
Továbbra is börtönben az ukrán kémkedéssel gyanúsított férfi
Kapcsolatok a Tisza-párttal?
Börtönben marad a kémkedéssel gyanúsított Holló István, aki korábban többször találkozott a Tisza Párt honvédelmi szakértőjével, Ruszin-Szendi Romulusszal, aki ezt nem is tagadta – írta a Magyar Nemzet.
Írják még, az ukrán férfi a harminc napos határidőig biztosan letartóztatásban marad, azonban a határidő később meghosszabbítható. A nemzetbiztonsági bizottság május 20-ai zárt ülését követően Kocsis Máté a Fidesz parlamenti frakcióvezetője ismertette, Holló István magyar nevet viselő ukrán állampolgár, de sosem rendelkezett magyar állampolgársággal és hosszú időn keresztül végzett hírszerző munkát Magyarországon.
A férfi kapcsolatban állt korábbi honvédségi vezetőkkel, és az ukrán fegyver- és lőszerigényekkel összefüggésben vizsgálta a hazai hadiipart.
Holló István együtt került a figyelem középpontjába Ceber Rolanddal, azzal a Magyar Péterrel összeköthető egykori kettős állampolgárral, aki 2017-ben mondott le magyar állampolgárságáról, valószínűleg ukrán politikai törekvései miatt. Ceber Roland (hivatalos nevén Tseber Roland Ivanovics) a kárpátaljai katonai közigazgatás egyik magas rangú tisztje, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, valamint a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által alapított Nép Szolgája párt tagja.
Ceber Roland aktívan népszerűsítette Magyar Péter és támogatóinak aláírásgyűjtését Ukrajna EU-csatlakozása mellett, azt állítva, hogy a magyar lakosság többsége támogatja ezt a célt. Nem Magyar Péter az első magyarországi ellenzéki politikus, akinek társaságában Ceber Roland már feltűnt, korábban együtt vacsorázott Márki-Zay Péterrel, közös fotón szerepelt Mesterházy Attilával, valamint Bedő Dáviddal a Momentum frakcióvezetőjével és Karácsony Gergely főpolgármesterrel is. A Magyar Nemzet szerint
Ceber Roland kapcsolatot tartott fenn Ruszin-Szendi Romulusszal, a honvédség egykori vezérkari főnökével és a Tisza Párt honvédelmi szakpolitikusával is.
Korábban már felmerült a gyanú, hogy Ruszin-Szendi Romulusz nem Magyarország érdekeit képviselhette az ukrajnai háborúval kapcsolatban a NATO és az EU vezérkarfőnöki ülésein. A Honvédelmi Minisztérium ezzel kapcsolatban korábban már közzétette a Ruszin-Szendi Romuluszról szóló jelentés összefoglalóját, amiből többek között az derül ki, hogy a Tisza Párt jelenlegi honvédelmi szakpolitikusa „a magyar kormányzati állásponttal nem összeegyeztethető, részrehajlóan Ukrajna-barát álláspontot képviselt a NATO vezérkarfőnöki ülésein.
„Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottság beletekintett azokba az anyagokba, amelyeket az Európai Katonai Bizottság, illetve a NATO vezérkari főnökeinek értekezletéről szóló tájékoztató adatok tartalmaznak”– jelentette ki Kósa Lajos, a bizottság elnöke a csütörtöki zárt ülést követő sajtótájékoztatón, aki hozzátette:
„Ez alapján megállapították, hogy a honvédelmi miniszter jelentése a legutóbbi bizottsági ülésen messzemenőkig alátámasztott adatokkal, tényekkel.”
Az ülésnek két napirendi pontja volt, Ruszin-Szendi Romulusz korábbi viselkedéséről elhangzott tájékoztató és a a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat 2024-es beszámolója. Tekintve, hogy titkos információkról van szó, Kósa Lajos is csak a legfontosabb fejleményeket emelte ki.
Kósa Lajos kifejtette: a korábbi vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz nem teljesítette a honvédelmi miniszter utasítását, nem képviselte a magyar hivatalos álláspontot, ami közismert az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban: béke, azonnali tűzszünet és béketárgyalások, valamint a konfliktus mielőbbi lezárása.
„Mindezzel kapcsolatban vizsgálat folyik, a bizottság semmilyen jogi megállapítást nem tett, csak azt állapította meg, hogy a tények, amelyeket megismertek, alátámasztják azt az állítást, hogy Ruszin-Szendi Romulusz nem hajtotta végre az utasításait, de az erről szóló jelentést meghamisította”
– mondta Kósa Lajos.
A sajtótájékoztatón jelen volt Barthel-Rúzsa Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium katonai nemzetbiztonság irányításáért felelős államtitkára is, aki arról beszélt: Ruszin-Szendi álláspontja nem összeegyeztethető a kormány békepárti álláspontjával.
A dokumentumokból, amelyeket a bizottság elé tártak és a bizottság által megkapott hanganyagokból egyértelműen kiderül, hogy a volt vezérkari főnök Ukrajnát dicsőítő mondatai valóban elhangoztak
– jelentette ki. „Egyértelművé vált, hogy szélsőségesen ukránpárti és háborúpárti, ezt most már a Magyar Péter vezette Tisza Párt színeiben képviseli” – tette hozzá az államtitkár, aki az MTI szerint azt is megjegyezte még: „Ruszin-Szendi Romulusz tudatosan és előre megfontoltan kockára tette a magyar emberek biztonságát, ezzel cserben hagyta a magyar embereket, bajtársait és Magyarországot.”
Sokan emlékezhetnek még Magyar Péter ukrán túrájára tavaly júliusban, amikor egy bizonyos Ceber Rolanddal szelfizte végig az utat. Ő szervezte meg az utat, Magyar Péter minden lépését végigkísérve és dokumentálva. Azt már csak kevesen tudják, hogy az ukrán-magyar állampolgár Ceber, a kárpátaljai Katonai Közigazgatás magasrangú tisztje, aki ráadásul Zelenszkij pártjának képviselője a Kárpátaljai Megyei Tanácsban! A Ripost információi szerint egyértelmű, hogy Magyar Péter utazását az ukrán titkosszolgálat szervezte meg.
Ceber, hivatalosan nevén Tseber Roland Ivanovics már Magyar Péter felbukkanása után néhány héttel, még tavaly nyáron felvette vele a személyes kapcsolatot, szorosan követte, rendszeresen részt vett az országjáró autós turnékon. Minden azt bizonyítja, hogy a legszorosabb együttműködést alakították ki!
Erről ő maga közölt lelkes posztokat és közös fotókat. A posztokban Peter Madyarnak nevezte a „jóbarátot” és nem győzte hangsúlyozni, hogy a politikus mennyire elkötelezett Ukrajna politikája és uniós tagsága mellett.

