
Ruszin-Szendi próbál elbújni a felelősség elől
" Nincs itt semmi látnivaló!"
„Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottság beletekintett azokba az anyagokba, amelyeket az Európai Katonai Bizottság, illetve a NATO vezérkari főnökeinek értekezletéről szóló tájékoztató adatok tartalmaznak”– jelentette ki Kósa Lajos, a bizottság elnöke a csütörtöki zárt ülést követő sajtótájékoztatón, aki hozzátette:
„Ez alapján megállapították, hogy a honvédelmi miniszter jelentése a legutóbbi bizottsági ülésen messzemenőkig alátámasztott adatokkal, tényekkel.”
Az ülésnek két napirendi pontja volt, Ruszin-Szendi Romulusz korábbi viselkedéséről elhangzott tájékoztató és a a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat 2024-es beszámolója. Tekintve, hogy titkos információkról van szó, Kósa Lajos is csak a legfontosabb fejleményeket emelte ki.
Kósa Lajos kifejtette: a korábbi vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz nem teljesítette a honvédelmi miniszter utasítását, nem képviselte a magyar hivatalos álláspontot, ami közismert az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban: béke, azonnali tűzszünet és béketárgyalások, valamint a konfliktus mielőbbi lezárása.
„Mindezzel kapcsolatban vizsgálat folyik, a bizottság semmilyen jogi megállapítást nem tett, csak azt állapította meg, hogy a tények, amelyeket megismertek, alátámasztják azt az állítást, hogy Ruszin-Szendi Romulusz nem hajtotta végre az utasításait, de az erről szóló jelentést meghamisította”
– mondta Kósa Lajos.
A sajtótájékoztatón jelen volt Barthel-Rúzsa Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium katonai nemzetbiztonság irányításáért felelős államtitkára is, aki arról beszélt: Ruszin-Szendi álláspontja nem összeegyeztethető a kormány békepárti álláspontjával.
A dokumentumokból, amelyeket a bizottság elé tártak és a bizottság által megkapott hanganyagokból egyértelműen kiderül, hogy a volt vezérkari főnök Ukrajnát dicsőítő mondatai valóban elhangoztak
– jelentette ki. „Egyértelművé vált, hogy szélsőségesen ukránpárti és háborúpárti, ezt most már a Magyar Péter vezette Tisza Párt színeiben képviseli” – tette hozzá az államtitkár, aki az MTI szerint azt is megjegyezte még: „Ruszin-Szendi Romulusz tudatosan és előre megfontoltan kockára tette a magyar emberek biztonságát, ezzel cserben hagyta a magyar embereket, bajtársait és Magyarországot.”
Ruszin-Szendi Romulusz botrányáról
Ruszin-Szendi Romulusz megpróbált előremenekülni a mai honvédelmi és rendészeti bizottság ülése előtt, ahol újabb részletek derültek ki – írta közösségi oldalán Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője öt pontban foglalta össze az ügy lényegét.

Délelőtt az ukrán kémbotrányba keveredett Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz láthatóan megviselten és idegesen tartott sajtótájékoztatót, megpróbálkoztak előremenekülni a honvédelmi és rendészeti bizottság ülése előtt, ahol újabb részletek derültek ki – mutatott rá közösségi oldalán Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője öt pontban foglalta össze a lényeget:
- A Honvédelmi Minisztérium kész bemutatni Ruszin-Szendi Romulusz „ukrajnázós hangfelvételeit”, amelyen az hallható, ahogy a kirúgott vezérkari főnök, Magyar Péter legújabb embere „Szlava Ukrajni!” felkiáltással köszönt a NATO-s ülésen.
- A vizsgálatok alapján Ruszin-Szendi vezérkari főnökként a NATO-üléseken Ukrajna-barát álláspontot képviselt, és nem tükrözte a magyar kormány békepárti álláspontját. A jelentéseiben pedig elhallgatta a fegyverszállítások eszkalációs kockázatát és a tűzszünet szükségességét.
- A honvédelmi és rendészeti bizottság ma megállapította, hogy a fenti állítások megalapozottak, az erről szóló hivatalos jelentéseket pedig Ruszin-Szendi meghamisította, emiatt vizsgálat is folyik.
- Ruszin-Szendi Romulusz tehát elárulta bajtársait, kockára tette az emberek biztonságát, és szándékosan meghamisított dokumentumokat. A volt vezérkari főnöknek alkalmatlansága mellett e miatt az ügy miatt kellett távoznia.
- Korábban azért nem volt eljárás, mert a meghamisított dokumentumok alapján a vezérkari főnök a mandátuma szerint járt el, a vizsgálat pedig akkor indult el, amikor Ruszin-Szendi Romulusz a sajtónak olyan nyilatkozatott tett, amely kétségbe vonta a dokumentum valósságát.
Egy kis önellentmondás
Egy meglehetősen fontos kérdésben hazudott a Tisza Párt katonai szakértője. Ruszin-Szendi Romulusz egy mai sajtótájékoztatón ugyanis arról beszélt, hogy
amikor vezérkari főnök volt, 2022-ben utasításra ment Ukrajnába, hogy találkozzon az ottani katonai vezetővel, Valerij Zaluzsnijjal. Vagyis a kormány kérte fel, hogy utazzon az akkor már háborúban álló országba.
