
Továbbra is támadják Ukrajnát az oroszok
Újabb és újabb dróncsapások.
Több mint száz drónt vetett be ukrajnai polgári infrastrukturális célpontok ellen az orosz hadsereg hétfőn. Szumi megyében egy ember meghalt, többen megsebesültek a támadás következtében – jelentették katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok.
A légierő parancsnokságának hétfő reggel a Telegramon közzétett jelentése szerint a vasárnap éjszakai óráktól az orosz hadsereg 108 drónnal támadott ukrajnai célpontokat.
A légvédelem 55 csapásmérő drón lelövését erősítette meg,
emellett 30 úgynevezett megtévesztő drón negatív következmények nélkül eltűnt a radarokról. Az orosz légitámadás Odessza, Mikolajiv, Donyeck és Zsitomir megyében okozott károkat – áll a légierő hivatalos közleményében.
Hétfőn délelőtt egy orosz drón egy energetikai szakembereket szállító gépjárművet támadott meg az észak-ukrajnai Szumi régióban, a sofőr meghalt, három másik ember megsebesült
– jelentette Oleh Hrihorov katonai kormányzó a megyei közigazgatás Facebook-oldalán.
Oleh Kiper, Odessza megye katonai kormányzója hivatalos Telegram-csatornáján beszámolt arról, hogy május 12-én reggel dróntámadás érte Bilhorod-Dnyisztrovszkij városát.
A városra mért orosz csapás következtében egy ember megsebesült, számos polgári infrastrukturális objektumban, valamint családi lakóházakban is károk keletkeztek.
Donyeck megyében egy tehervonatot ért dróncsapás, a mozdonyvezető megsebesült, de nincs életveszélyben – közölte az Ukrzaljicnica állami vasúttársaság sajtószolgálata. A közlemény szerint a vasúti közlekedésben nincs fennakadás.
Az FSZB elit elnöki ezredét is bevetették az oroszok a kelet-ukrajnai Csasziv Jar ostromában – közölte az ukrán hadsereg a The Kyiv Independent szerint. Csasziv Jar stratégiailag fontos város a Donyecki területen, és egy intenzív, hosszan tartó és véres csata színhelye, amely 2024 áprilisának elején kezdődött.
Az oroszok teljesen figyelmen kívül hagyják a hétfőtől kezdődően javasolt teljes és tartós tűzszünetet, továbbra is támadják az ukrán állásokat a teljes frontvonal mentén – jelentette ki Andrij Szibiha külügyminiszter az X-en.
„Moszkva ismét elszalasztotta a lehetőséget, hogy véget vessen a vérontásnak. Ez ismételten azt bizonyítja, hogy Oroszország egyetlen célja a háború folytatása” – vélte a tárcavezető. Hozzáfűzte, hogy Ukrajna ezzel szemben minden tőle telhetőt megtesz a háború befejezéséért és a diplomácia esélyének megteremtéséért.
Volodimir „Zelenszkij (ukrán) elnök még egy személyes találkozót is felajánlott (Vlagyimir) Putyinnak, (Oroszország elnökének) csütörtökre, de eddig nem érkezett válasz” – jegyezte meg.
Szibiha közlése szerint brit, francia, olasz, német, spanyol, lengyel és uniós hivatali partnereivel folytatott hétfői online találkozót, amelyen megosztotta velük az Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnoktól kapott információit a frontvonalakon kialakult jelenlegi helyzetről, és
megvitatta azokat a további lépéseket, amelyeket meg lehetne tenni, beleértve az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat, amelyek kiterjedhetnek az orosz jegybankra, a bankszektorra és az energiaszektorra is.
Az elmúlt 24 órában már harmadjára mért Oroszország dróncsapást a vele határos, északkeleti Szumi megyére – közölte hétfőn déltájban a szumi városi tanács a Telegramon. A közlés szerint az orosz erők a harmadik csapással a megyeszékhelyhez közeli Szteckivkai járási önkormányzatot vették célba. A támadás következtében egy férfi megsebesült, akit kórházba szállítottak.
Olekszandr Prokugyin, a déli Herszon megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy orosz ágyúzások következtében megsebesült egy tízéves fiú Bilozerka településen. Az ukrán Különleges Műveleti Erőinek (SZSZO) parancsnoksága arról számolt be, hogy egyik egységük „az ellenséges hátországban megsemmisített egy nyolc katonából álló orosz rohamcsapatot egy felderítő művelet során”.
Az ukrán vezérkar a Facebookon beszámolt egy Szvitlana keresztnevű ápolónőről, aki egy páncéltörő gránátvetővel megsemmisített egy kisebb orosz csapatot, ezzel megmentve saját egységét a bekerítéstől.
Szvitlana egy támaszponton tartózkodott a Donyeck megyei, rommá lőtt Sztaromajorszke faluban, amikor orosz támadás indult páncélozott járművekkel és ejtőernyős csapatokkal.
