
Trumppal találkozott és öltönyt(!) vett fel Zelenszkij
Fekete inggel...
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a NATO csúcstalálkozóján kétoldalú találkozót tartott Donald Trump amerikai elnökkel.
Azt már lehetett tudni korábban, hogy a csúcstalálkozón találkozik a két vezető.
Szerdán meg is történt az egyeztetés. Az ukrán elnököt azonban – tőle szokatlan módon – már a Trumppal való találkozó előtt is öltönyben lehetett látni.
Emlékezetes, hogy az ukrán elnök a február végén történt botrányos fehér házi találkozón is kritikákat kapott amiatt, hogy nem öltönyben ment a találkozóra. Az ukrán elnök akkor azt mondta a kritikára: „Nem fogok öltönyt hordani, amíg véget nem ér a háború.”
Donald Trump nagyon elégedett volt vele
Az amerikai elnök a találkozó után, egy sajtótájékoztatón azt mondta: Volodimir Zelenszkij „nem is lehetett volna kedvesebb” vele a NATO hágai csúcstalálkozójának margóján tartott szerdai négyszemközti találkozójukon – írta a The Hill című híroldal.
Trump szerint nem tárgyaltak az orosz–ukrán háborúban kialakítandó tűzszünet részleteiről, de hangsúlyozták közös óhajukat a háború gyors lezárására.
„Nem, nem, én csak – tudni akartam, hogy van. Igazából nagyon kedves volt. Volt egy kicsit nehezebb időszakunk. Nem is lehetett volna kedvesebb. Szerintem ő is szeretné, ha vége lenne ennek az egésznek, tényleg”
– válaszolta Trump egy riporternek.
Az amerikai elnök emellett azt ígérte, hogy
fel fogja hívni Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy megpróbálja elősegíteni a háború befejezését
Mint nemrég kiderült, a legutóbbi telefonbeszélgetésükön Trump azt mondta: Putyin felajánlotta neki, hogy segít az izraeli–iráni háború befejezésében, mire ő azzal válaszolt, hogy jobban értékelné, ha az ukrajnai tűzszünetben segítene inkább.
Volodimir Zelenszkij szerdán szintén elismerően nyilatkozott a Trump elnökkel folytatott, elmondása szerint „hosszú és tartalmas találkozóról”. „Minden igazán fontos kérdést érintettünk. Köszönöm Elnök Úrnak, köszönöm az Egyesült Államoknak. Megvitattuk, hogyan lehet tűzszünetet és valódi békét elérni. Beszéltünk arról, hogyan védjük meg a népeinket. Nagyra értékeljük a figyelmet és a készséget, hogy segítünk közelebb hozni a békét” – fogalmazott az X-en közzétett posztjában.
Oroszország eddig elutasította a 30 napos tűzszünetre vonatkozó amerikai javaslatokat, és Trump az utóbbi időben egyre nagyobb frusztrációjának adott hangot Putyinnal szemben, miközben Ukrajnát is hibáztatta, amiért nem kötött egyezséget a harcok befejezéséről – emlékeztetett a The Hill, hozzátéve: Trump korábban megfogadta, hogy hivatalba lépése után 24 órán belül véget vet a konfliktusnak, de mindeddig kevés előrelépést sikerült elérnie.
Oroszország olyan mennyiségben foglalt el területeket 2025 májusában, amire a háború első éve, 2022 óta nem volt példa – írja a Die Welt. A német lap szerint Ukrajnának mindenféle szempontból rosszul áll a helyzete jelenleg. Cikkükben vázoltak három lehetséges forgatókönyvet is azzal kapcsolatban, hogy jelen állás szerint mik a konfliktus lehetséges végkimenetelei.
Miközben a világ szeme a Közel-Keletre szegeződik, Moszkva eszkalálja agresszív háborúját Ukrajnában. Kijev két fronton is nyomás alatt áll. A háború kimenetelét tekintve most három forgatókönyv lehetséges – de az egyik jóval valószínűbb, mint a másik kettő – kezdi cikkét a Die Welt, amely emlékeztetett arra is, hogy a hét elején súlyos orosz légicsapások érték Ukrajnát, többek közt Kijevet is kedden (az utóbbi csapásnak legalább 22 halottja és 130 sebesültje volt a későbbi adatok szerint).
