Krausz Gábor
Újabb területekre tart igényt.
Az orosz sajtó nyilvánosságra hozta Moszkva javaslatát a háború lezárására. Oroszország csak akkor hajlandó véget vetni a háborúnak, ha a megszállt területek mellett Kijev olyan területekről is lemond, amelyeket az orosz hadseregnek három és fél év alatt sem sikerült elfoglalni. Az orosz fél emellett azt is elvárja, hogy Ukrajna leépítse a hadseregét, valamint az ország szuverenitását is erősen korlátoznák.
Hétfőn délután tartották Isztambulban a közvetlen orosz–ukrán béketárgyalások második fordulóját, amelyről sok mindent elárul, hogy alig tartott tovább egy óránál. Az eseményen Oroszország átadta Ukrajnának a háború befejezésére vonatkozó javaslatát. Bár Moszkva még az előző, május 16-i egyeztetésen ígéretet tett arra, hogy átadja Kijevnek az orosz feltételeket tartalmazó memorandumot, Oroszország még a nyugati országok kérésére sem volt erre hajlandó egészen hétfő délutánig.
Az ukrán delegáció vezetője, Rusztem Umerov védelmi miniszter úgy gondolja, hogy ez is azt mutatja, hogy Moszkva csak az időhúzásra játszik. „A mi dokumentumainkat előzetesen átadtuk. Ezzel szemben az orosz memorandum csak ma – már a találkozó közben – került elő. Ez olyan körülményt teremtett, amely miatt a találkozó nem hozhatta meg azokat az eredményeket, amelyek szükségesek lennének a háború befejezéséhez. Úgy tűnik, az oroszok ismét csak húzzák az időt, megpróbálva diplomáciai látszatot kelteni az Egyesült Államok felé, valódi lépések nélkül” – fogalmazott Rusztem Umerov.
A dokumentum szövegének egyes részleteit az orosz sajtó közölte,
A szöveg három részből áll: tartalmazza a háború befejezésének a feltételeit, valamint két javaslatot is a tűzszünetre vonatkozóan. Az orosz követelések alapvetően nem tartalmaznak sok újdonságot, a feltételek többségét Moszkva már korábban is megfogalmazta valamilyen formában. Olyan követelményekről van szó, amelynek elfogadása határozott vörös vonalnak számít az ukrán politikai elit és az ukrán lakosság számára is, így gyakorlatilag egyetlen lépéssel sem visznek közelebb a békéhez.
A főbb pontokat az orosz állami média, a RIA Novosztyi hozta nyilvánosságra:
Bár az Egyesült Államok és Európa többször is felszólította Vlagyimir Putyint, hogy fogadja el Ukrajna feltétel nélküli tűzszünetre vonatkozó javaslatát, most bebizonyosodott, hogy Moszkva ebben a kérdésben sem hajlandó kompromisszumra. Az orosz delegáció e tekintetben két opciót kínált fel a megtámadott félnek:
A tűzszüneti feltételekre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is reagált – közölte a Jevropejszka Pravda. Az államfő úgy véli, hogy Oroszország ideiglenes és korlátozott tűzszünetre vonatkozó javaslata az amerikai szankciók késleltetésére irányul. Mint mondta, ez a tűzszünet csak arra lenne elég, hogy az oroszok „elvigyék a halottaikat csatatérről”.
– tette hozzá.
Volodimir Zelenszkij szerint Oroszország számára a tűzszünet „csak egy rövid szünetet jelent a háborúban”. „Ezért nagyon szeretném, ha amerikai partnereink határozott lépésekkel szankciócsomagot javasolnának a szenátusnak, és erős szankciókkal kényszerítenék az oroszokat a tűzszünetre. Ők nem értenek másképp. És mi úgy gondoljuk, hogy ez igazságos” – fogalmazott, hozzátéve, hogy már „végül is már három hónap telt el, hogy az Egyesült Államok jelzést adott a teljes tűzszünetre, és mi támogattuk azt”.
Az ukrán javaslatokat még a találkozó előtt nyilvánosságra hozta a Reuters. Eszerint Ukrajna olyan feltételeket fogalmazott meg, amelyek a tartós békerendezést célozzák meg, és összhangban állnak Kijev korábban megfogalmazott álláspontjaival.
Az ukrán memorandum javaslatot tesz Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozójára is „a végleges békerendezés kulcselemeinek egyeztetése céljából”. A javaslatban ilyen kulcselemként szerepel a harci cselekmények végleges és teljes beszüntetésének feltételrendszere, Ukrajna biztonsági garanciái, területi kérdések, az Oroszország által okozott károk megtérítése, valamint a megállapodások megszegése esetére vonatkozó szankciók.
Ezzel összefüggésben Ukrajna elutasítja a NATO- és az EU-tagság tilalmát, a fegyveres erői létszámának korlátozását, illetve külföldi csapatok saját területén való állomásoztatásának tilalmát. Kijev kijelenti továbbá, hogy nem ismeri el az Oroszország által 2014 óta megszállt területeket, és azt javasolja, hogy a felek közötti tárgyalások kiindulópontjaként a jelenlegi frontvonalat határozzák meg.
A dokumentum bizonyos oroszellenes szankciók fokozatos és feltételes feloldását is megengedi, ugyanakkor előírja azok újbóli bevezetésének lehetőségét az egyezség megszegése esetén. A befagyasztott orosz eszközöket Ukrajna kártalanítására vagy ilyen kifizetések garanciájaként használnák fel.
Mint az a két javaslat tartalmából is kikövetkeztethető, a közvetlen orosz–ukrán tárgyalások második fordulóján sem sikerült komolyabb előrelépést elérni a háború lezárása felé. Rusztem Umerov védelmi miniszter a találkozó utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a felek fontos kérdésekben jutottak dűlőre, de több pontban még további egyeztetések szükségesek.
– mondta Umerov arra utalva, hogy a találkozón Oroszország először terjesztett elő hivatalos javaslatot a tűzszünetre és a háború lezárására.
„Ukrajna a hétfői találkozón először kapott orosz javaslatokat a tűzszünetre és a háború befejezésére vonatkozóan, azonban Moszkva nem adott választ az ukrán fél korábbi javaslataira” – hívta fel a figyelmet az ukrán delegáció vezetője.
A találkozó legkonkrétabb eredményei közé tartoznak a hadifoglyokkal kapcsolatos új megállapodások. A felek megerősítették elkötelezettségüket a humanitárius elvek mentén történő cselekvés mellett, és több kategóriában fogolycseréről is megegyeztek.
– közölte a védelmi miniszter, kiemelve, hogy a hangsúlyt ezúttal nem a számokra, hanem a kategóriákra helyezték.
Ezen felül Ukrajna hivatalosan is átadott Oroszországnak egy listát több száz olyan ukrán gyermekről, akiket a háború során Oroszországba deportáltak. „Ukrajna átadta Oroszországnak több száz, az Orosz Föderációba deportált ukrán gyermek listáját, és intézkedéseket vár Moszkvától ebben az ügyben” – fogalmazott a miniszter.
A hétfői tárgyalás egyik legfontosabb stratégiai eleme egy esetleges vezetői csúcstalálkozó előkészítése volt. Az ukrán fél világossá tette, hogy a további tárgyalások akkor lehetnek eredményesek, ha azok egy magas szintű politikai találkozóhoz vezetnek.
– mondta Umerov.
Ukrajna szerint ebbe a találkozóba más nemzetközi szereplők, például az Egyesült Államok elnöke is bekapcsolódhatna, ami a nemzetközi közösség fokozott részvételét és nyomásgyakorlását jelezné a tárgyalási folyamatban.