RETRO RÁDIÓ

Magyar Péter kapcsolatait vizsgálja az Alkotmányvédelmi Hivatal

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 05. 21. 13:39
Frissítve2025. 05. 21. 14:18

Kapcsolatrendszere nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet.

Már az Alkotmányvédelmi Hivatal is foglalkozik Magyar Péter ukrán kapcsolataival – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap úgy értesült, azután jelentették fel a Tisza Párt elnökét, miután kiderült, Ceber Roland (hivatalos nevén Tseber Roland Ivanovics) is közreműködött Magyar Péter kijevi útjának szervezésében. A bejelentő szerint a Tisza Párt elnökének ukrán kapcsolatrendszere és tevékenysége nemzetbiztonsági kockázattal járó eseményre utalhat.

Közben Facebook-posztban fenyegette meg Orbán Viktor miniszterelnököt az a Ceber Roland, Magyarországról kiutasított ukrán tisztviselő, aki több fényképen is együtt szerepelt Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével és EP-képviselőjével. Ceber Roland már néhány héttel politikai pályára lépése után kapcsolatba lépett Magyar Péterrel.

Fidesz, ti patkányok vagytok, akiket sarokba szorítottak. És jól tették” – írta tört magyarsággal a szóban forgó Facebook-bejegyzésben Ceber Roland, aki azzal zárta a posztot:

„A következő lépés az enyém, OrbánViktor.”

Ceber Roland (hivatalos nevén Tseber Roland Ivanovics) a kárpátaljai katonai közigazgatás egyik magas rangú tisztje, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, valamint a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által alapított Nép Szolgája párt tagja. Ceber a közösségi médiában ukrán nyelven is rendszeresen propagandatevékenységet folytat Zelenszkij és Ukrajna politikai érdekei mellett. Sajtóinformációk szerint

már néhány héttel Magyar Péter politikai színtéren való megjelenése után kapcsolatba lépett vele, akit rendszeresen elkísért az autós kampánykörútjaira.

A posztokban „üzemszerű” módon támogatja a Tisza Párt vezetőjét, jelentős összegekkel hirdetve ezeket a bejegyzéseket Ukrajna-szerte. Posztjaiban többször nevezi közeli barátjának Magyar Pétert, akivel szerinte az ukrán érdekek érvényesítésén dolgoznak együtt. Egy korábbi bejegyzésében például arról írt, hogy ukrán, román, cseh és magyar útlevéllel rendelkezik, megkönnyítve ezzel a szabad mozgást az érintett országokban. Sajtóértesülések szerint

Ceber Roland Ivanovicsot már tavaly ősszel kiutasították Magyarországról, valószínűleg beutazási és tartózkodási tilalom alatt áll.

A Ripost korábban megírta, hogy t a Terrorelhárítási Központ által május 9-én elfogott ukrán ügynök esete is hasonló eljárási minta szerint zajlott.

Ceber Roland és a Tisza Párt kapcsolata a napirendi pontok között szerepelt a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén is, a kormánypártok frakcióvezetője az ülés után arról beszélt, hogy Ceber – aki már 2017-ben lemondott magyar állampolgárságáról, valószínűleg ukrán politikai törekvései miatt – az ukrán hírszerző szolgálat illegális tisztje, aki hosszú ideje aktívan épít kapcsolatot a hazai ellenzék tagjaival.

„Több vezető politikussal és parlamenti párt vezető tisztségviselőjével is találkozott”

– tette hozzá Kocsis Máté.

A bizottság zárt ülését követően ismertették, hogy hírszerző munkát végzett Ukrajna számára egy Holló István nevű ukrán állampolgár, aki magyar nevet visel, de sosem rendelkezett magyar állampolgársággal. A férfi kapcsolatban állt korábbi honvédségi vezetőkkel, és az ukrán fegyver- és lőszerigényekkel összefüggésben vizsgálta a hazai hadiipart. A frakcióvezető végül hangsúlyozta: a magyar szolgálatok tovább folytatják a vizsgálatokat, és minden olyan szereplőt figyelnek, aki külföldi érdekeket szolgálva veszélyeztetheti Magyarország nemzetbiztonságát.

Egy sajtótájékoztató keretében az újságírók kérdéseire  válaszolva Szijjártó Péter  magyar külgazdasági és külügyminiszter Ukrajnával kapcsolatban elmondta:

Az elmúlt időszakban egyre aktívabb ukrán titkosszolgálati akciókat és egyre aktívabb ukrán kémtevékenységet tapasztalunk itt Magyarországon párhuzamosan azzal, hogy Ukrajna egyre agresszívebb magyarellenes és Magyarország-ellenes propagandát folytat Ukrajnában, Magyarországon és a nemzetközi térben egyaránt.

Szijjártó Péter hozzátette: Mi természetesen a magunk eszközeivel fellépünk, mind a magyarellenes ukrán propagandával, mind a Magyarországon tapasztalható ukrán kémtevékenységgel és ukrán titkosszolgálati akciókkal szemben, megvédjük Magyarország szuverenitását és megvédjük Magyarország becsületét is. 

Ezen kém és titkosszolgálati tevékenység sorába illik az a minősíthetetlen bejegyzés, amelyet a Tisza Párt elnöke által testvérének nevezett ukrán ember helyezett ki a közösségi médiába. Ez egy fenyegetés, azt annak megfelelően komolyan is kell kezelni. Azt én szégyennek tartom, hogy egy ilyen emberrel szorosan együttműködik az Európai Néppárt magyarországi tagpártja, a Tisza Párt és annak elnöke

– közölte a tárcavezető.
Az átláthatósági törvénnyel kapcsolatban úgy fogalmazott: az EP-képviselőknek nem amiatt kellene aggódni, hanem amiatt kellene aggódni, hogy egy európai uniós tagország belügyeibe súlyosan beavatkoznak kívülről. Az aggodalmat emiatt kellene érezni. 

A helyzet az, hogy Magyarország belügyeibe súlyos beavatkozási kísérletek történtek az elmúlt időszakban. És azt mi nem fogjuk elviselni, hogy a szuverenitásunkat megsértve külföldről finanszírozott akciókkal, külföldről finanszírozott emberek akarják befolyásolni a magyar választói akaratot, a magyar emberek véleményét, ne adj Isten a választások kimenetelét. Ilyen külső beavatkozás történt a 2022-es parlamenti választás során is, és jól láthatóan, akik akkor beavatkoztak, elkezdtek ismételten mozgolódni, és nyilvánvalóan egyrészt el akarják érni, hogy a magyar emberek véleménye Ukrajna uniós csatlakozásáról hiteltelenné váljon, és nyilvánvalóan befolyásolni akarják a magyar választói akaratot a következő választáson.

– jelentette ki.

Ezért szeretnék mindenkit megnyugtatni, megvédjük a szuverenitásunkat, végigvisszük az átláthatósági törvényt és megakadályozzuk, hogy kívülről finanszírozott ügynökök, kívülről finanszírozott szervezetek, külföldről finanszírozott emberek akarják befolyásolni a magyar emberek véleményét, a magyar választói akaratot. Prózai oka van annak, hogy tegnap még nem volt megtalálható az aláírásom ezen az előterjesztésen, remélem azóta már ez megtörtént, merthogy a szükséges utasítást erre kiadtam, sajnos nem tudtam ott lenni a frakcióülésen. Hétfőn ezért az én aláírásom kicsit megkésett, de ez ne engedje önöket megtéveszteni – szögezte le Szijjártó Péter.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.