RETRO RÁDIÓ

Tovább bonyolódik a vámháború

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 05. 02. 07:51

Kína hajlandó tárgyalni, de...

A vám- és kereskedelmi háborút az Egyesült Államok egyoldalúan indította el, ezért ha valóban tárgyalni kíván, előbb őszinte szándékról kell tanúbizonyságot tennie – közölte pénteken a kínai kereskedelmi minisztérium, miután sajtójelentések szerint Washington tárgyalásokat kezdeményezett Pekinggel a Trump által kilátásba helyezett vámintézkedések ügyében.

A kínai állami médiához köthető közösségi médiafiók, a Yuyuan Tantian csütörtökön arról számolt be, hogy „az amerikai fél a közelmúltban több alkalommal is megkereste Kínát különböző csatornákon keresztül, abban a reményben, hogy a két ország között tárgyalások kezdődhetnek”. A bejegyzés szerint a megkeresések arra utalhatnak, hogy Peking nyitott lehet az egyeztetésekre.

A kínai kereskedelmi tárca a fejleményekre reagálva megerősítette: „Kína álláspontja világos: nem akarunk harcolni, de nem is félünk tőle. Ha harcolni kell, a végsőkig kitartunk; ha tárgyalni, az ajtónk tárva-nyitva áll.” Hozzátették: a megkereséseket Peking jelenleg mérlegeli.

Ugyanakkor hangsúlyozták: a párbeszéd csak akkor lehet eredményes, ha az Egyesült Államok késznek mutatkozik a téves gyakorlatok korrekciójára és az egyoldalúan kivetett büntetővámok eltörlésére.

„Az utóbbi időben Washington rendre kiszivárogtatja a vámpolitika lehetséges módosításával kapcsolatos elképzeléseit, de Kína fontosnak tartja hangsúlyozni: ha az Egyesült Államok nem hajlandó érdemben változtatni egyoldalú intézkedésein, az a valódi szándék hiányát jelzi, és tovább rontja a kétoldalú bizalmat” – áll a minisztérium közleményében.

Peking szerint az olyan magatartás, amely szavakban a párbeszédet hirdeti, a gyakorlatban azonban nyomásgyakorlásra, sőt zsarolásra épül, nem vezethet eredményre Kínával szemben.

Az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarája sürgeti a Trump-adminisztrációt, hogy haladéktalanul vezessen be vámmentességeket a recesszió elkerülése érdekében. A kisvállalkozások megóvása és az amerikai gazdaság élénkítése a tét.

A Kamara sürgető üzenetben kéri a Trump-kormányhoz, hogy haladéktalanul intézkedjenek a bizonyos importvámok eltörléséről, hogy megelőzhető legyen egy közelgő gazdasági recesszió – írja a SkyNews.

A Kamara több mint hárommillió amerikai kisvállalkozást képvisel, és azt kéri, hogy a kormány automatikusan törölje azokat a vámokat, amelyek az amerikai piac számára nélkülözhetetlen, de az országban nem előállítható termékeket sújtják. Emellett a szervezet azt is javasolja, hogy minden kisvállalkozói importőr mentesüljön a vámfizetési kötelezettségek alól.

Az intézkedések célja, hogy megelőzzék a kisvállalkozásokat fenyegető „jóvátehetetlen károkat”, amelyek a jelenlegi gazdasági helyzet miatt már most is érezhetők.

Az amerikai gazdaság ugyanis az év első negyedévében 0,3%-kal zsugorodott, ami az elmúlt három év legrosszabb teljesítménye.

A javasolt vámkönnyítések nemcsak a vállalkozások túlélését segíthetik, hanem stabilizálhatják az ingadozó amerikai gazdaságot. A Kamara szerint a jelenlegi vámpolitika súlyosan torzítja az ellátási láncokat, és aránytalan terhet ró a kisvállalkozásokra, amelyek nem képesek alternatív beszerzési forrásokat találni.

A szervezet reméli, hogy az adminisztráció komolyan veszi a figyelmeztetést, és még időben cselekszik.

A szakértők szerint a gazdasági mutatók alapján világos: ha nem történik gyors beavatkozás, a recesszió veszélye valósággá válik.

A kisvállalkozások pedig, amelyek az amerikai gazdaság gerincét alkotják nem biztos, hogy túlélik a következő időszakot.

Donald Trump amerikai elnök a gépjárműalkatrész-importra kivetett vámok részleges visszatérítéséről határozott két éves átmeneti időre az Egyesült Államokban működő gyártók számára kedden.

Az elnök rendelete szerint a gyártók a gépjárművek és alkatrészek importjára márciusban kivetett 25 százalékos vám egy részét visszaigényelhetik a jármű teljes értékének egy meghatározott százalékában, valamint további vám-ellentételezésre is pályázhatnak.

Utóbbi azt jelenti, hogy 2026. április 30-ig a gyártók által ajánlott fogyasztói ár 3,5 százalékát kaphatják meg ellentételezésként, míg 2026. május 1. és 2027. április 30. között az ár 2,5 százaléka lesz az ellentételezés.

A Donald Trump által kiadott rendelet mind amerikai, mind külföldi tulajdonú gyártókra vonatkozik, feltétel, hogy a jármű az Egyesült Államokban készüljön el.

Az elnöki dokumentum az intézkedés céljaként azt jelölte meg, hogy idő hagyjon az Egyesült Államokban működő autógyártók számára az alkatrész-előállítás belföldre telepítéséhez.