Tsber Ivanovics egyértelműen az ukrán titkosszolgálatok érdekeit kiszolgálva, a hálózatok szokásos profi módszereivel kommunikál a Facebookon, ukrán nyelven is sorozatos propagandát fejt ki a Zelenszkij-féle politika érdekében. Folyamatos, „üzemszerű” posztolással támogatja a Tisza Párt vezérét is, miközben posztjait, hatalmas összegekkel "megtolva" a lehető legszélesebb körben terjeszti Ukrajnában. Ezekben rendszeresen közeli barátjának nevezi Magyar Pétert, aki együttműködik vele az ukrán érdekek érvényesítésében.

Tceber Roland Ivanovics Facebook oldala egy az egyben az ukrán titkosszolgálatok üzeneteit közvetíti.
„Akkor ki az ellenség? És ki a testvér? Számunkra ez világos. Mi tudjuk, ki lő, és ki bújik meg a béke szó mögé”
– írta egy nemrég közzétett bejegyzésében, miközben az elmúlt hetekben is hevesen népszerűsítette Magyar Pétert, mint aki együttműködik vele az ukrán érdekek érvényesítésében. A posztokban tényként osztotta meg az ukrán hírszerzés abszurd állításait arról, hogy hazánk kémeket küldött a határon túlra Kárpátalja annektálásának előkészítésére. Az egyik bejegyzésében kifejtette, hogy az elmúlt napok eseményei nyílt támadást jelentenek Ukrajna ellen, majd Magyar Péternek a Fidesz öszödi beszédeként beharangozott hangfelvételére is hivatkozott, hogy még inkább támogassa az ukrán szolgálatok propagandáját.
„Nem vagyunk naívak. Látjuk, ki nyújt segítő kezet, és ki döf kést a hátunkba”
– írta Tceber Roland Ivanovics, akinek bejegyzései szó szerint követik Magyar Péter Ukrajnát propagáló kijelentéseit. Tceber Rolandnak a Tisza Párthoz fűződő szoros kapcsolatát az is bizonyítja, hogy a férfi ujjongva osztotta meg a Magyar Péterék Ukrajna uniós csatlakozására vonatkozó aláírásgyűjtésének eredményét, azt állítva, hogy a magyarok többsége támogatja az ukránok uniós tagságát.
Közben egy posztban még azzal is eldicsekedett, hogy „szabadon jár-kel” a térség országaiban mert négy(!) útlevéllel,- ukrán, román, cseh és magyar - rendelkezik!

De még mielőtt Magyar Péter tagadni próbálna, itt egy közös kép az ukrán titkosszolgálat vezetőjével Kirilo Olekszijovics Budanovval. Ő az ukrán katonai hírszerző szolgálat, a Felderítő Főcsoportfőnökség (HUR) vezetője. Ezt is maga Tceber Roland Ivanovics posztolta. Egyenruhában látható rajta.

Korábban is a baloldali ellenzéket támogatta Tceber Roland Ivanovics, aki Márki-Zay Péterrel is együtt vacsorázott, az akkor még a szocialisták színeiben politizáló Mesterházy Attilát pedig Ukrajna igazi barátjának nevezte. Tceber Roland Bedő Dáviddal, a Momentum frakcióvezetőjével is egyeztetett, Karácsony Gergellyel pedig többször is találkozott. A Facebookon megosztott képeik alapján kifejezetten jó viszonyban vannak a főpolgármesterrel, akit egy 2024 június 10-én közzétett posztjában szintén Ukrajna nagy barátjának nevezett.
Hirdetés

De Tceber Roland Ivanovics gyakran eldicsekszik sorozatos brüsszeli útjaival is…

A Ripost információi szerint Tceber Roland Ivanovicsot már tavaly ősszel kiutasították hazánkból, és ma már vélhetően beutazási és tartózkodási tilalom alatt áll. Ugyanezt a szankciót alkalmazták a magyar hatóságok annak a kémtevékenységet folytató ukrán férfinak az esetében is, akit május 9-én látványos akció keretében fogtak el a Terrorelhárítási Központ emberei Budapest belvárosában. Mindez alapján joggal feltételezhető, hogy Ceber Roland is hasonló nemzetbiztonsági okból, az ukrán titkosszolgálat ügynökeként került kiutasításra.






