RETRO RÁDIÓ

Kiírnak-e végre új választásokat Óbudán?

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 06. 18. 07:15

A vesztegetési ügynek 18 gyanúsítottja van.

Csak úgy lehet megtisztítani az óbudai politikai életet, és visszaadni a tisztességes munka becsületét, ha nemcsak a korrupcióval megvádolt polgármester, de az egész képviselő-testület is lemond, és a kerületben kiírják az új, mindenkire kiterjedő időközi helyhatósági választásokat – mondta a hirado.hu-nak Puskás Péter, a kerületi Fidesz–KDNP frakcióvezetője.

Mint arról a hirado.hu is beszámolt, Kiss László III. kerületi DK-s polgármester korrupciós ügyek gyanúja miatt még tavaly augusztus 14-én került előzetes letartóztatásba.

A Fővárosi Törvényszék döntése alapján a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP támogatásával megválasztott politikus a bűnismétlés és a bizonyítás esetleges megnehezítésének veszélye miatt közel egy évig rácsok mögött volt, onnan pont egy hónappal ezelőtt szabadult azzal, hogy ügyében a rendőrség továbbra is gyűjti az adatokat.

 

A Fővárosi Törvényszék verdiktje tehát nem azt mondta ki, hogy Kiss László ártatlan lenne, ellene változatlanul tovább folyik a nyomozás.

Ismert: a baloldali városvezetés százmilliós vesztegetési botrányában eddig még csak Kiss László alpolgármestere bukott el. Czeglédy Gergő kezén amúgy szintén tavaly nyáron kattant a bilincs, a szocialista politikus azonban múlt év októberében nemcsak a városvezetői megbízatásáról, de még a képviselői mandátumáról is lemondott. Az MSZP-s politikus helyére a III. kerületi polgárok a fideszes Malinás Sándort választották a 6-os számú egyéni választókörzet képviselőjének.

A vesztegetési ügynek sajtóértesülések szerint 18 érintettje van. Nemcsak a polgármester, de egykori kampányfőnöke és helyettese, de egy volt városházi osztályvezető és önkormányzati képviselő ellen is nyomoz a rendőrség. A többiek a fiktív számlaadás gyanújába keveredett külsős személyek. Mint korábban írtuk: Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere a rácsok mögött nemcsak a posztjához, de a fizetéséhez is ragaszkodott, s annak ellenére felvette a kötelező költségtérítéssel együtt havi közel hárommillió forintos bérét, hogy a börtönből csaknem egy esztendőn keresztül nyilvánvalóan semmit sem tudott intézni.

A Fidesz szerint távoznia kellene a polgármesternek, új választást kellene tartani Óbudán

Puskás Péter, a városrész képviselő-testületének kormánypárti frakcióvezetője szerint Óbuda ezen időszak alatt megbénult. Amíg a polgármester börtönben volt, senki sem vezette a kerületet. Érdemi munka nem történt, a kerülettel szerződéses kapcsolatban lévő cégek nem látták el feladataikat, a lakossági panaszokkal pedig nem foglalkoztak – fejtette ki.  Mint fogalmazott: „A kerületben a lovak közé dobták a gyeplőt.

Úgy tudjuk, hogy

miután Kiss László kiszabadult a börtönből, rögvest összehívta a rendkívüli képviselő-testületi ülést, s ott mintegy két órán keresztül ordítozva bizonygatta az ártatlanságát.

A botrányos jelenetek miatt a Fidesz–KDNP képviselőcsoportja elhagyta az üléstermet, és csak azt követően tért oda vissza, hogy a testület a következő napirendi pontra tért.

A hirado.hu kérdésére Puskás Péter, a kerületi közgyűlés kormánypárti frakcióvezetője elmondta: a kialakult helyzetben „új választást kell kiírni Óbudán, hogy végre olyan emberek kezébe kerüljön a kerület sorsa, akik az itt élőkért akarnak dolgozni, s nem a saját zsebüket tömködik”.

Az önkormányzati képviselő mindezt a kerületi közélet erkölcsi megtisztulásához vezető első lépésnek nevezte.

Hozzátette: a Kiss László által vezetett baloldal hallani sem akar a kollektív lemondás és az új választások kiírásának ötletéről. Mint fogalmazott, a polgármester több alkalommal is büszkélkedett azzal, hogy ő az 1990-ben bekövetkezett rendszerváltás utáni első „valódi politikai fogoly”, s a jelek szerint ebből a szerepből egyenlőre nem hajlandó kibújni – hangoztatta a Fidesz és KDNP óbudai frakcióvezetője.

A főispán is lépett korábban

A hirado.hu arról is beszámolt korábban, hogy Sára Botond főispán az óbudai helyzetet látván törvényességi felhívással fordult a polgármester munkáltatója, vagyis a III. kerületi képviselő-testület felé, hogy állítsa le a városvezető jogalap nélküli fizetését. A főispán szerint Kiss László a börtönben semmilyen munkát sem tudott végezni, ezért fizetés sem jár neki.

Budapest kormányhivatala törvényességi felhívással fordult a képviselő-testület felé, hogy a jogalap nélkül kifizetett pénzeket Kiss László fizesse vissza. A főispáni verdiktet azonban visszautasította a baloldali többségű önkormányzat. Az MTI-nek küldött közleményében a testület kiállt amellett, hogy Kiss László a börtönben is jogszerűen kapja a pénzét, hiszen ott „munkát végez: előterjesztéseket ír, összehívja a testületi ülést, polgármesteri utasítást ad ki jogszerűen, hivatalos úton, az önkormányzat döntéseiért pedig jelenleg is felelősséggel tartozik. Munkavégzése és felelősségvállalása miatt tehát jogszerűen kapja a fizetését”. A baloldali többségű önkormányzat mindezek után Sára Botond főispán törvényességi felhívását politikai támadásnak nevezte.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.