett a tagállamok közt az uniós források felhasználásában

– mondta Navracsics Tibor.

A tárcavezető hozzátette: bízik abban, hogy a mostani fejlesztési időszakban is sikerül dűlőre jutni az Európai Bizottsággal, és az egyelőre még felfüggesztett pénzeket is folyósítják.

Kondor Géza, Révfülöp független polgármestere elmondta, több évtizedes álma valósult meg a településen élőknek, hiszen korábban nem volt olyan helyiségük, ahol ötven ember össze tudott volna gyűlni.

A kulturális és turisztikai látogatóközpont az önkormányzat tájékoztatása szerint 533,6 millió forint vissza nem térítendő támogatásból valósult meg.

A Balaton és a móló közelében lévő épület földszintjén rendezvényeknek és kiállításoknak helyet adó nagyterem, valamint a helytörténeti gyűjtemény interaktív kiállítása kapott helyet, a középső fogadó téregységben turisztikai információs irodát, vizesblokkot, a tetőtérbe vezető lépcsőt és liftet alakítottak ki, míg a tetőtérben kulturális, zenei és társadalmi rendezvények megtartására alkalmas közösségi tér épült.

A  Kormány  a  Balaton  térségének  gazdasági  dinamizálása,  fenntartható  fejlesztése,  a  vonzó  életkörülmények  kialakítása, a térség ökológiai egységének, természeti értékének megőrzése érdekében  még 2022-ben elfogadta a Balaton Kiemelt Térség Hosszú Távú Fejlesztési Koncepciójának (2014–2030) módosított változatát és a Balaton Kiemelt Térség Fejlesztési Programját (2021–2027), amelyek célja a Balaton ökológiai rendszerének megőrzése, a biodiverzitás megőrzése, a turisztikai termékek és szolgáltatások összehangolt fejlesztése, a térség gazdaságának fenntartható fellendítése és a mindennapi élet biztonságának javítása. 

 

A kormány egyetértett a Balaton Kiemelt Térségre megfogalmazott stratégiai fejlesztési célokkal -jelent meg a kormány határozata a Magyar Közlönyben Ezek között található az „Innovatív Balaton”, mely a balatoni gazdaság jövedelemtermelő és minőségi, egész éves foglalkoztatási képességének  javítását tűzi ki  a helyi  és kapcsolódó  tudásbázisokkal való együttműködés eredményeként az új termékek, szolgáltatások fejlesztése révén.

Az „Aktív és élményt adó Balaton” a turizmusból származó bevételek növelését, illetve a kapacitások egész éves kiegyensúlyozottabb kihasználását a turisztikai termékek és szolgáltatások összehangolt fejlesztésének eredményeként fogalmazza meg. A „Balatoni egészség és megújulás” keretében a régióban élők és ide látogatók egészségi állapotának és életminőségének javítása a cél a térség természeti forrásaira épített egészségipari szolgáltatások igénybevétele és közvetítése által.

A „Balatoni terméket az asztalra” helyben, vidéki térségekben előállított és feldolgozott egészséges élelmiszerek termelésének, feldolgozásának és fogyasztásának ösztönzését célozza. A „Megújuló balatoni közösségek” keretében megfogalmazták: a társadalom harmonikus fejlődésének záloga a dinamikusan működő gazdaság mellett a térségben, vidéki területen élő közösségek folyamatos megújulása.

A „Természetes Balaton, Egészséges  környezet, tiszta  Balaton” célja a táj, valamint a felszíni és felszín alatti vízkészletek fenntartható módon  való használata az eltérő területi adottságok figyelembevételével, a biodiverzitás megőrzése, a környezetszennyezés mérséklése és a környezet terhelésének a térség fenntartható fejlődését biztosító keretek közé szervezése, a települések építészeti színvonalának emelése valamint fenntartható területhasználat. Az „Elérhető Balaton” keretében környezetbarát és a változó igényekre rugalmasan reagálni képes, erőforrás-hatékony közlekedési rendszer működtetésének létrehozása a cél a Balaton térségében.

Az „Együttműködő Balaton” címszó alatt a közös érdek vezérelte intézményi (üzemeltetési, szabályozási, finanszírozási) együttműködés került megfogalmazásra a különböző intézményi szereplők között.

A határozat felhívta a területfejlesztési minisztert és a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, hogy a 2021–2027 időszak operatív programjainak tervezése során vegyék figyelembe a Balaton Kiemelt Térség Fejlesztési Programjában rögzített, az operatív programok tartalmához illeszthető fejlesztési célokat valamint ezen célokhoz illeszkedő pályázati felhívások előkészítésébe véleményezőként vonják be a Balaton Fejlesztési Tanácsot.

Felkérték továbbá a Balaton Fejlesztési Tanácsot, hogy kísérje figyelemmel a célok megvalósulását, és a területfejlesztési miniszter útján háromévente adjon tájékoztatást azok megvalósításáról, és szükség esetén kezdeményezze azok felülvizsgálatát.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.