RETRO RÁDIÓ

Putyin reméli, hogy nem kell bevetnie atomfegyvert

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 05. 04. 20:19

Csak reméli...

Oroszországnak minden szükséges ereje megvan ahhoz, hogy sikeresen befejezze az ukrajnai „különleges műveletet” nukleáris fegyverek bevetése nélkül, bárhogyan is provokálják erre – jelentette ki az MTI szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a VGTRK állami tévé újságíróival folytatott beszélgetésben.

Az orosz elnök mondatai a Szaida Medvegyeva és Pavel Zarubin által készített Oroszország. Kreml. Putyin. 25 év című dokumentumfilmben hangzottak el, ennek egyes részleteit a Telegramon tették közzé vasárnap.

„Provokálni akartak minket, azt akarták, hogy hibázzunk. Nem volt szükség annak a fegyvernek a használatra, amit az imént említett. Remélem, nem is lesz rá szükség”

– fogalmazott a nukleáris fegyverek esetleges bevetésével kapcsolatban Putyin.

Hozzátette azt is:  „Elég erőnk és eszközünk van ahhoz, hogy amit 2022-ben elkezdtünk, azt logikusan befejezzük, és olyan eredménnyel, amilyenre Oroszországnak szüksége van.

Zarubin kérdésére válaszolva, miszerint lehetséges-e a jövőben a megbékélés az ország ukrán lakosaival, Putyin azt hangoztatta, hogy a megbékélés elkerülhetetlen, és csak idő kérdése.Az orosz elnök arról is beszélt, hogy Oroszország 2014-ben nem hagyhatta, hogy a Krím népét kettészakítsák, még akkor sem, ha nyugati szankciókat helyeztek ellene kilátásba.

„2014-ben egyszerűen arra kényszerültünk, hogy meghozzuk a döntést a krími és a szevasztopoli lakosok támogatásáról. Mert a másfajta magatartás azt jelentette volna, hogy kitesszük őket az elszakadásnak. Abból indultam ki, hogy ez természetesen az ismert súlyos nehézségekkel járna. Így is lett – 2014-ben azonnal szankciókat vezettek be”  – mondta, majd hozzáfűzte: „Úgy gondolom, helyesen tettük, amit akkor tettünk.”

Megjegyezte azt is, hogy Oroszország gazdasága szerinte azóta csak erősödött „2014 óta olyan nagyot ugrottunk, köszönhetően azoknak a szankcióknak, amelyeket a nyugati országok a krími események után hoztak Oroszország ellen” – fogalmazott.

Az ukrán fegyveres erők is részt vesznek a Győzelem napja ünnepén Londonban, amelyen a második világháborús diadalt ünneplik meg hagyományosan – közölte a The Telegraph. A Kreml szóvivője felháborítónak nevezte mindezt egy sajtótájékoztatón.

Az egykori antanthatalmak, illetve azok utódállamai idén ünneplik a második világháborús győzelem 80. évfordulóját. Ebből az alkalomból egy különleges ünnepségre készülnek Moszkvába is pár nappal később, május 9-én, amivel összefüggésben Vlagyimir Putyin orosz elnök egy héttel ezelőtt egy háromnapos tűzszünetet is javasolt.

A The Telegraph szombaton számolt be arról, hogy

a Londonban tartott világháborús győzelmi felvonulásra az ukrán hadsereg aktív katonáit is meghívták a britek.

A brit védelmi minisztérium szerint ez a lépés az ország „Oroszország elleni zajló szabadságharcának” globális támogatását szimbolizálja a törvénytelen orosz invázióval szemben – írta a brit lap. Mindeközben a hétvégén már le is zajlott a felvonulás próbája, ahol fotó is készült a Londonban felvonuló ukrán katonákról (ezt a képet helyeztük el cikkünkben is címlapképként).

Mint írták, az ukrán katonák hétfőn a Királyi Haditengerészet, a Királyi Tengerészgyalogság, a brit hadsereg és a Királyi Légierő mintegy 1000 brit katonájához fognak csatlakozni Londonban. A felvonuláson az ukrán fegyveres erők azon képviselői vesznek részt, akiket az Egyesült Királyságba telepítettek az Interflex művelet keretében – ez utóbbi az Egyesült Királyság fegyveres erőinek az ukrán katonák számára szervezett, 12 partnerországgal közösen végrehajtott kiképzési programját takarja (2022 nyara óta a britek és szövetségeseik 54 ezer katonának biztosítottak kiképzést ebben a programban).

Méltó, hogy ott lesznek az ukrán katonák is – mondta a brit védelmi miniszter

A védelmi tárca szerint a második világháborús veteránok lesznek az ünnepségek középpontjában, akik a Viktória királynő emlékművénél lévő királyi páholyból figyelik a felvonulást. A 101 éves Jack Mortimer, a D-nap veteránja – aki szintén jelen lesz az ünnepségen – a Telegraph szerint azt mondta: „80 évvel ezelőtt a világ minden tájáról érkezett emberek egyesítették erőiket, hogy megvédjék a szabadságot, emlékeznünk kell az áldozataikra. Hihetetlenül megható lesz látni a győzelem napi felvonulást, és azt, hogy ennyi nemzet képviselteti magát.”

„Emlékeztetni fog minket arra, hogy ezek a szövetségek ma is biztonságban tartanak minket, és hogy miért állunk azok mellé, akiknek szükségük van a támogatásunkra”

– tette hozzá.

