
Ukrajnával a háborút hoznák be az EU-ba
Egy bizonyos ponton túl már nem lehet segíteni.
– A Voks 2025 több mint kétmillió szavazatával megállítottuk Ukrajna európai uniós csatlakozását – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában brüsszeli közmédia központban. A miniszterelnök elmondta, hogy óriási ellenszélben, de nem járultak hozzá, hogy megnyissák az első tárgyalási fejezetet Ukrajnával.

– Az uniós vezetők azt akarják, hogy Ukrajna minél hamarabb tagja legyen az EU-nak, és keresik a megoldást, hogy félretolják a magyarokat – tette hozzá. A kormányfő jelezte, hogy Magyarország úgy akarja segíteni az ukránokat, hogy közben nem teszi tönkre magát. Kiemelte, az a döntő érv, hogy Ukrajna háborúban áll, és a csatlakozással behoznák a háborút az unió, így Magyarország területére is.
Most akarják felvenni Ukrajnát, nem a jövőben
A kormányfő kifejtette, Ukrajnát most akarják felvenni az EU-ba, nem egy távoli jövőben. Hozzátette: egy közvetlen fenyegetésről beszélünk.
A miniszterelnök szerint először tudnunk kell a csatlakozni vágyó országról, hogy mekkora a területe, a lakossága, milyen a jogrendszere.
Mint mondta, Ukrajna önhibáján kívül, de egy definiálatlan entitás. Orbán Viktor elmondta: voltak hasonló problémák korábban a volt szovjet blokkban. Akkor azt tették, hogy először felvették a NATO-ba az adott országot, amely biztosította katonailag a területet, garantálta a terület biztonságát, utána vették fel az EU-ba. Az EU ugyanis nem katonai szövetség.
Hozzátette: ez itt nem lehetséges, mert Ukrajna háborúban áll, és másnap benne lennénk a harmadik világháborúban. Orbán Viktor szerint
a háborút ezért az EU-ba fogják behozni.
A miniszterelnök szerint nem lehet egy országot a végtelenségig hitegetni. Egy bizonyos ponton túl már nem lehet segíteni. Mi magyarok őszintén beszélünk, a brüsszeliek pedig hitegetik Ukrajnát.
A NATO-csúcs egyszerűbb volt
A miniszterelnök jelezte, hogy a NATO-csúcs egyszerűbb volt, mert az amerikaiak megmondták, hogy felejtsék el Ukrajna csatlakozását. Ezzel Magyarország álláspontja többségbe került a NATO-ban.
Az unió egyre inkább úgy viselkedik, mint Moszkva
– vélekedett Orbán Viktor, majd jelezte, hogy Manfred Weber és Ursula von der Leyen a Tiszán és a DK-n keresztül üzengetnek Magyarországra.
Ursula von der Leyen a brezsnyevesedés jeleit mutatja
– fogalmazott a kormányfő az Európai Bizottság elnökének a magyaroknak címzett üzenete kapcsán. Kiemelte, hogy a migráció ügyében is egyedül volt Magyarország, de ma pontosan azt mondja mindenki, amit a magyarok. Véleménye szerint ez lesz az ukrán háború ügyében is.
A Tisza és a DK gazdáival kell vitázni Brüsszelben
A kormányfő elmondta: abban látják a megoldást, hogy mindegy, mit mondanak a magyarok, el kell érni, hogy olyan kormány legyen Magyarországon, amely mindig úgy szavaz, ahogy Manfred Weber vagy Ursula von der Leyen akarja. A kormányfő szerint neki a Tisza és a DK gazdáival kell vitáznia Brüsszelben.
Orbán Viktor kifejtette, a szlovákokkal nem tudják elfogadni azt az uniós követelést, hogy ne szállíthassanak orosz gázt.
A villany ára így kétszeresére, a gáz ára három és félszeresére nőne.
A kormányfő szerint ezt a jogszabályt 2027–2028-ban szeretnék meghozni, de ő ettől nem boldog. Ez nincs olyan messze. Ez a döntés azonnal elkezdené egyébként felhajtani az árakat a miniszterelnök tájékoztatása szerint.
A rendőrségnek nem az a dolga, hogy fizikai erőszakot alkalmazzon
A pride-dal kapcsolatban azt mondta: Ursula von der Leyen Magyarországot egy gyarmatként kezeli, pont, mint a Szovjetunió: meg akarják mondani Magyarországnak, hogy mit lehet és mit nem.
A kormányfő a pride kapcsán leszögezte, hogy vannak jogszabályok, amelyek egyértelműek. Aki nem tartja be az eljárásrendet, az olyan rendezvényen vesz részt, amelyet a jog tilt. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy tartsa be a jogszabályokat – tette hozzá. Mint mondta,
jogkövetkezmény lesz, de az nem érheti el a fizikai bántalmazás szintjét. A rendőrségnek sem az a dolga, hogy fizikai erőszakot alkalmazzon, hanem rávegye az embereket, hogy kövessék a törvényeket.
A fővárosi közgyűlés elmaradt ülése kapcsán Orbán Viktor elmondta: a fővárosra nézve káoszt, csődöt, dugót és pride-ot látni. Rengeteg munka lenne, amit el kell végezni, ki vannak tömve pénzzel, ami eltűnik valahová. Ez az egész méltatlan, és a főváros olyan vezetést érdemelne, amely nem engedi a város leromlását.
Ebben a városban lehetne jól élni, ehhez képest bosszúságokkal telik az életünk
– jegyezte meg.
