Létrehozva: 2025.06.14.

Irán tízszer nagyobb csapást szenvedett el, mint amire Trump számított

Netanjahu rendkívüli helyzetértékelést hívott össze.

Fokozódik a közel-keleti válság: Irán több hullámban mért rakétacsapást Izraelre, amire az izraeli hadsereg légicsapásokkal válaszolt. A támadások emberéleteket követeltek és súlyos sebesüléseket okoztak. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök rendkívüli helyzetértékelést hívott össze, miközben Donald Trump amerikai elnök úgy nyilatkozott, Irán a vártnál tízszer súlyosabb csapást szenvedett el, és szerinte most érkezhet el a diplomácia ideje is.

Az izraeli hadsereg (IDF) közlése szerint Irán több tucat rakétát lőtt ki Izrael irányába, amelyek miatt megszólaltak a légvédelmi szirénák Tel-Avivban és Jeruzsálemben is. Az izraeli mentőszolgálatok megerősítették, hogy a támadások két halálos áldozatot követeltek, és legalább 43-an megsebesültek.

Jehiel Leiter, Izrael washingtoni nagykövete a CNN-nek nyilatkozva elmondta: péntek óta három külön hullámban mintegy 150 ballisztikus rakétát indított Irán, és figyelmeztetett, hogy Teherán akár 2000 rakétával is rendelkezhet. A rakétacsapások főként Izrael sűrűn lakott térségeit célozták.

A légvédelmet az Egyesült Államok támogatásával, a THAAD rakétavédelmi rendszer hadrendbe állításával erősítették meg. Ennek ellenére több becsapódás történt az ország középső részén, különösen Tel-Aviv térségében. A helyszíneken jelenleg is zajlik a mentés: az izraeli mentőszolgálat 17 sebesültről számolt be, köztük két súlyos és egy közepesen súlyos állapotú sérülttel.

Az izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjahu péntek esti angol nyelvű beszédében a teheráni rezsim ellen lázadásra szólította fel az iráni népet, és azt hangsúlyozta:

„Ahogy haladunk céljaink felé, számotokra is előkészítjük az utat, hogy visszanyerjétek a szabadságotokat.”

Iránból közben szintén súlyos hírek érkeztek: az iráni Forradalmi Gárda egyik parancsnoka bejelentette, hogy addig folytatják az „Őszinte Ígéret-3” nevű hadműveletet, ameddig szükséges. Az iráni Fársz hírügynökség szombatra virradóra robbanásokról számolt be a teheráni Mehrábád repülőtér környékén, amely az iráni légierő harci gépeinek is bázisa. Felvételek tanúsága szerint a légikikötőben tűz keletkezett.

Az iráni atomenergia-ügynökség közölte, hogy az izraeli csapások következtében kisebb károk keletkeztek a fordói és iszfaháni nukleáris létesítményekben. Ezzel szemben az izraeli hadsereg azt állítja, hogy az iszfaháni létesítményt „lebontották”. Az IRNA hírügynökség Szajid Iraváni ENSZ-nagykövetre hivatkozva azt jelentette, hogy az izraeli támadásokban 78 ember vesztette életét, több mint 300-an pedig megsebesültek.

A válság idején az izraeli lakosságot arra szólította fel a polgári védelem, hogy az egész ország területén óvóhelyeken tartózkodjanak. Később, az első két támadási hullám után már engedélyezték az óvóhelyek elhagyását, de továbbra is azok közelében kell maradni.

Benjámin Netanjahu az éjszakai órákra válságmegbeszélést hívott össze, míg az izraeli hadsereg szóvivője, Efi Defrin megerősítette: két támadási hullámban kevesebb mint száz rakétát lőttek ki Izraelre. Ismételten felszólított a polgári védelmi intézkedések szigorú betartására.

Az Egyesült Államok katonai támogatása már a konfliktus eszkalálódását megelőzően megkezdődött: az izraeli partokhoz hadihajókat vezényeltek, köztük a USS Sullivans-t, a USS Arleigh Burke-t és a USS Thomas Hudner-t. Két Patriot-PAC 3 rakétarendszer is rendelkezésre áll az izraeli légvédelem számára. Az Arab-tengeren további amerikai hadihajók, köztük repülőgéphordozók is készenlétben állnak.

Az amerikai kormányzati tájékoztatás szerint több százezer amerikai állampolgár tartózkodik Izraelben, akiket meg kell védeni. A Fehér Házban pénteken zárt ajtók mögött ülésezett a Nemzetbiztonsági Tanács, ahol a kialakult helyzetet értékelték.

Donald Trump amerikai elnök pénteken telefonbeszélgetést folytatott Netanjahuval, ám a megbeszélés tartalmáról nem adtak ki részleteket. A Fox Newsnak adott interjújában Trump úgy fogalmazott, hogy Irán a vártnál tízszer súlyosabb csapást szenvedett el. Elmondása szerint tudomása volt az Izrael által tervezett légicsapásokról, de az Egyesült Államok nem vett részt azokban.

Trump közösségi oldalán korábban azt írta, hogy két hónappal ezelőtt 60 napos ultimátumot adott Iránnak atomprogramjának lezárására.

„Meg kellett volna tenniük. A mai a 61. nap” – írta az elnök, hozzátéve: „Talán most van egy második esélyük.”

Az izraeli légicsapások után értelmetlenné váltak az iráni atomprogramról folytatott tárgyalások – jelentette ki pénteken az iráni külügyi szóvivő.