John Healey védelmi miniszter mindeközben úgy nyilatkozott: „Nyolcvan évvel a győzelem napja után a háborús veteránokat, a legnagyobb nemzedékünket ünnepeljük. Biztosítani fogjuk, hogy szellemiségük tovább éljen, nemcsak a fegyveres erőinkben, hanem az értékeinkben és az egységen keresztüli erő iránti elkötelezettségünkben is. A második világháború óta Európában zajló első teljes körű háború közepette méltó, hogy a hétfői eseményen a szabadság frontvonalában jelenleg harcoló ukrán fegyveres erők is képviseltetik magukat.”

Pavlo őrnagy –  a felvonuló ukrán kontingens egyik tagja – elmondta: „A londoni győzelem napi felvonuláson való részvétel az ukrán katonák erejét, bátorságát és ellenálló képességét szimbolizálja. Ez annak elismerése, hogy Ukrajna és hősei a világ szabadságáért és békéjéért folytatott küzdelem élvonalában állnak. Hálásak vagyunk szövetségeseinknek a támogatásukért és szolidaritásukért.”

Az orosz kormány szerint ez felháborító

Dmitrij Peszkov egy szombati sajtótájékoztatón reagált a The Telegraph cikkében közölt információkra.

Az MTI szerint a Kreml szóvivője azt mondta: az, hogy ukrán katonák is részt vesznek majd a Győzelem napjának londoni ünnepségén, „szentségtörés”. Külföldi sajtóbeszámolók alapján Peszkov felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a brit kormány meghívta az ukrán fegyveres erők katonáit az ünnepségre, és úgy fogalmazott, hogy ez tiszteletlenség a második világháborús brit veteránokkal szemben.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton közölte: nem tudja garantálni azoknak a külföldi állami vezetőknek az épségét, akik úgy döntenek, hogy május 9-én Moszkvába utaznak azért, hogy részt vegyenek Vlagyimir Putyin Győzelem napi parádéján. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök válaszul azt mondta: ő sem tudja garantálni a Kijevbe utazó nyugati vezetők biztonságát, és ha az ukránok bármit csinálnak az orosz fővárosban május 9-én, akkor másnapra eltörlik az ukrán fővárost a Föld színéről.

Mint korábban írtuk, Vlagyimir Putyin orosz elnök egy háromnapos tűzszünetet javasolt a május 9-i orosz ünnep miatt.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már korábban is kritikusan nyilatkozott erről a felvetésről, és most, szombaton leszögezte:

 

továbbra sem támogatja Vlagyimir Putyin javaslatát.

Az Ukrajinszka Pravda szerint az ukrán elnök egy újságírókkal folytatott háttérbeszélgetésen „színházi produkciónak” nevezte Vlagyimir Putyin kezdeményezését, és közölte, hogy ehelyett ragaszkodik az Egyesült Államok által javasolt 30 napos tűzszünethez.  „A feltétel nélküli tűzszünet az amerikaiak által javasolt modell. Mi ezt akarjuk. Ettől az időponttól vagy egy másiktól kezdve – lehetőleg minél korábban” – mondta, hozzátéve, hogy azért kell 30 nap a tűzszünetre szerinte, „mert három, öt, hét nap alatt lehetetlen bármiről is megállapodni” egy tartósabb rendezést illetően.

„Ez inkább egy színházi produkció a részéről. Mert lehetetlen két-három nap alatt felépíteni bármilyen tervet a háború befejezésének következő lépéseire” – mondta mindeközben az orosz elnök javaslatáról Zelenszkij.

Nem tudják garantálni a Moszkvába utazó vezetők biztonságát – tette hozzá

Mindeközben arról is beszélt az Ukrajinszka Pravda szerint az elnök, hogy

Ukrajna nem tudja garantálni más országok képviselőinek biztonságát a május 9-i moszkvai parádéra tervezett utazások során.

Zelenszkij mindezt azzal indokolta, hogy ők nem felelősek azért,  „ami az Orosz Föderáció területén történik”, majd hozzáfűzte azt is, hogy szerinte maguk az oroszok rendezhetnek meg egy akciót az odalátogató vezetők ellen, hogy befeketítsék Ukrajnát. „Különböző, úgymond lépéseket tehetnek a maguk részéről gyújtogatás, robbantások stb. És aztán minket hibáztathatnak. Úgy gondolom, mint elnök – és ezt elmondtam a külügyminiszternek is – hogy meg kell mondanunk azoknak, akik kapcsolatba lépnek velünk: »Biztonsági szempontból nem javasoljuk, hogy látogasson el az Orosz Föderációba«. És ha mégis megteszik, akkor utána ne minket kérdezzenek. Ez az Önök személyes döntése…” – fogalmazott.

Dmitrij Medvegyev válaszolt: a Földdel teszik egyenlővé Kijevet, ha bármi történik a Győzelem napján

A volt orosz elnök (aki jelenleg Oroszország Biztonsági Tanácsának a helyettes vezetője) egy Telegram-posztban reagált Zelenszkij mondataira.

Dmitrij Medvegyev azt írta„A zöld, borotválatlan bunkó közölte, hogy elutasítja Putyin javaslatát a május 9-i háromnapos tűzszünetre, és nem tudja garantálni a világ vezetőinek biztonságát Moszkvában. Mégis ki kéri az ő  garanciáit? Ez csak egy szóbeli provokáció. Semmi több.” Majd hozzátette azt is:

ha bármi történik a május 9-én Moszkvában, akkor „senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét.”

Mint korábban írtuk, Ukrajna a Győzelem napjával szemben elkezdett szervezni egy ellenünnepet is az utóbbi hetekben, amelynek részeként sok nyugati vezető Kijevbe utazhat a jövő héten.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.