RETRO RÁDIÓ

Újabb tizenkét drogdíler ellen emeltek vádat

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 05. 08. 10:04

Folyamatosak a razziák.

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség tizenkét emberrel szemben jelentős mennyiségű új pszichoaktív anyagra elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt, a vádlottak két éven át kereskedtek „kristállyal” Kecskeméten – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a 12 vádlottból 9-en három kecskeméti család tagjai, az elkövetők 2021-től egészen a 2023-ban történt elfogásukig kereskedtek a tudatmódosító szerrel a vármegyeszékhelyen.

A fő beszerző az egyik család férfi tagja volt, aki a saját vevői mellett a másik két családot is ellátta új pszichoaktív anyaggal; a férfi az értékesítési tevékenységbe bevonta testvérét és unokaöcsét, az ügy további két vádlottját is.

A három férfi két év alatt csaknem 12 kilogramm kristályt értékesített, ennek során több mint 40 millió forintot kaptak kézhez, és az unokaöcs emellett egyik ismerősének kokaint is átadott.

A fő beszerző, miután letartóztatás után bűnügyi felügyeletbe került, újra kristályt szerzett magának, ezúttal fogyasztási céllal, azonban egy rendőri intézkedés során megtalálták nála az új pszichoaktív anyagot, és a férfit újra őrizetbe vették.

A másik család kereskedelmi tevékenységét egy nő vezette, akit öccse és egy férfi segített, a nő kristályt nemcsak az első családtól vásárolt, hanem kisebb mennyiségben egy kecskeméti férfitől – az ügy tizenkettedik vádlottjától – is.

A család vevőkörébe tartozott öt fogyasztó mellett egy értékesítéssel is foglalkozó kecskeméti férfi – az ügy hatodrendű vádlottja – is, emellett tőlük is vásárolt kristályt a harmadik család, akik az anyagot hét vevő részére terítették.

Ezen családi üzletben egy anya, a két lánya és az egyik lány férje vett részt – tették hozzá.

Az ügyészség valamennyiükkel szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a bűnösen szerzett vagyont is el kell kobozni tőlük. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni – áll a közleményben.

A kőbányai rendőrök két nőt és egy férfit vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint kristállyal kereskedtek; a rendőrök egy drónnal figyelték meg a kábítószer-kereskedőket – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

A közlemény szerint a X. kerületi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt folytat nyomozást egy 57 éves nővel szemben, aki a gyanú szerint otthonában kristályt árult, abban két társa segítette.

A rendőrök április 25-én kora délután ütöttek rajta egy üzleten Kőbányán, amikor egy 27 éves férfi egy futártáskából adott át egy nőnek egy kábítószergyanús anyagot tartalmazó zacskót; a tranzakciót a rendőrök drón segítségével figyelték.

Mint kiderült, a csomagban több mint ötven adag – az elsődleges szakértői vélemény szerint – kristály volt, továbbá a rendőrök a nő lakásából több mint 300 ezer forintot foglaltak le.

Az ügylet kapcsán elfogtak egy 40 éves nőt is, aki a gyanú szerint 57 éves társának segített a kristály árusításában – tették hozzá.

A kőbányai nyomozók a két nőt és a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket – áll a közleményben.

Nem ebédet csomagolt az ételhordóba az a budapesti férfi, akit a rendőrök április 27-én fogtak el XX. kerületi lakásában.

A 2025. május 1-jén közzétett rendőrségi beszámoló szerint egy férfit kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, miután a nyomozók házkutatást tartottak nála, és döbbenetes mennyiségű drogot találtak.

A férfi a gyanú szerint rendszeresen árulta a „speed” néven ismert, amfetamin tartalmú kábítószert, amelyet gondosan porciózva, simítózáras tasakokban terített

– nem is egy, hanem két különböző XX. kerületi lakásból.

A házkutatás során a rendőrök a fagyasztórekeszben, ételhordókba rejtve találták meg a kábítószert: összesen 562 grammnyi, több mint 2 millió forint becsült feketepiaci értékű amfetamint. A rejtekhely mellett lefoglaltak egy digitális mérleget, három mobiltelefont, egy táblagépet, valamint egy pakettet, amelyet a férfi ruhájában találtak, szintén kábítószer-gyanús porral – közölte a police.hu.

A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették a férfit, és kezdeményezték letartóztatását.

Az eljárás szakértők bevonásával folytatódik. A rendőrök szerint a „speedkonyha” nem most kezdett működni.

Mintegy félmilliárd forintért kerülhetett volna a feketepiacra az a jelentős mennyiségű marihuána és kannabisz növény, amelyet a zalai rendőrök foglaltak le – közölte a police.hu oldalon a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Mint írták: a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján tavaly rendelt el nyomozást a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklásának vétsége miatt, amelynek eredményeként a közterületi támogató alosztály segítségével két bezerédi férfit vettek őrizetbe.

A rendőrök kutatást tartottak ingatlanjaikban, ahol 369 tő kannabiszt, 4,5 kilogramm marihuánát, 3,5 millió forintot és valutát, egy távcsöves számszeríjat, valamint a növények termesztéséhez és a kábítószer árusításhoz szükséges eszközöket találtak és foglaltak le. Az illegális növényeket egy 39 éves férfi termesztette házának udvarában és annak közelében. Szüretelést követően feldolgozta, porciózta, értékesítette a drogot.

A nyomozók mindkét férfit előállították, kábítószer-kereskedelem bűntett, valamint kábítószer birtoklásának vétsége miatt hallgatták ki, majd vették őrizetbe. A fogyasztók azonosítása még folyamatban van.

A forgalomból kivont marihuána feketepiaci értéke megközelítőleg 15 millió forint, a növények termésének leszüretelése után az elkövetők legalább 350 kilogramm marihuánát adhattak volna el több mint 500 millió forintért. A zalaegerszegi rendőrök ezzel az akcióval nagyjából 354 ezer adag kábítószer árusítását akadályozták meg.

Vádat emeltek három emberrel szemben, akik kábítószert loptak egy Csongrád-Csanád vármegyei kistelepülésen tavaly tavasszal – tájékoztatta a vármegyei főügyészég helyettes szóvivője az MTI-t.

Grósz Tamás közölte, a vádirat szerint az elkövetők tavaly áprilisban az esti órákban betörtek egy házba, mert onnan marihuána illatát érezték. Az elkövetők egy téglával betörték az ablakot, majd egyikük bemászott a házba, miközben a többiek az utcán figyelték, hogy jön-e valaki. Az ingatlanból összesen 21 tő, engedéllyel termesztett kendernövényt hoztak el, amelyek értéke csaknem 200 ezer forint volt.

Ügyükben lopás és kábítószer-birtoklás bűntette miatt emeltek vádat, bűnösségükről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni – tudatta az ügyész.

Jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt szabott ki jogerősen tíz év fegyházbüntetést a Pécsi Ítélőtábla egy férfira, aki Hollandiából akart kábítószer-alapanyagot Magyarországra csempészni 2023-ban.

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség MTI-hez eljutatott keddi közleménye szerint a büntetett előéletű, két büntetőeljárás alatt álló középkorú férfi 2023 májusában Hollandiába utazott, hogy ott speed előállítására alkalmas amfetaminolajat szerezzen be.

A kábítószer-hatóanyagot tartalmazó olajat faszéngyújtó folyadék palackjaiba töltötte, mellé pedig faszenet is csomagolt.

 

A alapanyagot bérelt autóval, érvényes járművezetői engedély nélkül szállította Magyarországra. Amikor lakóhelyéhez ért, a rendőrség ellenőrizte.

Bár az eljárás során a férfi azzal védekezett, hogy a csomagot az út szélén találta, és mivel szeret grillezni, betette az autójába, a házában végzett kutatáskor kábítószereket, illetve kábítószerek előállításához szükséges anyaggal szennyezett tárgyakat, eszközöket is lefoglaltak.

A kábítószerek együttes mennyisége a különösen jelentős mennyiség alsó határának mintegy két és félszerese volt – írja az MTI.

A Szekszárdi Törvényszék a férfit első fokon nyolc és fél év fegyházbüntetésre ítélte.

A határozat ellen a vádhatóság súlyosításért, míg a vádlott és védője felmentésért, enyhítésért nyújtott be fellebbezést. A táblabíróság – a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően – a büntetést tíz év fegyházra súlyosította. Az ítélet jogerős.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.