RETRO RÁDIÓ

Ukránok drónok támadnak orosz városokat

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 05. 28. 13:24

Moszkva környékét is elérik.

Ukrán drónok támadták meg a Moszkva közeli Dubna városában működő Kronstadt drónfejlesztő üzemet, miközben az orosz légvédelem állítása szerint egyetlen éjszaka alatt közel 300 drónt semmisített meg több régió felett.

Ukrán drónok támadták meg a Moszkva közeli Dubna városában található Kronstadt nevű drónfejlesztő üzemet – számolt be róla az Ukrajinszka Pravda orosz Telegram-csatornákra hivatkozva.

A közösségi médiában terjedő videókon látható, ahogy drónok repülnek Dubna fölött, majd robbanás és tűz üt ki a becsapódást követően. A helyi lakosok a felvételeken azt mondják:

„megint eltalálták Kronstadtot” – utalva arra, hogy nem ez az első eset, hogy az üzem célponttá vált.

A Kronstadt vállalat saját honlapja szerint drónok és repüléstechnikai berendezések fejlesztésével és gyártásával foglalkozik.

Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere a nap folyamán 17 közleményt tett közzé a dróntámadásokról. Közlése szerint a légvédelem legalább 31, Moszkva irányába tartó drónt semmisített meg. Szobjanyin hozzátette, hogy nemcsak Moszkvát, hanem a Zelenográd nevű elővárost is célba vették, de komolyabb károkról vagy áldozatokról egyik helyszínen sem számolt be. A mentőszolgálatok továbbra is dolgoznak a roncsok eltakarításán.

Dubnát gyakran nevezik „tudományos városnak”, és a Moszkvai terület északi részén, körülbelül 121 kilométerre fekszik az orosz fővárostól.

Az orosz hadsereg szerint közel 300 drónt semmisítettek meg, több reptér ideiglenesen leállt

Később az orosz védelmi minisztérium is közleményt adott ki, mely szerint május 27-én 21.00 és május 28-án 7.00 között összesen 296 ukrán drónt semmisítettek meg vagy fogtak el az orosz légvédelmi rendszerek. A támadások több régiót is érintettek, köztük a Moszkvai területet, valamint Brjanszk, Belgorod, Vlagyimir, Voronyezs, Ivanovo, Kaluga, Kurszk, Orel, Rjazan, Szmolenszk, Tver és Tula környékét. Az orosz polgári légi közlekedési felügyelet (Roszaviacija) szerint az éjszaka folyamán három moszkvai repülőtér – Seremetyevo, Vnukovo és Zsukovszkij – felfüggesztette működését egy időre.

Ugyanakkor a tárca – szokásához híven – nem közölte, pontosan hány drón hatolt be orosz légtérbe, és milyen következményekkel jártak a támadások. Azt azonban közölték, hogy az orosz hadsereg válaszul nagy pontosságú, légi, tengeri és szárazföldi indítású fegyverekkel, valamint csapásmérő drónokkal hajtott végre támadásokat „kizárólag ukrán katonai létesítmények és a védelmi ipar vállalatai ellen”. (Az elmúlt napokban valójában több tucat ukrán civil halt meg a lakóövezeteket ért orosz támadások miatt.)

Az orosz védelmi minisztérium hangsúlyozta, hogy

„a hadsereg minden újabb terrorista támadásra és a kijevi rezsim provokációira válaszul folytatni fogja a megtorló csapásokat”.

Az elmúlt hónapokban egyre gyakoribbá váltak a mélyen orosz területre hatoló ukrán dróntámadások, melyek célja vélhetően az orosz hadiipari kapacitások megzavarása és a háborús logisztika gyengítése.

Az utóbbi hetekben számos jelentésből azt lehetett kiolvasni, hogy Oroszország akár egy újabb offenzívát is indíthat Ukrajna ellen. Elképzelhető, hogy megkezdődött valamiféle hadmozdulat, ugyanis Ukrajna északkeleti régiójában, a Szumi területen több települést is elfoglaltak nemrég az orosz katonák.

