
A NATO-főtitkár továbbra is Ukrajna tagságát erőlteti
Visszafordíthatatlan út?
A legjelentősebb és direkt fenyegetést jelenleg Oroszország jelenti a NATO-ra nézve, ami azt jelenti, hogy a katonai szövetségnek továbbra is Ukrajna támogatására kell összpontosítania, az ukrajnai háború igazságos és tartós befejezését célzó törekvése mellett – jelentette ki a NATO-főtitkár Hágában hétfőn az MTI híradása szerint.
A kedden kezdődő, kétnapos hágai NATO-csúcstalálkozó előtt tartott sajtótájékoztatóján Mark Rutte közölte:
még mindig hiszünk abban, hogy Ukrajna számára visszafordíthatatlan út vezet a NATO-ba.
Az Izrael és Irán között kitört konfliktusra reagálva közölte:
nem szabad megengedni Iránnak, hogy nukleáris fegyvert fejlesszen.
Annak érdekében, hogy a NATO erősebb, igazságosabb és ellenállóbb szövetséggé váljon, a tagországok új, jelentős védelmi beruházási tervet fogadtak el, amelynek keretében a védelmi beruházások arányát várhatóan a GDP 5 százalékára emelik – közölte a NATO-főtitkár.
Még a szövetséges államok között is kőkemény harc és ütközés zajlik az érdekek érvényesítéséért, ahol csak az ér el eredményt, aki kiáll magáért és a hazájáért. Dörgölőzőknek itt maximum lenéző simogatás jár – részletezte Orbán Viktor a NATO- és EU-csúcsra való készülődésről szóló Facebook-posztjában.
Orbán Viktor a közösségi oldalán arról számolt be, hogy zajlik a felkészülés a NATO- és az EU-csúcsra.
„Rázós hetünk lesz. Előbb NATO-csúcstalálkozó Hágában, majd EU-csúcs Brüsszelben. Ahogy a hétvégi közel-keleti fejlemények is mutatják, más világot élünk, mint akár csak pár éve. A nemzetközi diplomácia világa is megkeményedett” – állapította meg a miniszterelnök, aki rávilágított, hogy még a szövetséges államok között is kőkemény harc és ütközés zajlik az érdekek érvényesítéséért, ahol csak az ér el eredményt, aki kiáll magáért és a hazájáért.
„Dörgölőzőknek itt maximum lenéző simogatás jár”
– tette hozzá a kormányfő.
„Mi békét és biztonságot akarunk, ezért meg akarjuk akadályozni, hogy a NATO és az EU olyan intézményes kapcsolatot alakítson ki Ukrajnával, amely háborút és pénzügyi káoszt hozna a fejünkre” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Orbán Viktor rámutatott, hogy Ukrajna NATO-tagsága a szervezet kollektív védelemre épülő alapokmánya szerint azonnali és közvetlen háborús fenyegetést jelentene. Ukrajna EU-tagsága pedig folyamatos és közvetett fenyegetéssel járna, amely bármelyik pillanatban háborúval járhat.
„Minden ebbe az irányba tett lépést el kell kerülnünk!” – tette hozzá a kormányfő, aki szerint Ukrajna uniós csatlakozása a magyarok mindennapi életét fenyegeti: tönkretenné a gazdáinkat, letörné a magyarországi fizetéseket, elvenné a magyarok munkahelyeit, és a pénzünk is Ukrajnában kötne ki.
„Ez lesz a 15. NATO-csúcs és a 112. EU-csúcs, amin miniszterelnökként részt veszek” – áll a bejegyzésben. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a Voks 2025-nek köszönhetően ott lesz a tarsolyában a több mint kétmillió magyar ember véleménye.
„Szükség is lesz minden tapasztalatra és minden erőre, hogy Magyarország hajóját jól tudjuk kormányozni a zavaros vizeken” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
„A magyar emberek számíthatnak rám! Mindent megteszünk, hogy garantáljuk Magyarország békéjét és biztonságát” – zárta bejegyzését Orbán Viktor.







