RETRO RÁDIÓ

Ukrajna újabb nyugati fegyvereket követel

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 06. 02. 19:35

Szerinte azok jobbak az oroszokénál.

Ukrajna saját gyártásból képes fedezni fegyverigényének akár 40 százalékát, de ehhez stabil finanszírozás szükséges – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Bukaresti Kilencek és az észak-európai országok vilniusi csúcstalálkozóján.

Az államfő hangsúlyozta egyúttal, hogy országának továbbra is sürgősen szüksége van légvédelmi eszközökre, „különösen Patriot rendszerekre és rakétákra”. Hozzátette: egyfelől Oroszország megkezdte a nyári offenzíváját, másfelől viszont kénytelen diplomáciával is foglalkozni. „Ez egyszerre kihívás és valós lehetőség mindannyiunk számára, esély arra, hogy elsőként próbáljunk véget vetni ennek a háborúnak” – emelte ki.

Rámutatott arra, hogy Európa az Egyesült Államokkal együtt jobb fegyverekkel rendelkezik, mint Oroszország.

„Taktikai szinten is erősebb megoldásaink vannak. Tegnapi műveletünk is ezt bizonyította. Oroszországnak éreznie kell veszteségei súlyát. Ez az, ami a diplomácia felé terelheti őket”

– szögezte le Zelenszkij.

Felszólította a csúcstalálkozó résztvevőit, hogy kérdezzék meg hírszerzőiket, mit tervez Oroszország idén nyáron Fehéroroszországban.

„Ha olyan bátrak, hogy újabb támadásokat terveznek, akkor egyesítenünk kell erőinket. Most ez azt jelenti, hogy meg kell erősíteni Ukrajnát, hogy meg tudjuk állítani ezt a háborút, és megakadályozzuk annak továbbterjedését”

– emelte ki az elnök.

Zelenszkij kijelentette: nem biztos abban, hogy az orosz delegáció készen áll egy eredményes isztambuli találkozóra a nap folyamán. Közölte: arra számít, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió új szankciókat vezetnek be Oroszországgal szemben, amennyiben a hétfői isztambuli találkozó nem hoz eredményt. Elmondta, hogy Ukrajna számára a következő kérdések különösen fontosak: a feltétel nélküli tűzszünet, az elhurcolt gyermekek hazahozatalával kapcsolatos humanitárius kérdések, valamint a „civil foglyok, köztük újságírók és politikai okból bebörtönzöttek” ügye. Kiemelte: fontos, hogy mindannyian hazatérhessenek.

Heorhij Tihij külügyi szóvivő az X-en közölte, hogy az orosz küldöttséggel való megbeszélések előtt Szerhij Kislica első külügyminiszter-helyettes és Olekszandr Bevz, az ukrán delegáció tagja Isztambulban egyeztették álláspontjukat Németország, Olaszország és Nagy-Britannia képviselőivel. Részletesen beszámoltak a napirendi pontokról, amelyek között szerepel a teljes tűzszünet feltételeinek megvitatása és a bizalomépítést szolgáló humanitárius intézkedések, egyúttal megerősítették Ukrajna elkötelezettségét a békére tett erőfeszítések iránt.

Az ukrán vezérkar hétfői összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége már megközelítette a 990 ezret.

Ukrajna jelentős bravúrt hajtott végre múlt vasárnap az oroszokkal szemben, amikor Oroszország saját területéről kiindulva mért csapást az orosz légierő stratégiai bombázóira. A BBC szerint azonban a hadművelet fizikai jelentőségén túl legalább annyira fontos az az üzenet, amit ez az akció közvetít: Ukrajna még mindig harcban áll, és még nem veszítette el ezt a háborút.

Nehéz eltúlozni azt a merészséget – vagy éppen leleményességet -, amellyel Ukrajna az egész országra kiterjedő támadást intézett az orosz légierő ellen – írja a BBC.

