
Greta Thunberg és társai nem bírták ezt végignézni
Levetítették nekik a Hamász terrorjáról készült filmet
Izrael nyilvánosságra hozott egy 47 perces, megrázó videó-összeállítást, amely az október 7-i Hamász-támadás brutális valóságát dokumentálja. A Bearing Witness (szabad fordításban: Tanúságtétel) című film célja, hogy hiteles és nyers képet adjon arról a terrorhullámról, amely Izrael civil lakosságát sújtotta a 2023-as őszi támadáskor, amikor 251 túszt rabolt el Izraelből a Hamász, és a támadásban ezerkétszázan haltak meg.
A felvételt a Madleen nevű hajóról elfogott aktivistáknak vetítették le, akik a Freedom Flotilla Coalition nevű aktivistacsoport tagjaként próbálták áttörni a Gázai övezet tengeri blokádját, humanitárius segélyszállítmányt szállítva.
A fedélzeten olyan ismert személyek tartózkodtak, mint Greta Thunberg klímaaktivista vagy Rima Hassan EP-képviselő – írta a The Jerusalem Post. Elfogásuk után Asdodba szállították őket, ahol a vetítésre is sor került.
A Hamászról szóló megrázó filmet átszövi az erőszak és a brutalitás
A dokumentumfilm a Nova fesztivál hangulatos képeivel indul: a háttérben dübörög a zene, több ezer izraeli fiatal táncol önfeledten. Az első rakéták feltűnésekor sok résztvevő még pszichedelikus szerek hatása alatt állt, és azt hitték, tűzijáték kezdődött. Egyikük így fogalmazott: „Hú, idén tényleg mindent beleadtak!” – írta az egyik beszámoló.
Miközben rájöttek, hogy nem látványshow-ról, hanem valódi rakétatámadásról van szó, a zene még szólt, és sokan tovább táncoltak – Izraelben ugyanis nem szokatlan, hogy rakéták csapódnak be. Ám amikor megszólalt a „vörös kód” jelzése, a zene hirtelen elhallgatott, és a közönség pfujolással reagált, azt gondolván, a DJ hibája, hogy vége a bulinak.
A hangosbemondón keresztül felszólították a tömeget, hogy azonnal hagyják el a területet. Kevesen értették, milyen komoly veszély közeleg.
Volt, aki azonnal menekülni kezdett, mások viszont még nem fogták fel a fenyegetés súlyát.
Egyesek a fák közé bújtak, remélve, hogy ott biztonságban lesznek. Amikor a Hamász fegyveresei megérkeztek, és vaktában lövöldözni kezdtek, az addigi fesztivál pillanatok alatt káoszba és rémületbe torkolt.
A film nem hagy teret kétségeknek vagy félremagyarázásoknak:
a vágatlan, cenzúrázatlan felvételek egy része a Hamász terroristáinak testkameráiból, valamint biztonsági kamerákból és mobiltelefonokból származik.
A képsorok kegyetlen őszinteséggel mutatják be az október 7-i támadás pillanatait: civilek lemészárlását saját otthonaikban, holttestek meggyalázását, valamint a nőkkel szembeni brutális, szexuális erőszakot.
A 2023 novemberében kötött megállapodás alapján szabadon engedett és az izraeli erők által kimentett túszok vallomásaiból összeállított jelentés részletezi, hogyan égették meg és verték meg, éheztették és alázták meg őket, valamint azt, hogy a bántalmazás hogyan hatott mentális és fizikai egészségükre még jóval a szabadulásuk után is – közölte a The Times of Israel.
A film nem csak a gyilkosságokat és a fosztogatást dokumentálja, hanem azt a teljes emberi pusztítást, amely a támadások után maradt hátra – leégett házak, eltorzult testek, szétszakított családok. Az izraeli hatóságok szerint a cél az, hogy a világ ne absztrakt politikai vitaként kezelje a gázai konfliktust, hanem felismerje, hogy a Hamász akciói emberek életét tették tönkre.
Levetítették Thunbergéknek, de nem nézték meg – az élelmiszer viszont eljuthat Gázába
A Gázába igyekvő aktivistáknak a vetítést Jiszrael Kac védelmi miniszter rendelte el. Nyilatkozatában úgy fogalmazott: „Helyénvaló, hogy az antiszemita Greta és Hamász-támogató barátai pontosan lássák azt, hogy ki az a terrorcsoport, a Hamász, amelyet támogatnak és amelynek nevében cselekszenek, milyen kegyetlen tetteket hajtottak végre nők, idősek és gyerekek ellen, és ki ellen küzd Izrael a védelméért.”
A politikus szerint a film célja nem bosszú, hanem szembesítés – azokkal, akik szerinte egyoldalúan ítélik meg Izrael fellépését Gázával szemben.
A megrázó tartalom több aktivistát annyira felzaklatott, hogy nem voltak hajlandók végignézni a filmet, egyesek a vetítés félbeszakítását kérték.
Ennek ellenére az izraeli kormány szerint a film bemutatása szükséges volt ahhoz, hogy a blokádtörő akciók résztvevői teljes képet kapjanak arról, mivel is szembesül Izrael a Hamász jelenlétével a Gázai övezetben.
