
Netanjahu szerint a Nyugat a Hamászt támogatja
Megnevezte Franciaországot, Nagy-Britanniát és Kanadát.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő azzal vádolta meg csütörtök este Franciaországot, Nagy-Britanniát és Kanadát, hogy arra bátorítja a Hamász „tömeggyilkosait”, hogy vég nélkül harcoljanak – írja az MTI.
Előzőleg a három ország vezetői bírálták a Netanjahu-kormánynak a Gázai övezetben elkövetett – fogalmazásuk szerint – „botrányos tetteit”.
Netanjahu egy angol nyelvű videóban kijelentette, hogy az Emmanuel Macron francia elnök, Keir Starmer brit és Mark Carney kanadai kormányfő által hétfőn közzétett közös nyilatkozat arról tanúskodik, hogy azt akarják: „Izrael engedje le a kezét és fogadja el, hogy a Hamász tömeggyilkosainak hadserege életben maradjon, újraszerveződjön, és újból és újból újrakezdje az október 7-i mészárlást”. Az izraeli miniszterelnök szerint a közleménnyel
„a három vezető valójában azt mondta ki, hogy azt akarja: »a Hamász maradjon hatalmon«, és az iszlamista palesztin mozgalomnak reményt adnak arra, hogy létrehozzon egy második palesztin államot, amelyből ismét Izrael elpusztítására fog törekedni”.
Előzőleg Gideon Szaár izraeli külügyminiszter nevek említése nélkül vádolt meg külföldi, főleg európai tisztségviselőket „mérgező, antiszemita uszítással”, amely szerinte olyan Izrael-ellenes ellenséges légkört teremtett, amely a két izraeli nagykövetségi dolgozó washingtoni meggyilkolásához vezetett.
Gideon Szaár izraeli külügyminiszter nevek említése nélkül vádolt meg külföldi, „főleg európai” tisztségviselőket „mérgező, antiszemita uszítással”, amely szerinte olyan Izrael-ellenes ellenséges légkört teremtett, amely a két izraeli nagykövetségi dolgozó washingtoni meggyilkolásához vezetett. Franciaország „teljes mértékben alaptalannak és felháborítónak” nevezte az izraeli diplomácia vezetőjének kijelentéseit.
„Ez a támadás közvetlen következménye annak a mérgező antiszemita uszításnak, amely Izraelt és a zsidó közösségeket sújtja világszerte a Hamász 2023 októberi támadása óta” – jelentette ki Szaár egy jeruzsálemi sajtótájékoztatón. Mint mondta:
„Egyenes összefüggés van az antiszemita, Izrael-ellenes hangulatkeltés és e gyilkosság között.
Ezt az uszítást számos ország és nemzetközi szervezet vezetői aktívan gerjesztik – különösen Európában”. Konkrét országokat, szervezeteket vagy tisztségviselőket azonban nem nevezett meg.
A külügyminiszter szerint a világ vezető politikusai közül sokan elfogadják a terrorista szervezetek – például a palesztin iszlamista Hamász – narratíváit, például azt az állítást is, hogy Izrael népirtást követ el a Gázai övezetben.
Az izraeli hadsereg továbbra is azt állítja, hogy a Gázai övezetben való tevékenysége összhangban áll a nemzetközi joggal,
ugyanakkor több emberi jogi szervezet háborús bűnökkel vádolja a zsidó államot.
„A háborút a Hamász robbantotta ki október 7-én, és kizárólagosan felelős annak folytatásáért, valamint az izraeli és palesztin áldozatok szenvedéséért” – fogalmazott a külügyminiszter.
Franciaország határozottan visszautasította Gideon Szaár izraeli külügyminiszter kijelentéseit, miszerint egyes európai tisztségviselők antiszemita gyűlöletkeltést folytatnak.
Christophe Lemoine, a francia külügyminisztérium szóvivője csütörtökön egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „Ezek a kijelentések teljes mértékben megalapozatlanok és felháborítóak.” „Franciaország mindig is elítélte, most is elítéli, és a jövőben is egyértelműen és határozottan el fogja ítélni az antiszemitizmus minden formáját” – tette hozzá.
Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter nizzai tartózkodása során szintén megszólalt az ügyben: elmondta, hogy Franciaország „brutális támadásként” ítéli el az izraeli diplomaták elleni gyilkosságot.
„Ez a válogatás nélküli erőszak teljes mértékben elítélendő” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy sajnálattal tapasztalják az antiszemita cselekmények elszaporodását Franciaországban az elmúlt években, de ezt a jelenséget a lehető legnagyobb elszántsággal igyekeznek visszaszorítani.
A washingtoni zsidó múzeum előtt egy férfi egy négyfős csoportot támadott meg szerdán késő este, amely során az izraeli nagykövetség két alkalmazottja életét vesztette,
a másik két ember pedig megsebesült. Az elkövető a támadás után behatolt a múzeum épületébe, ahol a biztonsági személyzet feltartóztatta. Elfogása után azt kiabálta, hogy „Szabad, szabad Palesztinát!”.
Az izraeli diaszpóraügyi minisztérium májusban kiadott jelentésében élesen bírálta a nyugati országok egyetemeit, médiáját és közösségi hálózatait, mert szerinte hozzájárulnak az antiszemitizmus világszintű terjedéséhez.
A jelentés szerint főként az Izrael-ellenes retorika mindennapossá tételével járulnak hozzá az antiszemitizmus térnyeréséhez, különösen a Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael elleni 2023. október 7-i támadása, és az azt követő gázai háború óta.
A jelentés az antiszemitizmus központjaiként mutatja be az amerikai egyetemeket,
kiemelve a Columbia Egyetemet, ahol 127 dokumentált esetet rögzítettek 2024-ben.
Két izraeli nagykövetségi alkalmazottat, egy eljegyzés előtt álló párt lőttek agyon szerda este Washington belvárosában, a Fővárosi Zsidó Múzeum közelében. A támadás célzott jellegű volt, az áldozatok épp egy rendezvényről távoztak, amikor az elkövető közvetlen közelről nyitott rájuk tüzet. A hatóságok a támadás után több utcát lezártak, nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, de az áldozatok életét már nem tudták megmenteni.
A feltételezett elkövetőt, a chicagói származású Elias Rodriguezt még szerda éjfél előtt őrizetbe vették.
A férfi letartóztatásakor azt kiabálta: „Szabadságot Palesztinának”.
A rendőrség közlése szerint Rodriguez korábban a múzeum előtt járkált, majd egy négyfős izraeli csoporthoz lépett, és közülük kettőt, az NBC News értesülései szerint egy eljegyzés előtt álló párt agyonlőtt. Az áldozatokat Yaron Lischinsky és Sarah Milgrim néven azonosították.
A támadás során az izraeli nagykövet nem tartózkodott a helyszínen. A környező intézmények, köztük a Georgetown Egyetem campusát is lezárták, az ott tartózkodókat épületkarantén alá helyezték – írja a BBC.

A lövöldözés hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki. Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán az antiszemitizmus elleni azonnali fellépést sürgetett.
„Ezeknek a szörnyű, nyilvánvalóan antiszemitizmuson alapuló washingtoni gyilkosságoknak véget kell vetni, MOST! A gyűlöletnek és a radikalizmusnak nincs helye az Egyesült Államokban. Részvétem az áldozatok családjainak. Szomorú, hogy ilyen dolgok egyáltalán megtörténhetnek! Isten áldjon mindenkit”
– írta.
Kristi Noem belbiztonsági miniszter megerősítette, hogy az áldozatok izraeli diplomaták voltak.
Az izraeli nagykövetség szóvivője és több zsidó szervezet – köztük az American Jewish Committee – is elítélte a támadást, kiemelve: a zsidó közösség és a diplomaták elleni erőszakos cselekmények a „vörös vonalat” jelentik. Danny Danon izraeli ENSZ-nagykövet „elvetemült antiszemita terrortámadásnak” nevezte a gyilkosságot, Mike Huckabee, az USA izraeli nagykövete pedig hozzátette: „Izrael népe most ébredt rá erre a rettenetes támadásra”.