Emlékeztetettek arra is, hogy mindeközben a politikai fronton sem alakult kedvezően a helyzet Ukrajna számára: Volodimir Zelenszkij a G7-ek csúcstalálkozóján Donald Trumppal akart tárgyalni a háborúról és a Moszkva elleni szankciókról, de az amerikai elnök idő előtt távozott az eseményről, így nem került sor a találkozóra. Arról nem is beszélve, hogy az amerikai elnök eközben arról beszélt, hogy Vlagyimir Putyin közvetíthetne Irán és Izrael konfliktusában, és azt is közölte, hogy Oroszországot vissza kellene venni a G8-ak közé.
A német lap szerint mindeközben nem csak politikai szinten, a frontvonalakon is rosszul alakul Ukrajna számára a helyzet. Ezzel kapcsolatban említették meg, hogy a The Wall Street Journal (WSJ) egyik cikke szerint
Oroszország 2025 májusában nagyobb területet foglalt el a háborúban, mint 2022 óta bármely hónapban.
A német lap szerint az előrenyomulásból az látszik, hogy Moszkva az eddig már elfoglalt vagy követelt öt ukrajnai területen (Krím, Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon) kívül három további régiót próbál meghódítani: Szumit, Harkivot és Dnyipropetrovszkot (jelzésértékű lehet, hogy ezek közül az elsőnek az elfoglalását már Vlagyimir Putyin sem zárta ki).
Az orosz nyári offenzíva június elején kapcsolt teljes fokozatba, azóta az ukrán fegyveres erők folyamatos rakétatűz és dróntámadás alatt állnak. Ráadásul Moszkvának egyre sikeresebben sikerül elvágnia az ukrán katonákat az utánpótlási vonalaktól, és több helyen – például a donbászi Toreckben – bekeríteni is őket. A nyugati fegyverszállítások pedig jelentősen csökkentek a tavalyi évhez képest, miközben az orosz hadiipar rohamtempóban bővült (a NATO főtitkára, Mark Rutte konkrétan azt mondta erről a közelmúltban: Oroszország három hónap alatt annyi fegyvert gyárt, mint a NATO egy év alatt).
Eközben sok ukrán dandár annyira leépült, hogy alig tudnak harcolni, nincsenek fegyvereik és katonáik. Az amerikaiak pedig a közel-keleti válságövezetbe irányítják a Kijevnek már beígért fegyvereket is, legutóbb a nagy hatékonyságú Vampire légvédelmi rendszerekkel tettek így – sorolta a Die Welt azokat a tényezőket, amelyek miatt Ukrajna nehéz helyzetben van most.
Három forgatókönyv lehetséges
Ugyanakkor Markus Reisner ezredes, az osztrák védelmi minisztérium katonai elemzője a német lapnak nyilatkozva rámutatott arra, hogy az oroszok jelenlegi területszerzései nem feltétlenül döntő fontosságúak a háború lefolyása szempontjából. Reisner szerint orosz szempontból a háborút a rendelkezésre álló erőforrások mennyisége fogja eldönteni, és e téren a kulcskérdés nem az, hogy az oroszok meddig tudnak kitartani, hanem az, hogy Ukrajna meddig tudja folytatni. Az elemző szerint Oroszország célja most láthatóan nem a gyors győzelem, hanem az, hogy lassan felőrölje Ukrajnát.