Ahogy arról a hirado.hu is beszámolt, Ukrajna vasárnap nagy hatótávolságú bombázókra mért csapást Oroszország-szerte. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) által szervezett kiterjedt dróntámadásban – amely a háború eddigi legnagyobb kárt okozó dróntámadása – négy oroszországi légi támaszpont érintett. A másfél évig tervezett műveletben ukrán források szerint 41 orosz nehézbombázó semmisült meg. A legtávolabbi támaszpont, amire csapást mértek a Belaja légi bázis volt, közel 4800 kilométerre az orosz-ukrán határtól.

A BBC megjegyezte, hogy ugyan nem lehet ellenőrizni az ukrán állításokat, miszerint a támadások 7 milliárd dollár  (Az NBC News szerint 2 milliárd – a szerk.) kárt okoztak Oroszországnak, de az egyértelmű, hogy a „Pókháló-hadművelet” látványos propagandagyőzelem volt. Az ukránok már most más jelentős katonai sikerekhez hasonlítják az akciót, amelyek azóta történtek, hogy Oroszország teljes körű inváziót indított: ilyen volt például a Fekete-tengeri orosz flotta zászlóshajójának, a Moszkvának az elsüllyesztése, valamint a Kercsi hídon történt robbantás 2022-ben, illetve a szevasztopoli kikötő elleni rakétatámadás a következő évben.

Az ukrán nemzetbiztonság szolgálat, az SZBU által szervezett hadművelet azonban az eddigi legkidolgozottabb teljesítmény.

A jelentések szerint a művelet előkészítése 18 hónapot vett igénybe: kis méretű drónok tucatjait csempészték be Oroszországba, amelyeket speciálisan átalakított teherautók rejtett rekeszeiben tároltak, majd legalább négy különböző, egymástól több ezer kilométerre lévő helyszínre szállították, ahonnan távolról indították őket a közeli légibázisok felé.

„A világon még egyetlen hírszerzési művelet sem hajtott végre ilyesmit. (…) Ezek a stratégiai bombázók képesek hosszú hatótávolságú csapásokat mérni ránk. Mindössze 120 van belőlük, és mi 40-re mértünk csapást. Ez egy hihetetlen szám”

– mondta Szerhij Kuzan biztonságpolitikai elemző az ukrán állami televíziónak.

A szakértő szerint „a károk mértéke olyan nagy, hogy az orosz hadiipar jelenlegi állapotában valószínűleg nem lesz képes helyreállítani ezeket a repülőgépeket a közeljövőben”. Hangsúlyozta, hogy az érintett stratégiai rakétahordozó bombázók – a Tu–95, Tu–22 és Tu–160 típusok – már nincsenek gyártásban. Megjavítani őket nehéz, pótolni pedig lehetetlen. A szuperszonikus Tu–160-as elvesztését különösen érzékeny veszteségnek nevezte. „Ma az orosz légierő nem csupán a két legritkább repülőgépét veszítette el, hanem valójában két egyszarvút a csordából” – fogalmazott Kuzin.

A fizikai károkon túl döntő jelentőségű üzenetet is közvetít

A BBC cikke hangsúlyozta, hogy a fizikai károkon túl – amelyek valós mértéke lehet kisebb vagy nagyobb, mint amit az elemzők feltételeznek – a Pókháló-hadművelet egy másik, döntő jelentőségű üzenetet is közvetít, nemcsak Oroszország, hanem Ukrajna nyugati szövetségesei felé is: Ukrajna még nem vesztette el ezt a háborút. Szvjatoszlav Homenko, a BBC ukrán szolgálatának újságírója felidézett egy nemrég történt beszélgetést egy kijevi kormánytisztviselővel. A tisztviselő csalódottságának adott hangot:

„A legnagyobb probléma, hogy az amerikaiak meggyőzték magukat arról, hogy már elvesztettük a háborút. És ha ebből indulnak ki, minden más döntés is ebből következik.”