„A másik oldal (az Egyesült Államok) viselkedése feleslegessé tette a tárgyalásokat; nem lehet egyrészt a tárgyalási készséget hangoztatni, másrészt pedig megengedni a cionista rezsimnek, hogy iráni területek ellen intézzen támadást” – közölte Eszmail Bakaei, kiemelve: Izrael nem támadta volna meg Iránt az Egyesült Államok előzetes engedélye nélkül.

A szóvivő – akit a Taszním iráni hírügynökség idézett – egyúttal azt vetette Izrael szemére, hogy „sikeresen befolyásolja” a diplomáciai folyamatot.

A Teherán és Washington közötti, az iráni nukleáris programmal kapcsolatos megbeszélések következő fordulójára az eredeti tervek szerint vasárnap kerülne sor Maszkatban.

Donald Trump amerikai elnök egy interjúban elmondta, tudomása volt az Izrael által Irán ellen tervezett légicsapásról, de megismételte, hogy abban az Egyesült Államoknak nem volt része.

Az iszlamisták dárdával a kezükben fordulnak a Nyugat felé, és nem félnének atomfegyvert használni. Irán veszélyt jelent az egész világra, így Izrael az igazi front a civilizáció és a barbárság között – hangsúlyozta Gadi Taub izraeli történész a Mandinernek adott interjúban.

A hirado.hu is beszámolt arról, hogy Izrael nagyszabású offenzívát indított Irán ellen, csapást mért több nukleáris létesítményre, katonai objektumokra, rakétabázisokra és a katonai vezetés magas rangú tagjaira. Az izraeli légierő több mint 200 repülőgépe vett részt a csapásokban, és a vadászgépek több mint 330 bombát dobtak le mintegy 100 célpontra. A Felkelő oroszlán hadművelet célpontja Irán nukleáris programja volt.

Gadi Taub izraeli történész és műsorvezető a Mandinernek nyilatkozva kifejtette, hogy

Izrael odacsapott a polip fejére.

A jeruzsálemi média polipként emlegeti az Irán által vezetett csoportot, amelynek csápjai az elmúlt években körülölelték Izraelt, az iszlám köztársaság ugyanis pénzzel és fegyverrel látta el a különböző csoportokat, a Hamászt Gázában, a Hezbollahot Libanonban és a síita milíciákat Szíriában.

Gadi Taub szerint az emberek nem értik, hogy Irán veszélyt jelent az egész világra, így

Izrael az igazi front a civilizáció és a barbárság között.

„Egy nukleáris Irán nem csak Izraelt veszélyeztetné. Nukleáris fegyverkezési versenyt indítanának be a Közel-Keleten, ahol sok a pénz és sok a vallási fanatikus is” – fejtette ki a történész.

Az Egyesült Államok és Izrael ellen tüntetnek a jemeni húszi lázadók támogatói a jemeni fővárosban, Szanaában 2025. június 13-án (Fotó: MTI/EPA/Jajha Arhab)

A történész szerint

az iszlamisták dárdával a kezükben fordulnak a Nyugat felé és nem félnének atomfegyvert használni,

ahogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök is elmondta: azért tették ezt meg most, mert már túl közel került Teherán az atombombához, nem lehetett tovább várni.

„Lehet, hogy a civilizált világot az mentette meg, hogy Donald Trump legyőzte Kamala Harrist” – jegyezte meg a történész, aki szerint a demokraták győzelme esetén kétséges, hogy ezt a támadást meg lehetett volna valósítani.

Donald Trump a közösségi oldalán arról írt, hogy ő adta a fegyvereket Izraelnek, amivel a támadást véghez vitték.

Amerikával ellentétben az európai vezetők elsősorban deeszkalációról beszéltek. Gadi Taub szerint

Európában már nincs szusz, nem tud küzdeni a rosszal szemben, de ez alól kivétel Magyarország.

„Nem véletlenül barát a két ország” – hangsúlyozta a történész, aki szerint nagyon kevesen hajlandók kiállni, és a muszlim radikalizmust a civilizált világ halálos ellenségének nevezni.

Kapcsolódó tartalom

Koskovics Zoltán az izraeli csapásról: Most alakult ki egy olyan helyzet, hogy ezt végre lehetett hajtani

Az elemző szerint két kérdés maradt nyitva a hajnali csapás után.

„Biztos vagyok benne, hogy

az európaiak majd valamilyen formában elítélik Izraelt, de számítunk rá, hogy Magyarország megvétózza ezt,

mert ti valóban a barátaink vagytok, és ez a közös értékekről szól” – hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy a Nyugat a tolerancia nevében valójában egy autoimmun betegséget ápol, üdvözli a radikalizmus, az antiszemitizmus, a nőgyűlölet és a homofóbia rákos daganatainak növekedését. Hangsúlyozta, reméli, hogy megkezdődtek az iráni iszlamista rezsim végnapjai, de ehhez szükség lenne a nemzetközi közösség felébredésére.

Rámutatott, hogy Obama előtt az európaiaknak még az volt a nézete, hogy csak akkor tárgyalnak Iránnal, ha befejezi az urándúsítást. Úgy vélekedett, Európának vissza kell térnie ehhez a politikához és összefogni a civilizált nemzetek erőforrásait annak a veszélyes rezsimnek a megdöntése érdekében, amely a világbékét fenyegeti.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek