
Oroszország közölte a béke feltételeit
Putyin már nem hajlandó területi kompromisszumokra.
Oroszország újabb feltételeket szabott a béketárgyalásokhoz: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte, hogy Moszkva a következő, hamarosan bejelentendő tárgyalási fordulón is ragaszkodni fog az orosz nyelvet korlátozó ukrán törvények eltörléséhez, valamint Ukrajna semleges, katonai szövetségen kívüli és atomfegyvermentes státuszához. A Reuters szerint Vlagyimir Putyin elnök már nem hajlandó területi kompromisszumokra, és hosszú háborúra is készen áll, ha nem sikerül elérni céljait.
Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov kijelentette, hogy az Ukrajnával folytatott következő tárgyalási fordulón – amelynek időpontját hamarosan bejelentik – Oroszország ragaszkodni fog az orosz nyelv használatát korlátozó diszkriminatív törvények eltörléséhez, valamint Ukrajna semleges, katonai szövetségen kívüli és atomfegyvermentes státuszához – írja az Ukrajinszka Pravda.
„A május 16-án, Isztambulban tartott tárgyalásokon ragaszkodtunk e diszkriminatív törvények (az orosz nyelv korlátozásáról – a szerk.) eltörléséhez, és ezt a következő közvetlen tárgyalási fordulón is folytatni fogjuk, amelynek időpontját hamarosan bejelentjük” – fogalmazott a tárcavezető.
Lavrov szerint a háború befejezésének egyik feltétele Moszkva számára Ukrajna semleges, katonai szövetségen kívüli és atomfegyvermentes státuszának elfogadása.
„Többször is elmondtam már, hogy a konfliktus (vagyis az Oroszország által kirobbantott háború – a szerk.) és általában az európai biztonság mély válságának kiindulópontja a NATO agresszív, több évtizedes keleti terjeszkedése volt” – mondta Lavrov.
Putyin már nem hajlandó területi kompromisszumokra
A Reuters eközben Putyin-közeli forrásokra hivatkozva arról ír, hogy az orosz feltételek között szerepel az a követelés is, hogy a nyugati vezetők írásban kötelezzék el magukat a NATO keleti bővítésének leállítására és az Oroszországgal szembeni szankciók egy részének feloldására. Ez azt jelentené, hogy hivatalosan Ukrajna, Georgia, Moldova és más volt szovjet köztársaságok soha nem válhatnának a védelmi szövetség tagjává.
„Putyin kész békét kötni, de nem minden áron”
– mondta egy névtelenül nyilatkozó, a Kreml felső vezetésének elképzeléseit jól ismerő orosz forrás.
Oroszország azt is szeretné, ha Ukrajna semleges lenne, ha feloldanák a nyugati szankciók egy részét, ha megoldódna a Nyugaton befagyasztott orosz állami vagyon kérdése, és ha az Ukrajnában élő orosz ajkúak védelmet kapnának – mondta a Reuters három forrása. Az első informátor szerint ha Putyin rájön, hogy nem tud a saját feltételei szerint békemegállapodást kötni, akkor katonai győzelmekkel igyekszik majd megmutatni az ukránoknak és az európaiaknak, hogy a holnapi béke még fájdalmasabb lesz.
Az első forrás azt is elmondta, hogy ha Putyin taktikai lehetőséget látna a csatatéren, akkor tovább nyomulna Ukrajnába. Hozzátette, hogy a Kreml úgy véli, hogy Oroszország évekig képes lenne tovább harcolni, függetlenül attól, hogy a Nyugat milyen szankciókat és gazdasági fájdalmakat vet ki. Egy másik eközben arról beszélt, hogy Putyin most már kevésbé hajlik a területi kompromisszumokra, és ragaszkodik ahhoz a nyilvános álláspontjához, hogy a kelet-ukrajnai négy régiót teljes egészében Oroszországnak akarja.
„Putyin megszilárdította álláspontját”
– tette hozzá.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, valamint saját részvételével tartandó, az ukrajnai háború lezárását célzó, háromoldalú béketárgyalást javasolt Moszkvának. Oroszország egyelőre nem reagált.
Volodimir Zelenszkij háromoldalú béketárgyalást javasolt Trump és Putyin részvételével, miközben újabb amerikai szankciókat sürget Moszkva ellen. Az ukrán elnök szerint Oroszország katonai támadásra készül Szumi térségében, valamint arra is felhívta Moszkva figyelmét, hogy Kijev továbbra is várja a békefeltételeket tartalmazó orosz memorandumot.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, valamint saját részvételével tartandó, az ukrajnai háború lezárását célzó, háromoldalú béketárgyalást javasolt Volodimir Zelenszkij ukrán államfő, egyúttal újabb, Moszkva elleni amerikai szankciókat sürgetett – írja az MTI ukrán hivatalos források alapján.