Az ukrán fél már korábban is azt állította, hogy az előző nyári, Oroszország kurszki régiója ellen irányuló offenzívára is azért volt szükség, hogy megakadályozzák az oroszok saját offenzíváját két ukrán régió, Harkiv és Szumi ellen. Mindeközben a közelmúltban egyre több jelentés érkezett arról, hogy az oroszok idén nyáron készülhetnek egy újabb offenzívára (akár a front több szakaszán is), pár napja pedig Vlagyimir Putyin közvetlen környezetében is azzal viccelődtek, hogy el kellene foglalni a Szumi területet is.

A friss hírek tükrében elképzelhető, hogy most tényleg elindult valamilyen hadmozdulat Szumiban.

A jelentések szerint ugyanis Oroszország több települést is elfoglalt nemrég a régióban.

Mindezt az ukránok is elismerték már: a régió katonai közigazgatásának vezetője, Oleh Hrihorov hétfő este egy Facebook-posztban közölte, hogy Szumiban négy település az oroszok irányítása alatt áll. „A mai naptól kezdve a Szumi régióban a Junakivka községben lévő Novenke és Baszivka települések, valamint a Hotin községben lévő Veszelivka és Zsuravka települések ellenséges ellenőrzés alatt állnak” – írta a tisztségviselő az Ukrinform hírügynökség szerint.

Oleh Hrihorov emellett arról is írt, hogy máshol is harcok folynak. „Harci műveletek folynak Vodolaha falu külterületén, valamint Volodimirivka, Bilovodi, Kosztyantinivka és Kindrativka közelében Hotin községben, továbbá Loknia külterületén Junakivka községben” – közölte.

Tízezreket evakuáltak Szumiból, az oroszok nagyobb léptékű előretörésről írnak

A tisztviselő hangsúlyozta, hogy ezeknek a falvaknak a lakóit már régen evakuálták (korábbi ukrán híradások szerint Szumiból összesen legalább 52 ezer civilt menekítettek ki az offenzíva veszélye miatt).  Elmondása szerint az oroszok azért próbálnak előrenyomulni, hogy létrehozzanak egy ütközőzónát – ez utóbbira a múlt héten adott utasítást Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Hrihorov emellett azt is közölte: a folyamatos harcok ellenére ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet, és precíziós csapásokat mérnek az ellenséges állásokra, hogy megakadályozzák a további előrenyomulást Szumiban.

Az orosz fél mindeközben azt állítja, hogy a fentebb említett Volodimirokávól és Bilovodiból is visszavonultak már az ukránok, és elvesztették az ellenőrzést az egyik fontos utánpótlási útvonal felett is.

Erről egy orosz biztonsági forrás beszélt a RIA Novosztyi állami hírügynökségnek (ez utóbbiakat Ukrajna egyelőre nem erősítette meg).  Közlése szerint az említett útvonalat az ukrán hadsereg a személyzet és az utánpótlás szállítására használta Szumi városa felől.

Az ukrán titkosszolgálat még az előző este is arról számolt be, hogy további támadásokra számítanak

Az Ukrajinszka Pravda szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő este közölte: az ukrán hírszerzéshez eljutott információk szerint Oroszország újabb támadó hadműveletekre készül (bár azt nem részletezte, hogy pontosan hol).

Zelenszkij közölte, hogy összeült az ukrán hadsereg vezetőivel, és azt mondta a találkozóról:  „Voltak hírszerzési jelentések, nagyon alaposak […] A hírszerzés által szerzett információkból és a nyílt adatokból azt látjuk, hogy Putyin és környezete nem tervezi a háború befejezését – most nincs megerősítés arra, hogy komolyan fontolóra vennék a béke lehetőségét, és komolyan fontolóra vennék a diplomáciát. Éppen ellenkezőleg, sok bizonyíték van arra, hogy újabb támadó hadműveletekre készülnek.”

Nem kizárt, hogy a német kancellár minapi bejelentése is összefüggésben lehet a Szumiban zajló eseményekkel, illetve az orosz támadó hadműveletekkel. Friedrich Merz ugyanis hétfőn, egy interjúban közölte: a nyugati országok eltörölték az Ukrajna számára előírt fegyverhasználati korlátozásokat, így az ukránok most már sokkal több orosz célpontot támadhatnak a nagy hatótávolságú nyugati fegyverekkel azért, hogy megvédhessék magukat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.