Csakhogy Ruszin-Szendi korábban egészen másként adta elő a történetet: tavaly októberben arról beszélt, hogy ő lobbizta ki az utazást, méghozzá azért, hogy találkozzon barátjával, az ukrán vezérkari főnökkel. Ruszin-Szendi Romulusz 2024 októberének végén így fogalmazott:
Ugyanúgy meghívtam az ukrán vezérkarfőnököt, nem tudott eljönni erre a V4+ megbeszélésre. Akart jönni, én tudom, beszéltem vele telefonon természetesen előtte, összeállt már az oszlop, végül nem engedte ki az elnöke. És akkor én húztam egy merészet. Mondtam a miniszter úrnak, hogy kérdezze már meg elnök urat, hogy hát ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor fordítva. Akkor szétnéznék azon az ukrán fronton.
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága beletekintett azokba az anyagokba, amelyek az Európai Katonai Bizottság, illetve a NATO vezérkari főnökeinek értekezletéről szóló tájékoztató adatokat tartalmaznak. Ez alapján megállapították, hogy a honvédelmi miniszter által a legutóbbi bizottsági ülésen tett jelentést messzemenőkig alátámasztják az adatok, tények – jelentette ki Kósa Lajos, a bizottság elnöke egy mai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Két napirendi pont szerepelt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén: az egyik a legutóbbi miniszteri tájékoztatáson a Ruszin-Szendi Romulusz korábbi viselkedéséről elhangzott tájékoztató, a másik a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) 2024-es beszámolója. Ezek mind titkos információk, így csak nagyon esszenciális részeket lehetett átadni – közölte a bizottság elnöke.
Kósa Lajos emlékeztetett: a korábbi vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz nem teljesítette a honvédelmi miniszter utasítását, nem képviselte a magyar hivatalos álláspontot, ami közismert az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban: béke, azonnali tűzszünet és béketárgyalások, valamint a konfliktus mielőbbi lezárása.
Ruszin-Szendi Romulusz az erről szóló hivatalos jelentéseket meghamisította. Ez azt jelenti, hogy nem írt bele olyan tényeket, amelyek elhangzottak az üléseken, ugyanakkor más tényeket úgy írt bele, hogy azt ő nem képviselte – magyarázta a bizottság elnöke.
Mindezzel kapcsolatban vizsgálat folyik, a bizottság semmilyen jogi megállapítást nem tett, csak azt állapította meg, hogy a tények, amelyeket megismertek, alátámasztják azt az állítást, hogy Ruszin-Szendi Romulusz nem hajtotta végre az utasításokat, de az erről szóló jelentést meghamisította
– jelentette ki Kósa Lajos. Hozzátette: a KNBSZ 2024-es beszámolóját pedig elfogadták.
– A mai napon az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága átvizsgálta azokat a dokumentumokat, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy Ruszin-Szendi Romulusz vezérkari főnökként a magyar kormány békepárti álláspontjával és az utasításaival ellentétes álláspontot képviselt a NATO vezérkarfőnöki ülésein – ismertette Barthel-Rúzsa Zsolt. A Honvédelmi Minisztérium katonai nemzetbiztonság irányításáért felelős államtitkára kijelentette: ez az álláspont nem összeegyeztethető a kormány békepárti álláspontjával.
A dokumentumokból, amelyeket a bizottság elé tártak, illetve a bizottság által megkapott hanganyagokból egyértelműen kiderül, hogy a volt vezérkari főnök Ukrajnát dicsőítő mondatai valóban elhangoztak
– ismertette Barthel-Rúzsa Zsolt.
Bebizonyosodott tehát, hogy a bukott vezérkari főnök nem a mandátumának megfelelően járt el, nem azt képviselte, amit kellett, és erről hazudott, meghamisította a honvédelmi miniszter és a kormány számára készített jelentését. Tehát Ruszin-Szendi Romulusz tudatosan és előre megfontoltan kockára tette a magyar emberek biztonságát, cserbenhagyta a bajtársait, a magyarokat és Magyarországot – foglalta össze az államtitkár.
Egyértelművé vált, hogy szélsőségesen ukránpárti és háborúpárti, ezt most már a Magyar Péter vezette Tisza Párt színeiben képviseli
– tette hozzá.
Újságírói kérdésre Kósa Lajos leszögezte, hogy a honvédelmi miniszter a legutóbbi bizottsági ülésen tájékoztatta a bizottságot, hogy Ruszin-Szendi Romulusz ügyével kapcsolatban vizsgálat folyik, amelynek a végén tájékoztatni fogja a bizottságot, a bizottságnak pedig csak tájékozódási lehetősége van, de jogi következtetéseket nem vonhat le.
Elvárásokat jogi eljárásokkal kapcsolatban a bizottság eddig sem fogalmazott meg és ezután sem fog, mert az »elvárás« az nem más, mint a bíróság vagy az ügyészség tudatos politikai befolyásolása, vagy ennek a szándéka
– jelentette ki a bizottság elnöke.







