
Szijjártó Péter: Minden magyar embernek joga van ehhez
Beleszólhatunk hazánk jövőjébe!
Ukrajna elnökének meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy igenis minden magyar embernek joga van ahhoz, hogy beleszóljon Ukrajna gyorsított EU-csatlakozásának ügyébe! – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy minden magyar embernek joga van ahhoz, hogy beleszóljon Ukrajna gyorsított EU-csatlakozásának ügyébe
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Merthogy a helyzet mégis csak az, hogy Ukrajna akar csatlakozni egy olyan integrációhoz, aminek mi a tagjai vagyunk, és nem fordítva… Úgyhogy hangnemet is ennek megfelelően kellene választani Kijevben… – tette hozzá.
A poszt előzmény, hogy Zelenszkij hamis adatokra hivatkozva bírálta Magyarországot.
Az államfő nemtetszését fejezte ki az ukrán uniós csatlakozásról indult kampány miatt, és azt mondta: szerinte a magyar emberek többsége pártolja Ukrajna uniós tagságát.
Az ukrán elnök egy újságírói hátterbeszélgetésen ejtett szót erről, amelyről az Interfax hírügynökség ukrán kiadása számolt be. Közlésük szerint Zelenszkij egyrészt beszélt a Voks 2025 kampányról, és azt állította, hogy
a magyar állampolgárok túlnyomó többsége támogatja Ukrajna európai uniós csatlakozását.
„Orbán ellenzéke egyébként nyílt közvélemény-kutatást készített minden magyar számára. A válaszadók 70 százaléka Ukrajna uniós csatlakozása mellett van. Vagyis a magyarországi emberek mellettünk vannak. Önök is tudhatják, hogy előkészített egy szavazást – az ottani emberek állítólag ellene vannak ”– mondta Zelenszkij (az nem világos, hogy melyik közvélemény-kutatásra utalhatott az ukrán elnök, mert 70 százalékos támogatottságot még az ellenzéki mérések egyike sem mutatott ki ismereteink szerint. De például a Magyar Péterék által indított Nemzet hangja nevű szavazásán is csak 58 százalék támogatta Ukrajna csatlakozását, miközben a kormánypártok oldalán elég egyértelműen ellenzik az ukrán csatlakozást. Egy másik lap, az Ukrajinszka Pravda is úgy értelmezte Zelenszkij szavait, hogy esetleg ennek a szavazásnak az eredményére utalhatott, és meg is jegyezték, hogy ott nem 70 százalékról volt szó – a szerk.)
Az ukrán elnök ezt követően kifejezte meggyőződését, hogy ez egy belpolitikai harc része Magyarországon. „Csak nem kellene minket belerángatniuk a választásaikba. Ő [Orbán – a szerk.] ezt teszi. Mert blokkol minket az EU-ban. De végső soron ez a módszer nem lesz hasznára. Hogy miért? Mert az ottani emberek mégiscsak Ukrajna mellett vannak. Akárhogy is trükközik velük. Egy bizonyos százalékot át fog verni, de a gyűlölködéssel nem lehet folyamatosan nyerni” – mondta Zelenszkij az újságíróknak az Interfax szerint.
Veszélyes dolgok?
Ezt követően arról is beszélt, hogy Orbán Viktor szerinte „nagyon veszélyes dolgokat” tesz. „Látjuk ezt, és szorosan figyelemmel kísérjük. Kommunikálunk a többi partnerünkkel, és jelezzük, hogy amit tesz, az veszélyes az Európai Unióra nézve.”
„Lehet, hogy ellene van, de nincs joga lépéseket tenni a csatlakozásunk megakadályozására, mert ez egy másik állam döntése. Mint ahogy nekünk sincs jogunk beleszólni Magyarország sorsába”
– mondta az ukrán elnök.