Szintén kedden Scott Bessent pénzügyminiszter a Fehér Ház sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy „nagyon közeli” a kereskedelmi megállapodás Indiával, és hozzátette, hogy Dél-Koreával, valamint Japánnal is előrelépést értek el az egyezségről szóló tárgyalásokon.

Howard Lutnick kereskedelmi miniszter kedden azt közölte, hogy egy országgal megállapodás született. A CNBC televíziónak adott interjúban elmondta, hogy részleteket addig nem tud bejelenteni, míg a szóban forgó ország kormánya és törvényhozása azt jóvá nem hagyja.

Peking visszavonta az amerikai mikrochipekre és egyéb félvezetőkre kivetett, 125 százalékos viszonvámokat. A kínai döntés azonban számos más műszaki terméket is érint.

Visszavonta a kínai kormány az amerikai félvezetőkre kivetett 125 százalékos viszontvámokat – írja a CNN. Peking így próbálja meg enyhíteni a Washingtonnal folytatott kereskedelmi háborúnak a technológiai ipart érintő hatásai enyhíteni. Nem ez az első alkalom, hogy Peking a technológiai szektort támogatja. A hónap elején Kína megszüntette az amerikai cégek által tervezett, de az országon kívül gyártott chipekre vonatkozó vámokat,

de ide tartozik az amerikai AI chipóriás, az Nvidia amely termékeit nagyrészt Tajvanon gyártatja a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) céggel.

Kína a félvezetőkön kívül más ágazatokban is mentességet ad, beleértve a légi közlekedést is” – mondta Olivier Andries, a francia Safran motorgyártó vezérigazgatója.

„Tegnap este Kína úgy döntött, hogy mentesíti az adó alól a motorok, gondolák, futóművek vagy alkatrészek szállítását”

– tette hozzá.

A CNN szerint a vámmentesség elsősorban a mikrochipekhez hasonló integrált áramkörökre vonatkozik. A félvezetők szinte minden elektronikus eszköz nélkülözhetetlen részét képezik. Nehéz előállítása miatt magas fejlesztési költségek és tudásszint szükségesek, ami azt jelenti, hogy a termelés nagy része egy maroknyi beszállító kezében összpontosul.

Április 12-én Kína 125 százalékos viszontvámokat vetett ki az Egyesült Államokból származó valamennyi árura, válaszul Donald Trump amerikai elnök azon lépésére, aki a kínai importárukra 145 százalékos vámot vetett ki.Előtte egy nappal, április 11-én azonban Trump mentesítette az elektronikai cikkek, például okostelefonok és számítógépek importját a  vámok alól.

Ez a mentesség nagy hatással volt az olyan technológiai óriásokra, mint az Apple, amely iPhone-okat és más termékeket gyárt Kínában.

Az elmúlt napokban Trump enyhítette hangnemét, mondván, hogy a kínai árukra kivetett csillagászati vámok „jelentősen csökkennek”, és megígérte, hogy „nagyon kedves” lesz a tárgyalóasztalnál, amikor megpróbálja rávenni Hszi Csin-ping kínai vezetőt, hogy tegye meg az első lépést a kereskedelmi tárgyalások megkezdésére.

A Kínai Kommunista Párt csúcsszerve ígéretet tett arra, hogy a pekingi vezetés támogatni fogja az amerikai vámok által leginkább sújtott cégeket és munkavállalókat – írja az MTI.

Az állami média tudósítása szerint a héttagú Politikai Bizottság megerősítette azt a korábbi tervét, hogy a költségvetési hiány csökkentésére felgyorsítja a kötvénykibocsátást, és enyhít a monetáris politika szigorán, emellett a stabilitás fenntartása és a munkahelyek megőrzése érdekében anyagilag támogatni fogja a munkáltatókat – áll a jelentésben.

„Kína tartós gazdasági fellendülésének alapjait tovább kell szilárdítani, miközben a külső tényezők egyre gyorsabban változnak, és hatásuk egyre erőteljesebb”

– írták. „Törekedni fogunk a foglalkoztatás, a vállalkozások, a piacok stabilizálására, a külső környezet gyors változásai okozta bizonytalanságára pedig a magas színvonalú fejlesztés bizonyosságával fogunk reagálni” – tették hozzá.

Az ülés résztvevői szorgalmazták, hogy az ország alapos tervezéssel készüljön fel „a legrosszabb forgatókönyvekre” a jövőt illetően.

A részletek közül kiemelték, hogy Kína növelni fogja a munkanélküliségi támogatási alapot, hogy támogatni tudja azokat a cégeket, amelyeket az amerikai vámok a leginkább sújtanak, és ezért nehezen tudják megtartani munkavállalóikat.

A politikai testület tervei között szerepel továbbá, hogy megerősítenék az érintett cégek hiteltámogatását, valamint felgyorsítanák a belföldi értékesítés és a külkeresdelem integrációját, miközben fokozatosan csökkentenék a kamatlábakat és a bankok kötelező tartalékrátáját is. Kína gazdasága az első negyedévben 5,4 százalékkal nőtt, ami felülmúlta a várakozásokat, de elemzők szerint az amerikai vámok a piacok zsugorodását okozhatják a következő években. A Citibank elemzői szerint az Egyesült Államokkal kiéleződött kereskedelmi konfliktus hatására a pekingi kormány inkább a belföldi gazdaságélénkítő intézkedésekre helyezi a hangsúlyt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.