
A Tisza szakértője a migránsok beengedését sürgeti
Megdöbbentő előadás Újlipótvárosban.
A tiszások a Soros-hálózat migrációpárti oktatóját hívták előadónak a migráció témájában. A kormány migrációs politikáját többször kritizáló Nagy Boldizsár, a Soros György által alapított CEU nemzetközi jogásza tartott előadást a szimpatizánsoknak Újlipótvárosban, ahol egyértelműen kiállt a bevándorlás mellett.

A Soros-hálózat világából érkezett szakértő segíti a Tisza Pártot migrációs politikájának kialakításában, miközben a kormány intézkedéseit folyamatosan támadja. Nagy Boldizsár korábban tartott előadást a témában, melynek tartalmát megszerezte a Magyar Nemzet.

A nemzetközi jogász szerint Magyarország potyautas, mert azzal, hogy nem fogadja be a migránsokat, más országokra hárítja ennek a terhét, azt azonban elfelejtette megemlíteni, hogy
Magyarország milliárdokat költött a határkerítésre, hogy megvédje Európát az illegális bevándorlóktól,
de ezt senki sem köszönte meg, sőt a költségekbe sem szálltak be.
Nagy Boldizsár természetesnek tartja, hogy a migráció alapjog, szerinte határok nélküli Európára van szükség, és mindenkinek biztosítani kell a szabad mozgást.
Hazugságnak nevezte, hogy a terroristák vannak a migránsok között.
A szakértő nemcsak jognak, hanem erkölcsi és filozófiai kötelességnek tekinti a migráció támogatását, amelyet fontosnak és hasznosnak ítélt, az illegális migráns kifejezést pedig kifejezetten elutasítja.
Ebből is kirajzolódik, hogy a Tisza–Brüsszel-paktum a bevándorláspárti politikában is működik.
Magyar Péter ugyan kényesen kerüli, hogy nyilvánosan egyenesen beszéljen a migrációs problémákról, de a háttérben a Tisza Párt az Európai Néppárttal, Manfred Weberékkel együtt az Európai Parlamentben eddig is minden bevándorláspárti előterjesztést megszavazott. Itthon pedig szép csendben migrációpárti előadásokat tartanak a tiszásoknak Soros emberei.
Nagy Boldizsár egyébként azzal is egyetért, hogy az unió a migrációs politika miatt hatalmas pénzbüntetésre ítélte Magyarországot.
Mint lapunk már megírta, gőzerővel folyik a Tisza Pártban a migrációpárti érzékenyítés, és Magyar Péter szerint az uniós joghoz igazított migrációs politikát kell bevezetni Magyarországon.
A Tisza rendezvényén előadó Nagy Boldizsárról tudni kell, hogy a CEU és az ELTE nemzetközi jogásza, évtizedek óta a globális migráció politikai és jogi támogatója. 1992 óta a
Soros György által alapított Közép-európai Egyetem tanára,
emellett a Soros Alapítvány kuratóriumi tagjaként is tevékenykedett. Szorosan együttműködött a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesülettel és a Helsinki Bizottsággal. Mindkét szervezet régóta ismert arról, hogy aktívan segíti a migránsok jogi képviseletét.
Egyre égetőbb a jelöltek hiánya a Tisza Párt számára – erről ír a Magyar Nemzet a párt szombati kongresszusáról szóló beszámolójában. Szombaton a rendezvényen mindössze arra tettek ígéretet, hogy csak november végén mutatják be a jelölteket. Magyar Péter szerint azért, hogy addig ne támadhassák őket. Elemzők szerint viszont inkább arról van szó, hogy nem talál jelölteket a Tisza Párt. Lajkó Fanni, az Alapjogokért Központ elemzője a Kossuth Rádióban azt mondta: a teljes Magyar Péter-jelenség csak egy buborék, nincs mögötte valós tartalom, nem állnak mögötte emberek.
Nem csak pártelnökként, hanem műsorvezetőként is szerepelt Magyar Péter a Tisza párt szombati, általa kongresszusnak nevezett rendezvényén. Miközben a pódiumbeszélgetés résztvevőit már az első kérdés előtt arra szólította fel, hogy röviden beszéljenek, ő maga felvezetőként ekkor is egy többperces monológgal nyitott. Ebben azt hangoztatta, hogy a Tisza Párt programalkotásban és csapatépítésben is jól áll – közölte az M1.
A felszólalása közben már a homlokát törölgette Magyar Péter. Bár azt elismerte, hogy ennek már itt lenne az ideje, a Tisza Párt rendezvényén programjának konkrét vállalásait és a 106 egyéni jelöltet sem mutatta be.
Nehéz perceket élt át Magyar Péter a színpadon, se program, se jelölt a kongresszuson
– a rendezvényről így írt a Magyar Nemzet. A portál úgy fogalmaz: komikusra sikerült Magyar Péter beszéde, a pártvezető egyetlen jelöltet sem mutatott be most sem, programja pedig üres közhelyek puffogtatásából áll. A Magyar Nemzet szerint a Tisza elnöke is érezte, hogy ez a választásokhoz közeledve már kevés lesz és látványosan törölgette magát a színpadon. Nemcsak fizikailag, hanem képletesen is leizzadt Magyar Péter.