Emellett beszámolt arról, hogy Ukrajna megteszi az európai integrációhoz szükséges lépéseket, és feladatként tűzték ki, hogy a nyár közepéig három klaszterrel kapcsolatban megnyithassák a tárgyalásokat. „Tegnap volt egy jelentés Sztefanyisinától [az európai és euroatlanti integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes – a szerk.]. Elmondta, hogy úgy gondoljuk, hogy július 1-jére technikailag készen leszünk. Úgy gondoljuk, hogy mindenki támogatni fog minket, kivéve a szóban forgó országot. Sztefanyisina Magyarországon volt megbeszéléseken – a mi csapatunk utazott, beszélgettek. Még nincs eredménye” – mondta Zelenszkij. Majd hozzáfűzte azt is: „Orbán a NATO kérdését összekapcsolja a háború befejezésének víziójával, mire én folyamatosan azt mondom, hogy nem erről van szó. Ő egyszerűen úgy dolgozik, ahogyan dolgozik.”.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton közölte: nem tudja garantálni azoknak a külföldi állami vezetőknek az épségét, akik úgy döntenek, hogy május 9-én Moszkvába utaznak azért, hogy részt vegyenek Vlagyimir Putyin Győzelem napi parádéján. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök válaszul azt mondta: ő sem tudja garantálni a Kijevbe utazó nyugati vezetők biztonságát, és ha az ukránok bármit csinálnak az orosz fővárosban május 9-én, akkor másnapra eltörlik az ukrán fővárost a Föld színéről.
Mint korábban írtuk, Vlagyimir Putyin orosz elnök egy háromnapos tűzszünetet javasolt a május 9-i orosz ünnep miatt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már korábban is kritikusan nyilatkozott erről a felvetésről, és most, szombaton leszögezte:
továbbra sem támogatja Vlagyimir Putyin javaslatát.
Az Ukrajinszka Pravda szerint az ukrán elnök egy újságírókkal folytatott háttérbeszélgetésen „színházi produkciónak” nevezte Vlagyimir Putyin kezdeményezését, és közölte, hogy ehelyett ragaszkodik az Egyesült Államok által javasolt 30 napos tűzszünethez. „A feltétel nélküli tűzszünet az amerikaiak által javasolt modell. Mi ezt akarjuk. Ettől az időponttól vagy egy másiktól kezdve – lehetőleg minél korábban” – mondta, hozzátéve, hogy azért kell 30 nap a tűzszünetre szerinte, „mert három, öt, hét nap alatt lehetetlen bármiről is megállapodni” egy tartósabb rendezést illetően.
„Ez inkább egy színházi produkció a részéről. Mert lehetetlen két-három nap alatt felépíteni bármilyen tervet a háború befejezésének következő lépéseire” – mondta mindeközben az orosz elnök javaslatáról Zelenszkij.
Nem tudják garantálni a Moszkvába utazó vezetők biztonságát – tette hozzá
Mindeközben arról is beszélt az Ukrajinszka Pravda szerint az elnök, hogy
Ukrajna nem tudja garantálni más országok képviselőinek biztonságát a május 9-i moszkvai parádéra tervezett utazások során.
Zelenszkij mindezt azzal indokolta, hogy ők nem felelősek azért, „ami az Orosz Föderáció területén történik”, majd hozzáfűzte azt is, hogy szerinte maguk az oroszok rendezhetnek meg egy akciót az odalátogató vezetők ellen, hogy befeketítsék Ukrajnát. „Különböző, úgymond lépéseket tehetnek a maguk részéről gyújtogatás, robbantások stb. És aztán minket hibáztathatnak. Úgy gondolom, mint elnök – és ezt elmondtam a külügyminiszternek is – hogy meg kell mondanunk azoknak, akik kapcsolatba lépnek velünk: »Biztonsági szempontból nem javasoljuk, hogy látogasson el az Orosz Föderációba«. És ha mégis megteszik, akkor utána ne minket kérdezzenek. Ez az Önök személyes döntése…” – fogalmazott.
Dmitrij Medvegyev válaszolt: a Földdel teszik egyenlővé Kijevet, ha bármi történik a Győzelem napján
A volt orosz elnök (aki jelenleg Oroszország Biztonsági Tanácsának a helyettes vezetője) egy Telegram-posztban reagált Zelenszkij mondataira.
Dmitrij Medvegyev azt írta: „A zöld, borotválatlan bunkó közölte, hogy elutasítja Putyin javaslatát a május 9-i háromnapos tűzszünetre, és nem tudja garantálni a világ vezetőinek biztonságát Moszkvában. Mégis ki kéri az ő garanciáit? Ez csak egy szóbeli provokáció. Semmi több.” Majd hozzátette azt is:
ha bármi történik a május 9-én Moszkvában, akkor „senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét.”
Mint korábban írtuk, Ukrajna a Győzelem napjával szemben elkezdett szervezni egy ellenünnepet is az utóbbi hetekben, amelynek részeként sok nyugati vezető Kijevbe utazhat a jövő héten.