A német lap ezzel összefüggésben három forgatókönyvet is felsorolt azzal kapcsolatban, hogy miként alakulhat a konfliktus kimenetele a jövőben:
- A Nyugat komolyan veszi Ukrajna támogatását: tömegesen küldenek fegyvereket az ukrán hadseregnek, miközben tovább szigorítják az Oroszország elleni gazdasági szankciókat is. Ezzel mind gazdasági és katonai értelemben is fokozhatnák a nyomást az oroszokon, akiknek végül valószínűleg előfeltételek nélkül be kellene szüntetnie a harcot az aktuális front, a kontaktvonal mentén, és az orosz félnek tárgyalásokat kellene folytatnia egy békés rendezésről. Ukrajna továbbra is szuverén országként létezhetne, és csak a Krím félsziget és a kelet-ukrajnai területek maradhatnának de facto orosz ellenőrzés alatt. Ugyanakkor a Die Welt is megjegyezte: ez a forgatókönyv jelen pillanatban szinte teljesen irreálisnak tűnik, mert a nyugati országok a jelek szerint nem hajlandóak olyan mértékben fegyverekkel ellátni Ukrajnát, ami ehhez kellene, és arra sem, hogy a szankciókból eredő gazdasági hátrányokat bevállalják.
- Putyin egyértelmű győzelme: ez akkor következhet be, ha az amerikaiak kivonulnak a konfliktusból minden értelemben, és Ukrajna támogatását – maximum a hírszerzési segítségnyújtás kivételével – Európára és néhány más harmadik országra hagyják. Trumpnak a saját szempontjából erre jó okai vannak, mert így az Indo-csendes-óceáni térségre és Kínára tudnának összpontosítani, miközben Oroszországgal is üzleteket köthetnének, és mindez esetleg gyengíthetné Moszkva és Peking szövetségét is. Ukrajna szempontjából azonban ez a forgatókönyv tragikus lenne, mivel amerikai támogatás nélkül az eddig meghódított, 20 százaléknyi ukrán területnél is nagyobb részét veszítenék el az országuknak hosszú távon – beleértve ebbe akár a tengerparti területek teljes elvesztését is. A Die Welt szerint ebben az esetben a Dnyipró folyó mentén jöhetne létre egy demilitarizált övezet, és akár az ország fele is elveszhetne, miközben Zelenszkij bukása is garantálttá válna, és az ország szuverenitása erősen korlátozódna. Értékelésük szerint ez a forgatókönyv jóval reálisabb, nagyjából 35 százalék a valószínűsége.
- Ukrajna megcsonkítva, de többé-kevésbé működőképes állam marad: ebben a forgatókönyvben a harcok még sokáig folytatódnak, Ukrajna pedig a Nyugat továbbra is mérsékelt támogatása miatt egyre inkább defenzívába szorul: az oroszok lassan, de folyamatosan egyre nagyobb területeket foglalnának el, és a második legnagyobb város, Harkiv valószínűleg még az év vége előtt orosz kézre kerülne a Die Welt szerint. Szerintük ez lehet az a fordulópont, amikor a Nyugat a harcok abbahagyására és a tárgyalások gyors lefolytatására sürgetné Kijevet. Ukrajna tárgyalási pozíciója azonban mindenképpen gyenge lenne. Ebben a forgatókönyvben Ukrajnának széles körű engedményeket kellene tennie, és a konfliktust a kontaktvonal mentén határozatlan időre befagyasztanák, békeszerződés pedig nem születne. „Mai szemmel nézve az Észak- és Dél-Korea közötti befagyasztott konfliktushoz hasonló kimenetel elég valószínű” – mondta Markus Reisner a lapnak, amely szerint egy ehhez hasonló forgatókönyvnek nagyjából 65 százalék a valószínűsége. „Amerika és Európa számára hosszú távon ez lenne a legköltséghatékonyabb, és a közhiedelemmel ellentétben egyúttal relatív biztonságot is garantálna számukra. Oroszország így ütközőzónát kapna a Nyugat felé, ténylegesen ellenőrzése alatt tarthatná Ukrajnát, és nem kellene többé tartania a NATO terjeszkedésétől. Ezzel egyidejűleg Moszkva lassan visszatérne a nemzetközi színpadra, és inkább arra összpontosítana, hogy kiterjessze befolyását Afrikában és Ázsia egyes részein, valamint új szövetségeket kössön a globális délen” – tette még hozzá a lap.