A jelentés szerint a támadás pillanatában az egység parancsnok nélkül maradt, és Szvitlana vette át az irányítást. Rádión keresztül kapott utasításokat a harcmezőt videókapcsolaton keresztül figyelő századparancsnoktól.
„Először Szvitlana a bajtársakkal együtt viszonozta a tüzet. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az egységet körülvették, mivel egy orosz csoport a hátuk mögött elfoglalt egy épületet, és ellenőrzés alá vonta a visszavonulási és utánpótlási útvonalakat, Szvitlana kezébe vette a gránátvetőt” – írta a közleményben a vezérkar.
A kijevi katonai vezetés reggeli helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt napban 155 összecsapás volt a fronton, ebből hetven a Donyeck megyei Pokrovszknál. A vezérkar hétfői összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 967 ezret. Az ukrán erők vasárnap megsemmisítettek nyolc orosz harckocsit, 48 tüzérségi és három légvédelmi rendszert, 141 drónt és más haditechnikai eszközöket.
Az ezredes bevetéséről az ukrán 24. önálló gépesített dandár szóvivője számolt be, aki szerint az orosz erők továbbra is sikertelenek a város elfoglalására tett kísérleteikben, és erősítést kértek az orosz elit egységektől. Közlése szerint ezért csatlakozott az orosz 98. ejtőernyős hadosztályhoz az FSZB elnöki ezrede is.
„Ezek a legmagasabb szintű szakemberek. Most nagyon intenzív harcokkal kell szembenéznünk, és nagyon pontos és precíz munkával kell szembenéznünk”
– mondta az ukrán dandár szóvivője. Hozzátette: „Ha az oroszok ilyen szintű szakembereket használnak a városi harcban, akkor valószínűleg nehézségekkel is szembesülnek.”
Az FSZB elnöki ezrede – más néven Kreml-ezred – felelős a Kreml, a benne tárolt értékek és az állami tisztviselők biztonságáért, valamint olyan ünnepélyes feladatok ellátásáért, mint például az őrségváltás az Ismeretlen katona sírjánál a moszkvai Sándor-kertben.
„A Csasziv Jar-i harcok most városi hadviselés jellegűek” – fejtette ki az ostrom részleteit ukrán szóvivő. „Amikor nem tudják megrohamozni, bevetik a légierőt, és elpusztítják a várost” – mondta.
Csasziv Jar stratégiai fontosságú település, mivel egy magaslaton helyezkedik el, a várost kettészeli a Sziverszkij-Donyeck–Donbasz-csatorna, amely így akadályt jelent a támadók számára. 2024 tavaszán és nyarán az ukránoknak még sikerült távol tartani az oroszokat a várostól, és visszaszorították őket a csatorna másik partjára.
Azonban 2025 elején az oroszoknak sikerült elfoglalni egy üzemet, azóta pedig házról házra harcolnak az oroszok, akik a többemeletes épületekben keresnek fedezéket. A település közben szinte teljesen kiürült, a 2022-ben még több mint 12 ezer lakosú városban 2025. április 28-ra csak 156-an maradtak a helyi ukrán katonai közigazgatás helyettes vezetője szerint.
Az ukrán fél 14 043 alkalommal sértette meg a Moszkva által a náci Németország feletti győzelem 80. évfordulója alakalmából a május 8. nulla órától május 11. nulla óráig meghirdetett tűzszünetet – közölte az orosz védelmi minisztérium.
Az ukrán hadsereg a tárca szerint az említett időszakban öt alkalommal tett kísérletet az államhatár áttörésére a kurszki és a belgorodi régióban, valamint 37 támadást és egy harcfelderítő akciót hajtottak végre egyéb területeken – írja az MTI.
A moszkvai közlemény szerint az ukrán egységek a harci érintkezési vonal mentén 4011 alkalommal lőtték tüzérségi fegyverekkel, tankokkal és aknavetőkkel az orosz állásokat, ebből 62 alkalommal sorozatvetőkkel. Ezenkívül az ukrán fél 9918 dróncsapást hajtott végre.
A tűzszünet kezdete óta az orosz légvédelem 58 repülőgép típusú, pilóta nélküli repülőszerkezetet lőtt le a „különleges hadművelet” övezetén kívül.
A tárca szerint az orosz fegyveres erők tükörképszerűen válaszoltak a tűzszünetnek az ukrán hadsereg általi megsértésére, és a kialakult helyzetnek megfelelően reagáltak. A fegyvernyugvás lejártával folytatták a „különleges hadműveletet”.
A hadijelentésben azt írták, hogy az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül kettőn előre tudott nyomulni,
a „különleges hadművelet” övezetében mintegy 1130 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
A moszkvai katonai tárca az Ukrajnában eltalált vagy megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egy repülőgép-javító műhelyt, legénység nélküli rohamcsónakok egy raktárát, több lőszerraktárt, 11 páncélozott harcjárművet, három amerikai JDAM irányított légibombát, továbbá 143 drónt, közülük nyolcat a különleges hadművelet övezetén kívül.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást.