„Ha Putyin nem tart kívánatosnak egy kétoldalú találkozót, vagy ha a világ egy háromoldalú egyeztetést szeretne, én nem ellenzem; kész vagyok bármilyen felállásra” – szögezte le Zelenszkij egy kedd esti sajtótájékoztatón, amelynek részleteit Kijev szerdán hozta nyilvánosságra.
A sajtótájékoztatón az ukrán elnök egyúttal újabb büntetőintézkedéseket kért az Egyesült Államoktól Moszkva ellen, kiemelve az energetikai és a pénzügyi szektort. Megjegyezte, hogy Kijev még mindig nem kapta meg Moszkvától azt a múlt héten ígért memorandumot, amelyben Moszkva ismertetné saját, a tartós békemegállapodással kapcsolatos feltételeit.
„El fogjuk olvasni az ajánlatukat, és egészen biztosan választ fogunk rá adni”
– szögezte le Zelenszkij.
Az ukrán elnök ugyanakkor figyelmeztetett, hogy Moszkva több mint 50 ezer katonát vont össze az északkelet-ukrajnai Szumi terület közelében, hozzátéve, hogy Oroszország szerinte vissza akarja szorítani az ukrán erőket Kurszk térségéből, „és támadásra készül Szumi ellen” (nemrég voltak arra utaló jelek, hogy ez az offenzíva már meg is indult).
A The Wall Street Journal friss értesülése szerint Donald Trump amerikai elnök erősen fontolgatja, hogy újabb szankciókat vezetnek be Oroszország ellen, amiért Vlagyimir Putyin akadályozza a béke érdekében tett törekvéseket. A lap úgy tudja: akár már ezen a héten is bevezethetik az új szankciókat, bár a Fehér Ház egyelőre nem hozott döntést a kérdésről.
Donald Trump már egy magyar idő szerint vasárnap éjjeli sajtótájékoztatón is arról beszélt, hogy nem tetszik neki az orosz elnök háborús politikája.
„Nem tudom, mi a fene történt Putyinnal. Régóta ismerem őt. Mindig jól kijöttem vele. De rakétákat küld városokba és embereket öl, és ez nem tetszik nekem. […] És valami történt ezzel a fickóval, és ez nem tetszik nekem”
– mondta akkor Trump, miközben azt is megjegyezte: „teljes mértékben” fontolgatja az Oroszországgal szembeni újabb szankciók bevezetését (azóta pedig egy másik alkalommal is arról beszélt, hogy az orosz elnök„ a tűzzel játszik”).
A The Wall Street Journal (WSJ) értesülése szerint a Fehér Házban most valóban tárgyalnak az oroszok elleni szankciókról. Mint írták, a büntetőintézkedéseket azért látják szükségesnek,
mert Trump csalódott Oroszország Ukrajna elleni támadásai és a béketárgyalások lassú előrehaladása miatt.
A lapnak egy névtelenséget kérő forrás azt mondta: nem valószínű, hogy a szankciók a pénzügyi (banki) szektorra is kiterjednének, de egyeztetnek bizonyos lehetőségekről annak érdekében, hogy az orosz elnököt a tárgyalóasztalhoz kényszerítsék.
A WSJ forrásai szerint Trumpnak az ukrajnai háborúról való gondolkodásmódja három pontban foglalható össze röviden:
- Nem kedveli Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki véleménye szerint csak tovább eszkalálja a helyzetet azzal, hogy újabb szankciókat követel Oroszország ellen.
- Másrészt úgy véli, hogy az Oroszország elleni további szankciók nem fogják korlátozni az oroszok háborús képességét, viszont megnehezítik az amerikai-orosz gazdasági kapcsolatok helyreállítására irányuló erőfeszítéseket.
- Harmadrészt pedig: eddig úgy gondolta, hogy jól ismeri Putyint, és arra számított, hogy az orosz elnök személyes szívességből véget vet a háborúnak. Az utóbbi időben azonban jelentősen romlott a véleménye Putyinról, többek közt a múlt heti telefonbeszélgetésük után is, amelyen az orosz elnök elutasította egy orosz-ukrán tűzszüneti megállapodás ötletét.
A lap ugyanakkor megjegyezte: az sem kizárt, hogy Trump végül úgy dönt, hogy nem vezet be újabb szankciókat Oroszországgal szemben. Ha pedig mégis megteszik ezt, és ez az „utolsó lökés” sem nem válik be, akkor könnyen lehet, hogy Trump végleg felhagy az ukrajnai békeközvetítéssel. „Nem világos, mi történik, ha az USA kihátrál a békefolyamatból, és hogy Trump továbbra is katonai támogatást nyújt-e Ukrajnának” – írták.







