RETRO RÁDIÓ

Magyar Péter egy nap alatt megkereste, amit mások 10 év alatt

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 06. 16. 06:30
Frissítve2025. 06. 16. 06:32

70 millió néhány óra leforgása alatt!

A múlt héten egyetlen nap alatt 70 milliót(!) keresett piszkos tőzsdei trükkökkel Magyar Péter. Annyit amennyit mások legfeljebb 10 évi munkával tudnak megkeresni! Megint kiderült, hogy mi az igazán fontos a "néppárti" hordószónoknak!

Szokásához híven mindezt megpróbálta politikai eszközökkel álcázni. Miközben a hírveréssel valójában csak az árfolyamot akarta feljebb hajtani, hogy jó sokat vághasson zsebre!

 Az ügy részleteit először a vg.hu hozta nyilvánosságra.

Magyar Péter még szerdán kijelentette a Facebook-oldalán, hogy a soron következő tőzsdei napon, azaz csütörtök reggel azonnali hatállyal eladja a tulajdonban lévő 4iG-részvényeket, egy darab kivételével.

Nyilvánvalóan azért döntött így mert a Nemzetgazdasági Minisztérium tudatta: a kormány jóváhagyta az állami tulajdonú hadiipar piacképes részének értékesítését a 4iG bevonásával. Vagyis a tőzsdei spíler kiszagolta, hogy a részvények ára órákon belül felugrik.

De hogy ne legyen mindenkinek nyilvánvaló, hogy újra csak hatalmasat akar kaszálni, „Az állami hadiipar privatizációja egyenlő a hazaárulással” – kelt ki magából  közösségi médiában.  Nyilvánvalóan azért, hogy propagandával még feljebb hajtsa a részvény árfolyamot!. 

A Világgazdaság birtokába került Magyar Péter  tőzsdei trükközésének minden fontos részlete. Ebből pontosan kiderül, hogy a Tisza párt elnöke, hogyan kereste magát degeszre egyetlen kereskedési nap leforgása alatt. 70 milliót vágott bizonyíthatóan zsebre.

Magyar Péter
Magyar Péter 70 milliót zsebelt be egyetlen nap alatt / Fotó: Magyar Péter / Facebook

 

Magyar Alkusz Péter annak ismeretében döntött így, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium tudatta: a kormány jóváhagyta az állami tulajdonú hadiipar piacképes részének értékesítését a 4iG bevonásával.

Bár a hivatalos magyar bejelentés szerdán érkezett meg, a körvonalazódó tervről hónapokkal korábban megjelentek információk a magyar sajtóban is.

Vagyis Magyar Péter is biztosan tudott arról, mi készül.

„Az állami hadiipar privatizációja egyenlő a hazaárulással” – kelt ki magából  közösségi médiás posztjában.

Ennek ellenére korábban eszébe se jutott eladni a 4iG-részvényeit, hanem az utolsó pillanatig magánál tartotta, majd úgy verte nagydobra a papírból való kiszállását, mintha annak valamiféle lelkiismereti okai lennének. Közben a hírveréssel valójában az árfolyamot akarta feljebb srófolni!

Hirdetés

Mennyi pénzt keresett Magyar Péter a 4iG részvényein?

Most már azt is tudni lehet, pontosan hogyan zajlott a trükközés és mekkora összeghez jutott hozzá néhány óra leforgása alatt a magát Ludas Matyinak beállító ügyeskedő.

A Világgazdaság információi szerint Magyar Péter csütörtökön 60 019 darab 4iG részvényt adott el. Ezeket még 670 forintos áron vásárolta 2023 közepén.

Megcsinálta a felhajtást így aztán a 4iG papírjait már  1800 forinton tudta eladni. Több mint hatvanezer részvényt!

A Tisza párt elnöke a vg.hu információi szerint darabonként több mint 1100 forint hasznot zsebelt be. Ez összességében azt jelenti, hogy Magyar Péter a csütörtöki tőzsdei napon csaknem 70 millióval lett gazdagabb.  Szép kis kereset a magát Ludas Matyinak hazudó politikustól...

Magyar Péter 4iG,részvényei

Amúgy a Tisza Párt elnöke az idén februárban a Hvg.hu-nak saját maga dicsekedett el, hogy sok milliót érő 4iG-részvényekkel  is rendelkezik.

A Világgazdaság friss értesülései szerint Magyar Péter összesen 60 ezer darab körüli 4iG-papírt tulajdonolhatott egészen csütörtök reggelig.

Ezt a mennyiséget dobta most  gyorsan piacra, hogy rengeteg pénzt keressen!

Korábban 600 és 700 forint között mozgott az árfolyam. Csütörtökön tőzsdenyitáskor  azonban már 1840 forinton kereskedtek vele – nem kis mértékben a szerdán nyilvánosságra hozott tranzakciónak köszönhetően –, ami háromszoros növekedés. Erre csapott le Magyar "Alkusz" Péter, hogy közben ő maga is hajtsa felfelé az árfolyamot a céggel kapcsolatos információk közösségi médiás nagydobra verésével.