Magyar a világűrben
Orbán Viktor elmondta: ha vita nélkül akarunk jó dolgot csinálni, és majd úgy támogatni fognak bennünket, az Magyarországon nem fog előfordulni. Hozzátette:
megemeljük a kalapunkat, és megköszönjük, hogy Kapu Tibor dicsőséget szerzett Magyarországnak.
A miniszterelnök kifejtette, nem csak a nagy országoknak van közük az űrhöz. Magyarországon azonban komoly tudással rendelkező magyar cégek üzemelnek, amelyek szellemi hozzájárulást adnak az űriparhoz. Egy olyan terület, amely egyre több lehetőséget hordoz a kormányfő szerint.
„Ukrajna uniós csatlakozását a mai napon a Voks 2025 szavazataival megállítottuk” – írta közösségi oldalán a miniszterelnök. – Csúnya munka volt. A legcsúnyább eddig – mondta videóbejegyzésében a miniszterelnök.
A miniszterelnök úgy fogalmazott:
Kis híján elsöpört engem a népharag, a bent lévő miniszterelnökök osztatlan ellenérzéssel fogadták a bejelentést. Amikor bejelentettem, hogy Magyarország fundamentális és stratégiai okokból nem járul hozzá, hogy megkezdődjenek a tárgyalások az ukránokkal, az itt újszerűen és sokkszerűen hatott. Bár igyekeztem ezt udvariasan és kimérten, és érvekkel alátámasztva elmondani.
Orbán Viktor úgy fogalmazott:
Csúnya munka volt. A legcsúnyább eddig.
Az uniós csúcstalálkozón tartózkodó Orbán Viktor Bohár Dániel újságíró közösségi oldalára feltöltött videóban kiemelte, az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfői azt gondolják, hogy Ukrajna európai uniós tagsága, majd később NATO-tagsága az jó és kívánatos.
Szemben velünk, akik azt gondoljuk, hogy aki felveszi Ukrajnát az Európai Unióba, az felvette a háborút is
– fogalmazott a kormányfő, majd hozzátette: aki felveszi Ukrajnát a NATO-ba, az azonnal háborúba keveredik Oroszországgal, és meg is van a harmadik világháború.
Mi egy egészen más béke nézőpontból értékeljük ezt a dolgot, a többiek leginkább harcias és háborús nézőpontból
– hívta fel a figyelmet.
Szerintük ezt a háborút meg kell nyerni, meg lehet nyerni, és az ukránok támogatásával ők ezt meg is akarják nyerni
– magyarázta. Az az álláspont csak a szlovákoké meg a magyaroké, hogy ennek a háborúnak nincs megoldása a harctéren - jelentette ki a miniszterelnök.
Ezért amikor bejelentettem, hogy Magyarország fundamentális és stratégiai okokból nem járul hozzá, hogy megkezdődjenek a tárgyalások az ukránokkal, az itt újszerűen és sokkszerűen hatott, noha igyekeztem ezt udvariasan és kimérten és érvekkel alátámasztva elmondani, világossá téve, hogy ha a korábbi szovjet blokk országaira gondolnak, ahol Magyarország is tartozott
– fogalmazott.
Mielőtt azokat az országokat fölvették volna az Európai Unióba, először fölvették őket a NATO-ba
– mondta, hozzátéve: azért, mert az Európai Unió nem katonai szövetség és nem tudja megvédeni egy-egy tagállam keleti határát, márpedig - mint magyarázta - "minél keletebbre vagyunk, annál közelebb vagyunk Oroszországhoz, és annál inkább kell a határ biztosítása". Közölte: el kellett mondania, hogy szemben az Európai Bizottság elnökének és néhány miniszterelnöknek az előadásával, miszerint az uniós csatlakozáshoz szükséges kritériumokat az ukránok teljesítik, ennek a kijelentésnek a valóságtartalmát "most együtt tegyük zárójelbe".
Emlékeztetnem kellett őket, hogy a legfontosabb kritérium az, hogy legyen egy ország
– fogalmazott Orbán Viktor, majd így magyarázta: amíg nincs ország, addig nincs értelme beszélni semmilyen más kritériumról.
Tehát egy definiált identitásnak, egy országnak kell lenni, amelynek határa van, népessége van, területe van, és Ukrajna esetében egyik sem adott ennek az országnak, ma nincs határa. Lehet, hogy jogilag meg lehet mondani, hogy hol kellene lenni a határának, de ma éppen az oroszok által megszállt terület. Nincs népessége, hiszen rengetegen elmenekültek, és a gazdasági adatok is egy háborús ország gazdasági adatai, nem lehet hosszú távú tagságot, gazdasági stratégiát építeni
– jelentette ki a miniszterelnök.
Tehát ilyen körülmények között egész egyszerűen nem észszerű, a józan ésszel ellentétes, hogy fölvegyük őket
– hangsúlyozta. Orbán Viktor úgy fogalmazott:
itt nem ehhez vannak szokva", ők építik a leendő magyar bábkormányt, tehát itt az uniós bizottság elnöke is, meg az Európai Néppárt (EPP) vezetője, Manfred Wéber is azon dolgozik, hogy Magyarországon legyen egy ukránbarát és Brüsszel alá rendelt kormány.
Amikor néha találkoznak a nemzeti kormánnyal és a nekik nem kiszolgáltatott, általuk meg nem zsarolható, magyar nemzeti állásponttal és miniszterelnökkel, akkor az hidegzuhanyként éri őket, "de hát majd túllesznek ezen valahogy"
– hangsúlyozta Orbán Viktor.







