
Családok támogatása a mai parlamenti ülés fő témája
SZJA-mentesség, adókedvezmények, családtámogatások.
SZJA-mentesség, adókedvezmények, családtámogatások – ezekről is dönt kedden az Országgyűlés, amely rendkívüli ülésen fogadhatja el a 2026-os költségvetést.
A kormány korábban már a jövő évi költségvetés több sarokpontjáról is bejelentést tett, hangsúlyozva, hogy a 2026-os büdzsé középpontjában a családok állnak a háború támogatása helyett. Orbán Viktor miniszterelnök még a februári évértékelő beszédében – ahol elmondta, hogy bár nagy a nyomás Brüsszelből Ukrajna támogatására, 2025 így is az az áttörés éve lehet – mondta el a kormány főbb gazdasági terveit a következő időszakra, amelyben már említést tett gyed és a csed teljes jövedékadómentésségéről, valamint arról is, hogy a két és háromgyermekes édesanyák életük végéig adómentességet kapnak. A kormányfő akkor arról is beszélt, hogy a kormány meghirdeti a 100 új gyár programot, a munkahelyek biztosításának érdekében.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy szintén februári Kormányinfó alkalmával az adómentesség és a miniszterelnök által már korábban ismertetett gazdasági intézkedésekkel is részleteket közölt, amelyek a következők:
- Megduplázzák a családi adókedvezményt, méghozzá két lépésben.
- 30 éves korig az édesanyáknak már korábban adómentességük volt, a 25 év alatti fiatalok pedig szintén szja-mentesek.
- 2025. október 1-től a háromgyermekes anyáknak nem kell többé szja-t fizetniük, ez a kormány kalkulációja szerint körülbelül 250 ezer édesanyát érint Magyarországon. Ennek éves költségvetési hatása 2 milliárd forint.
- A kétgyermekes édesanyák szintén adómentességet kapnak, ezt a kormány ütemezetten, négy év alatt vezeti be. 2026-tól a 40 év alatti kétgyermekes édesanyák válnak szja-mentessé, ez 120 ezer édesanyát érint, a költsége 120 milliárd forint. 2027-től a 40–50 év közöttiek lesznek szja-mentesek, ez körülbelül 210-220 ezer kétgyermekes édesanya, utána az 50–60 közöttiek, körülbelül 230 ezer fő érintett, míg 2029-t a 60 év feletti kétgyermekes édesanyáknak vezetik be az szja-mentességet, ami 110 ezer embert érint.
- Emellett 2025 nyarától szja-mentessé válik a gyed és a gyes is.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy áprilisi Kormányinfón elmondta, hogy a 2026-os költségvetést illetően a béke ad lehetőséget arra, hogy visszatérjenek az adócsökkentési politikához, a családokat fókuszba helyezve. A tárcavezető a kormány konkrét számításait ismertetve elmondta, hogy a következő évben 4,1 százalék lehet a növekedés, az infláció pedig 3,6 százalék. Ezenkívül a jelenlegi számítások azt mutatják, hogy az államháztartás hiánya GDP-arányosan tovább mérséklődik, és bár idén valamivel magasabb lehet a célszámnál, jövőre 3,7 százalékra csökkenthetik.
Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára az M1 Ma reggel című műsorában kedden, a költségvetés megszavazása előtt elmondta, hogy a 2026-os büdzsé a gyermekeket nevelő családok költségvetése lesz. A keddi szavazás előtt az államtitkár arról beszélt, hogy akkora összeget, mint amekkora a jövő évi költségvetés tervezetében szerepel, még soha nem kaptak a családok.
Koncz Zsófia közölte, hogy a jelenlegi számítások szerint mintegy 4802 milliárd forint lehet ez az összeg, amely az ötszöröse a még 2010-ben rendelkezésre álló családtámogatásoknak. Hozzátette, ho9gy a kormány a jövőre a GDP 5 százalékát fordítja a kormány családtámogatásokra, ami szavai szerint ezer milliárd forinttal több, mint az idén, pedig szavai szerint már ebben az évben is megemelték mintegy 60 milliárd forinttal a tervezetthez képest az erre a célra fordított összeget.