A filmben elhangzott, hogy az Izrael által kiszabadított túszok – különösen nők – egy része olyan fizikai és pszichés sérüléseket szenvedett, amelyek szexuális bántalmazásra utalnak. A vetítés és az elfogás körülményei is vitákat váltottak ki nemzetközi szinten.
A Madleen segélyszállítmánya – liszt, rizs, orvosi eszközök, gyermekprotézisek – állítólag mégis eljut Gázába, de az aktivistákat kiutasították Izraelből – közölte a The Times of Israel.
Az izraeli kormány továbbra is kitart amellett, hogy a tengeri blokád célja a fegyverek és harci eszközök eljuttatásának megakadályozása a Hamász kezébe – és ezt minden eszközzel érvényesíteni fogja.
Az izraeli hadsereg bejelentette: célzott gázai műveletben megölték Aszád Abu Sariát és Mahmúd Kaheelt, a Mudzsahedin Brigádok két magas rangú vezetőjét. A két férfi közvetlenül felelős volt a 2023. október 7-i brutális támadásokért, köztük a Bibas család – Shiri Bibas, valamint két kisfia – elrablásáért és meggyilkolásáért.
A tragédia 2023. október 7-én történt, amikor a Hamász terrorszervezet több ezer terroristája betört Dél-Izraelbe, köztük a Nir Oz kibucba, és több mint 1200 embert megölt, további 251-et pedig túszul ejtett. A Bibas család tagjait a saját otthonukból rabolták el.
Később a gyilkosságok megrendítő részleteit Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője jelentette be február 21-én a televízióban. Mint mondta, a terroristák „nem lőtték le a két fiatal fiút – puszta kézzel ölték meg őket”– közölte a Neokohn. Az izraeli hadsereg határozottan cáfolta a Hamász állítását, miszerint a gyerekek izraeli légicsapás áldozatai lettek volna. Hagari hangsúlyozta, hogy
a Hamász szándékosan terjesztett hazugságokat a gyerekek haláláról, és megpróbálta eltussolni a valódi eseményeket.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és az IDF is határozott választ ígért a történtekre, kiemelve, hogy a Hamász a gyilkosságokon túl a túszcsere-megállapodást is megszegte. Az izraeli társadalmat és a nemzetközi közvéleményt is megrázta a kegyetlenség, amellyel a terroristák eljártak – különösen annak fényében, hogy a gyilkosságok elkövetése során még fegyvert sem használtak.
A kisgyermekek holttestét csak évekkel később, 2025. június 6-án adták át Izraelnek – a tűzszüneti és túszalku-megállapodás első, „humanitárius” szakaszának részeként. A Bibasz testvérek földi maradványait az IDF azonosította, és közölték, mindkettőjüket a Hamász gyilkolta meg, miközben túszként tartották őket fogva Gázában.
Velük együtt adták át a 83 éves Oded Lifshitz holttestét is. Ugyanakkor a Hamász a gyermekek édesanyjának holtteste helyett egy azonosítatlan nő testét küldte vissza – ezzel is folytatva a félrevezetést és kegyeletsértést. Daniel Hagari szóvivő ezt így kommentálta: „Ez újabb bizonyítéka a Hamász barbár-szervezet kegyetlenségének”. Egy nappal később végül a Hamász Shiri Bibas holttestét is átadta.
A gyerekek apja, Jarden Bibas – aki korábban kiszabadult a fogságból – személyesen kérte az izraeli hatóságokat, hogy a világ tudja meg, hogyan végeztek gyermekeivel.
„Jarden a szemembe nézett, és azt kérte, hogy az egész világ tudja meg és borzadjon el attól, ahogyan meggyilkolták a gyerekeit” – mondta Hagari.
Az izraeli hadsereg beszámolója szerint Abu Saria és Kaheel felelősek több másik civil túsz meggyilkolásáért is, köztük Gadi Haggai és Judih Weinstein amerikai állampolgárokért, akiket szintén Nir Oz közelében raboltak el és öltek meg – közölte a The Times of Israel.
A két vezető nevét Nattapong Pinta ügyével kapcsolatban is említik: a 31 éves thai mezőgazdasági munkás a kibucban dolgozott, hogy el tudja tartani feleségét és fiát Thaiföldön, őt is elrabolták és fogságban ölték meg. Ő volt az egyik a mintegy 30 thaiföldi állampolgár közül, akiket a Hamász fegyveresei hurcoltak el aznap.
A jelenlegi információk szerint Gázában továbbra is 56 túszt tartanak fogva, köztük 55-öt a Hamászhoz köthető terrorszervezetek.
Legalább 33 túsz holttestét már megtalálták, és bár 20 főről úgy tudni, hogy életben vannak, három további személy sorsa ismeretlen.
Izrael védelmi szervei szerint a most megölt terroristák kulcsszereplői voltak a 2023. október 7-i mészárlásnak, és több támadás szervezéséért is feleltek Ciszjordániából kiindulva. A hadsereg és a biztonsági ügynökségek közös nyilatkozata szerint a mostani akciók célja az volt, hogy véget vessenek a Mudzsahedin Brigádok által jelentett fenyegetésnek, és igazságot szolgáltassanak az áldozatok családjainak. „Az igazságszolgáltatás egy formája ez, de az igazi békét csak akkor érezhetjük, ha minden túsz hazatér” – nyilatkozta egy izraeli tisztviselő.







