RETRO RÁDIÓ

300 újabb drónnal, 7 rakétával támadtak az oroszok

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 07. 28. 11:21

Sosem lesz vége a pusztító háborúnak?

Hét rakétát és több mint 300 drónt vetett be az orosz hadsereg ukrajnai célpontok ellen hétfőre virradóra, a támadásokban sokan megsebesültek, három helyszínen célba találtak a csapásmérő eszközök, több esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat – közölték katonai és helyhatósági források alapján ukrán hírügynökségek és hírportálok.

A légierő parancsnokságának hétfő reggeli Telegram-jelentése szerint az elmúlt éjjel az orosz hadsereg négy szárnyas, valamint három ballisztikus rakétával és 324 csapásmérő drónnal támadt ukrajnai célpontokat. A támadás fő célterülete a Hmelnickij megyei Sztarokosztyantinyiv volt – áll a jelentésben.

A hivatalos közlemény szerint a légvédelem két szárnyasrakétát és 311 drónt semmisített meg, emellett a ballisztikus rakéták egyike sem ért célba.

Három helyszínen összesen két rakéta és 15 drón célba talált, több esetben pedig a lelőtt támadóeszközök lezuhanó roncsai okoztak károkat.

Hétfőre virradóra az orosz hadsereg ismét drónokkal támadta Kijevet, Darnicja kerületben kerületben nyolc ember, köztük egy gyermek megsebesült, egy többszintes lakóház ablakai betörtek a robbanások következtében – jelentette Timur Tkacsenko, a fővárosi katonai közigazgatás vezetőjének Telegram-bejegyzése alapján az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Dnyipropetrovszk megyében a légi és tüzérségi csapásokban ketten sebesültek meg, az egyikük kiskorú – tette közzé Szerhij Liszak katonai kormányzó a Telegram-csatornáján. A Nyikopoli járásban egy oktatási intézményben, egy többszintes lakóházban, valamint három családi házban keletkeztek károk, több helyen tűz ütött ki, egy elektromos távvezeték is megrongálódott.

A közép-ukrajnai Kropivnickijt is dróncsapás érte, a megyeszékhelyen legkevesebb kilenc becsapódást észleltek – közölte Andrij Rajkovics katonai kormányzó a Telegramon, a keletkezett károkról későbbre ígért tájékoztatást a megyevezető.

Oroszország, amely vasárnap ünnepelte az orosz flotta napját, „biztonsági okokból” lemondta az erre az alkalomra tervezett nagyszabású haditengerészeti parádét Szentpéterváron – jelentette be a Kreml orosz hírügynökségek jelentése szerint. Mindeközben a szentpétervári repteret is le kellett állítani egy dróntámadás miatt.

„A biztonság a legfontosabb” – hangsúlyozta Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő, ezzel indokolva a parádé törlését, amelyen az elmúlt években felszíni hajókat és tengeralattjárókat vonultattak fel. A helyi hatóságok pénteken közölték minden magyarázat nélkül, hogy lemondták a haditengerészeti parádét és a hagyományos tűzijátékot július utolsó vasárnapján.

Vlagyimir Putyin elnök az Orosz Haditengerészet Napja alkalmából küldött videóüzenetet július 27-én, aki élő kapcsoláson keresztül követte a szentpétervári főadmiralitási körzetben végrehajtott júliusi vihar-hadművelet névre keresztelt hadgyakorlatot. A gyakorlat célja az orosz haditengerészet harci képességeinek felmérése volt arra az esetre,

ha egy Balti-tenger felől érkező esetleges támadást kellene elhárítani.

A gyakorlaton 150 harci hajó és támogató egység, 120 repülőgép, 10 partvédelmi rakétarendszer, 950 katonai és speciális jármű, valamint 15 000 fölötti szolgálatteljesítő katona vett részt és egy kiterjedtebb júliusi gyakorlatsorozathoz kapcsolódik, amely a Csendes- és Északi-sarkköri Óceánon, a Balti- és Kaszpi-tengeren egyaránt zajlik július 23. óta. Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki minden évben személyesen is részt vett a haditengerészeti szemlén, most videoüzenetben gratulált az orosz haditengerészetnek, és

különösen méltatta az ukrajnai katonai műveletben részt vevő orosz tengerészek „bátorságát” és „hősiességét”.

Az orosz védelmi minisztérium szerint a vasárnapra virradó éjszaka mintegy száz ukrán drónt semmisített meg az orosz légvédelem. A Szentpétervártól nem messze fekvő Leningrádi területen, ahol egy nő megsérült a lehulló törmelékektől, tíz drónt lőttek le – közölte Alekszandr Drozdenyko regionális kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. A The Insider.ru felvételeket is közölt a Pulkovo reptérről, amelyen az látszik, ahogy

tömött sorokban várakoznak az utasok a terminálon a támadás ideje alatt, volt aki a terminál padlóján aludt.

Az ukrán dróntámadás a szentpétervári Pulkovo repülőtér működését is megzavarta, ahol a repülőtéri hatóságok szerint emiatt több tucat járat késett. Nemcsak Szentpétervárat érte dróntámadás vasárnap, az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint több orosz régiót – köztük Kurszkot, Volgográdot, Voronyezst és Szmolenszket is – ukrán dróntámadás érte.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.