RETRO RÁDIÓ

Trump a jövő héten találkozik Irán vezetőivel

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 06. 26. 07:21
Frissítve2025. 06. 26. 07:22

Lesz-e tartós béke?

Az amerikai elnök a hágai NATO-csúcson kijelentette, hogy várhatóan jövő héten fog találkozni a teheráni vezetéssel. Hogy miről egyezhetnek meg végül a felek, az egyelőre nem világos.

Donald Trump hangsúlyozta: nem érdekelt abban, hogy folytassa az atomalkuról szóló tárgyalásokat, azonban mégis lesz a jövő héten egy találkozója az irániakkal – számolt be a Sky News.

Az amerikai elnök azt mondta:

„Ahogy én látom, ők harcoltak, de a háborúnak most vége. Kaphatnék tőlük egy nyilatkozatot, hogy nem fognak többé "atomozni". Valószínűleg ezt fogjuk kérni, de nem fogják megtenni, ezt úgysem fogják megtenni”.

Mindeközben Marco Rubio amerikai külügyminiszter arról beszélt, hogy közel sem tekinthető biztosnak az Iránnal való megállapodás. Marco Rubio kifejtette, hogy nem bíznak a pozitív kimenetelű párbeszédben.

Rubio azt is hangsúlyozta, hogy megítélése szerint

az alkura Iránnak van nagyobb szüksége.

Rubio úgy fogalmazott, hogy „nem érdekel, hogy van-e megállapodás. Egyedül azt kérnénk, amit korábban is: nem akarunk atomot, de azt már meg is semmisítettük”.

Az amerikai hírszerzés szerint csak hónapokkal sikerült hátráltatni az iráni atomprogramot, mivel nem sikerült megsemmisíteni a kritikus iráni létesítményeket a vasárnapi légicsapásokban – írja a CNN. A Pentagon katonai hírszerzésért felelős részlege (Defense Intelligence Agency – DIA) a támadások utáni első felvételek elemzése során jutott erre a következtetésre.

Donald Trump amerikai elnök még a hágai NATO-csúcson beszélt arról, hogy sikeres volt a támadás, amikor arról kérdezték, hogy életbe léphet az izraeli-iráni tűzszünet, amelyet Trump közösségi oldalán jelentett be a hétfői iráni megtorló rakétatámadás után.

„Iránnak most nem lesz ereje uránt dúsítani, egyelőre lábadoznak”

– mondta Donald Trump.  Az elnök által elmondottakat erősítette Pete Hegseth védelmi miniszter is, aki arról beszélt, hogy Irán nukleáris ambíciói „megsemmisültek”.

Ennek mond most ellen egy, a CNN által ismertetett amerikai hírszerzési jelentés  (bár ezzel  kapcsolatban megjegyzik: a hatások felmérése még jelenleg is tart, tehát a most közzétett hírszerzői jelentés nem a támadás utóhatásainak végleges értékelését jelenti). Mint írták,

a jelentést ismerők szerint Irán dúsított uránkészlete nem semmisült meg – még a támadás kezdete előtt elszállíthatták –, ahogy a centrifugák is javarészt „épségben” megmaradtak.

Tehát a (DIA) értékelése az, hogy az Egyesült Államok talán néhány hónappal visszavetette őket, de nem semmisítette meg Irán atomprogramját. – mondta a CNN-nek az amerikai hírszerzés meg nem nevezett forrása.

A szóban forgó jelentésre már reagált a Fehér Ház, Karoline Leavitt elnöki szóvivő szerint a jelentést – amelyet „teljesen tévesnek”, egyúttal „szigorúan titkosnak” nevezett – és azt mondta, hogy a hírszerzés alacsonyabb rangú tisztviselői szivárogtathatták ki a médiának. Hasonló álláspontot fogalmazott meg Pete Hegseth is Hágában, aki hozzátette: a jelentés egy előzetes értékelés volt csupán, alacsony megbízhatósággal.

Mindazok alapján, amit láttunk – és mindent láttam – bombázási kampányunk megsemmisítette Irán nukleáris fegyverek létrehozásának képességét. Hatalmas bombáink pontosan a megfelelő helyet találták el minden célpontnál, és tökéletesen működtek. A bombák becsapódásának hatása egy törmelékhegy alá van temetve Iránban; tehát bárki, aki azt mondja, hogy a bombák nem voltak pusztítóak, csak megpróbálja aláásni az elnököt és a sikeres küldetést” – mondta Hegseth a CNN-nek.

Az amerikai sajtóban korábban megjelent információkkal ellentétben a vasárnapi légicsapások mégis súlyosan érinthették az iráni atomprogramot – írja a The Times of Israel a teheráni külügyminisztériumra hivatkozva.

A hirado.hu felületén is beszámoltunk arról az amerikai sajtó számára kiszivárogtatott előzetes jelentésről, amely szerint nem sikerült számottevő károkat okozni az iráni atomprogram számára. Az elemzésre reagált a Fehér Ház, amely tagadta az elemzésben megfogalmazottakat.

Most viszont az amerikai elnök által elmondottakat erősítette meg most Eszmail Bagai, az iráni külügyminisztérium szóvivője aki közölte:  az ország nukleáris létesítményei „súlyosan megsérültek” a hétvégi amerikai csapásokban.

Az al-Dzsazíra hírügynökségnek nyilatkozva Bagai nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni, de elismerte, hogy az amerikai B-2-es bombázók vasárnapi bunkerromboló bombákkal mért csapásai jelentősek voltak.

„Nukleáris létesítményeink súlyosan megsérültek, az biztos”

– mondta.

Nagy a bizonytalanság Irán atomprogramjával kapcsolatban

Az iráni atomprogramot ért súlyos károkról szóló nyilatkozatokat megerősítik egyes hivatalos izraeli közlemények is. Gideon Szaár izraeli külügyminiszter szintén arról beszélt a kiszivárgott jelentéssel kapcsolatban, hogy ugyan túl korai felmérni a károkat, de azt kijelentette, hogy a programot hónapok helyett évekkel hátráltatták a vasárnapi támadások. Közben a Fehér Ház szerdán közzétette az izraeli atomenergiai bizottság közleményét, amely megállapította, hogy a fordói földalatti nukleáris létesítmény „működésképtelenné” vált a csapások következtében (az izraeli miniszterelnöki hivatal néhány perccel később megosztotta ugyanezt a nyilatkozatot az izraeli újságírókkal is).

Ugyanakkor más izraeli források, valamint az Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a CNN-hez hasonló állításokat fogalmazott meg.

Rafael Grossi az ügynökség vezetője szerint van esély arra, hogy Irán magasan dúsított uránjának nagy részét Teherán elszállította nem sokkal az első csapások után, és így túlélte a támadásokat.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.