 

Ludas Matyi a tőzsdén kaszál

Magyar Péter sorozatosan kaszál a tőzsdén egyértelműen jogszabálysértő piszkos trükkökkel. Most is folyik ellene büntetőeljárás bennfentes kereskedés miatt, ugyanis törvénytelenül megszerzett értesüléseket kihasználva ügyeskedett korábban is a tőzsdén.  Egy bank felügyelőbizottsági tagjaként szerezhetett meg a piszkos  ügylethez szükséges információkat, hogy  nagy pénzt keresve adhassa el a részvényeit.

 Bennfentes kereskedelem miatt akár öt évig terjedő szabadságvesztés, és több tízmillió forintos pénzbüntetést is kaphat. Úgy tudni, hogy ezzel kapcsolatban meg is indult ellene a büntetőeljárás, most már csak az Európai Parlamentnek kellene végre felfüggesztenie a mentelmi jogát.

A Tisza Párt elnöke még áprilisban agresszívan lépett fel a Magyar Nemzeti Bank női munkatársával szemben. Úgy tűnik, Magyar Pétert igen kellemetlenül érték az MNB kérdései.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban bennfentes kereskedelem gyanúja miatt eljárást indított Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ellen. Ezzel kapcsolatosan az MNB nemrégiben egy táblázatokkal alátámasztott kérdéssort küldött a baloldali politikusnak, akit ettől teljesen kiakadt.

20241005_Budapest_Magyar Péter tüntetés_MG_MW 051
Magyar Pétert meglehetősen érzékenyen érték az MNB kérdései Fotó: Ripost

Az Index birtokába jutottak a konkrét kérdések, mint ahogy azt is megtudták hogy a kérdések kézhez vétele után az MNB egyik női munkatársa ingerült telefonhívást kapott. Mint később kiderült Magyar Péter volt a vonal túloldalán, aki számon kérő hangnemben bírálta a jegybank piacfelügyeleti eljárását.

 

A közlemény szerint Magyar Péter nemcsak a feltett kérdéseket kifogásolta, hanem politikailag motivált fenyegetést is megfogalmazott.

Mi az a bennfentes kereskedelem?

A bennfentes kereskedelem egy gazdasági bűncselekmény. Lényegében bennfentes információval kapcsolatos olyan tiltott magatartás, amely pénzügyi eszközre vonatkozó ügylettel vagy előnyszerzéssel függ össze. Fogalmát az egyes országok törvényei, különösen büntető törvénykönyvei és tőkepiaccal kapcsolatos törvényei határozzák meg. 

Nagyon leegyszerűsítve: aki bennfentes kereskedelmet követ el, az olyan bennfentes információkkal tesz szert haszonra, amelyek a nagy közönség számára nem ismertek. Például, ha titkos információja van valakinek arról, hogy egy adott részvény értéke nőni vagy zuhanni fog, és e szerint vesz vagy elad előtte az adott részvényekből, akkor az minden bizonnyal bennfentes kereskedelmet követett el.

Vagyis: azzal keres sok pénzt, hogy törvénytelenül használja fel a hozzá eljutott üzleti titkokat, információkat.

Magyar Péter esete

Magyar Péter 2023-ban egy napon a tőzsdezárás előtti órákban minden birtokában lévő részvényt eladott, majd több tízmillió forint értékben vásárolt olyan részvényeket, amelyekről csak tőzsdezárás után derült ki hivatalosan, hogy egy visszavásárlási akciónak köszönhetően az értéke jelentősen megnő.

A Tisza Párt elnöke ennek következtében jelentős bevételre tett szert.

A tavaly novemberben kezdődött nagy hangfelvétel-sorozat, amelyeken Magyar Péter hallható különböző személyek társaságában és változó témákkal kapcsolatban. Az egyik ilyen felvételen Vogel Evelin, Magyar Péter korábbi párja arról beszél röviden, hogy a Tisza Párt vezetője 90 millió forintnyi részvénnyel rendelkezik, amit olyan tőzsdei információk segítségével keresett, amelyekről „nem kellett volna tudnia”. Sajtóinformációk szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) érdeklődését is felkeltette a hangfelvétel, ezért bennfentes kereskedelem ügyében kezdett vizsgálódni.

Ezektől a kérdésektől rázta ki Magyar Pétert a frász

Mutatunk néhányat az MNB által megküldött kérdésekből, amelyektől Magyar Péter különösen idegrohamot kaphatott:  

  • Miből fedezte a 2023. július 21. napi OPUS részvény tranzakcióit?
  • Mikor és hogyan szerzett arról tudomást, hogy az Opus Global Nyrt. (Kibocsátó) részvény-visszavásárlási programot hirdetett?
  • Egyeztetett-e valakivel, megvitatta-e az OPUS-részvénnyel kapcsolatos, aznapra szóló tőzsdei kereskedési stratégiáját?
  • A Kibocsátó vezető tisztségviselői közül valamely személlyel tartott-e, illetve tart-e baráti vagy üzleti kapcsolatot?

Az MNB olyanokat kérdezett Magyar Pétertől, amiből megállapítható, hogy Magyarnak volt-e a birtokában olyan üzleti titok, amellyel visszaélve milliókat kaszálhatott. 

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.