Két százalék a védelmi kiadásokra, más ügyekben is szavaznak a képviselők
Nagy Márton korábban arról is beszélt, hogy az adósságráta 72,3 százalék lehet 2026-ra, a kormány pedig 95 ezer milliárd folyó ár szerinti GDP-vel számol forintban. A kabinet emellett 35 ezer milliárd forint körüli kiadási főösszeggel tervez, a bevételi oldal 34 ezer milliárd forint körül lehet, míg a pénzforgalmi egyenleg hiánya 4100 milliárd, az eredményszemléletű hiány 3600 milliárd forint körül alakulhat
Nagy Márton közölte, hogy a hiánynak a kamatkiadásokkal párhuzamosan kell csökkennie, az elsődleges egyenlegnek pedig nulla körül kell maradnia.
Ennek értelmében a költségvetési hiányt teljes egészében a kamatkiadások teszik ki jövőre, ami 3,7 százalék lehet. A kabinet számításai szerint a 2026-os költségvetésben a védelmi kiadásokra a GDP 2 százalékát szeretné költeni továbbra is.
Kedden a képviselők több kapcsolódó törvénymódosításról is szavaznak, köztük a kampányköltségek átláthatóságáról és a használatidíj- valamint az útdíjrendszerben ellátott közfeladatok biztosításáról. Ezen kívül megválaszthatják a jegybanki Monetáris Tanács új tagját is kedden.
A gyermekeket nevelő családok költségvetése lesz a 2026-os büdzsé, amelyről kedden szavaz az Országgyűlés – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára az M1 Ma reggel című műsorában kedden, az MTI szerint.
Koncz Zsófia hangsúlyozta: akkora összeget, mint amekkora a jövő évi költségvetés tervezetében szerepel, még soha nem kaptak a magyar családok, összességében 4802 milliárd forintról van szó, ami ötszöröse annak ami 2010-ben családtámogatásokra rendelkezésre állt.
Elmondta:
jövőre a GDP 5 százalékát fordítja a kormány családtámogatásokra, ami szavai szerint ezer milliárd forinttal több, mint az idén, pedig szavai szerint már ebben az évben is megemelték mintegy 60 milliárd forinttal a tervezetthez képest az erre a célra fordított összeget.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy július elsejétől bevezetik a csed és a gyed szja-mentességét, illetve a családi adókedvezmény „duplázásának” első lépése, az ötven százalékos emelése is megtörténik, a három gyermekes anyák személyi jövedelemadó mentességének a bevezetése pedig október elsejétől indul. Koncz Zsófia a családpolitika egyik fontos elemének nevezte a bölcsődei hálózat fejlesztését, amelynek költségvetési támogatását megtízszerezték, szavai szerint 2010-ben 11 milliárd forintot költöttek a bölcsődei hálózatra, jelenleg pedig már 110 milliárd forintot fordítanak rá. Kijelentette: a kormány családpolitikai intézkedései összetettek és egymásra épülnek, a támogatások együttesen nagyon komoly összeget tesznek ki.
„Mi abban hiszünk, hogy amiért a magyar emberek megdolgoznak, azt a magyar emberekre kell fordítani, és ezért nagyon fontos, hogy még egyébként három napig elmondhatják a véleményüket a Voks 2025 keretében, […] Ukrajnának a gyorsított eljárásban történő csatlakozása ugyanis többszörösét jelentené annak a költségvetésnek, amit a családokra fordítunk, (…) a nap végén ugyanis a magyar családok fizetnék meg az árát, és hosszú távú következményei lennének a gyermekeink és unokáink jövőjével kapcsolatban”
– tette még hozzá az államtitkár.
Koncz Zsófia kiemelte: 2010 óta a kormányzati intézkedéseknek az a célja, hogy Magyarországon a gyermekvállalásnak ne legyen anyagi akadálya, a fiatal családok ha gyermekeket vállalnak legyenek anyagi biztonságban, és segítséget kapjanak az otthonteremtésben is. Az államtitkár megemlítette: az Európai Bizottság napokban megérkezett országspecifikus jelentésében a rezsicsökkentés mellett az otthonteremtési támogatások rendszerét is támadja, „túlságosan nagyvonalúnak” tartja, a kormány azonban továbbra is a családok mellett áll, az a célja, hogy minden élethelyzetben segítse a magyar családokat.
Kedden dönthet az Országgyűlés a jövő évi költségvetéséről
A kormány szerint a kedden napirendre kerüli tervezet egy háborúellenes költségvetés, amely a gyermekes családokat helyezi előtérbe.
A képviselők több kapcsolódó törvénymódosításról is szavaznak, köztük a kampányköltségek átláthatóságáról és a használatidíj- valamint az útdíjrendszerben ellátott közfeladatok biztosításáról.