A portál hozzáteszi: a jelöltek hiánya egyre égetőbb Magyar Péter számára és közben a Tisza Párt is a bomlás jeleit mutatja. A fővárosi frakcióvezetőjük alig több mint fél év után visszaadta a mandátumát, nemrég pedig törölték a párt egyik online közösségi szerverét, miután kiderült, hogy listázták, majd kategóriákba sorolták a tagjaikat és az aktivistáikat.
A belső tiszás dokumentumban sajátjaik közül voltak, akiket a rokinyugis, vagy alkesz, piás jelzőkkel jellemeztek. Ez utóbbi botrány a Tisza szimpatizánsok körében is felháborodást keltett.
„Hát igen, ez várható volt, ez nagy baromság ez nagy hülyeség, bárki találta ki ezt, ez nagy hülyeség. Nézze, emberek vagyunk, az alkoholt illetve a szeszes italt embereknek találták ki, nem állatoknak, így van? Csak van, aki tudja hol a mérték, van, aki nem és azért nem lehet akárkit elítélni, vagy valakit is” – mondta egy szimpatizáns.
Az M1 stábjának szombaton többen azt is elismerték, hogy hiányolják a programot és a jelöltállítást. A Tisza Párt kongresszusát még a baloldali politikai elemzők közül is többen kritizálták.
Nagy Attila Tibor például közösségi oldalán arra mutatott rá, hogy a rendezvényt csak jóindulattal lehet kongresszusnak nevezni. „Nem volt mandátumvizsgáló bizottság, nem láttam levezető elnököt, nem volt szavazás a napirendekről, nem kérhetnek a »delegátusok« szót. Hiányérzetem van!” – fogalmazott.
„Működő párt nincs, tagfelvétel nincs, jelöltek nincsenek, a listázott és megalázott aktivisták nem győznek kifarolni. Persze lehet az is a terv, hogy mind a 106 választókerületben egy öklözős-fürdőgatyás retusált Magyar Péter fényképet indítanak” – ezt már a Fidesz frakcióvezetője írta a közösségi oldalon. Kocsis Máté úgy fogalmazott: több tízezer álprofil várja lélegzetvisszafojtva a Tisza Pártban, hogy megtörténjen végre a jelöltek kiválasztása és bemutatása. De ezt a kongresszusra sem sikerült összehozni sajnos. Hozzátette: Nagy kudarc, az biztos.
A teljes Magyar Péter-jelenség csak egy buborék, nincs mögötte valós tartalom, nem állnak mögötte emberek – mondta Lajkó Fanni, az Alapjogokért Központ elemzője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a Tisza Párt szombati nagykanizsai kongresszusát értékelve.
Az elemző beszédesnek nevezte, hogy Magyar Péter a közeli kezdés időpontját bejelentve egyedül állt a színpadon, „nagyjából ugyanazt lehetett látni, mint Márki Zay Péter idején, ott is lényegében a saját párttársai nem álltak be mögé, mellé”.
Lajkó Fanni arról beszélt, hogy nem egy párt áll Magyar Péter mögött, hanem ő az, aki bekebelezte ezt a pártot, és morzsolódnak le körötte az emberek, mint Farkas Dezső vagy Ordas Eszter, de feltűnőnek nevezte Nagy Ervin hiányát is.
Sokatmondó volt a sok üres hely a kongresszuson, ami megmutatta, hogy nem tudnak új embereket felmutatni, nincsenek jó politikusaik sem, nincsenek Magyar Péter mögött emberek – hangsúlyozta.
Bírálta azt is, hogy nem jelentettek be új programpontokat, és nem beszéltek a valós, fontos, a közvéleményt foglalkoztató kérdésekről.
Az elemző kitért rá, hogy a balliberális média és kutatóközpontok folyamatosan olyan közvélemény-kutatásokat mutatnak be, „amelyek abszolút torzítanak”, de szerinte ennyire messze a választásoktól a méréseknek nincs valós súlyuk, nem mutatják meg, hogy jövő áprilisban milyen eredmény fog születni.
Ezeket a torzító számokat azért dobálják a nyilvánosság elé, hogy a hangulatot, a közbeszédet fokozzák, és Magyar Péterre fordítsák a reflektorfényt – tette hozzá.
Lajkó Fanni arról is szólt, hogy Magyar Péter az elmúlt időszakban nem felelős politikusként nyilatkozott meg. Példaként említette, hogy a múlt heti, a légi közlekedést is leállító magyarországi viharra Magyar Péter úgy reagált, hogy ez csak egy zápor.
„Kérdezem én, hogy aki valóban miniszterelnöknek készül, az hogy tervezi mindazt a stresszt, nyomást kibírni, ami egy miniszterelnöki pozícióval jár, ha lényegében az időjárást sem tudja megfelelően értékelni” – fogalmazott az elemző.
Közölte, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom elindított egy új kampányt, amelynek az a célja, hogy megmutassák, Magyar Péter egész politizálása egy ripacskodás.
Az elemző szavai szerint Magyar Péter egy könnyen irányítható személy, akinek csak saját maga fontos, saját magával van elfoglalva, és pont egy ilyen ember kell Brüsszelnek is.
Mint mondta: feltételezhetjük, hogy a politikájuk tartalmát Brüsszelből fogják meghatározni, hiszen már most is ezt láthatjuk.