Illja Ponomarenko ukrán haditudósító, másképp, de hasonlóan fogalmazott, utalva Volodimir Zelenszkij és Donald Trump híres találkozójára, amely botrányba fulladt a Fehér Házban: „Ez történik akkor, amikor egy támadás alatt álló büszke nemzet nem hallgat azokra a hangokra, akik azt mondják: »Ukrajnának már csak hat hónapja van hátra.« »Nincsenek ütőkártyáitok.« »Adjátok meg magatokat a békéért, Oroszország úgysem veszthet.«” Még találóbban fogalmazott a Business Ukraine negyedéves folyóirat egyik bejegyzése az X-en, amelyben (Zelenszkij és Trump fehér házi vitájára visszautalva ) azt írták:: „Kiderült, hogy Ukrajnának mégis vannak ütőkártyái. Ma Zelenszkij kijátszotta a drónok királyát.”

Ukrajna még mindig harcban áll – a BBC szerint ez az üzenet, amelyet az ukrán küldöttek magukkal visznek Isztambulba, ahol újabb tűzszüneti tárgyalásra kerül sor a Kreml képviselőivel.

„Az amerikaiak úgy kezdenek viselkedni, mintha az lenne a dolguk, hogy számunkra a lehető legenyhébb feltételekkel tárgyalják le a kapitulációt” – mondta a kijevi kormánytisztviselő Szvjatoszlav Homenkónak. „Aztán meg megsértődnek, ha nem vagyunk hálásak. De hát persze, hogy nem, hiszen mi nem hisszük, hogy vereséget szenvedtünk” – tette hozzá.

A BBC szerint Oroszország lassú, de megállíthatatlannak tűnő előrenyomulása ellenére a Donbász frontvonalain, Ukrajna azt üzeni Moszkvának – és a Trump-adminisztrációnak –, hogy nem szabad ilyen könnyen leírni Kijev esélyeit.

Volodimir Zelenszkij is megszólalt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Ukrán Biztonsági Szolgálat nagyszabású hadműveletét ragyogó eredménynek nevezte, amely be fog kerülni a történelemkönyvekbe. Az akciót Ukrajna önálló eredményének nevezte, amely több mint másfél évig tartó előkészítést igényelt.

„Teljesen ragyogó eredmény. Ukrajna önálló eredménye. Egy év, hat hónap és kilenc nap telt el a tervezés megkezdésétől a hatékony végrehajtásig. Ez volt a leghosszabb hatótávolságú műveletünk. Az embereinket, akik az akciót előkészítették, időben kivontuk az orosz területről”

– mondta az ukrán elnök, miután meghallgatta az SZBU vezetője, Vaszil Maljuk jelentését.

Zelenszkij elmondta azt is, hogy köszönetet mondott Vaszil Maljuknak Ukrajna ezen sikeréért, és utasította az SZBU-t, hogy ossza meg a nyilvánossággal azokat a részleteket és eredményeket, amelyeket közzé lehet tenni. „Természetesen nem mondhatunk el most mindent, de ezek olyan ukrán műveletek, amelyek biztosan bekerülnek a történelemkönyvekbe” – tette hozzá az elnök.

Esti beszédében az ukrán elnök arról is beszélt, hogy az SZBU műveletében összesen 117 drónt használtak fel, az akció „irodája” pedig az Orosz Föderáció területén, közvetlenül az FSZB egyik regionális igazgatósága mellett helyezkedett el.

„A legérdekesebb – és ezt már most nyilvánosan el lehet mondani –, hogy műveletünk »irodája« Oroszország területén közvetlenül az FSZB egyik megyei igazgatósága mellett volt elhelyezve. Összesen 117 drónt vetettünk be a művelet során, és ennek megfelelő számú drónkezelő dolgozott. A célbázisokon található stratégiai bombázók 34 százalékát sikerült megsemmisíteni. Embereink Oroszország különböző régióiban tevékenykedtek – három időzónán átívelően. A művelet előestéjén azokat az embereinket, akik segítettek nekünk, sikerült kimenekíteni Oroszország területéről, most biztonságban vannak” – mondta Zelenszkij.

„Valóban jó érzés, amikor azok a dolgok, amelyeket már másfél évvel ezelőtt hagytam jóvá, működnek – és több mint 40 darab stratégiai repülőgépet vesznek el az oroszoktól. Folytatjuk ezt a munkát” – zárta gondolatait az ukrán elnök.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.